Így néz ki a női nemi szerv, amit bevarrtak: a képet egy Svédországban dolgozó szlovák orvosnő rakta fel nemrég az internetre. A menstruációs vér nem tud távozni, a megcsonkolt nő embertelen fájdalmakkal küszködik – az orvosok gyakorta találkoznak hasonló esetekkel a svéd vagy német kórházakban. A lányokat a család sokszor hazaküldi Afrikába, hogy elvégezzék rajtuk a csonkolást, nemritkán egy mocskos pengével –, majd visszacsempészik őket a felvilágosult Nyugatra...
Svédországban, Németországban ma is muszlim nők százait metélik körül. Európa közepén! A lányok gyakorta a kórházakban kötnek ki, mert megfertőződnek. A női körülmetélésről először Waris Dirie könyvében olvastam – a könyvből később nagy sikerű filmet is forgattak. Bárki megnézheti, vagyis azért nem mindenki, mert a brutális képkockák miatt csak 16 éven felülieknek ajánlják.
A szép Waris Dirie topmodell volt, a legfoglalkoztatottabbak egyike. Kevesen sejtették, hogy milyen sötét titkot hordoz magában: olyan szégyent, ami fáj és éget. Végül kiírta magából a titkot, könyvének címe A sivatag virága. Waris Szomáliában született, a nők számára az egyik legreménytelenebb országban. Ötéves volt, amikor körülmetélték, hatévesen erőszakolták meg először, és tizenhárom éves volt, amikor kiszabadult a sivatag poklából.
Waris Dirie
Nem tudott se írni, se olvasni, mert senki sem tartotta fontosnak, hogy megtanítsa – és csak egy sál volt az, amit a saját tulajdonának mondhatott. Waris kalandos úton megszökött otthonról, mert nem akart férjhez menni egy hatvanéves férfihoz, aki öt tevét ajánlott érte az apjának. Később – szerencsés véletlenek folytán – Londonba került, ahol sikeres fotómodell lett belőle. A magazinok rajongtak csodásan arányos arcáért, kifejező tekintetéért. „Életem azóta szakadatlan emelkedés” – nyilatkozta később.
Iskolát alapított
Waris sohasem felejtette el, hogy honnan jött és mi történt vele. Azóta is harcol a kiszolgáltatott afrikai lányokért, akiknek álmait egy koszos zsilettpenge vágja ketté. Küzd a muszlim lányok megcsonkítása ellen, hisz őt is megcsonkították egy életre – a barbár hagyományt a 21. században is követik egyes afrikai népek. S nem csupán otthon, Afrikában, hanem Európa kellős közepén is. Iskolákat és központot létesített Afrikában, amelyik felvilágosító kampányokat szervez a női körülmetélés ellen. Eddig 10 000 csomagot juttattak el kislányokhoz, ceruzákkal, füzetekkel, iskolatáskával. A művelődés az első lépés, hogy a lányok ki tudjanak szabadulni a babonák fogsáságból – s ne ők vegyék később a kezükbe a koszos zsilettet... A lányokat ugyanis sokszor a saját édesanyjuk, nagymamájuk csonkítja meg.
Waris nomád családba született. Könyvében szemléletesen leírja, hogy a család élete szüntelen vándorlásból állt, naponta a túlélésért küzdöttek. Tizenegy testvéréből már csak öt élt, mikor Waris – akinek a neve sivatagi virágot jelent – megszökött otthonról. Napokon át menekült a sivatagban, s mikor a végén elájult, egy oroszlánnal találta szemközt magát. Csoda történt, az állat megkímélte a csont-bőr kislányt. Vándorlása végén eljutott Mogadishu városába, ahol anyja családja szerencsésen befogadta.
Waris ekkor tizenhárom éves volt. Nemsokára nagy szerencse érte, nagynénikéjének a férje ugyanis Londonban lett nagykövet – s ő kikerült szolgálónak a londoni házukba. Ott mosott, takarított, felügyelt az unokahúgaira. A háziak nem éppen családtagként kezelték, pedig neki is még anyai szeretetre lett volna szüksége. Mikor a rokon s vele együtt a család kiküldetési ideje lejárt, az akkor már 18 éves Waris elrejtette az útlevelét, mert nem akart visszatérni a pokol tornácára.
Nem beszélt angolul, senkit nem ismert a nagyvárosban, de végül egy McDonaldsban helyezkedett el. A fotósok hamar felfigyeltek rá, s minden jó, ha a vége jó: a szép Waris hamar a kifutón találta magát.
Először egy újságírónak mesélt a körülmetéléséről: két nővére után esett át a szörnyű szertartáson, akik közül az egyik nem élte túl a csonkítást. (Ez amúgy mindennapos eset.) A csonkolás célja, hogy a lányok szűzen menjenek férjhez – és soha életükben ne élvezhessék a szexuális aktust. Az adatok szerint 200 millió nő él a világon, aki elszenvedte a kegyetlen rítust.
A szép Waris egy Chanel reklámban
Warist később Londonban megműtötték, hogy enyhítsenek a fájdalmain, de csonkolt nőként igazából soha nem élhet teljes értékű életet. Könyvében leírja, hogy a szerelem és a szex az ő számára nem ugyanazt jelenti, mint egy európai nőnek. (Hiszen pont azért csinálják, hogy a szex a nő számára ne legyen az öröm forrása.) Waris ma küldetésének tekinti, hogy minden megcsonkított lány és asszony helyett beszéljen, akiknek hangját elnyeli a sivatag vagy az afrikai forgószél. Bécsben például alapítványt hozott létre, a Sivatag Virága Centert: az első olyan intézményt a világon, ahol a körülmetélt nőket kezelik. Waris ma az ENSZ nagykövete, Ausztriában él, két fiú boldog édesanyja – de még mindig fáj neki az élet...
Lemetszik a csikló hegyét...
A női körülmetélés – jobb híján a férfi-körülmetélés mintájára nevezték el így – igazából nem is körülmetélés. Ma Afrika húsz-egynéhány országában, az Arab-félsziget némely részein és Kelet-Ázsia bizonyos tájain gyakorolják. Általában ötéves korig meg kell lennie, másként a lányra kirekesztés vár. Aki a rítust végzi, az megtiszteltetésnek veszi, hogy a szertartásnál ott ügyködhet, a cél pedig a nők szexuális ellenőrzése. Azzal a lánnyal, aki nem esik át rajta, nem játszik a többi gyerek, kirekesztik. Ő a rossz példa, ezért még maguk a kislányok is presszionálják, hogy álljon be a sorba, és hagyja abba az iskolát, mert másként senki nem veszi majd feleségül.
A csonkolásnak három változata van: legenyhébb formájában a csikló hegyének lemetszését jelenti. Ezt a beavatkozást hívják sunna-cirkumcíziónak, Ománban, Jemenben, az Egyesült Arab Emirátusokban, Bahreinben, továbbá Malajziában és Indonéziában honosodott meg. A következő fokozat a csikló és a kis szeméremajkak teljes kiirtása.
A körülmetélés első típusában a csiklót körbemetszik, majd egy kis részt bevarrnak. A másodikat egyszerűen ,,kivágás"-nak nevezik. A harmadik, s egyben a legsúlyosabb az infibuláció.
Ám ezen is túltesz a harmadik változat, a „fáraói körülmetélés”, az infibuláció. Ennél – miután mindent levágnak –, összeöltik a nagyajkakat, és olykor még a hüvelybemenetet is szűkebbre varrják. Ez utóbbi történik minden dzsibuti nővel, továbbá sokakkal Etiópiában, Kenyában, Szudánban. Csinálják mindennel, aminek éle van, akár használt borotvapengével vagy üvegcseréppel is, sőt, növényi rostokkal, tövisekkel. Infibulációnál a menstruációs vér távozására csak egy kis rést hagynak. A hüvelyt később felnyitják, közösüléskor, illetve gyerekszülésnél. A WHO szerint 130 millió ily módon megnyomorított nő él a világon.
Már maga a kaszabolás is életveszélyes, emellett megfosztja a nőket a szex örömétől, megsokszorozza a fertőzések, a vizelési problémák, a szülési komplikációk, a sipolyok kialakulásának valószínűségét. Az infibuláció például minden egyes szülésnél, de néha még a közösülésnél is újabb nyiszálásokat tesz szükségessé.
A felsorolt csonkolások történelmi képződmények, és a szakértők szerint már régen el kellett volna hagyni őket. Ám valahogy csak nem akarnak kimúlni a világból! Érvek bőven akadnak a női genitáliák csonkolásának felszámolására, de hiába.
Itt-ott próbálkoznak a dolog higiénikus kivitelezésével. Egyiptomban már 1947-ben törvény írta elő, hogy az efféle beavatkozásokat állami kórházak végezzék. Juszef al-Badri muszlim teológus-politikus 1997-ben bírósági keresettel elérte ugyan az addigi gyakorlat megszüntetését, de egy év múlva megsemmisítették az ítéletet. III. Senuda kopt pápa és Mohammed Szajjid Tantavi, a kairói Al-Azhar mecset-főiskola sejkje pedig többször figyelmeztette az egyiptomi keresztényeket és muszlimokat, hogy vallásuk nem követeli meg a nőcsonkítást. Ám azok, úgy tűnik, nem értenek a szóból: sokan még most is inkább a szokást, mint felekezetük főpapjait követik.
A csonkolás veszélyeinek természetesen azok is pontosan tudatában vannak, akik körmük szakadtáig ragaszkodnak hozzá, mégsem tehetik meg, hogy egyik napról a másikra felhagyjanak vele. Akadályozza őket ebben a tradíció: a körülmetéletlen asszony számos helyen tisztátalannak számít. Esetleg erkölcstelennek is – bizonyos vidékeken a magára valamit is adó férfi feleségül sem vesz ilyen nőt. A keresztény Etiópiában arra is akadt példa, hogy a nászéjszakán a férj és barátai végezték el a csonkolást.
A nép tartja életben...
Szerencsére az érintettek mostanában már nem egykönnyen nyugszanak bele, hogy rajtuk is beteljesedjék anyáik, nagyanyáik sorsa – főleg Európában. A humanitárius intézmények százszámra fogadnak be és gondoznak olyan fiatal nőket, akik inkább elmenekülnek családjuktól, semhogy kitegyék magukat az ollóknak, borotváknak, üvegcserepeknek. A csonkolást sok helyen a helyi népi hagyomány – a „jó erkölcs” – tartja életben. A harc azonban nem haszontalan, ezt a kínai lábelkötés hagyományának visszaszorítása bizonyítja.
Anno Kínában európai misszionáriusok egész közösségeket vettek rá, hogy hagyjanak fel a lánygyerekek lábfejének mesterséges eltorzításával. Amikor sok ember tapasztalta egyszerre, hogy az ősi szokás a becsület sérelme nélkül elhagyható, és hogy az elkötetlen lábú lányok is férjhez adhatók – gyakorlatilag megszűnt a lábelkötés. Ezer év után 1911-re százmilliók vették tudomásul, hogy azok, akik nem kötik el kislányaik lábát, éppoly tiszteletre méltó, erkölcsös emberek, mint eleik.
Ma már a csonkolásokban az érintett országok műveltebb osztályai nem kultiválják a körülmetélést, sőt, sokan emberbaráti megfontolásokból küzdenek is ellene. Tudni kell még – de ez az előzőekből talán nyilvánvaló –, hogy a rítust nem csupán a muszlimok művelik, hanem Afrikában olyan népek is, amelyekről jócskán lepergett a muszlim térítés.
A teljességhez tartozik, hogy Európában és Amerikában még a 19. század utolsó negyedében is végeztek sorozatos csiklóirtást, mivel úgy vélték, így gyógyítható a nimfománia, a hisztéria és más tisztázatlan kórokú abnormitás; szikével akarták megelőzni a női önkielégítést és számos vélelmezett következményét, az elmebajt, a rákot és a meddőséget.
