Kecskés Andrea (34, Zselíz) bevallotta, minden vágya az volt, hogy egyszer ő is szerepelhessen az Új Nőben.
Andrea már tinédzser korától olvassa az Új Nőt, a csendes kocsmák asztalánál is a lapot forgatta, mikor kihagyott pár tanítási órát. Arról álmodott, hogy egyszer majd róla szólnak a hírek. Megérdemli a bemutatást, hiszen szenvedély fűti: kivételes hobbinak hódol. A hegyi autóversenyzés egyetlen szlovákiai magyar női képviselője.
Andrea Farnadon született, tanult Nyitrán angol és német nyelvet, Pozsonyban menedzsmentet, később mezőgazdaságot, apedagógia doktora. Zselízen él, és Muzslán dolgozik segédagronómusként.
– Nővéred hivatásos katona, te segédagronómusként dolgozol, közben hegyi autóversenyző vagy. Mi az oka, hogy mindketten férfias szakmát választottatok, fiúsan neveltek benneteket? Vagy csak így sikerült?
– Apu fiút szeretett volna, ámde két lányt kapott. Nem volt kényszer a kisautó, mégis gyerekkorom óta imádom az autókat.
– Miben öltött testet az imádat? Néztétek a Forma–1-et a televízióban?
– Senki nem nézett nálunk ilyet egészen addig, míg én rá nem kattantam. A szüleim még ma is nézik a rallyt, nekem nincs rá időm. Három autóm van a szolgálati kocsival együtt, úgyhogy van elfoglaltságom. Hamarabb vezettem traktort, mint autót, mert traktorunk is van. Gyerekkoromban sokat autóztunk apuval, ráadásul a 105-ös Škodánkat mindig szerelni kellett. Mi pedig a nővéremmel ott sündörögtünk körülötte, és tényleg nem kellett más a szereléshez, csak egy 13-as franciakulcs és egy kalapács. Ha pedig hengerfejre volt szükség, elég volt átmenni a szomszédba. Néha könyékig olajosak voltunk.
– Autót mikor vezettél először?
– Traktort 6 éves koromban, a családi Škodát pedig 13 évesen. Apu kivitt az egyik közeli kis reptérre, és megmutatta, hogyan kell váltani, gázt adni és a többi. Nálunk családi hagyomány, hogy mikor az ember betölti a 18-at, megszerzi a jogosítványt. A szülők, nagyszülők összeadják rá a pénzt. 21 évesen, amikor dolgozni kezdtem, vásároltam az első autómat.
Ciki volt mindig megkérni valakit, hogy vigyen el suliba, mert távúton folytattam az egyetemet. Ezért vettem egy 1995-ös Opel Astrát: 1.6-os, nyolcszelepes.
– Hol dolgoztál ekkor?
– Szorgos méhecske voltam! Nagyölveden és Farnadon tanítottam félállásban, angolt és németet.
– Milyen érzés volt saját autót vezetni?
– Hirtelen kinyílt a világ, oda mentem, ahova akartam. Sokszor csak autózgattam körbe-körbe. Mindig én voltam a sofőr, ha kiruccantunk a barátokkal. Egész este kólát ittam, és ha valaki megkérdezte, ki fog vezetni, jelentkeztem. Meg aztán: 19 évesen kezdtem el tanítani, azzal pedig kéz a kézben jár a felelősségtudat. Nem szerettem volna, ha a szülők azt látják a falunapon, hogy a gyerekük tanító nénije sörözik.
– Gondolom, akkoriban még nem siettél sehova...
– Hát... Épp a minap jegyezte meg az édesapám, hogy egyszer képüzenetben elküldtem neki, ahogy 170 kilométeres sebességgel száguldok Komáromból hazafelé. Aztán volt még egy eset. Narancssárga riasztás volt érvényben, reggeltől délutánig rengeteg hó lehullott. Az egyórás út Komáromból Farnadra több mint két óráig tartott, nem lehetett látni az utat, sok autó az árokban kötött ki. Jó lecke volt, még a telefoncsörgést sem hallottam meg a nagy koncentrálásban. Szüleim ugyanis rettenetesen izgultak, hogy mi lehet velem. Utána már a hóban sem féltem vezetni.
– Minek kellett történnie ahhoz, hogy elkezdj versenyezni?
– Azt mondják, az a fontos, hogy olyan közeget keress, ahol azokkal vagy együtt, akik hasonlítanak rád. Mivel nekem egy régebbi Opel Astrám volt, a nővérem pedig új Astrát vett, közösen létrehoztuk az Opel Team Slovakia polgári társulást. Láttuk, hogy sokan járnak Opellal, Magyarországon pedig működtek hasonló klubok: mi is belevágtunk. Az első találkozón 11-en voltunk, a másodikon már 45-en és így tovább. Ez már öt éve tart, s mondhatom, hogy nemzetközivé lettünk. Lengyelországból, Csehországból, Horvátországból és Ausztriából is érkeznek „opelosok” a találkozóra, ahol amatőr gyorsulási versenyt vagy amatőr szlalomot is rendeztünk. Megnyertem egyet-kettőt – igazából ezzel indult.
Még midnig nem versenyeztem, de a találkozókon már gyakran megkaptam, hogy: „Nő létedre egész jól vezetsz.” Később beneveztem egy amatőr hegyi versenyre Osztrolukán. Itt ismerkedtem meg a tanárommal, Veres Alexanderral. Ennek három éve. Alexander évek óta versenyez, bajnoki címet is nyert.
– Mégis, hogy indul egy ilyen kapcsolat?
– Tanácsot kértem tőle, hiszen ő profi. Ő pedig beült mellém a kocsiba, és megmutatta, hogyan kell venni a kanyarokat. Egyre javult az időm. Rájöttünk, hogy nem is lakunk messze egymástól. Ezután elmentem egy nyitrai szlalomversenyre. A tíz indulóból a negyedik helyen végeztem a kategóriámban. Pedig az én autóm nem versenyautó, egy hétköznapi kocsi, közel 30 éves.
– Melyek voltak az első közös lépések?
– Kinéztük a versenyautót, megcsináltattuk. Kérdeztem tőle, hogy nem kellene-e egy ideig még az amatőröknél maradnom? Egy amatőr versenyre ugyanis bárki benevezhet. Ám ő a fejét rázta, és bevitt a profik közé. Az amatőrök megállnak, ha valamit elérnek, a profik mindig feljebb és feljebb törnek.
– Van rivalizálás a versenyzők között?
– Többnyire segítjük egymást, egy nagy család vagyunk. Rivalizálás inkább csak a lányok között fordul elő. Ötünk közül hármunknak ugyanolyan autója van, 200 lóerős Honda.
– Meg van határozva, milyen erős lehet a kocsi?
– Mi az N kategóriába tartozunk, ami azt jelenti, hogy a mi kocsink hasonlít leginkább az utcai autókhoz. 10-20 lóerő különbség lehet az autók között, ezt a hátrányt be lehet hozni.
– Hogyan zajlik egy ilyen futam? A hegyi utakon nem ajánlatos előzni ...
– Nem egyszerre indulnak a versenyzők, külön állunk rajthoz – és az idő a mérvadó. Fél percenként engedik az autókat, amivel előnyt kapunk. Persze előfordul, hogy félreváltok, lerobbanok, így aztán beérhetnek a többiek.
– Mi alapján állítják fel a sorrendet?
– Az előfutárok – vagy 10 autó – megteremtik a kellő hangulatot. Utána kezdődik egy amatőr futam, az úgynevezett „Szlovák hegyi kupa“, majd következnek a profik. Növekvő sorrendben indulunk, a gyengébbtől a legerősebbekig. Én az elsők közt, mert, ugye, utcai kategóriás a besorolásom.
A futam hosszúsága változó. Általában a pálya hosszúságától függ, de olyan 2 és 4 perc között van.
– És ilyen rövid futamok miatt egész hétvégéket távol vagy az otthonodtól...
– Sokszor már pénteken indulok, ilyenkor előbb eljövök a munkából. Általában szombat reggel kilenckor zajlik az első futam, tizenegyig lemegy a második. Ezek többnyire bemelegítő futamok. Aztán délután egytől és háromtól még két éles verseny vár ránk, igazából négyszer négy perc. Addigra felmelegszik a pálya, ugyanis reggel kilenckor még vigyázni kell, a slick gumi eléggé csúszik...
– Milyen az a slick gumi?
– Ezen a gumin nincs bordázat, egy tükörsima gumi, mint a Forma–1-ben.
– Akkor nem csak reggel csúszik...
– Ha meleg, akkor jobban tapad. Ilyenkor azonban minden apró kavics beleragad. Ezt a sok kavicsot pedig két futam között melegítőpisztollyal szépen le kell borotválni. Úgyhogy az első futam után édesapám, aki minden versenyre elkísér, veszi a hőpisztolyt.
– Szóval édesapád is a csapat tagja. Kik még?
– A tanárom, Veres Alexander is jelen van, néha a nővérem is eljön a párjával, aki autószerelő.
– A párod mit szól a száguldozáshoz?
– Büszke rám és támogat. Bízik bennem, mert tudja, hogy jól vezetek. Egészen a rajtig elkísér, és látja a kijelzőn az időmet. Mire kiszabadítom magam, addigra ő már tudja, hogy felértem. Bár biztosan jobban örülne, ha csajos hobbim lenne, mint például a kötögetés.
– Hogyan gyakorolsz a futamokra? A versenypályákon a hétköznapokon személyautók közlekednek, és be kell tartani a sebességkorlátozásokat.
– Amikor pénteken megérkezünk ahelyszínre, műszakilag átveszik az autót. Sem az átvétel előtt, sem utána nem mehetek fel a pályára (ezért akár ki is zárhatnának a szövetségből). Civil kocsival persze felmehetek, de betartva minden szabályt. Ez arra jó, hogy memorizálom a pályát, mikor jön a következő kanyar és így tovább.
A gyakorlás fejben folyik. Most is fel tudom idézni az összes pályát, ahol versenyeztem. Profi versenyzők autókamerás felvételeit is megnézhetjük, ezek szabadon hozzáférhetőek.
– Mikor vettél részt először hivatalos bajnokságon?
– Tavaly júniusban álltam először rajthoz Osgyánban. A második versenyem szintén a szlovák bajnokság keretében zajlott, de ott már Európa-bajnokság is folyt, voltak ott olaszok, magyarok, lengyelek, csehek.
– Azt mondod, öten vagytok női versenyzők az országban. Milyen a korosztály?
– Általában harmincasok vagyunk. Az Európa-bajnokságon is kevés nő fordul meg, inkább az országoson versenyeznek.
– Ha azt állítom, hogy ez egy férfias sport, akkor igazam van, vagy tévedek? Hiszen azért férfias, mert nagyrészt férfiak versenyeznek. Ha többen lennétek, akkor azt mondanánk, hogy nőies sport?
– A többiek már anyukák, ezért nem olyan vakmerők. Családot tartani felelősség. Amúgy a többség ebben nőtt fel, a párjuk vagy az édesapjuk versenyzett.
– Mi a legnagyobb siker, amit el tudsz érni?
– Szlovák bajnok lehetek, de idén már akár szlovák női bajnok is. Eddig egy kalap alá vettek bennünket a férfiakkal. Mostantól ez megváltozik.
– Nehéz a férfiak között nyerni? Hiszen egy nő is lehet olyan jó sofőr, mint egy férfi. Nemdebár?
– Igen, de egy férfinál máshogy megy ez, hiszen őt az egész család támogatja. Egy férfi költhet a hobbijára, míg egy nő inkább spóroljon, és ne azon járjon az esze, hogy slick autógumit vegyen. Akkor sem könnyű, ha mindkét fél benzinvérű, ugyanis egy idő után rájönnek, hogy nagyon sok pénz elmegy a közös hobbira.
Szponzorok híján nagyon sok pénz elmegy a versenyzésre. De a hegymászás és a horgászás is drága sportok. Itt is mindig erősebb kocsit kell venni, ami persze drágább.
– Milyen sikereket lehet még elérni a szlovák bajnoki címen kívül?
– Lehetek Európa- és Közép-Európa-bajnok is. Ez utóbbin Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke személyesen adja át a díjat Albániában...
– Erre vágysz?
– Nagyon. Tőle szeretném átvenni a díjat. Itt együtt versenyzünk Lengyelországgal, Csehországgal, Magyarországgal, Szlovéniával, Montenegróval, Albániával. Ha összegyűlnek a pontok, akkor a végén még győzhetek is. Ám külföldön jobban támogatják ezt a sportot, mint nálunk. Dobsinán több mint hetven évvel ezelőtt tartották az első hegyi versenyt, nálunk még sincs akkora közönsége, mint mondjuk egy Forma–1-es versenynek.
– Mint minden komolyabb sporthoz, ehhez is szükség van szponzorokra. Neked vannak támogatóid?
– A versenyautóm vontatásához megkapom a cégautót: ez nagy segítség. Vagy a geometriát is „szponzorba“ állították be. De még kezdő vagyok, és valahogy kevésbé hisznek az emberek a nőkben. Holott egy nő jobban vonzza a tekinteteket, több figyelmet kap, mint egy férfi. Több alkalommal hallottam már a rajtnál: „Hisz ez egy csaj!”
– Lenézően?
– Egyáltalán nem, inkább meglepődnek. Mégsem bíznak meg bennünk. Ha netán nem érem el a férfiak idejét, akkor csak legyintenek.
– A férfiak konkurenciát látnak benned?
– A férfibüszkeség is ágaskodik, ha egy nő előtte végez. Ritkaságszámba megy, amikor megdicsérnek, hogy jól mentem. A nézők viszont nagyon szeretnek bennünket, szívesen szelfiznek velünk. Aláíráskártyám is van, ezeket sok gyerek gyűjti. Találkoztam már tizenéves lányokkal, akik odajöttek hozzám, mondván, hogy ők nem is tudták, lányok is versenyezhetnek....
– Lehetsz számukra példakép?
– Pontosan. Mondtam nekik, hogy ma a lányok is meg tudnak csinálni mindent, amit csak akarnak.
– Hegyi utakon versenyeztek, ami veszélyes. Nincs benned félsz?
– Biztonságosnak érzem az autómat, hiszen bukókeretes, megvédi a sofőrt a nagyobb ütközéstől. A ruha és a fehérnemű is tűzálló másfél percig, míg a tűzoltó megérkezik. A nyakvédő és a sisak szintén véd! Persze megtörténhet a baj. Éppen most szeptemberben egy csehországi versenyen az egyik versenyző 200 kilométeres sebességgel rohant neki egy fának. Egy ilyen ütésnél már a bukókeret sem véd meg.
– Mire gondolsz az autóban?
– Próbálok semmire sem gondolni. Van egy régi könyvem, a Forró kormány (Dalibor Janek: Horký volant), amely örökérvényű szabályokat fogalmaz meg. Tiszta fejjel nekivágni, kifújni a levegőt, és nem gondolni semmire. Csak mi ketten vagyunk a pályán, az autóm és én. Az egészet úgy kell felfogni, hogy belelépsz a gázba, mert mondjuk bezár az üzlet, és időben oda kell érni...
Próbálok nem gondolni arra, hogy gyorsabb legyek, mint a többiek, mert akkor hibázhatok.
– Tudom, hogy sablonos, de adja magát a kérdés. A közutakon szintén gyorsan vezetsz?
– Ezzel nem hiszem, hogy dicsekedni kellene: nekem a 130-as sebesség a kényelmes. Ám igyekszem betartani asebességhatárt. Persze a kanyarsebességem magasabb, mint a civileké. Sokan spórolósan vezetnek, én úgy váltok, ahogy a versenyeken. A normál életben a kanyar előtt lassít az ember, begurul, nem úgy a versenyen! Ott gáz van vagy fék, nem gurulunk. De nem szeretem a faluban gyorsuló sofőröket, a hátulról rám mászó vezetőket. Ha annyira nagy versenyzőnek képzeli valaki magát, akkor mutassa meg a versenypályán a tudását.
– Büntetett már meg rendőr?
– Persze volt rá példa, gyorshajtásért. Amúgy nem jellemző. Nem lehet hősködni, mert ha bevonják a jogosítványom, akkor nem versenyezhetek.
– Meddig lehet ezt az életformát élni?
– Ez egy életre szól. A versenyzők nagy része inkább 50 feletti. Valószínűleg akkor vág bele az ember, mikorra benő a feje lágya. Van olyan versenyző, aki 64 évesen még mindig az élvonalban van.
– Mi az, ami téged mozgat? Mi a te benzined?
– Valószínűleg az adrenalin. Aki hétvégente a veszély szemébe néz, azt a hétköznapokon nem bosszantja fel semmi. Egy verseny után 2-3 hétig biztosan nyugodt vagyok.
