Emlékszem első találkozásomra az avokádóval. Kedvenc celebjeim ódákat zengtek róla, mert egyszerűen nem lehet megunni. Ma a trendi londoni éttermek azzal hirdetik magukat, hogy nem adnak avokádót. Vajon mi történt?
Vannak élelmiszerek, amelyek egyik napról a másikra divatba jönnek, s azontúl az egész világ azokat keresi. Kikiáltják őket szuper élelmiszereknek, s azt ígérik: ha ezeket esszük, egészségesek leszünk. (Plusz, persze, trendkövetők.) A gond az, hogy élelmiszerfronton sincs egyetlen érvényes igazság: nincs csodaquinoa és csodaavokádó. Minden friss gyümölcs, zöldség a maga teljességében egy csoda, és főleg azon a szélességi körön, ahol megterem. Mert elsősorban ott lesz a legegészségesebb.
A londoni éttermek azért zárkóztak fel a tiltólistára, mert nemrégiben kiderült, hogy az avokádó miatt irtják az erdőket Michoacán államban, ahol a világon a legtöbb avokádót termesztik. Értsd: Mexikóban ma az erdők negyven százalékát az avokádó miatt irtják ki. Az avokádóültetvények kétszer annyi vizet emésztenek fel, mint az érintetlen erdők, s ma már a hatóságok nem tudják ellenőrizni, melyik avokádó származik legális helyről, s melyik a drogmaffia illegálisan letarolt telepeiről.
A quinoa tragédiája
A quinoa is csodaélelmiszernek számít: nálunk pont most jött divatba, de Nyugaton már évek óta keresett alapanyag. Az erkölcsös fogyasztók azonban megálljt kiáltanak, mert buzgóságukkal akaratlanul is szegénységet okoznak a dél-amerikai országokban. Nem sokkal ezelőtt ugyanis a quinoa még csak egy jelentéktelen perui gabonának számított, amihez csak eldugott bioboltokban lehetett hozzájutni. Küszködtünk a szó kiejtésével, mígnem új ételként kezdtük ünnepelni a kuszkusz mellett. A dietetikusok (akik azt vallják, hogy „alapozd az étkezésed a keményítőtartalmú ételekre!”) is jóváhagyólag bólogattak. Az ínyencek ma a kissé kesernyés ízéért szeretik, míg a vegánok a hús helyett választják táplálékul.
A szokatlan gabonafajták közül a quinoa a magas proteintartalma miatt (14-18%) fontos enzimeket és aminosavakat tartalmaz. Az értékesítés tehát nagyon megugrott. Ma a quinoa – a marketing szerint – az Andok „csodamagja”. A legegészségesebb és a leghelyesebb húspótló anyag.
Következésképp az ára is megemelkedett – 2006 óta megháromszorozódott, illetve a paletta több finomított verzióval bővült (fekete, piros és prémium típusokkal), amelyek már drágábbak. Az európai országok addig tolták felfelé az árakat, míg ma a Peruban és Bolíviában élő szegényebb emberek – akiknek a quinoa alapvető tápláléknak számított – már nem engedhetik meg maguknak. Ez odáig fajult, hogy például Limában a quinoa jelenleg drágább, mint a csirke. Az egykoron különböző gabonaféléket termő földterületeken pedig quinoa monokultúrákat alakítottak ki (ami ökológiailag káros). Valójában a quinoa csak egy újabb aggasztó példája az észak-déli cserekereskedelemnek, mikor is a jó szándéktól vezérelt trendi fogyasztói csoportok akaratlanul is kárt okoztak.
Mert egy „felkapott” élelmiszer exportja nagyban károsíthatja a termelő ország élelmiszer-biztonságát. Európa egész éves, kielégíthetetlennek tűnő igényeket táplál például a spárga mint luxusélelmiszer iránt. Peru fő spárgaültetvényein, az aszályos Ica régióban ez a vízigényes növény teljesen „elhasználta” az ott élő emberek rendelkezésre álló vízkészletét. Nem hivatalos szervezetek arról számolnak be, hogy a munkások lehetetlen körülmények között kénytelenek dolgozni, munkájukért annyi pénzt sem kapnak, hogy a családjukat fenntartsák, miközben a külföldi szupermarketek lefölözik a profitot. Így kerül tehát a téli spárga a trendi boltok polcaira.
A szója
Szintén kedvelt élelmiszer. Sokan a tejtermékek helyett fogyasztják. Szintén problémás importnak számít, főképp azért, mert környezetpusztuláshoz vezet. Hiába próbáljuk úgy ábrázolni, mint a bolygópusztító hús alternatíváját: ma a szójakereslet az egyik legfőbb oka az erdőirtásnak Dél-Amerikában – persze, csak a szarvasmarha-tenyésztés mellett! Hatalmas kiterjedésű erdőségek és legelők tűntek el a szójaültetvények miatt. Az egészséges élelmiszerek néha igen hosszú utat tesznek meg a szupermarketig. A tofutól kezdve a tamariig, a szentjánoskenyértől a csicseriborsóig, sajnos, sok az olyan trendi élelmiszer, amely a világ távoli pontjairól érkezik.
A hollandok üvegházaikban szinte semmilyen növényvédő szert nem használnak. Sok helyen pink fényt alkalmaznak: ez gondoskodik arról, hogy gyönyörűséges és egyforma zöldség kerüljön a fogyasztó tányérjára
Mi lehetne a megoldás?
A szakértők ma azt mondják: Azt kellene először is fogyasztanunk, amit itt és most képesek vagyunk megtermelni magunknak. Elsősorban tehát szép hazánk szép mezőgazdasági területein. Mert, sajnos, nem jobb a helyzet a „klasszikus“ paradicsommal sem: a kulcsszó itt is a tömegtermelés. Ma már a jó minőségű paradicsom is eltűnt, amiben íz van és aroma. Az olcsóbb paradicsom – ez jön be hozzánk – a spanyol határról érkezik, ahol hatalmas, végeláthatatlan műanyag fóliák alatt termesztik a marokkói vendégmunkások. Utána berakják a hűtőbe (ez baj!), s mire a fogyasztó elé kerül, semmi íze nincs.
Azt csak az osztrákok vállalják, hogy hűtetlenül rendeljék, mert akkor a pultállósága rövidül. Ma a finom paradicsom üvegházas, és Hollandiában színes fénnyel megvilágított megakertészetekben nevelik. Ebből hozzánk nem sok érkezik, mert drága, ezért nincs rá kereslet.
„Mar de Plastico“ – plasztiktenger Dél-Spanyolországban, 30 000 hektáron. Alatta marokkói vendégmunkások termesztik a téli paradicsomunkat
Az ökológiai lábnyom
Minél gazdagabb egy ország, annál nagyobb az ökológiai lábnyoma. Ez azt jelenti, hogy az emberek többet vásárolnak, többet utaznak, gyakran ülnek repülőgépre (hű, ez szennyez csak igazán!), nagy fogyasztású autókat használnak, nagyobb házakban élnek, drága rezsivel, és még sorolhatnám. Például minden termék csomagolása szemét. Az ökológiai lábnyomot ki lehet számolni egy emberre, de akár egy városra vagy országra is. A természetre gyakorolt hatást hektárban mérik. A kifejezést William Rees és Mathis Wackernagel kanadai ökológusok alkalmazták először, akik könyvet írtak felfedezésükről.
A hazai szabadföldes paradicsom lenne az igazi, de termesztését nem támogatja az Unió. A Csallóközben beindult a talajtól teljesen elszigetelve nevelt, vízkultúrás paradicsom termelése („Veselá paradajka“). Ez a télben is hazait ígér. Ám sok köze ennek sincs a nagyi nap érlelte paradicsomjához...
Mutasd a lábad!
A lábnyomunkat a fentieken kívül sok más is befolyásolja. Például az is, hogy a helyi termelésű élelmiszereket részesítjük-e előnyben, vagy inkább az előrecsomagolt külföldi árut vásároljuk. (Hiszen azokat messziről kell ideszállítani, nagy környezetszennyezéssel.) Milyen gyakran vásárolunk háztartási gépeket? Komposztáljuk-e a háztartási hulladékot, szelektáljuk-e a szemetet, vagy éppen nem törődünk vele? Az ökológiai lábnyom mindig változó. Nem mindegy, hogy épp költöztünk-e, és bútorokat vásároltunk, illetve autóval ingázunk munkába. Vagy elég csak odabiciklizni? Az is fontos, hogy mennyire vagyunk felelős fogyasztók! Ha gyakran cseréljük a tévénket, autónkat, és például kapszulás kávét iszunk, akkor nagy „ökolábon” élünk.
Tudtad?
- A quinoát kiemelkedő rosttartalma miatt nevezik „superfoodnak“, pedig simán helyettesítheted hajdinával.
- A napraforgómag E-vitamin tartalma jóval magasabb, mint a szupersztár kesudióé.
- A hazai csipkebogyó magasan kenterbe veri a goji bogyó C-vitamin-tartalmát.
- A lenmagnak pedig jóval magasabb az omega-3 zsírsavtartalma, mint a chia magé.
