A férfiak néha olyan dolgokat tesznek, amiket női ésszel képtelenek vagyunk felfogni. Miért van ez így?
Például: miért kell meghívniuk a születésnapjukra a régi szerelmüket? „Figyelj, hiszen már régen szakítottam vele. De még mindig a barátom, jópofa csaj, és tud gitározni. Meglátod, milyen jó buli lesz.” És lett is. A volt barátnő beállít a gitárjával együtt, lerakja a komódra, és azontúl elfeledkezik róla. Bámulja viszont az exet (mármint a MI pasinkat), csábítón kacarász, s az összes sarokban arról próbálja meggyőzni az exet (mármint a MI pasinkat), hogy vele szakítani a legrosszabb lépés volt... Közben olyan kijelentései vannak, hogy „Györgyinek valahogy nem jó a frizurája” meg „Nem azt mondtad, hogy vékony?” Mi meg a falat kaparjuk kínunkban.
És az sem érthető, hogyan lehet este fél tizenegykor, amikor már a lefekvéshez készülődünk, elkezdeni játszani valami kütyüvel (véletlenül sem velünk). „Nézz ide, mi mindent tud, kétszáz euróba került!” Aztán elszórakozik vele hajnali fél négyig, megmér mindent, még a feszültséget is a konnektorban, és diadalmasan felkiált: 234 volt!” „Nem 220? Annyi szokott lenni.” „Hát éppen ez az, EZ AZ!” Azt sem lehet megérteni, miért olyan nehéz kimondani azt, hogy „szeretlek”. És még sok ehhez hasonló érthetetlen dolog van a férfiakban. Néha nevetünk rajtuk, gyakran sírunk. Vegyünk sorra pár észbontó „miért”-et.
Miért rossz az, ha érzelmeink vannak?
A férfiakat kiveri a hideg verejték, amikor azt a szót hallják: „érzelem”. Ennek oka a gyerekkorban keresendő, amikor a szüleik arra nevelték őket, hogy a fiúk nem érzékenykednek, nem sírnak. Bőgőmasni férfi nem férfi! S hogy a férfiak fejében még nagyobb legyen a zűrzavar, a mai, nőiesen modern kor azt várja el tőlük, hogy igenis érzelmesek és romantikusak legyenek. Akkor most igen vagy nem?! – kérdik. Aztán megmakacsolják magukat, és a kőkemény cinizmus álarcát öltik magukra. Pasinak az érzelmekről beszélni a legszigorúbb tabu.
Miért csukják be a fülüket, amikor beszélünk?
Egyszerűen azért, mert nem érdekli őket, amit mondunk. Nekik teljesen mindegy, hogy a szomszédasszony azért késte le a kozmetikust, mert a lépcsőn kiesett a kezéből a szemetesvödör. Persze, vannak fontosabb dolgok is, mint egy szemetesvödör, de azért ezt is meg lehetne beszélni... Ilyenkor fontos momentum az időzítés.
Soha ne kezdjünk pletyizni este kilenc után. A legjobb időpont a délután, mégpedig a késő délután, öt és hét óra között. A férfiak állítólag csak ekkor képesek odafigyelni a nőkre. A jó tanács is több a semminél, igaz?
Miért a páni félelem a telefontól?
A férfiak nem veszik fel a telefont, és valamilyen rejtélyes okból soha nem hívják vissza a nőket, pedig látják, hogy van egy nem fogadott hívásuk. A pszichológus azt mondja, azért, mert a férfiak nem függnek senkitől (ezért imponálnak nekünk), ráadásul szorgalmasan dolgoznak, hogy a család jólétben élhessen, tehát nincs idejük telefonálgatni. (Haha! A Marcsit bezzeg van türelme visszahívni!) Vagy pedig olyannyira macsó az illető, hogy nem hagyja, hogy a felesége dirigálja. Csak nem fog úgy táncolni, ahogy a nőci fütyül! Más dolga is van, mint a megunt nője csicsergését hallgatni, és bólogatni: „Igen, drágám, persze hogy, drágám, máris otthon vagyok, drágám!” Hiszen ezt várjuk tőlük, nemdebár?!
Miért durvák néha, mint a pokróc?
Honnan veszik a bátorságot, hogy amikor az asszony rájön, hogy összeszűrik a levet a kolléganővel, aki aztán jó forma (mitől különb, mint mi, hiszen csámpás!), visszadobják a labdát, és az asszonyra hárítják a felelősséget? Hogy ő tehet róla, hogy a férje hűtlen? „Ha nem tömnéd magad mindig palacsintával, akkor ez nem fordult volna elő! Nem akarok kövér feleséget.” Az egyik hűtlen pasi olyan kedves otthon, hogy majd szétszakad az igyekezettől, hogy a kedvében járjon a feleségének – a másik már az ajtóban elkezd kiabálni, mindenbe beleköt, semmi sem tetszik neki... (Ezek az intő jelek, bizony! Ezekre mindig fel kell figyelni.) A pszichológus szerint ez a megváltozott viselkedés valójában védekezés, mert a pasi éppen a kifogásokkal próbálja meggyőzni magát, hogy jogosan hűtlenkedik, hiszen a felesége átverte, elhízott stb. Sokszor a szerető szerepel mint katalizátor, akinek a hűtlen férj így panaszkodik: „Nem ért meg, mindenbe beleköt, senki nem bírná ki vele!” Ezt hívják úgy, hogy a bűn áthárítása.
Miért keresgélnek a társkereső rovatokban, amikor nősek?
Otthon minden rendben van, kellemes, barátságos a légkör, s akkor robban a bomba: a férj fél éjjel a társkereső rovatokat böngészi. Miért, az istenért?! A pszichológusok szerint a házasságban az első év kritikus. Meg az összes többi. Az optimistábbak szerint minden hetedik év kritikus. A férfi játékos alkat. Ha az otthoni játékokat már ismeri, akkor újak után néz. Olyan játékot keres, amit, akit még nem ismer. És az idegen nők, akik levadásszák a pasijainkat, azok is játékosak? – juthat ilyenkor eszünkbe.
Miért felejtik el makacsul az évfordulókat?
Sose jut eszébe, hogy május 21-én ismerkedtünk meg. Azt bezzeg tudja, hogy a második világháború szeptember 1-jén tört ki. Hát – legalább valami. Vagy az lehet az oka, hogy nincs pénze egy csokor virágra? Azért tesz úgy, mintha elfelejtette volna? Ez is egy megoldás a sok közül.
Miért kapnak dührohamokat?
Megfigyelték már, hogy a pasik törnek-zúznak, ha valami problémájuk van? Mi, nők ilyenkor jól kibőgjük magunkat, amióta világ a világ. A férfiaknak is mindenféle bajuk van, legszívesebben ők is sírnának valakinek a vállán, csak nem merik megtenni, semmi szín alatt. A pszichológusok tudják, hogy ha a pasi pocsék lelkiállapotban mond valamit, azt nem kell szó szerint venni. Egyszerűen tanult viselkedésről van szó: a bunkó pasi más pasiktól azt látta, hogy a hasonló helyzeteket ők így oldják meg (férfifolklór). És hogy miért nem hagyják, hogy mi, nők, akik szeretjük őket, segítsünk nekik? Egyszerű a válasz: azért, hogy megőrizhessék a fensőbbségüket, annak tudatát, hogy mindig ők döntenek. És igenis, nélkülünk is meg tudják oldani a problémájukat. Nem egyszerű ám megtartani az alfa-hím pozícióját! Mindig a férfi akar dönteni. Hiába, már csak így szerkesztették meg.
Miért esnek kétségbe egy szimpla náthától?
A pszichológusok figyelmeztetőn felemelik az ujjukat: „A férfiak ijedtségét nem szabad félvállról venni! Mert ők úgy gondolkodnak, hogy ha velük minden rendben van, akkor a családdal is minden rendben van. Valójában tehát a családjukat féltik, azért ijednek meg a legkisebb betegségtől is.”
De van még egy magyarázat: a férfiak imádják, ha körülugrálják és babusgatják őket. „Istenem, te rosszul érzed magad, feküdj le, aludj, majd főzök neked egy teát, és hozok aszpirint.”
Miért csak a haverokkal beszélgetnek?
Egy korsó sör felett hosszan monologizálnak, de otthon hallgatnak, mint a csuka. Ennek is megvan az oka. A férfiak megszokták, hogy a zsákmányra várni kell, csendben lenni, hogy el ne riasszák. A dopping (sör, bor, fröccs) viszont megoldja a nyelvüket. Otthon pedig nincs dopping.
Miért magasztalják volt barátnőjüket?
Azt mondják, az egykori barátnőjük klassz csaj volt. A valóság egészen más: csak a teát tudta megfőzni, az ingeket nem vasalta, mindössze kisimította, és csak jutalom gyanánt szexelt, félévente egyszer... A pasiknak közel a fele tíz évvel a válás után azt hangoztatja, hogy a mostani eszével már nem válna el... (Elég butuskák szegények: nem veszik észre, hogy nem az emberek változnak, hanem a problémáik. Ha a másik nővel is ugyanaz a gondja, akkor ez elsősorban nem a nő gondja... A régi emlékek igenis rosszak, s kemény kövek gyanánt hullnak az ember szívére. Jó emlékből kevés van, és elszállnak, mint a felhők. Nekünk, nőknek is megvannak a tapasztalataink a jó és rossz emlékekkel. Milyen nehéz, ugye, a jókat előbányászni? S be nem vallanánk, hogy az első randink fabatkát sem ért...
Miért takarítunk a férfiak után?
Ahelyett, hogy agyoncsapnánk őket! Hát, mert: a/ Szeretünk takarítani utánuk, b/ Takarítani muszáj. Egy megoldás létezik: ott hagyni a rendetlenséget, egyszerűen szemet hunyni felette. Miért nem csapjuk agyon a férfiakat? Ez a miért nem rájuk vonatkozik, hanem miránk, nőkre. A pszichológus azt mondja, azért, mert alapjában véve rendes csajok vagyunk. (És buták, tesszük hozzá magunkban.) A pszichológus azt is tanácsolja, hogy önbecsülésünk megőrzése érdekében reggel, délben és este mindennap ismételjük el: „Szép vagyok, jó vagyok, ügyes vagyok!” Ha megtanuljuk ezt, rövid időn belül megértjük magunkat és a férfiakat is. És ha nem, legalább azt fogjuk érezni: nem is olyan fontos, hogy megértsük a pasikat. Érthető, nem?
Ildikó Ö.
