Édesanyám mindig azt mondta: mindegy, kit választasz, lányom, az a lényeg, hogy rendes fiú legyen. Erre minden lány csak a szemét forgatja. Atyaég, mihez kezdek én egy jó fiúval! Pedig sok mindent kezdhetünk.
Milyen módit követnek ma a férfiak? Mit viselnek, mit szeretnek? Körképünkben a külső alapján építünk fel egy-egy archetípust. Kiindulópont: bizony, mi most skatulyázni fogunk!
Sok „jó kislányt” látunk magunk körül. Ők azok a nők, akik gondoskodók, a maguk érdekeit háttérbe szorítják, és feláldozzák az életüket másokért. Egyszóval: túl jók erre a világra.
Mária Magdolna az erényes asszony ellenpólusa: a rossz nő, aki pénzért árulja magát. A leggyakoribb kérdés, hogy Mária Magdolna prostituált volt-e. Ma már az a vélekedés, hogy nem is ő volt kéjnő, csak később összemosták ennek a bűnös asszonynak az alakjával.
Nagymamám, aki egy babaházkertből dirigálta az egész családot, azt mondogatta: „Kicsi lányom, a nő egy eperpiros rózsa. Édes, mint az eper, és karcos, mint a rózsa. Ezt soha ne feledd!”
A mérgező anyák után itt vannak a mérgező anyósok. Egyik kifejezést se szeretjük, mert: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!“ Mégis beszélni fogunk róluk, s megnézzük, milyen ártó szülői típusok léteznek.
Mindenki más, mégis vannak olyanok, akik egyformák. Mi most ezeknek az egyforma embereknek eredtünk a nyomába. És még nevet is kaptak, az egyik piros, a másik sárga, a harmadik kék. Vajon milyen lehet a kék vagy piros viselkedés?
Egy ideje a közösségi felületeken követni kezdtem pár színtanácsadót. Végül odáig jutottam, hogy időpontot kértem az egyik legjobbtól, Ragány Angélától.
Miért van az, hogy amiben ő egy vonzó, szexi nő, abban én úgy festek, mint egy zombi? Neki miért áll jól, s nekem miért nem? A magyarázat egyszerű, tudom meg Ragány Angéla színtanácsadótól és stílusszakértőtől.
"Döbbenetes, hogy annyi kudarc után még mindig kint keressük azt, amit csak belül
találhatunk meg. Azt hisszük, hogy nem találtuk meg még azt az utat, amelyik a mienk, és
keresünk tovább – kívül.
Az út bennünk van."