Mivel társas lények vagyunk, azt gondolnánk, hogy a házasság és a kapcsolat segít a magány leküzdésében. Logikusnak tűnik, mivel ketten vagyunk, s így már baj nem lehet. És mégis! Sokszor egészen egyszerűen kapcsolatban magányosodunk el.
Így volt ezzel Zsuzsi is, aki életében először nagymamájától hallotta ezt a mondatot: Ezen a világon mind egyedül vagyunk. Ám Zsuzsi ekkor nem sejtette, hogy társas magányban éli majd az életét. – Mindig azt gondoltam, hogy ha valaki komoly kapcsolatban él, az azt jelenti, hogy nincs egyedül. Hiszen a szerelem két ember szenvedélyét, bizalmát, egymás támogatását, azaz a közös életüket jelenti.
– Tévedtem – mondja Zsuzsi, és hozzáteszi, hogy a házassága előtt soha nem gondolta volna, hogy egyedül lesz minden problémára. Szereti a férjét – és a férje is szereti őt. Van egy szép házuk és gyerekük. Valami mégsem működik. – Kívülről tökéletes családnak tűnünk, de tudom, hogy ha jön egy probléma, azt egyedül kell megoldanom. Úgy érzem, teljesen egyedül vagyok az életben. Mint a kisujjam.
Egy másik galaxis
A házasság nem ment meg minket az egyedülléttől! Ezt bizonyítják a felmérések, melyek szerint a házasságban élők 62%-a magányos. „Úgy tűnhet, hogy azok az emberek vannak egyedül, akiknek nincs komoly kapcsolatuk. Mégis sokszor pont egy kapcsolatban magányosodunk el. Az, hogy házasságban élünk, nem jelenti azt, hogy nem lehetünk magányosak” – állítja Margaret Paul amerikai pszichológusnő. Legtöbbször apró dolgok vezetnek odáig, hogy elhidegülünk egymástól. Például az egyik ilyen, hogy az együtt élő felek sokszor nem kommunikálnak egymással.
Ez azt jelenti, hogy nem szólnak egymáshoz, nem kérdeznek rá dolgokra, csak sóhajtoznak, és (jobb esetben) figyelik, mit csinál a másik. Majd ebből kiindulva cselekszenek, s lehet, hogy ezzel egy félreértelmezett láncreakció indul el, amely tévútra vezet.
Visszatérve Zsuzsiékhoz: náluk sem volt ez másképp. Zsuzsi úgy véli, férje soha nem volt az a bizonyos tökös fickó, mégis próbálkozhatott volna. Hiszen ha probléma merült fel, férje rettent meg jobban.
– Mindig megijedt. Ha netán mégis tesz érte valamit, és például kiderül, hogy valamit nem jól csinált, akkor úgy viselkedik, mintha egy egészen különálló bolygó lenne a Naprendszerünkben. Ilyenkor rosszul érzi magát, bezárkózik, sóhajtozik, nem beszél, maximum annyit, hogy ő a világ legrosszabb férje.
Ekkor Zsuzsi mindenkit megnyugtat. Önmagát is, a férjét is, akinek feltornázza az önbizalmát, és minden a helyére kerül. Csak közben Zsuzsi energiája teljesen lenullázódik. Mindez akkor tetőződött be, amikor megszületett a kislányuk.
– Mivel a lányomnak izomproblémái vannak, orvoshoz és terápiákra kell vele járni. Ilyenkor nincs más, menni kell, és bízni. A férjem pont ekkor vesztette el önmagát, és bezárkózott.
Mindent Zsuzsi intézett, és mindenkit Zsuzsi nyugtatott meg. Aztán szépen lassan belefáradt. Nem volt kedve beszélni semmiről, nem volt kedve a férjét sem biztatni, a hobbijaiba menekült, és lányába fektette minden energiáját, de nem tudott segíteni rajta.
A magány mint betegség
A pszichológusok szerint nagyon sok oka lehet annak, hogy magányosnak érezzük magunkat. Például az egyik ilyen ok, hogy a párunk figyelmetlen. Vagy ignoráljuk a másik felet, esetleg a partnerünk bezárkózik, mert egy nehéz időszakon van túl. A Psychology Today arra figyelmeztet, hogy nem vesszük a magányt elég komolyan. Mindez ugyanis betegségekhez vezethet. Az ilyenfajta magány szorongást és depressziót idéz elő, ráadásul ágynak is dönthet minket. Sőt, mi több, alkoholizmushoz is vezethet. (Gondoljunk csak arra, amikor magányosan kinyitunk egy üveg bort...)
A kulcs a kommunikáció
A legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, hogy rossz tanácsokkal látjuk el barátunkat, aki hasonló magányban szenved. Zsuzsi barátnői mind azt tanácsolták a lánynak, hogy váljon el. „Majd találsz egy jobbat!” – mondogatták. Zsuzsi pedig azt válaszolta: „Persze, az időm nagy részét a lányommal töltöm, mellette találok egy jó munkát, új lakást és egy remek pasit. Pont, mint a mesékben!” Zsuzsi története mégis jól végződött, annak ellenére, hogy a magány egészen a depresszióig sodorta őt. Akkor döntött úgy, hogy szakemberhez fordul, és férjét is magával viszi. Az egész család érdekében.
A hosszú évek kesergése után felkeresett egy terapeutát, aki egy nagyon egyszerű tanácsot adott a házaspárnak: kezdjenek el kommunikálni egymással. Igen, pontosan azt, hogy beszéljenek.
Ez a tanács nemcsak nekik szól, hanem mindannyiunknak. Így dolgozhatunk azon, hogy ne érezzük magunkat magányosnak. Sokszor az is elég, ha egy kis időt szánunk egymásra. „Kérlek, beszélgessünk, olyan jól esne!” Csupán ennyit kellene mondanunk ahelyett, hogy azzal fárasztanánk egymást: „Mindig csak a gép előtt ülsz!”
