Erdély egységes, mi nem vagyunk azok. A palóc nem ismeri a csallóközi embert, a mátyusföldi a zoboraljait. Nem ismerjük egymást! Erdélyben tömbben él a magyarság, 16 megyében, mi itt a határ mentén 500 kilométeres sávba széthúzódva.
Ismerjük meg jobban egymást! A hazai magyaroknak volna erre a legnagyobb szükségük. Hogy miért? Hát mert nincs egységes Felvidék. A palócok nem ismerik a Mátyusföldet, a csallóköziek a Gömört. A Felvidék elnevezés használata Dél-Szlovákiára sántít. Liszka József néprajzkutatót kérdezzük – saját magunkról. Érdemes tájegységekről beszélni?
– Először határoljuk be magunkat! – kezdi a beszélgetést Liszka József. – A felvidék először földrajzi fogalom volt, és kisbetűvel írták. Egy magasabban fekvő területet jelölt a mellette lévő sík területhez képest, hasonlóan, mint a Balaton-felvidék vagy a Skót-felvidék.
– Miként lett belőle tulajdonnév?
– A Felvidéket mint tulajdonevet 1848-ban Kossuth Lajos írta le az egyik beszédében. A mai Szlovákia hegyvidékeit és a szlovákok által lakott területeket értette alatta. 1918-ig a Felvidéket így értelmezték. A mai, magyarok lakta területek – mint a Kisalföld, a Bodrogköz vagy az Ung-vidék – földrajzilag nem felvidékek. Rozsnyó környékét viszont már vehetjük felvidéknek. A Felvidék kifejezést a kommunizmus alatt nem használták, csak ’89 után jött divatba. Ma már azt mondják ránk, hogy felvidékiek vagyunk, és ezalatt a szlovákiai magyarokat értik: épphogy nem a hegyvidéki, hanem a síkvidéki lakosságot. Mellette pedig kialakulóban van a szlovákiai magyar öntudat. Mindezt magam is megtapasztalom a diákjaim körében, akik nem szlováknak és nem csupán magyarnak, hanem szlovákiai magyarnak identifikálják magukat.
– Miért mondjuk azt, hogy Dél-Szlovákia nem volt olyan egységes, mint Erdély?
– A mai Dél-Szlovákia területe Pozsonytól Nagykaposig húzódik, és 500 kilométer hosszú. A monarchia idején az itt élők nem tartották egymással a kapcsolatot. Egy csallóközi ember semmit sem tudott a bodrogköziről, és fordítva, legfeljebb Budapesten találkoztak. Sosem voltunk önálló terület, a monarchiában Budapest-központúság volt. A határmódosítás következtében viszont sorsközösség jött létre. Szlovákia magyarlakta területét nyelvjárási, földrajzi és néprajzi szempontból is tagolhatjuk. Ha nyelvjárásilag nézzük, akkor Délnyugat-Szlovákia – ide tartozik a Csallóköz, a Kisalföld északi része – a dunántúli nyelvjárásba esik. Középen a palóc nyelvjárás a jellemző, és keleten, az Ung-vidéken és Bodrogközben a kelet-alföldi nyelvjárást beszélik. A földrajzi megjelölések tájékozódás szempontjából érdekesek. A Csallóköz, a Bodrogköz, a Medvesalja és a Zoborvidék megnevezése földrajzi gyökerű. A Mátyusföld (ami a trencséni Csák Mátéról kapta a nevét) és a régi megyenevek, mint a Gömör és a Nógrád már történeti alapúak, melyek később tájfogalommá váltak. A harmadik típust az etnikai tájmegnevezések képviselik. Ilyen nálunk a Palócföld. Igazából nem teljesen világos, honnan származnak a palócok. Valószínűleg kun népesség lehettek, akik Ázsiából vándoroltak ide valamikor a tatárjárás előtt. A palóc kifejezés a szláv polovec szóból származik, mivel a palóc vadásznép volt. Jellemző, hogy folklórjuk igen gazdag. Hozzájuk sorolhatjuk a Medvesalján élő barkókat is.
Nyelvünk szétfejlődött: mi már másképp beszélünk, mint az anyaországiak, a mondatszerkesztésünk is más.
– A barkókról mit tudhatunk?
– Palóc nyelvet beszélnek ők is, de katolikus szigetet képeznek a református tengerben. A Medvesalja Losonc térségében található. Főbb falvai: Óbást, Medveshidegkút, Egyházasbást, Vecseklő és Tajti. A barkó csúfnévként alakult ki. Eredete a 18. század utolsó évtizedeibe vezet vissza: a 10. magyar huszárezred toborzási körzete a mai Barkóság területe volt, tábornokát pedig Barco Vincének hívták. A leszerelt legények azzal dicsekedtek, hogy ők barkó huszárok voltak. Így ragadhatott rájuk a csúfnév. A helyiek a salgótarjáni bányában dolgoztak, mellette állatneveléssel foglalkoztak. A katolikus vallásuk miatt egymás között házasodtak, így a kultúrájuk is fennmaradt. A Medvesalja zárt térségnek számít.
– Hol húzódnak az egyes határok?
– Ha nyugat felől haladunk, akkor a Csallóköz a legkönnyebben behatárolható. A Duna két ága között fekszik Európa legnagyobb folyami szigete. Ettől északra a Mátyusföld terül el, amelynek határai körül sok vita van. Csák Máté egykori oklevele nyomán tudjuk, hogy mely falvak adóztak a trencséni tartományúrnak. A Mátyusföld a Kis-Kárpátoktól keletre, a Kis-Dunától északra és a Vágtól nyugatra található terület. A Vág és a Garam közti területnek már nincs sajátos tájneve. Ettől északra, Nyitra mellett található egy magyar nyelvsziget, a Zoboralja. A Vág és a Garam közti területtől továbbhaladva a Garamnál – Párkánynál, Bénynél – kezdődik a Palócföld, ami egészen a Hernádig húzódik. Délkelet-Szlovákiában pedig két tájegységet különböztetünk meg: a Bodrogközt, aminek Királyhelmec a központja, az Ung-vidéknek pedig Nagykapos.
– Andódi vagyok, hát nem véletlen, hogy eszembe jut: miért maradt ki a felsorolásból Érsekújvár vidéke?
– Mert a képzeletbeli térképünkön több fehér folt is található. Érsekújvár környéke átmenti terület. Megyeileg se lehet behatárolni, mert Nyitra, Bars, Esztergom és Komárom megye osztozott rajta. A helyi népesség se nevezte meg magát, a földrajzi tudósok se foglalkoztak vele, így nem lett különösebb ismertető neve a tájnak. Érsekújvárt kulturálisan Mátyusföld-jellegűnek mondhatnók, de a Vág túloldalán található. Amikor A szlovákiai magyarok néprajza című könyvet írtam, Vág és Garam közti területnek neveztem el. Ám ez egy műkifejezés.
M. Nagy László a Nő fotósa volt, és faluja, a Nógrád megyei Rárósmulyad krónikása. Itt áll Európa első vasbeton temploma, s itt kapta lencsevégre volt kollégánk a leggyönyörűbb fejkendős nénikéket.
– Mi a helyzet a népi kultúrával?
– A néprajznak nagy problémája, hogy nemzeti keretekben gondolkodik, miközben a kultúra sokszor nem nemzeti keretek között működik. Magyar népviselet nem létezik. Vannak helyi viseletek, mint a kurtaszoknya, a zoboralji, de ezekhez legfeljebb 5-6 falu tartozik. Lehet, hogy a szomszédos szlovák faluhoz képest ezek magyarok, viszont a martosi és a székelyföldi viselet között nagyobb a különbség, mint a martosi és egy szlovák viselet között. Mindegy, hogy viselőik más nyelven beszéltek, mert a nyelv a népi kultúrában kisebb szerepet játszott. Régen a vallás volt a fontos: a vallási különbségek jobban elválasztották egymástól az embereket. Ha a tájegységeket nézzük, a népi kultúra változékonysága ezzel nem esik egybe. Néha használjuk a Csallóköz néprajza, a Mátyusföld néprajza jelölést, ám a Csallóköz népi kultúrája nagyban hasonlít a Dunától délre található szigetközire. A Vág és Garam közti területből Komárom és Martos csallóközi, de mátyusföldi irányba is mutat. Nincsenek éles határok! A Garam mindkét oldalán vannak kurtaszoknyás falvak. Nem mondhatjuk azt, hogy a bényiek és a kéméndiek nem palócok, a kisgyarmatiak már azok lennének...
– Akkor még a palócok sem tisztázottak?
– Érdekesség, hogy a hetvenes években a magyar kollégák a terepmunka során próbálták behatárolni a Palócföld nyugati határát. Járták sorra a falvakat, és az embereket palócságuk felől kérdezték. A helyiek azt mondták, hogy ők nem palócok ugyan, de a szomszéd faluban élők igen. A szomszédos faluban ugyanez volt a válasz. Identitás alapján nehéz behatárolni egy népet. Nyelvjárási sajátosságok által könnyebb. A Garam vonala az, amitől keletre már palócosan beszélnek. Vannak kisugárzásai is a palóc nyelvjárásnak, Tardoskedden például teljesen palócosan beszélnek. Érsekújvárban a tősgyökeres lakosoknál ugyanez figyelhető meg. A nyugati palóc nyelvjárás az enyhébb zárt „e” és „a” kiejtést használja, így nem olyan markáns, mint a keleti dialektus. Rimaszombat és Rozsnyó környékén a palóc keleti nyelvjárását beszélik.
A nyelvészek a palóc nyelvjárást Szenc – Cegléd – Kassa háromszögbe határolják, s ebbe Érsekújvár is beletartozik. Önnek csak azért nem furcsa egy helembai beszéde, mert egymás mellett élnek!
– Ezek szerint akkor a palóc az egyik legnagyobb területünk. Mennyire képez egységet?
– A palóc nyelvterület folyóvölgyenként változik. Palócföldön élnek katolikus, református és evangélikus palócok. Vannak jobbágyszármazású palóc falvak és kisnemesi falvak. Óriási különbségek vannak köztük mentalitásban is.
– Miért nem vállalják a palócságukat a palócok?
– 1819-ben egy Szeder Fábián nevű csábi pap írt először tanulmányt a palócok életéről és nyelvjárásáról. Ipolyság környékét írta le, ahol élt. Ezzel fedezték fel a palócokat, mert a könyv népszerű lett. Pesten is felfigyeltek rá, és kitört a palócdivat: mindenki palócosan akart beszélni. Lisznyai Kálmán nevű fűzfapoétáról az hírlik, hogy pesti létére megtanulta a palóc nyelvjárást. A 19. század végére ez a pozitív kép megváltozott, és a megjelölés pejoratívvá vált. Pontosan nem tudni, mi okozta a változást. Talán, mert az akkoriban megjelenő regények a palócokat cselédként és szobalányként ábrázolták. Nyilván sokan dolgoztak közülük Budapesten...
– A palócokat ma is megkülönböztetik. Az iskolában figyelmeztetik a gyereket, hogy beszéljenek szépen magyarul...
– Az iskolában mindig azt hallottuk, hogy nem kell a nyelvjárást szégyelleni, mert színesíti a nyelvet. Közben épp az iskola javítja és nyirbálja az ifjúság beszédét, és az irodalmi nyelv irányába tereli. Diákjaimon tapasztalom, hogy ma már felvállalják a nyelvjárást, és nem szégyellik annyira, mint akár húsz évvel ezelőtt.
– A keleti nyelvjárás mennyiben különbözik a nyugatitól?
– Királyhelmec felé beszélnek a legszebben. A nagy nyelvújító, Kazinczy Ferenc és társai az északkelet-magyarországi nyelvjárás alapján alakították ki a hivatalos magyar irodalmi nyelvet. Bár lehet, ha Kazinczy Rozsnyón élt volna, akkor ma a palóc volna az irodalmi nyelv. Tehát minden relatív.
– Mi a helyzet az olyan nagyvárosokkal, mint Pozsony vagy Kassa?
– A dél-szlovákiai térségben mindig volt népességmozgás, migráció. A tatárjárást követően német telepesek érkeztek az elnéptelenedett falvakba. A török időkben a balkánról szerbek és horvátok telepedtek le. Pozsony környékén ma is élnek horvátok. Horvátgurab, Dévényújfalu, Horvátjárfalu, Oroszvár ma is horvát településnek minősül. Komárom a 18. században szerb város volt, rác városrésszel, rác temetővel és ortodox templommal. Miután a törököket kiűzték, újból német telepesek érkeztek például a szülőfalumba, Köbölkútra vagy Szőgyénbe. Északról pedig szlovák telepesek jöttek. Kurtakeszi ma Marcelháza része, és szlovák település volt. Lelédre az esztergomi érsek szlovák jobbágyokat telepített, akik később asszimilálódtak. Pozsony környékén rengeteg német falu volt. A pozsonyiak 1918 előtt pressburgerinek tartották magukat. Három nyelven beszéltek: magyarul, szlovákul, németül. Egyiken se jól! – mondták az idősek. Hallottam őket egymás között beszélni, és a három nyelvet egy mondaton belül is keverték.
A monarchia idején Kassa főként német volt, ami Márai műveiből is kiolvasható. Az 1900-as években Kassán négy napilapból három német – és egy magyar nyelvű volt. A második világháborút követően a németeket kitelepítették, az arányok így megváltoztak.
– S mi van ma? Hogy látja, milyen módosulást idézett elő a határok eltolása?
– A nyelvészet szétfejlődésnek hívja azt a jelenséget, amit a határokon túl élő magyarság körében tapasztal. A szlovákiai magyarok nyelve más, mint a magyarországi magyaroké. Például az iskolázás szót Magyarországon tanfolyamként használják. Mi pedig a školenie szóból vettük át az iskolázást, ami szlovákiai magyar szó lett. Rengeteg ilyen átvett kifejezés van, és más a szó- és a mondatszerkesztésünk is.
– Érdemes ma tájegységekről beszélni?
– Érdemes! Az embernek jólesik kötődni. A falunapok például a regionális tudatot erősítik. Így alakult ki a réteshúzó fesztivál Vásárúton, a kolbászfesztivál és töknap Érsekújvárban, a borsófesztivál Csicserben, a Kukkónia a Csallóközben. Az egykori csúfnévből is lehet pozitív képet avanzsálni. Ott vannak példának a madi bicsaknapok. Ha negyven évvel ezelőtt egy madi lakostól megkérdeztem volna, hogy érik-e már a bicsak, akkor bizony megbicskázott volna. Ma pedig... Ha ezekre a helyi értékekre nem figyelnénk oda, akkor feloldódnának a mai globalizációs világban.
Kapcsolódó írásunk: Milyen a mi igazi politikusunk? Olyan, mint Esterházy?
