A férj a felesége után megy a konyhába. A gyerekek az ebédlőben marják egymást, és hangosan civakodnak. A nő figyelmezteti őket, szeretne csendet.
I. Az asszony épp a főzés előkészületi szakaszában tart. Hámoz, szeletel. Közben takarítja a konyhapultot, feszült és ideges. A férj valamit fütyül. A nőt annyira idegesíti ez a jó kedély, hogy legszívesebben fejbe vágná társát a vágódeszkával, amin még az imént a húst darabolta.
(© Eliška Kyselková)
A férfi előveszi a tányért és a kenyeret. Kinyitja a hűtőt, és kirakodik a konyhapultra. Az asszony az imént fertőtlenítette, még érezni a vegyszert a levegőben. Azóta már az edényeket is sikerült elmosni, még élénk a mosogatószer illata. A férj, aki eddig a sportösszefoglalót nézte, reggelit készít magának. Nem eszik a családdal, mert az még korai időpont neki, ő még akkor nem éhes, amikor ők esznek.
– Muszáj itt matatni, mikor főzni szeretnék? Nem férek el tőled! – dünnyögi a nő. Közben végig a vágódeszkára gondol (és hogy visszafogja az indulatát, inkább elmossa az eszközt). Mert ha tiszta lesz, és nem húslében áztatott, talán majd nem érzi a nő az igényt, hogy a férje arcába vágja. A férj megkérdezi, mi a baja azzal, hogy ő most akar enni.
– Semmi! Ülj csak le reggelizni tíz órakor. Én meg majd a főzés mellett takarítok, meg még a gyerekkel is megtanulok! Remélem, érdekes műsor lesz a tévében!
– Most mi a bajod, komolyan? Egész héten gürizek, sosem tudok pihenni. Tényleg ez a pár óra nyugalom sem jár ki nekem?
A nő csendben marad, és arra gondol: na, bumm! Milyen igaza is van ennek a férfinak! Hát tényleg este hatra jár haza, én meg már akkor két órája otthon vagyok a gyerekekkel.
Valóban csak lefürdik, megvacsorázik, bunyó a kicsikkel, még egy kis tévézés, és más nem is fér a napjába. Tényleg igaza van: miért is zavarom meg a nyugodt vasárnapját? Rossz vagyok. Vagyis vele az vagyok. De miért? Mert egyedül vagyok... Olyan nagyon egyedül ebben a káoszban! Ez itt az otthonom, de inkább ketrecnek érzem, amiben megfulladok. Ez nem normális, az tuti! Máshogy kell! De hogy? Aztán bevillan neki egy felismerés! Nincs egyedül, csak az, aki mellette él, nagyon kényelmes.
II.
Két hét múlva...
Zsófi a feleség, és Attila a férj. Két gyerek anyja és apja. Tíz éve élnek együtt. Vasárnap van. Mindenki a nappaliban. A tévé megy, a két kisfiú civakodik a társasjáték felett, de az anyjuk próbálja békíteni őket. Apa elmereng a műsoron: a tenisz, ami épp adásban van, roppant érdekes.
Zsófi körülnéz. Látja, hogy porszívózni kellene, a polcon lévő porba már rajzolni lehetne. Ideje a menüt is összeállítani. Megállt a mosógép, piszkos a kád, a mosdó. Feláll. Sóhajt. A férje még mindig a tévét szuggerálja. Odanyúl a távirányítóért, és így szól:
– Kikapcsolom, ha megengeded...
– Miért? – kapja fel fejét Attila.
– Tudod, régen felálltam volna, és kisétáltam volna egyedül elvégezni a házimunkát, mert abban bíztam, hogy te addig a srácokkal fogsz játszani. Minőségi közös időt töltesz el velük!
Azt hittem, észreveszed az igyekezetemet, és talán megdicsérsz, vagy magadtól is besegítesz. De sosem kértem ezt tőled, így nem tudhattad, hogy mit gondolok. Most viszont máshogy akarom. Érdekel, hogyan?
– Ha már ott állsz a tévé előtt, kezedben a távirányítóval, akkor mondd!
– Ez az otthonunk. A tiéd is, a fiúké is. Együtt szemetelünk, együtt piszkítjuk be. Mindenki részt kell hogy vegyen a takarításban is. Szeretném, ha tudnátok, hogy fárasztó a házimunkát egyedül elvégezni. Egyszerűen azért, mert sok! Szóval, segítsetek! Fiúk, mit vállaltok? Porszívózás vagy portörlés? Ati, te hogyan tudnál nekem segíteni, hogy ne azt érezzem, mindig rám maradnak a feladatok? Szeretném úgy tölteni a vasárnapomat, hogy ne a pokolba kívánjam a családi életet, hanem értékeljem, hogy vagy nekem, hogy vagytok nekem.
Attila még mindig ül, a szemét tágra nyitja.
– Hát jó. Miután vége a tenisznek, kitakarítom a fürdőt – mondja zavartan.
– S az mikor lesz?
– Egy óra múlva.
– Jó. Addig én főzök, és amikor te a fürdőt tisztára súrolod, én iszom egy kávét. Megfelel?
Attila bólint, és tekintete a tévére siklik. Pár perc múlva feláll, és a fürdőbe megy.
Mészáros Krisztina
