Újratervezés

Az embert nem kerüli el életében az a pillanat, amikor a mókuskerék beakad. Egyszerre leáll, és kétségbeejtően szürke lesz minden. „Színezd újra“, ajánlja az ismert sláger (már ha az életed megfakulna). S ha nemcsak megfakult, hanem ki is üresedett, itt az ideje újra kezdeni mindent, amit lehet. Kicsit óvatosabban, de jóval több tapasztalattal.

Életünket sajnos nem élhetjük veszteségek nélkül. Nehéz elviselni, de ez az élet rendje. Vannak köztük elkerülhető és elkerülhetetlen veszteségek.

Vannak, melyek tehetetlenné tesznek, és vannak, melyekre visszanézve, idővel egyszerűen megkönnyebbülünk. A veszteségek kezelése:

1. Tagadás, hárítás – ez nem történhetett meg.
2. Harag, lázadás – másokat vádolunk a megtörténtekért.
3. Látszólagos beletörődés.

Ezután két megoldás lehetséges:

1. Depresszió – eltávolodás az élettől.
2. A helyzet elfogadása – reálisan látjuk a megtörténteket, a saját szerepünket és lehetőségeinket – újratervezés.

A válás mint veszteség

Csődöt mondtam mint feleség. Mit rontottam el, miért választottam rosszul? Miért pont velem történt mindez? Mert így kellett lennie. Ha két ember már nem szereti és nem tiszteli egymást, ha egy kapcsolat kiürül: válás a vége. Az igazi társ nem ver át és nem ver meg. Mert ez egyáltalán nem a szeretet jele, legfeljebb a vágy irányítja olykor a szeretetét, de a vágy csalóka, és a tárgya is könnyedén megváltozhat, számos más személy kerülhet a célkeresztjébe. A barátnőd persze megkérdi, hogy nem megalázó érzés-e elvált nőnek lenni, de sebaj! Pár év múlva már együtt beszélgettek arról, hogy fogalma sincs, ő miért húzta ilyen sokáig a házasságban. A rossz házasságtól csak jobb a válás, de azért még nem kell mindenáron elválni, mert az ember érdekesebb kalandokra vágyik. Vagy mert azt hiszi, hogy amint szabad lesz, a nagyon nagy Ő fog bekopogtatni az ajtaján.

A válás mindig veszteség, olyan lelki hatása van, mint a gyásznak. Leginkább azt gyászolják benne, ami lehetett volna. Mert ami volt, a miatt sokan inkább dühöt éreznek. Keveseknek adatik meg, hogy békében váljanak el – és ne őrizzenek haragot egymás iránt. Ez az ember lelki fejlettségétől, empatikus képességétől is függ. Persze az sem baj, ha a pár mindkét tagja megtalálja azt az embert, akivel valóban boldogok lehetnek, és így nincs okuk egymást hibáztatni.

A válás utat nyit arra, hogy megismerjük önmagunkat. Senki sem akadályoz meg abban, hogy olyanok legyünk, amilyenek lenni akarunk. Megszűnt a MI (ha egyáltalán létezett), és újra ÉN vagyok. Nem kell tekintettel lenni a másik dolgaira. Nem kell szorongani a reakcióitól. A határaink végtelenre nőnek, de ezzel együtt általában a felelősségünk is. Hiszen a válás után többnyire mi, nők leszünk a felelősek a gyermekeinkért. Nyugalom, a válás után így is van élet, sokan mások is megtették már ezt az utat előttünk – mi is képesek leszünk rá. Az a nő, akitől többéves házasság és látszólagos boldogság után a férje válik, ha lehet, még nehezebb helyzetben van. Értéktelennek, feleslegesnek érezheti magát, hiszen fél életét egy olyan emberre pazarolta, akit ezek szerint nem is ismert.

Ha a gyerekek már kirepültek, könnyen depresszióba eshet: megszűnt minden szerepe. Pedig dehogy! Lehullt minden álarc, itt az idő a lelki újra kezdésre! Olyan álmaival foglalkozhat, amiket régen eltemetett magában, mert mindig más volt a fontos. Járhat táncolni, tornázni, színházba, turisztikára. Segíthet másoknak, világot láthat (kevés pénzből is lehet utazni, és a környékünkön is vannak csodálatos helyek, amelyeket meg lehet ismerni). Új emberekkel ismerkedhet meg, vagy felveheti a kapcsolatot gyermekkori barátaival. Új távlatok nyílnak meg előtte, csak ki kell nyitnia a szemét.

A munkahely elvesztése

Ez a veszteség egyaránt érinti a férfiakat és a nőket. Azok a férfiak, akik megszokták, hogy jól kerestek, és mindig volt munkájuk, gyakran depressziósak lesznek tőle. Mi, nők is kétségbeesünk, amikor már a sokadik próbálkozásra sem sikerül új munkát találnunk. 

Nagy szó ez, mert a nők bizonyítottan hamarabb elvállalnak a képesítésük alatti munkát. Nem a pozícióhoz ragaszkodnak, hanem a kereseti lehetőséghez. Nem szégyen számukra a munka akkor sem, ha jóval túlképesítettek. Egy darabig bármit meg lehet csinálni, csak rendes munka legyen. Nem az érvényesülés, a megélhetés a döntő. Márpedig nem kell kétségbeesni: megint csak időre van szükség. A sors becsukott egy ajtót, de valahol máshol kinyitott egy másikat, csak meg kell látnunk a lehetőséget. Idegesen, feszülten, elkeseredetten nem lehet újra kezdeni. Egyszer csak kinyílik a szemünk, és végre meglátjuk a lehetőséget, amely mindig előttünk volt, csak valamiért láthatatlanul. Most mégis nyilvánvalóvá válik. Lehet ez vállalkozási lehetőség, lehet, hogy régi hobbink lesz a megélhetésünk. Ne zárkózzunk el álmaink megvalósításának lehetőségétől. Tanulhatunk valamit, és ez lesz az új munkánk. Megismerhetünk új helyzeteket, embereket. Friss energiákkal kezdhetünk valami újba. Ekkor látjuk csak, mennyire kopott, unalmas, szürke volt az előbbi lehetőség. S hogy csak a megszokás tartott ott eddig is, mert a szokás nagy úr!

Kirepültek a gyerekek

Ugye, milyen ismerős a helyzet? A házaspár csak a gyerekeinek él. Tanulás, kirándulások, családi ház építése. Mire minden és mindenki a helyére kerül, végre itt lenne a boldogság, a megérdemelt megpihenés ideje, kiderül, hogy két, egymás számára idegen ember kerülgeti egymást egy hatalmas, üres családi fészekben. Nincs már gyerekzsivaj, nincsenek szülői gondok. Persze a kapcsolat még mindig jó a gyerekekkel, de ők már a maguk életét élik, valahol, távol. A szülőknek nemhogy beleszólásuk, de belelátásuk sincs az életükbe.

Az utódok időnként ezt-azt azért megkérdeznek, de már nélkülük döntenek. Sokszor azt sem tudják, milyen tanácsot adnának, hiszen a gyerekek élete annyira más, mint az övék volt. Milyen jó, hogy nincs gond a gyerekekkel? De, sajnos, sok öröm sincs. Csak a távolság. A két idegen pedig kerülgeti egymást a lakásban, külön tévét néz, és külön szobában alszik. A közös étkezések is csak akkor gyakoriak, amikor itthon vannak a gyerekek. Különben marad a két elhidegült idegen, akik kitűnően alakították a szülő szerepét, miközben megszűntek házaspár lenni.

Nincs ok a keserűségre. Lelki restart, és kiderül, miért talált régen egymásra ez a két ember. Fel lehet eleveníteni a régi emlékeket. Mindenki elkezdheti újra megtalálni önmagát. Felfrissíteti régi kedvteléseit, társaságba járhat, amit beszüntetett, amikor még a gyerekek voltak a fontosabbak. Elmehetnek együtt szórakozni, új élményeket gyűjteni, újra egymásra találni. Erőt gyűjteni a nagyszülői feladatokhoz. Az üres ház  megtelhet szeretettel.

A szülők elvesztése

A gyerekek kirepülésének idején a gyerekek helyét egy időre általában átveszik az idős nagyszülők, akik addigra már megöregedtek, megbetegedtek. Nem tudják már ellátni magukat, vagy legalábbis külön figyelemre szorulnak. Akik idősebb korukban veszítik el szüleiket, gyakran lesznek depressziósak. Még nehezebben birkóznak meg a veszteséggel, mint a fiatalabbak. Talán, mert elfogytak a feladataik, nincs, ami kitöltse az űrt az életükben, maguk is érzik az idő múlását. Talán, mert a sors kegye folytán sokáig lehettek gyerekek (amíg a szülő él, addig gyerekek vagyunk, nekik mindenképpen). Ez a gyerekszerep is semmivé válik.

A gyásznak is megvan a maga ideje és módja. Nem lehet „megspórolni“, de nem csak a fekete ruha jelentheti. A túl hosszan hordott fekete és szürke ruházat nem a gyászt segíti, hanem gyakran a depresszióra „erősít rá”. A gyász a szívünkben van. Meg kell vele küzdenünk, de fel kell állni, és újra kell kezdeni a mindennapokat, mert nem megoldás elmerülni benne. Szeretettel emlékezni az elmentekre, gondolni azokra a jó tanácsaikra, amelyek az életben vezérelhetnek minket, és arra, hogy mindörökre velünk vannak.  Ez fontos. De másnap új csodák és új lehetőségek várnak, a nap is kisüt, és tavasszal kinyílnak a virágok. Ez a fontos, mert ők sem örülnének, ha roncsként emlékeznénk rájuk, és nem tudnánk folytatni az életünket.

Házastárs elvesztése

A hosszú közös élet után olyan az ember, mint a szárnyaszegett madár. Már nem keresi a másik felét, mert tudja, hogy éppen az az ember ment el, aki a másik fele volt egész életében. Semmi esetre sem gondol az újra kezdésre, pedig ilyen szomorú eset után is van másnap. Új színeket kaphat az életünk, ne zárkózzunk el előle! Mindent egybevetve: a veszteségeket nem lehet elkerülni. Fel kell őket dolgozni, meglátni az új lehetőségeket, és élni az életünket. Fontos, hogy ragaszkodjunk bizonyos megszokott rituálékhoz, mint az összejövetelek, közös vacsorák is, amelyek biztosítják a folytonosság érzetét. Az új dolgok pedig új színeket hoznak az életünkbe, hogy érezzük: érdemes mindig újra kezdeni.