Összeállításunkban a földet és a földművest tesszük nagyító alá. Körülöttünk az utak mentén mindenütt szántóföldek vannak. S ezeken a szántóföldeken emberek dolgoznak, akik a mi mindennapi betevőnket termelik meg.
Árulkodó, hogy mennyire elszokott a nyugati ember a földi munkától! Fehér kezeit a kávéházi asztalokon pihenteti, s azt várja, hogy majd mások elvégzik helyette a „piszkos munkát“. Pedig nem piszkos az a munka, hanem a legbecsülendőbb, mert a kenyerünk és a mindennapi betevőnk függ tőle.
Gömöri urak
Mindenki ismeri a történetet Mátyás királyról és a gömöri urakról. Ezek a hetyke urak mindenkire koccintottak, csak épp azokra nem, akik a szőlőt megművelték. Azokra nem emelték poharukat, akik azt a szőlőt kapálták, amelyikből a poharukban lévő bor készült. A király megleckéztette őket, és megtanította velük, hogyan kell kapálni.
Made in England
Mostanában már a falusi ember sem kapál, mert a zöldséget a szupermarketben veszi meg. Sosem felejtem el, mekkorákat csodálkoztunk, mikor a Pozsony környéki falvakban abbahagyták az emberek a kapálást. Hisz olcsó a zöldség a pozsonyi Metróban, minek görnyedni és küszködni. Nemsokára már Made in England feliratú zacskókból bányásztam ki a salátaleveleket, mintha nálunk nem lenne jó az éghajlat a zöldségtermesztéshez. Az éghajlat persze kitűnő, csak körülöttünk senkinek nem érdeke, hogy menjen itt a mezőgazdászoknak. És a mai ember is inkább belebetegszik a klímaszorongásba, ahelyett, hogy a kezébe venné a saját élelmezését. Bátortalanul írom le, hogy senkit meg ne sértsek: földet túrni itt már senki nem akar. Vagyis kapálni. Kapáljanak a marokkói meg az ukrán vendégmunkások. Kapálásügyben nagy a zűrzavar – Mátyás királynak kéne tán szólni, hogy magyarázza el az összefüggéseket...
A legnagyobb gondja a földműves embernek pedig a szárazság: és nem csak minálunk! Belgiumban például már korlátozzák a vízfogyasztást a háztartásokban. Pedig az országban azelőtt sokat esett – barátunk, aki a hírt hozta, pont azért települt át más országba, mert nem szerette az esőt. Most meg kevés a víz!
Menő a helyi
Ma a kényes népek asztalára messzi kontinensekről érkezik a superfood, mert az itteni alapanyag már nem trendi. Az a jó, ami minél messzebbről érkezik, mint például a quinoa, amiből az inka paraszt már nem is ehet, mert mi, európaiak a nagy trendiségünkkel felvertük az árát. Szerencsére egyre többen látják ezeket az összefüggéseket, s megint menő helyit venni és helyit enni... Lassan rájövünk, hogy sokszor a közelben termelt élelmiszer a legbiztonságosabb. A környezetünkben termelt gabonával, zöldséggel azt esszük, amit apáink és anyáink ettek. A termény az anyaföldből származik, amihez szervezetünk hozzászokott. A helyi gazdálkodás a helyi embereknek ad munkát, mert nem helyes, hogy fő idényben spanyol paradicsomot eszünk, miközben a déli részeken felveri a gyom a kerteket.
Édes eper!
Különböző riportjainkban (Végre eper!; Az eperjesi eperlekvár titka) bemutatkoznak az eperfarmok, de a hobbikertészeket is ellátjuk jótanáccsal. Az epertövek például télen sem maradhatnak nedvesség nélkül. A farmok általában minden évben új palántákat ültetnek, de a kiskertben maradnak a régi tövek. A miértekre válaszolunk – és az is kiderül, miért vízízű a bolti eper? A bolti eper spanyol áru. Félig éretten szedik, s még nincs meg a kellő cukortartalma, azért nem elég édes. Mire az üzletbe ér, addigra bepirosodik.
Balra: Lila mák Patról, Pém Bálint gazdaságából, Jobbra: cukorrépa
Az ellátási láncok
Ma annak kéne a legfontosabbnak lenni, hogy az élelmiszer minél kevesebb környezetkárosítással, s minél kisebb üzemanyag-használattal jusson el az asztalunkra. Arról nem is szólva, ha helyben termelünk, azzal a helyi lakosságnak lesz munkája. Ezért beszélnek egyre többet arról, hogy az ellátási láncokat le kell rövidíteni... A vírushelyzet lehetőséget teremtett arra, hogy jobban megértsük, hogyan működnek az élelmiszerláncok.
–néva–
Kapcsolódó írásaink: Szárazság van, vigyázz!; Tudod mi történik most a földeken?
