Nagymamám, aki egy babaházkertből dirigálta az egész családot, azt mondogatta: „Kicsi lányom, a nő egy eperpiros rózsa. Édes, mint az eper, és karcos, mint a rózsa. Ezt soha ne feledd!”
A nő akkor van egyensúlyban, ha az erő mellett ott van benne a lágyság és a puhaság. A nő pontosan ezektől a tulajdonságoktól más.
Vannak pillanatok, mikor szelíd és kecses, mert a légiesség és a békesség benne van a természetében. A nő más, mint a férfi. A nő nem behatoló, hanem befogadó.
Németországban a hadügyminiszter nő, ma sok nő kezében fegyver van és kard. Milyen legyen a nő? Harcos, mint a férfi, erős és kemény?
„Vegyél be, megadom magam” – enélkül nincs igazi szerelem. S pont ettől nehéz a nőiség megélése: nehéz lágynak lenni, mikor erőt is kéne mutatni, hogy ne küldjenek el bennünket padlót felmosni (mikor bennünket érintő kérdésekről van szó).
Vajon hány olyan nő van, aki hagyja, hogy vezessék? A gyöngédség nem egyenlő a gyöngeséggel. Képes vagy úgy táncolni, hogy vezetnek?
