Ki kapjon, ki ne kapjon: így lehet, hogy hozzánk nem jut vagy alig jutott oltás. Ma például egyáltalán nincs. Se az idősek számára leginkább biztonságos Pfizer BioNTech, se másfajta. Jelen pillanatban szüneteltetik a lakosság oltását. Meddig? Egy hétig? Két hétig?
Miért csak Trencsénben oltottak? Hiszen mi is itt vagyunk, a fertőzés epicentrumában! Ezt kérdezi újságírónk, aki Komáromban és Nádszegen járta körül a kérdést, hogy miért nem kapnak oltást szüleink és nagyszüleink. A hazai oltási programban (amit már jó párszor módosítottak) az elsők között szerepelt a nyugdíjas korosztály. Ám nincs elég oltóanyag, ezért aztán „válogatni kell”.
Felesleges nemzedék? Anna Zemanová képviselőnő szerint a 65 pluszos személyek nem hajtank gazdasági hasznot, hisz nem dolgoznak. Ezért ők várhatnak az oltással, hiszen a pénz a legfontosabb. Ezzel a kijelentésével a humánumot tagadta meg, amely minden európai civilizáció alapja. Arról nem is szólva, hogy a statisztikák szerint elsősorban az idős emberek a vírusjárvány áldozatai. Értük nem kár?
Azt már a koronavírus-járvány kezdetekor is tudni lehetett, hogy a SARS-CoV-2 az idősebb generációt veszélyezteti leginkább. Ezért amint elérhetővé váltak a védőoltások, az összes nyugati országban elsőként a szeniorokat kezdték immunizálni. Nálunk ez sem mehet botrányok nélkül. Az idősotthonok vezetői sorra nyújtják be az igénylést, ahogy arról a légi Vitalita igazgatója, Slovák Gyula is nyilatkozott. Vagyis várják a mobil oltóegységeket, de a magyarlakta régiókban egy-egy kivételtől eltekintve hiába. (Érdekes módon Trencsén városában 1700 75 évnél idősebb személyt oltottak be egy hétvége alatt.)
Az idős emberek másképpen élik meg az idő múlását. Talán mert tudják, hogy életük filmjének nagy része lepergett, már kevesebb nap van előttük, mint mögöttük. Ami egy fiatal számára „csak egy hónap”, az számukra „mennyi időm maradt még?”.
Március első hetében az Országos Közegészségügyi Hivatal kiadta a rendeletet, hogy tilos az otthonok a látogatása. Jó, gondolta mindenki, azt a pár hetet valahogy kibírjuk. Apáink, anyáink is kibírják.
– Villámlátogatásra ugrottam be az otthonba – mesél Juhos Ferenc, a nádszegi Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Centrum igazgatója egy jellemző történetet. – Ült a megszokott kis csapat a kanapén, a bezárt recepció mellett. Megkérdeztem, hogy érzik magukat a bezártságban. Aj, tudja, nagyon jól, válaszolták. Megvan tényleg mindenünk azon kívül, hogy nem jöhetnek látogatók. Ez is jó valamire, így mindenki egyforma lesz.
S hogy ezt miért mondták? Hát azért, mert nem mindenki után jönnek a gyerekek. És ez azért belülről gyötrő, emésztő érzés. De a bezártság, az egymásra utaltság megnyitja egymás felé a szíveket és a lelkeket. Erősödik az összetartozás érzése. Jellemzően a vírushelyzet óta megnőtt az intézetekben az érdeklődés a csoportos foglalkozások iránt. Az idősek rájöttek, hogy jobb közösségben szembenézni a járvánnyal. Erőt ad.
– A családot azonban nem tudjuk pótolni – mondja az igazgató úr. – Ezért is engedélyeztük karácsonykor a látogatást. És nem fertőződött meg senki!
A látogatási tilalomról
Márciusban kezdődött. Már akkor is a pár hét tilalomból három hónap lett. Ekkor még a hírekben csak elvétve lehetett hallani nagyobb gócpontokról. Az otthonok a tavaszt átvészelték. A lakókat azonban lelkileg megviselte a bezártság, az, hogy el voltak szakítva a szeretteiktől. A szorongás és a félelem a jövőtől, az ismeretlentől.
A nyári hónapokban kissé fellélegezhettünk. Enyhültek a korlátozások – és előzetes bejelentkezés után, korlátozásokkal, de ismét megnyitották kapuikat az idősek ellátására szolgáló intézmények a látogatók előtt. Ők hitték – ahogy mi is hinni szerettük volna –, hogy ezzel véget ér a rémálom. Közben sejtettük, hogy jön az ősz, és ahogy rövidülni fognak a nappalok, úgy közelít egyre jobban a második hullám.
Ősszel aztán a lezárásokkal párhuzamosan új kihívások elé kerültek a bentlakók, de az intézmények dolgozói is. Az idősotthonok és szeniorházak kapuira ismét kikerült „A látogatás tilos!” tábla.
Marika, az egyik ismerős nővér meséli, hogy sok, demenciával küszködő idősebb lakónak naponta el kell magyarázni, hogy most járványhelyzet van, és az ő érdekükben nem jöhetnek a szerető rokonok. De így is előfordul, hogy meggyanúsítják őket, miszerint szándékosan zárják el a lakókat a külvilágtól. Sajnos, az is megesik, hogy a karantén hatására egy-egy lakó frusztrációja agresszióba fordul.
„Az elszigeteltség, ha hosszabb ideig tart, számos egészségügyi probléma kockázatát növelheti: ilyenek a szívbetegségek, a depresszió vagy a demencia” – írják a szakértők. A Brigham Young Egyetem pszichológus kutatója, Julianne Holt-Lunstad és munkatársai által gyűjtött adatok 2015-ös metaanalízise szerint a tartós közösségi elszigeteltség 29%-kal növeli az elhalálozás veszélyét. Ennek az lehet az oka, hogy a társas kapcsolatok képesek ellensúlyozni a stressz által keltett negatív hatásokat. A laboratóriumi vizsgálatok során azt is mutatták, hogy a szív- és érrendszert is kevésbé terheli egy stresszt okozó feladat, ha azzal az egyénnek egy barátja társaságában kell megküzdenie.
A létező nem működik, működő meg nem létezik!
Ahogy mentünk előrébb az időben, elkezdtek gombamód szaporodni a hírek arról, hogy melyik város melyik otthonában alakult ki gócpont. Ettől kezdve a hozzátartozók élete rémálommá vált. Az egyetlen reményt, hogy visszakapják – és mi is visszakapjuk – régi életünket, az oltás jelenti.
– Mi is az elsők közt adtuk le az igénylést az Egészségügyi Minisztériumban – folytatja Juhos Ferenc, a nádszegi időscentrum igazgatója. – Lakóinknak 96%-a jelentkezett védőoltásra. A napokban sikerült végre elérnem a minisztériumi illetékeseket, és ígéretet kaptunk, hogy nemsokára sorra kerülünk... Szóval várunk. Jó lenne, ha minél előbb sikerülne megkapni az első oltást, hiszen a védettség csak a második, emlékeztető oltás után alakul ki. Sajnos, az összes járványügyi előírás betartása sem volt elég ahhoz, hogy falakon kívül tartsuk a vírust. Ősszel beszökött hozzánk, alattomosan. Azóta sem tudtunk rájönni, miként. Az itt lakók egyharmada fertőződött meg. Nekünk szerencsénk van, mert van saját mentőautónk, el tudjuk szállítani a lakókat a szakorvosi kivizsgálásokra. A szakorvosi ellátást meg tűzön-vízen keresztül, de kiharcoljuk! Meglátásom szerint jelenleg az egészségügyben a létező nem működik, működő meg nem létezik.
Az idősotthonok igazgatóin nagy a lelki teher. Ha egy lakó megfertőződik, a zárt terekben gyorsan tovább tudja adni a vírust, így napokon belül súlyos helyzet alakulhat ki.
Lásd a galántai Pátria otthont vagy a kolozsnémai idősotthont. Példa van bőven, minden régióból. Mert mindeközben a szlovák egészségügy – a kormányfő vírus elleni „atombombájának” árnyékában – lassan, de biztosan összeomlott. Megteltek a kórházak. Egyik megyéből a másikba szállítják a betegeket. A csakis súlyos állapotban lévő betegeket, mert a kevésbé súlyosak (és sokszor a súlyosak is, mert nincs üres kórházi ágy) az otthonok falai között küzdenek a kórral!
A komáromi idősotthont múlt év novemberéig elkerülte a járvány. Utána azonban bedurvult, 21 halálos áldozatot követelt, és további 35 bentlakó szervezetében mutatták ki a koronavírust. A most terjedő variánssal szemben tehetetlenek. Komárom városa, vagyis a polgármester három oxigénkoncentrátort biztosított az otthonnak: amiért a nővérek nagyon hálásak. Ezek ugyanis megkönnyítik azon betegek ápolását, akik vérében az oxigénszaturáció a megengedett szint alá csökken. Mint az igazgatónő mondja: a betegek és a személyzet küzdenek, de már nagyon kimerültek a harcban. Se gyógyszer nincs, se oltás nincs.
– A komáromi kórház Covid-részlege kapacitása határán van, csak pár betegünket tudták fogadni – nyilatkozta az igazgatónő, Polgár Hedvig. Sőt megesett, hogy mire a mentőszolgálat kiért, már késő volt. Mint mondják, kiszámíthatatlan a betegség lefolyása. Képes egyik óráról a másikra magával ragadni azt a beteget is, aki látszólag nincs súlyos állapotban.
Végszó helyett
Az interneten néha nagyon fura kijelentéseket lehet olvasni az idős emberekről. Mintha sokan elfelejtenénk, hogy mi ők is vagyunk, hisz az ő génjeiket hordozzuk, és hogy most ilyen körülmények között élünk, az az ő munkájuknak is köszönhető. A meggörbült hátak értünk hajoltak meg, a mi jövőnkért. Szeressük az öregjeinket, és védjük meg őket minden rossztól. Legyünk azon, hogy kapják meg minél előbb az oltást, mert megilleti őket. Ne szenvedjenek hátrányt azért, mert már nem termelnek pénzt, ne szenvedjenek hátrányt azért, mert a magyarok lakta régiókban élnek. Kapják meg az oltást!
