Tóth András divattervező a magyar USE UNUSED ügyvezető igazgatója. Nem akármilyen márkáról van szó: ők készítették például a magyar olimpiai sportolók formaruháit, amivel bekerültek a világon a legjobb tíz közé.
Tóth András azt mondja: a divat ma iparág és kőkemény üzlet. A neves divattervezők sem ismerik már a szabászat trükkjeit. Így ma a divat inkább a dekorativitásra helyezi a hangsúlyt. Talán ezért van annyi elszabott darab, csak szemétnek való „új kollekció“?
– Ön a szabászat fontosságát hangsúlyozza. Azonban a magyar divatszakma zsenijeként ismertté vált Rotschild Klára sem rendelkezett szabászati, modellezői alapismeretekkel.
– A divat manapság már nem erről szól. Amit mi ebben a szakmában szeretünk, azt még az ötvenes és hatvanas évek francia szalonjai képviselték, ahol a szabászat állt a középpontban. A XX. század klasszikus divatjának megteremtői, Christian Dior, Yves Saint Laurent, André Courrèges vagy Cristóbal Balenciaga számára még ez volt az „igaz út”. Manapság a háttérszakmák már eltűntek a porondról. Nincs semmire idő. Ma sokkal sikkesebb divattervezőnek lenni, mint modellezőnek. A kortárs divat a jó szabást színekkel, mintákkal és dekorativitással próbálja helyettesíteni. Mi abban különbözünk a többi márkától, hogy a mi műhelyünkben a szabászat fontos része a kivitelezésnek. Ezért „más” nemzetközi viszonylatban is az, amit mi csinálunk. Mi még igazán modellezünk és szabunk.
– A fast fashion boltokban gyakran látni olyan darabokat, amelyeknél nem figyeltek oda az anyag szálirányára, nem jól illesztették össze a mintákat, vagy éppen az anyaghoz mérten túl vastag cérnával és tűvel varrták őket. Mennyire nehéz feladat hozzáértő varrónőt találni?
– Szinte lehetetlen! Nálunk nem szériavarrónők, hanem mintavarrónők dolgoznak. Ami megint csak egy olyan szakma, ami kihalófélben van, mert sokkal nagyobb szakmai tudást és képzettséget igényel. Ezért aztán mintavarrónőt legalább olyan nehéz találni, mint jó alapanyagot. (A mintavarrónő az, aki a szabásminta alapján az első darabot elkészíti.) Nálunk ugyanis a textilipar a szocializmussal megszűnt. Otthon tehát semmit nem tudunk legyártatni. Évente kétszer megyünk a párizsi anyagvásárra. Ilyenkor a kész anyagok mellett a saját magunk által tervezett anyagokhoz gyártót is keresünk.
Minden kollekciónkban vannak egyedi tervezésű szövetek, mert csak így lehet kitűnni a nemzetközi olvasztótégelyből. Például az olimpikon lányok piros-fehér-zöld formaruhájának pliszírozott anyaga is saját tervezés.
– Külföldön másképpen ítélik meg a volt szocialista országból érkező tervezőket?
– Másként. Érdekes régiónak számítunk. Ha valaki megnézi a címkéinket, láthatja, rajtuk van, hogy „Budapest”. Szándékosan kihangsúlyoztuk, ugyanis Budapest külföldön romantikus, „szexi” helynek számít. És van egy olyan szoci esztétikája, amit kollekcióinkba is szeretünk visszahozni. A színekben és a formákban ott „kísért” a hetvenes évek hangulata. Egyébként rajtunk kívül több nagy márka, például az olasz Prada is hasonló visszatekintésekből építi fel a brandjét. A divat állandó körforgás.
– Amikor 2004-ben Füzes Eszterrel és Godena-Juhász Attilával elindították a vállalkozást, gondolták volna, hogy ilyen rövid idő alatt sikerül „betörniük” az élvonalba, és olyan tervezőkkel kerülnek egy vonalba, mint Stella McCartney, Giorgio Armani?
– Reméltük. Kezdetektől fogva nagy tervekben gondolkodtunk, és ezek megvalósításába hatalmas ambícióval vágtunk bele. Csak éppen fogalmunk sem volt a vonzatokról. Még a tervezés és a gyártás közti kapcsolatról sem, mivel akkoriban Magyarországon nem működött olyan divatcég, ahová elmehettünk volna szakmai gyakorlatra. Nem volt más választásunk, mint beleugrani a mélyvízbe. De így utólag visszanézve, azt hiszem, ez volt a szerencsénk. Mivel gyorsan be kellett látni, hogy a magyar piac szűk, és kevés figyelmet szentelnek a hazai tervezőknek, elkezdtünk a nemzetközi piacra fókuszálni. És az olimpiának köszönhetően most már a hazai köztudatba is bekerült a nevünk.
Tóth András
– A H&M, a Promod, a Zara kollekcióit általában mintás anyagok, masnikkal, húzásokkal, lerakásokkal díszített felsők jellemzik. Hogyan viszonyul a tömegkollekciókhoz szokott vásárlóréteg az önök által favorizált, letisztult stílushoz?
– Van egy réteg, amelyik igényli, hogy a megjelenése más legyen. Nem szeretne beolvadni a tömegbe, ezért a fast fashion márkaboltokban legfeljebb alapdarabokat vásárol, és azokat kombinálja az egyedi márkákkal. Egy jól öltözködő nőnek mindig is saját stílusa volt. Egyébként kevés pénzből is ki lehet alakítani egy egyéni stílust. Volt egy PR-os kollégánk, aki second hand boltokban vásárolt, mégis olyan erős karaktere volt az öltözködésének, mintha egy vagyont költött volna magára. Kiváló szeme volt! A stílus nemcsak pénz, hanem igény kérdése is.
– Köztudott, hogy a fast fashion cégek többnyire a nagy divatmárkák kollekcióit másolják. Megesett már, hogy az önök termékét lekoppintották?
– Egy alkalommal a H&M-nél bukkant fel egy általunk tervezett fazon, egyszer pedig Kínában. Ezt kivédeni nem lehet. Pereskedni meg nem lenne értelme.
– Mi inspirálta az új, őszi kollekciójukat?
– Az őszi kollekciónkat a magyar származású Stekovics János alföldi fotósorozata inspirálta, amely a Lukács ikrek életét örökíti meg. Mivel nekem is van egy ikertestvérem, a téma rettentően megragadott. Kollekciónkban azok a színek és hangulatok köszönnek vissza, melyek a vidéki életet jellemzik. A fekete, a fehér, a bézs, a sötétkék – mint minden szezonban – most is jelen vannak a kollekcióban. Élénkítés képpen pedig ezúttal a meleg színek árnyalatait alkalmaztuk. A 2017-es tavasz-nyár kollekciót viszont a cigány kultúra ihlette. Az anyagvásáron látott rojtos, virágos anyagok vittek el ebbe az irányba. Borzasztóan izgalmas forrás, csak csínján kell vele bánni.
A határvonal meghúzásában sokat segít, hogy mindig „total look”-ban gondolkodom. „Részletesen“ elképzelem a nőt, aki a ruhákat majd hordani fogja. A karakterét, a parfümjét – és persze az életét és a munkáját.
– Ezek szerint ahhoz, hogy egy férfi sikeres divattervező legyen, jól kell ismernie a női lelket?
– A női pszichét. Ebben a szakmában csak akkor lehet valaki igazán jó, ha érti, mit gondolnak a nők reggel, amikor a szekrény előtt állva ruhát választanak. Külföldi vásárlóinktól gyakran kapunk olyan visszajelzést, hogy „Nőnek” érzik magukat a ruháinkban. És ebben a USE nagyon jó, annak ellenére, hogy két férfi tervezi. Mi, férfiak valahogy másképpen nézünk egy nőre. Szeretünk szexis, de nem közönséges ruhákat adni rájuk.
– Mi az a plusz, amitől az önök által megálmodott ruháknak Japántól New Yorkig ekkora sikere van?
– Nagyon jól el vannak találva az arányok! A divattervezés kicsit olyan, mint a főzés. Nem elég jó alapanyagokat használni, el kell találni a fűszerezést is. Ehhez le kell tudni fejben is főzni az ételt. Ugyanígy a tervezés során először fejben kell jellegzetes stílust kovácsolni. Nem szabad megfeledkezni azokról a sztereotípiákról sem, hogy a nők mit szeretnek magukon elkendőzni, illetve kihangsúlyozni. A mellben teltebb hölgyek jobban kedvelik a mély dekoltázst, ami érthető, hiszen egy zárt, összefüggő felület optikailag inkább erősít. A fiús testalkatú nők, akiknek nincs derekuk, nem szeretik a lekarcsúsított ruhákat. Ők inkább a lábukat szeretik hangsúlyozni. Legtöbben pedig kifejezetten utálják a vállukat, ezért egyáltalán nem szeretik mutogatni.
– Ehhez a hivatáshoz elengedhetetlen a szépérzék. Ez született adottság vagy meg lehet tanulni?
– Is-is. A környezet, amelyikben az ember felnő, nagyban meghatározza az ízlését és a látásmódját. Olyan országokban, ahol régóta jólét van, sokkal „jobb” állapotban van az utcakép: izgalmasabb, egyedibb. Budapest még ma is uniformizált, a divat csupán két-három évente változik. Vidéken, főleg egzisztenciális okokból még siralmasabb a helyzet. Ahhoz, hogy az öltözködéskultúra fejlődjön, tradícióra, mintára és jóléti társadalomra van szükség. Ezért van az, hogy ha az ember elmegy Párizsba, ott az utcán Nőket és Férfiakat lát. Az esztétikum a vérükben van. Számukra az öltözködés egyfajta önkifejezési forma. A keleti nőknek ezt még tanulniuk kell. Ám ha valaki nyitott a világra, hamar kitanulhatja! Az én édesanyám például a terhessége alatt, amikor már nem dolgozhatott, megtanult szabni-varrni. Még a nyolcvanas években is maga varrta a nyári ruháit. Fantasztikusak voltak. Engem igazából mégsem ez fogott meg, hanem a filmes és színházi kosztümök.
Egyszer annyira megihletett egy japán horrorfilm, hogy a hatására készítettünk egy kollekciót. A víziónk akkor még nem volt olyan tiszta, mint most: nem figyeltünk tudatosan arra, hogy a kollekciónk esztétikája csakis a magyar kultúrához kötődjön, és az attitűdben ott legyen a kelet-európaiság.
– A nemzetközi és hazai elismerések mellett sikerükről talán az árulkodik a legjobban, hogy kreációikat elismert hollywoodi sztárok viselik. Az elmúlt tizenegy évben soha nem érték kudarcok?
– Dehogynem. Voltunk már nagyon mélyen is. Például pár évvel ezelőtt, amikor az egyik kollekciónk nem lett sikeres. Komoly anyagi veszteséggel is járt. Jó lecke volt. A kudarcok nagyon fontosak. Megerősíti az ember személyiségét, ha vesztes helyzetből fel tud állni. Ettől kezdve tudja csak igazán értékelni a sikert! Nálunk nincsenek üresjáratok, folyamatos a pörgés. Sokszor fél éjszaka bent vagyunk. Ötletelünk, tervezünk, szervezkedünk.
