Mostanában tudatosan kerülöm a nyomasztó könyveket, mert a jelenlegi nyomasztó helyzetet csak még nyomasztóbbá tennék. Így történt, hogy rám egyáltalán nem jellemző módon félbehagytam egy könyvet – ami önmagában egy szörnyű érzés. Ám a témája (járványos idők, szellemek, háború) még ennél az érzésnél is szörnyűbb.
Helyette Jo Nesbø, a norvég krimiíró gyerekregényét, a Doktor Proktor pukiporát kezdtem bújni...
Grace Kelly
A pukiporos téma (tényleg egy olyan porról szól, amitől az ember feneke hatalmasat szól!) sokkal vidámabb. És azt hiszem, most – a négy fal között – nagy szükségünk van a vidámságra. Ám mégsem Doktor Proktor végtelenül vidám pukiporát ajánlom lélekgyógyítónak, hanem egy olyan könyvet, ami úgy mosolyogtatja meg az ember lányát, hogy közben hasznos párkapcsolati tanácsokat osztogat.
Ha pontosabban akarok fogalmazni, akkor inkább így mondom: olyan ikonikus történelmi karakterek adják ezeket a tanácsokat, mint például Kleopátra, Grace Kelly, Coco Chanel, Frida Kahlo és sok olyan nő, akik maguk is a történelem (vagy a popkultúra) részévé váltak.
És ki tudna jobb tanácsot adni a szerelemről, házasságról, anyaságról és a szingli létről, mint azok a nők, akik már sokat tapasztaltak?
Jennifer Wright könyve, a Mi voltunk az elsők azonban nem csak erről szól. Amellett, hogy izgalmas témákat is érint, megismerteti az olvasót kedvenc történelmi alakjai életével, a leírásokat pedig egy-egy frappáns idézettel spékeli meg. A könyv minden egyes oldala egy lelki tanácsokat osztogató rovatra hajaz, amelyben a történelem leghíresebb, a legizgalmasabb, legbátrabb, legvagányabb és legtapasztaltabb hölgyei vonulnak fel.
A könyv borítója
A könyv öt részre osztható. Az elsőben a flörtölésről olvashatunk. Nem mondom, hogy alkalmazzuk Nell Gwyn (II. Károly angol király szeretője) taktikáját, miszerint a riválisainkat hashajtóval semlegesítsük, de Grace Kelly kifinomult flörtölős módszerei példaértékűek lehetnek. Ebben a részben a fondorlatosságé és a csábításé a főszerep.
A második részben már pikánsabb kérdésekre válaszolnak „tanácsadóink”. A nyitott kapcsolatokról Anaïs Nin vall, (akinek egyébként ennél hosszabb neve van): és nyíltan, pironkodás nélkül ír az erotikáról. A vallásosságról és a szexualitásról Johanna, a nőpápa filozófál, aki ugyan nem biztos, hogy létezett, de tagadhatatlanul hatásos a sztorija – főleg a sztorinak az a fele, amikor egy körmeneten szüli meg gyermekét…
A könyv harmadik része a házasságokról szól. Anyaság, karrier, anyósok, önmagunkhoz való hűség és a házasság tartóssága…
Megismerjük Viktória királynőt, akinek kilenc gyermeke született – annak ellenére, hogy ki nem állhatta a terhességet, a szülést, ráadásul a babákért se rajongott. Vagy ott van a konyha imádnivaló amerikai királynője, Julia Child (aki szigorúan bizalmas iratokat kezelt), majd az amerikaiakat megismertette a francia konyhával.
Végre zsepik!
A negyedik részben előkerülhetnek a zsepik, ugyanis szakításról, válásról és hűtlenségről lesz szó, miközben megismerhetjük Victoria Woodhullt, aki már akkor politikai babérokra akart törni, amikor a nőknek még csak szavazati joguk sem volt. Joséphine császárné a saját válásáról mesél, ami nem volt piskóta (melyik válás az?), tekintettel arra, hogy az akkori világ egyik leghatalmasabb császárától, Napóleontól vált el. Állítólag utána is jó barátok maradtak.
Az utolsó részben pedig a szingliléthez kaphatunk nagyszerű tippeket. Azt hiszem, Coco Chanel tanácsa tökéletesen rámutat a lényegre: „Úgy tűnik még mindig él az az általános nézet, hogy a nők nem elegek önmagukban, férfi nélkül. Miközben teljesen elfogadott, hogy a férfiak egymaguk nagy dolgokat vigyenek véghez, azt feltételezik, hogy a nő nem képes arra, hogy több legyen, mint feleség vagy anya. Soha ne hagyd meggyőzni magad erről. Tökéletes vagy te magadban is.”
Frida Kahlo és Kleopátra illuszrációja a könyvből
Így a végén tartozom egy vallomással: igazából azért vettem meg ezt a könyvet, mert megtetszett a borítója. Csodaszép, keménytáblás darab, pasztellszínekkel kívül és belül. Az illusztrációk Carly Jean Andrews (@carlyjeanandrews) munkái, remekül illenek a témához, és minden hölgy portréja tökéletesen felismerhető. A rajzok egyszerre bohókásak és nőiesek, akárcsak a könyv. Összességében gyorsan lehet haladni vele, mert szórakoztató, és igazából egy kicsikét olyan, mintha egy női magazint lapozgatnánk. És minden nagyobb fejezet végén egy-egy tesztet is kitölthetünk. A Mi voltunk az elsők tökéletes kikapcsolódást nyújt, igaz, csak maximum két órára…
Mert aztán fejbecsap a Coviddal terhelt valóságunk, de hát ezek a nők is sok mindent kibírtak. Miért ne bírnánk ki mi is?!
