Vajon miért jár ennyi fájdalommal a nőiségünk? – kérdezzük sokszor. A férfiaknak miért nem fáj a férfiságuk?
A nőkkel sok fájdalmas dolog történik, például szülnek és menstruálnak. Persze a menstruálás nem mindenkinek fáj – de amikor fáj, akkor néha nagyon tud fájni.
Ha megjön, az a baj, ha nem jön meg, akkor az!
Amikor először jelentkezik nálunk a havivérzés, ijedtünkben csak kapkodunk a fejünkhöz. Pedig nem érhet minket meglepetés – a neten a lányok már nyíltan beszélnek róla, elvileg pedig a biológiaórán már foglalkoztunk vele. Nem úgy anyáink! Az én anyukám például azt hitte, meg fog halni, mikor először meglátta a véres bugyiját. Ugyanis egészen addig senki nem beszélt neki havivérzésről. Utána tudta csak meg, hogy ennek havibaj a neve. Mi, 21. századi lányok már hallottunk róla, a legtöbb lányt mégis sokként éri, és megszégyenítő élményként éli át az első menstruációt. Miért számít még mindig tabunak, miért gondolunk rá olyan történésként, amelyről csak suttogva, nők jelenlétében eshet szó? Miért nem vagyunk képesek elfogadni, és örülni annak, hogy testünk egészségesen működik?
Biológiából jeles!
Mindenkinek más élménye van az első havivérzéséről. Legtöbbünk számára (akármennyit tudunk róla elméletben) hatalmas bizonytalanságot jelent, mivel nem tudjuk elképzelni, hogy most akkor mire számítsunk. Aztán jön az irulás-pirulás, mert éppen az iskolában tartózkodunk, és fogalmunk sincs róla, hogy mit kéne tenni. Mégis, kihez forduljunk abban a pillanatban? A felvilágosító órán hallunk róla először, de ilyenkor is csak biológiai oldaláról közelítik meg (a lelki része valahogy elmarad). A legtöbb lány amúgy is későn kapja meg az információt, hiszen a zöme már rég átesett az első vérzésén. Legérzékenyebb korszakunk kellős közepén csap belénk a villám. Termékenyek lettünk, holnaptól akár már teherbe is eshetünk! Egyszerre vagyunk büszkék és bizonytalanok. Most már védekeznünk kell, mi a helyes lépés? És miért fáj nekünk, ha fáj, s Bettinek miért nem fáj?
Sokáig a férfiak azt mondták (s ezek a szavak az országgyűlésben is elhangzottak), hogy a nők azért nem dolgozhatnak, mert menstruálnak. És a menstruálás fáj nekik, s ilyenkor képtelenek józan fejjel gondolkodni. A természeti népek női meg sokszor táncolnak, mikor megjön a bajuk. Mi hát a menstruáció, örömtánc vagy gyászünnep?
Bimbózó nőiesség
Éppen kezdenénk elfogadni testünket úgy, ahogy vagyunk, ő azonban külön életet él, és máris továbblép... Növekvő mellünket sportmelltartóval igyekszünk elrejteni és minél jobban ellaposítani, a tesiöltözőben úgy próbálunk a hosszúnadrágunkból átbújni hosszú szárú melegítőnkbe, hogy senki se pillanthassa meg szőrösödő lábunkat. Egyszerre szeretnénk, hogy nekünk is megérkezzen a menstruációnk (hiszen az osztályból már majdnem mindenkinek megvan), és egyszerre rettegünk is tőle. A lányok manapság egyre korábban kezdenek menstruálni, ugyanakkor lelkileg még nem felnőttek, sőt. A testi és lelki érés közt egyre hatalmasabb szakadék tátong...
Az első havibaj
Álljunk meg egy picit az olvasásban, és próbáljunk visszaemlékezni: hol voltunk, amikor megjött az első havivérzésünk? Kik vettek körül minket? Tudtuk-e hirtelenjében, hogy mi az? Mit szóltak hozzá azok, akik épp velünk voltak? Valószínűleg rájövünk arra, hogy vagy senki nem segített, vagy olyan gyorsan próbáltak segíteni, hogy kínosan éreztük magunkat. Mert azonnal éreztük, hogy „ezen mindenki gyorsan túl akar esni”. Pedig az első havivérzés helyes – vagy éppen helytelen – lereagálása meghatározza a nő későbbi hozzáállását a menstruációhoz. Örökre, élete legvégéig!
Kék folyadék
Egy kislány „előhangolása” már sok-sok évvel azelőtt megkezdődik, hogy édesanyja leülne vele beszélgetni a témáról. Hiszen egy gyerek folyamatosan jelen van – fülel, figyel, és ne gondoljuk, hogy nem hallja meg az olyan mondatokat, hogy: „Na, anyád megint a nehéz napjait éli!”. Ezek a megjegyzések meghatározhatják, hogy a menstruációval járó fájdalmakat testünk egészséges jelzéseként fogjuk-e fel, vagy havibajként gondoljunk rá. Bár a fiatalabb szülők sokkal elfogadóbbak, és ezerszer nyíltabban beszélnek gyerekeikkel ezekről a témákról, a tabuk még mindig élnek...
Fel sem tűnik, hogy a betétreklámokban kék folyadékot locsolnak a termékekre, hogy szemléltessék a nedvszívó képességét. Pedig éppen egy hatalmas félrevezetés zajlik a szemünk előtt – és nekünk eszünkbe sem jut, hogy másként is lehetne róla beszélni! Tegyük kezünket a szívünkre: ki nem sikálta még eszeveszetten (folyton az ajtó felé pillantgatva) a fehérneműjét a fürdőszobában, hogy kijöjjön az a fránya folt? Most akkor jó vagy nem jó, hogy van ez a folt? Miért lett a piros foltból kék folt? Mert a piros folt szégyen, s inkább a semleges kék lenne a jó?! Dehát a mi menstruációnk véres, piros!
Véres küzdelem
Az Instagramon persze vannak olyan nők, akik egészen elképesztő megmozdulásokkal döntögetik ezt a véres falat. A #periodblood keresőszóra (igen, ez egy követhető címke a közösségi oldalon!) olyan képek jönnek elő, melyek láttán tágra nyílik a szemünk, és keményen elkap minket a szekunder szégyenérzet. Egy Kiran Gandhi nevű futónő úgy tiltakozott a menstruáció tabuként kezelése ellen, hogy a londoni maratont mindenféle betét vagy tampon behelyezése nélkül futotta végig – a képeken egyértelműen látszik futónadrágján a vérfolt. Minket azonban nem úgy neveltek, hogy hivalkodjunk ezzel. A menzeszünket olyannyira magánügyként kezeljük, hogy sokszor még a barátnőinkkel sem szeretünk beszélni róla. Egyszerűen csak szükséges rosszként éljük meg: van, és kész.
Azt mondják, felgyorsult az akceleráció. Ez azt jelenti, hogy a lányok egyre korábban kezdenek menstruálni, ugyanakkor lelkileg még nem felnőttek. A testi és lelki érés közt egyre hatalmasabb szakadék tátong, s ez gond, gond!
Ismerjük meg a saját menstruációnkat!
Minden változást önmagunkon kell elkezdeni. A menstruáció nem szükséges rossz, hanem termékenységünk jele és jelképe. Csak a nő tud szülni: éppen ezért mi, nők vagyunk a Földön az élet továbbvivői. Rajtunk áll vagy bukik az emberiség jövője. Mi éppen ezáltal – a termékenységünk és a menstruációnk által – vagyunk különlegesek és mások. A menstruáció napja ezért az öröm napja is lehet. S ha így fogjuk fel, higgyük el, hogy kevésbé fog fájni. Vagy egyáltalán nem fog fájni.
Ha lányunk van (aki éppen most lép majd be a kamaszkorba), akkor komolyan el kell kezdenünk foglalkozni a témával, hogy milyenné tesszük számára ezt az időszakot. Ez azonban nem megy anékül, hogy ne ismernénk meg saját magunkat! Legyünk tisztában azzal, hogy igen: ezeken a napokon nyűgösebbek leszünk, kiesszük a fél hűtőszekrényt, vagy képesek vagyunk nyitott szemmel is átaludni a napot! Figyeljük meg, hogy milyen ételek és italok csökkentik, esetleg növelik a fájdalmat, segít-e a testmozgás. Ha tisztába kerülünk önmagunkkal, akkor a következő generáció számára is megkönnyítjük a helyzetet. Igyekezzünk elérni azt, hogy az első menstruáció napjához ne szégyen és bujkálás kötődjön, hanem az elfogadás természetes érzése...Bátran ünnepeljük meg!
Kapcsolódó írásunk: Szex a hátsó szobában
