Ne felejtsük el a komáromi szekeres gazdákat, hisz 250 éve nevezik így magukat. A múltunkat felejtjük el, ha róluk elfeledkezünk! Csodaszép posztóruhájuk egyenruha volt, páratlan és díszes. Arcuk magán hordozta a kisgazdák nemes vonásait, tartásuk messze földön híresnek számított...
Sokáig nem is sejtettem, hogy nálunk is voltak hajóvontatók. A kommunizmus alatt csak a volgai hajóvontatók keserves munkájáról tanultuk az iskolában, zúg a Volga, reng a gálya, és a többi. Most meg azért nem tanulnak róluk az iskolások – nem is tudom, hogy miért nem. Felejtsük el a múltunkat? Ne felejtsük el, mert büszkék lehetünk rájuk, hisz a komáromi szekeres gazdák leszármazottjai alkalmanként még mindig felveszik gyönyörű egyenruhájukat.
Repin híres képén a volgai hajóvontatók: Ej, uhnyem! Ej, uhnyem! Húzzuk meg! Ezt a legendás mondatot kiabálták...
A 18. században a nehéz hajókat rabok húzták: ez volt a büntetésük. Nem véletlenül sírt a Volga a híres orosz hajóvontatódalban... A dunai hajóvontató rabok ugyanúgy sírtak, mert izomroppantó munkának számított a hajóvontatás. Lipót császár végül 1790-ben humanitárius okokból beszüntette az emberi vontatást. Az emberi erőt felváltotta az ökrös és a lovas hajóvontatás – ami ugyancsak fáradságos és veszélyekkel teli mesterségnek számított. Anno a dunai fuvaros gazdák napi 14-16 órákat ültek a lovaikon. Sokszor sárban, mocsárban, elhanyagolt vontatóutakon próbálták árral szemben elhúzni a nehéz gabonarakományt, melyet végül egy-egy Dunába fulladt jószág bánt.
A nehéz, gabonával megrakott hajókat az elején nálunk is emberek vontatták. A hajóvontatás izomszaggató munkának számított. Sokáig csak fegyenceket alkalmaztak a nehéz hajók vontatására, a régi metszeteken még őket láthatjuk.
A vízi közlekedést ezenfelül áradások, sok helyen összetorlódó fatörmelék és a kikötött hajómalmok lassították. A téli időszakban a gazdák elmentek más munkára, kocsizni, fuvarozni például, ám tavasszal és nyáron az igavonó állatok megint serényen húzták a nehéz szállítmánnyal megrakott hajókat. Sőt, még a hajómalmokat is ők húzták az őrlés szempontjából kedvező sodrás helyére. (Erről először a gútai hajómalomban mesélt nekünk a kedves idegenvezető.)
Daliás legények sötétkék posztóruhában
Miért volt szükség a hajó vontatására? A nehéz hajókat segítette a víz sodrása a folyón lefelé, de a víz sodrásával szemben már vontatni kellett őket. Később persze minden megváltozott, már csak lovakat használtak a vontatásra. A nehéz hajókon pedig általában búzát, terményeket szállítottak.
A lovas hajóvontatás fénykora a 18. és a 19. századra tehető – később a gőzhajózás és a vasúti teherszállítás váltotta fel a lovakat. Ám azóta is benne él a köztudatban, hogy a legkiválóbb hajóvontatók mindenkor a komáromi szekeres gazdák voltak. Mit kell tudni róluk? A 250 éves krónikák daliás legényekről és azok csodaszámba menő sötétkék viseletéről számoltak be.
A hajó vontatására nagy szükség volt, mert a folyón lefelé a nehéz rakományokat segítette a víz sodrása, de az árral szemben már vontatni kellett őket. Később persze minden megváltozott, már csak lovakat használtak a vontatásra. A nehéz hajókon pedig általában búzát, terményeket szállítottak.
A komáromi szekeres gazdák a Csallóköz hétszilvafás nemesei voltak. Sőt, a honfoglaló magyarok egyenes leszármazottainak tartották magukat. Zárt gazdaközösségben éltek, érdekházasságokat kötöttek. (Ez a mai fiataloknak már nemigen tetszene, de a régi időkben ez volt a módi, hogy fenntartsák a folytonosságot: az apa mesterségét a fia is folytassa.) A komáromi szekeres gazdák híres vagyonukat ugyanis különös mesterséggel, lovas hajóvontatással alapozták meg. Nemesemberek lévén ők alkották Komárom városának bandériumát, lovasságát.
Különös „vízi mesterségnek” számított a lovas hajóvontatás
Párizsig, s a Dunán egészen Ulmig!
Komárom városában hozzávetőlegesen 350 szekeres gazda élt. Szárazföldön fuvarozással egészen Párizsig, hajóvontatással a Dunán egészen Ulmig eljutottak. Az 1896-es budapesti millenniumi felvonuláson üdvrivalgással fogadták őket, a Vasárnapi Újság pedig külön beszámolt a komáromi szekeresek gyönyörű ünnepi viseletéről. A második világháború azonban megpecsételte a sorsukat. A kitelepítések után a városban mindössze 10-15 család maradt. Több mint hatvan évvel később, 2015-ben a leszármazottak azonban újra felkutatták egymást, és hagyományőrzés céljából megalapították a Szekeres Gazdák Társaságát. Elővették a szekrények mélyéről a régi ruhákat, és leporolták őket...
A hajó vontatásának feltétele volt a jól karbantartott vontatóút. Ez volt tulajdonképpen a part menti sáv, amit megtisztítottak a fáktól, bokroktól. Elgondolni is rossz, milyen akadályba ütközhettek a vontatók, ha a természet visszahódította ezt az utat. Az mindenkire végzetes lehetett ebben az időben. Ezért törvények írták elő a vontatóutak karbantartását – a leghíresebb rendeleteket Mária Terézia adta ki.
A szekeres gazdák díszruhája sötétkék posztóból készült nadrágból, mellényből, dolmányból, mentéből és kucsmából állt. A kucsmát kócsag- vagy sastoll, a mentét asztrahánprém díszítette. Ez utóbbi, a mente volt a legdrágább ruhadarab, amit panyókára (fél vállra) vetve viseltek, ezt fogta össze a díszes mentelánc. Alatta a paszománnyal, vitézkötéssel és ezüstgombokkal felvarrt dolmány és mellény volt (a gombok száma a gazda vagyonát mutatta), valamint a fehér ing, nyakukon szalagok díszelegtek. Alul magyar nadrág és bőrből készült, ún. rámás csizma; a tisztségviselők kezébe pedig a zászló, alabárd és a buzogány került.
Lengyel Ákos maga is szekeresgazda-leszármazott. A képen a komáromi szekeres gazdák szépséges egyenruháját viseli. A nadrágot, dolmányt és mentét elöl gazdag vitézkötés díszítette. A kucsma és a gallér asztrahánprémből készült: már ez is mutatta, hogy nem akármilyen gazdákkal állunk szemben. A menteláncokat és ezüstgombokat komáromi ötvösök készítették
Ha kivonultak, kardot kötöttek az oldalukra, lovaikra díszes paszományt tettek. Minden jeles eseménynél felvonultak mint díszkíséret: elöl az alabárdos, utána a zászlótartó, majd kétoldalt a buzogányosok. Őket követte a bandérium kapitánya, majd párosával, egymás után a lovasok következtek. A bandériumi zászlót mezei virágok díszítették (búzakalász, búzavirág, margaréta és pipacs), és a felirat rajta: Előre, komáromi szekeres gazdák bandériuma!
Derzsi Bernadett
Kpacsolódó írásunk: A kerékkel kezdődött
