A legnagyobb terhelésnek ma a nővérek és az orvosok vannak kitéve. Miközben országos „maradj otthon” mozgalom van, ők semmilyen körülmények között nem maradhatnak otthon, mert ők mentik meg az életünket...
A pandémia vagyis a világjárvány nem játék, és óriási terhet ró az egészségügyben dolgozókra. Mindaddig azonban, amíg nem érzi mindenki a felelősség súlyát, háborút nem nyerhetünk…
Az operált beteg „elfelejti” közölni, hogy nemrég Olaszországban járt, és megfertőzi az ellátó személyzetet és betegtársait. Ma ez mindennapos történet. A többség köszönetnyilvánító transzparenseket készít és közös tapsolásokat szervez az egészségügyben dolgozók tiszteletére, viszont van egy tekintélyes kisebbség, amelyik szemrebbenés nélkül sárba tiporja a közjóért harcolók áldozatát. Még az sem rettenti őket vissza, hogy a könnyelműségükkel emberéleteket sodorhatnak veszélybe. Ráadásul azokat állítják taccsvonalra, akikre most társadalmi szinten a legnagyobb szükségünk van: az orvosokat, a nővéreket és más kórházi dolgozókat.
Kovácsy Kitty (Nemesócsa) diplomás nővérként dolgozik a Nemzeti Onkológiai Intézet Aneszteziológia és Intenzív Terápiás Osztályán Pozsonyban. Az intézmény néhány napja egy hetvenöt éves páciens esete kapcsán került a médiafigyelem középpontjába: a férfi ugyanis elhallgatta, hogy koronavírus-gyanús személlyel érintkezett. A tesztje pedig pozitív lett. Kittyt egy hosszú éjszakai ügyelet után sikerült elérnünk.
A koronaválsággal az értékek is visszacsúsztak a helyükre. Megnőtt az igazi szakmák – az orvos, a nővér, a tanító vagy akár hentes – presztízse. Ezek a szakmák a közjó számára nélkülözhetetlen munkát végeznek. Egyszeriben nem az a sztár, aki sok országot bejárt vagy egy valóságshowban domborított. Ma a megfáradt nővérek és orvosok a sztárok.
– A botrány közfelháborodást váltott ki. Mi történt pontosan?
– A bácsi „elfelejtette” közölni, hogy korábban egy külföldről hazatért fertőzött személy közelében tartózkodott, holott a betegfelvételnél mindig rákérdezünk erre. Fontos ugyanis a kontaktusokat lenyomozni. A bácsi koronavírustesztje pozitív lett, s most emiatt három kollégánk karanténba került két hétre – ami nem biztos, hogy két hétig fog tartani. Az orvosok és mi, nővérek felesküdtünk arra, hogy veszély esetén segítséget nyújtunk. Ám ha ez így fog folytatódni, és a betegek ennyire felelőtlenül fognak viselkedni, egész kórházak kerülhetnek karanténba! Megértjük, hogy nagy a baj, és a beteg azért jön hozzánk, hogy segítsünk rajta – de ezekben a nehéz időkben senki sem gondolhat csupán saját magára! Kik fogják a fertőzötteket kezelni, ha az egész kórház karanténban lesz? Vigyázzunk egymásra!
„Az orvosok és mi, nővérek felesküdtünk arra, hogy veszély esetén segítséget nyújtunk. Ám ha ez így fog folytatódni, és a betegek ennyire felelőtlenül fognak viselkedni, egész kórházak kerülhetnek karanténba!”
– Miben szigorodtak az előírások a ti osztályotokon?
– Még februárban, az influenzaszezon beköszöntével életbe lépett a látogatási tilalom, tehát a betegek azóta nem fogadhatnak látogatókat. Egész műszak alatt védőmaszkot viselünk, ami korábban csak a beteg közelében volt kötelező. Így tizenkét órán át egyhuzamban rajtunk van a maszk, és persze a hazautunk során sem vesszük le. (Pozsonyban a tömegközlekedési eszközökön egyébként is kötelező). Az osztályon természetesen eddig is betartottunk minden higiéniai előírást, de most fokozottan ügyelünk az állandó kézmosásra, fertőtlenítésre. Egyelőre még nincs koronavírussal fertőzött betegünk, de már megkaptuk a vezetőségtől a szkafandereket és a reszpirátorokat (részecskeszűrővel ellátott maszkokat) arra az esetre, ha feltűnne a járvány. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy védőfelszerelésekből országos hiány van, így, sajnos nálunk sincs belőlük annyi, amennyire szükségünk volna.
– Féltek?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félünk, hiszen mi is emberek vagyunk: mindenkit vár otthon valaki. Most vihar előtti csend van. Mindenki a lélegzetét visszafojtva várja, hogy mikor tűnik fel az első beteg. A nagy számok törvénye ellen nem lehet tenni, hisz már sokan lemodellezték, mi vár ránk. Óvatosak vagyunk, több kollégám már hónapok óta nem látta a családját, mert nem szeretnék kitenni az idős szüleiket a fertőzés kockázatának. Talán a humor az egyetlen, ami ezekben a nehéz időkben segíteni tud. Állandóan ugratjuk egymást a kollégákkal: azzal viccelődünk, hogy a járvány végére már fel sem fogjuk ismerni egymást, hisz a maszk eltakarja az arcot. Megígértük, ha véget ér ez a szörnyűség, elmegyünk egy közös shoppingra. Megvesszük a legdrágább rúzst az üzletben, és ezután csak kirúzsozott szájjal fogunk járni, behozzuk a lemaradást! (nevet)
– Mit tanácsolsz: miben változtassunk a hozzáállásunkon, hogy minél hamarabb magunk mögött tudhassuk a járványt?
– Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy mennyire fontos most a gyakori kézmosás. Kétféle embertípus van. Az egyik betartja az előírásokat és a közösségi távolságtartást: ha kimozdul, maszkot visel, nem liheg a másik ember képébe és minimalizálja a bevásárlások gyakoriságát. A másik típus valamiért azt hiszi, hogy ez az egész őt nem érinti. Munkába menet mindig megfigyelem az embereket: sajnos éppen a leginkább veszélyeztetett csoport nem védekezik kellőképpen a fertőzés ellen, vagyis az idős emberek. Elsősorban nekik üzenném, hogy a pandémia mindannyiunkat érint, és kötelességünk, hogy vigyázzunk egymásra! Maradjanak otthon az idősek, és a környezet – vagy a falu, a város vezetése – szervezze meg az ellátásukat. Minél többen cselekszünk felelősségteljesen, annál könnyebben legyűrjük a járványt: vegyünk példát a kínaiakról, akiknek pont a fegyelmezettségüknek köszönhetően sikerült ez Vuhanban. Gondolom, senki nem szeretné az egész nyarat a négy fal között tölteni!
