A te ruhádnak mi a sztorija? Soha a történelemben nem volt a divat ilyen drága. Se ilyen olcsó. Hol vásárolunk mi?
A klímaszorongók csak turiban vásárolnak, a környezettudatosak pedig tudni akarják, hogy ki varrta a ruhájukat. A divat meg köszöni, jól van. A high-fashion tervezők ugyan idegállapotban vannak, hiszen az üzletek polcain megjelentek a szezonok közötti kollekciók – s ki bírja ezt a sok tervezést szuflával és kreatív energiákkal? Senki, egyik nagy divatház tervezője sem, sorra égnek ki.
(© Christophe Gilbert)
Mióta a Zara tulajdonosa kitalálta, hogy a divat legyen folyamatos, s a bemutatótól számítva majd két hét alatt az üzletekbe penderíti a legújabb modelleket (persze a nagyokról másolva) – azóta nincs megállás. Mióta a nagyok divatbemutatóit egyenes adásban nézhetjük végig – a Burberry közvetítette először élőben a show-ját! –, azóta nincs megállás.
Régen ezek titkosak voltak, s akik plagizálni, vagyis lopni akartak, azoknak a hátsó sorokban görnyedve, grafitceruzákkal kellett gyors skicceket készíteni a legújabb trendekről.
Mikor rommá vásároljuk magunkat, érdemes feltenni a kérdést: Hogyan úszhatjuk meg, hogy ne szemét legyen a ruháinkból?
S hogy mitől ilyen drága, illetve olcsó a divat? A nők cicomavágya fékezhetetlen, Évát ma egy csillogó rucival kísértené meg a paradicsomi kígyó, nem almával. A nők hihetetlen összegeket képesek kiadni a dizájnerdarabokért. Egy Hermès táska tizenötezer euróba kerül, s az ára egyáltalán nem tükrözi a valós értékét. A régi időkben a hermelinbundácskák vagy a drágakövekkel kirakott, kézzel varrt-hímzett csodaruhák sem kóstáltak ennyit. Nem csoda, hogy „a rongyokkal“ ma vagyonokat lehet keresni. Lásd a spanyol Zara és Mango gazdasági és egyéb gyarapodását!
Bezzeg a haute couture, a magas szabóművészet haldoklik, és mélyen veszteséges, mert már senki nem akar veszíteni. Igaz, hogy ezek a ruhák a való életben hordhatatlanok, ám az irányt az eljövendő trendekhez mindig is a zsenik adták meg. Ahogy magaskultúra nélkül nincs tömegkultúra, úgy haute couture nélkül sincs tömegdivat.
Homokszem
Nemrégiben azonban homokszem került a gépezetbe. Kiderült, hogy a divat a második legnagyobb környezetszennyező (a Danish Fashion Institute felmérése szerint). Évente 80 milliárd ruhadarab készül a világon, ami a négyszerese annak, mint amit húsz éve piacra dobtak.
Amerikában megszámolták, hogy ebből a ruhadömpingből csak ott 11 millió tonna kerül a szemétbe minden évben. Ez fejenként nagyjából 31 kg textilt jelent.
Ma 400 százalékkal több ruhát vásárolunk, mint negyven évvel korábban. Egyre nagyobb méreteket ölt a textilpazarlás. A nyugati országokban egy család évente 30 kg ruhát dob ki.
Azóta egyre több nő gondolja meg azt a mozdulatot, amivel a kukába hajítaná a megunt ruháit. Sőt, a környezetvédő bloggerek még ennél is továbbmennek: arra biztatnak, hogy már a fogasról se vegyük le az új ruhát. Járjunk inkább turiba, cserélgessük a megunt ruháinkat.
Akinek pedig lételeme a divat és dizájn világa, azok azt ajánlják, hogy keressük a hazai tervezőket, vagy csekkoljuk le, ki varrta a ruhánkat, és az anyaga megbízható forrásból származik-e. A „kifutó“ darabokat pedig adományozzuk, ajándékozzuk el, vagy tartsunk gardróbvásárt.
