Ha 10-15 évvel ezelőtt kipurcant az izzó a csillárban, egyszerűen bementem a boltba, és vettem helyette egy másikat, majd hazatérve se perc alatt be is csavaroztam. És voila! Máris fény gyúlt az éjszakában.
Aztán férjhez mentem, és nem törődtem ilyesmivel: az égők vásárlását és „beüzemeltetését” rábíztam a férjemre. Annyit azért az utóbbi időben felfogtam: ahogy fejlett, uniós társadalom lettünk, fejlődtek az izzóink is. Már spórolni is lehet velük.
Nemrégiben nyertünk egy ajándékutalványt, amelyet egy lámpaboltban lehetett érvényesíteni. Úgy döntöttünk, izzókat veszünk, és ezúttal nekem kell bevásárolni. Csak ekkor döbbentem rá, hogy miközben én másra figyeltem, a világítás olyan fejlett lett, hogy én már nem nagyon tudok kiigazodni az égők között. Különböző lámpáinkba ugyanis más-más típusú izzó dukál, ilyen-olyan foglalattal, fényerővel... Most mit mondjak az elárusítónak, milyen égőre gondoltam? Még a nevüket se tudom megjegyezni. A legjobb lesz, ha hozok pár „mintát”.
Hiába, fényévekkel elmaradtam a világtól… Ezen morfondírozok, miközben felmászok a konyhapult tetejére. Ekkor még azt hiszem, én is ki tudom szerelni az égőket. Nos, tévedek. Már ez sem olyan, mint régen – állapítom meg magamban –, ez is olyan „modern”. Speciális.
Szerencsére kéznél van a férjem, a hős, aki az ilyen szörnyen bonyolult ügyeket meg tudja oldani. A fürdőszobai lámpával azonban még neki is meggyűlik a baja. Miközben megpróbálja kicsavarni az icipici izzót, az egész lámpatest kijön a falból…
Másnap az égőkkel a kézitáskámban beállítok az üzletbe. Az eladó kedves. Nincs miért aggódnom, bátorítom magam, miközben végignézek a hosszú polcon, amely izzókkal van tele. Kikerül az első „minta” a kézitáskámból – egy csavart alakú. Az eladó elmélyülten forgatja, nézegeti, majd kiböki: „Ilyet még sose láttam.” Elhűlök. Azon a nagy polcon nincs ilyen? „Sajnos, pont ilyen nincs.” Ami van, az csúnyán kilógna a lámpaburából, úgyhogy megvonom a vállam, és már nyúlok is a következő delikvensért. Spotlámpa, négy darabra lenne szükségem. Azt mondja, adhat ilyet, de ez vacak. Ha már, vegyek rendeset: ledet. Rendben.
Mielőtt azonban rábólintanék, biztos ami biztos, megkérdezem, mennyibe kerül. „Ó, most nagyon olcsó! – feleli lelkesen. – Fél áron van: egy darab csak 5 euró!” Mennyi?! 20 eurót fizessek négy vacak égőért? Aha, szóval ezt jelenti a spórolós… A spórolósért többet fizetünk. Érdekes, az iskolában nem ezt a relációt tanultuk. De hát az én alapiskolám még nem volt fejlett. Az eladó elkomolyodik. Vegyem tudomásul, hogy ez nem vacak! És két év garancia is van rá! Na, jó, legyen: hagyom magam rábeszélni. Végül is utalvány is van, akció is meg garancia is. Ember legyen a talpán, aki képes ennyi kedvezménynek ellenállni. Ekkor az eladó feltesz még egy utolsó keresztkérdést: „Hideg, meleg vagy sárga fényűt parancsol?” Mit tudom én! Adjon egyet, aztán kész. Végül hideg fényűt veszek.
Alig várom, hogy hazaérjek, látni szeretném a különbséget az egyszerű spot és a csodálatos, fejlett led között. Most már okosabb vagyok: egyenest a férjemet küldöm a konyhapult tetejére. Egy ideig vacakol, majd megállapítja, hogy khm... Ezt nem teljesen úgy kell felerősíteni, mint az előző típust. Ne mondd! Már ketten vizsgálgatjuk a csodaégőt. Újabb próbálkozás. Végül potom fél óra alatt sikerül kicserélni az égőket. Felkapcsoljuk a villanyt, és… A fenébe! Megértem, mi a különbség a meleg és a hideg fény között. Meleget kellett volna venni, ez bántó kék fénybe vonja a lakást. Vissza az egészet. Holnap megpróbálom becserélni.
Másnap az üzletben egy tétova kisnyugdíjast fedezek fel. A bácsi hosszasan kotorász kopott nejlontáskájában, majd elővesz egy izzót. „Van ilyen?” – kérdi félszegen. Az elárusító komoly arckifejezéssel szemléli az égőt. „Ilyet csak a szomszéd városból tudok hozni magának, ha van kedve rá várni...” „Hát, kedvem az éppen nincs – feleli a bácsi. – De mit tehetnék? Ha ezt jelenti a fejlődés.”