Milyen a kapcsolat egy nárcisztikussal? Aranykalitka? Nem. Börtön, ahol az áldozat lenyelte a kulcsot – írta egy ismeretlen. Kik ezek a könyörtelen „börtönőrök”, és egyáltalán mennyien vannak? Miért viszik saját és párjuk bőrét a hiúság vásárára?
A görög mitológia szerint Narkisszosz gyönyörű ifjú volt: aki csak látta, beleszeretett. Ám ő minden szerelmesét elutasította. Köztük Ekhót is, a csodaszép nimfát, aki nem tudott beletörődni a csalódásba. Felkereste a bosszúállás istennőjét, és arra kérte, büntesse meg a fiút. S lőn! Narkisszosz vadászat közben egyszer egy folyó partjához ért, s gyanútlanul a víztükör fölé hajolt. Mihelyt megpillantotta saját képmását, szíve csillapíthatatlan szerelemre gyúlt. Nem tudta többé levenni szemét a tükörképéről: büntetésből ugyanazt a kínt élte át, mint Ekhó, akinek a szerelme soha nem teljesedhetett be.
Nárciszok hada: ők azok, akik az elején dicsőítik a nőt, ám utána jön a feketeleves. A betegség neve: nárcisztikus személyiségzavar (Narcissistic Personality Disorder, NPD)
Másnap a nimfák keresni kezdték a fiút, de sehol sem találták: a pázsiton, ahol előző nap megállt, egy sárga virág nyílt, melynek szirma önmaga felé hajlott. Így vált a nárcisz a hiúság jelképévé. Narkisszosz története megihlette Sigmund Freudot, aki a túlzott önimádat, énközpontúság és empátia hiányának tünetegyüttesét nárcizmusnak nevezte el.
Köszi, Narkisszosz!
Életemben először a gimiben hallottam azt a jelzőt, hogy nárcisztikus. A lányokkal a szerelmi ügyeink kitárgyalásakor szerettünk hangzatos szavakkal dobálózni (ezt borzalmasan felnőttesnek gondoltuk): így amikor Panni egy Cosmopolitan-cikk után konstatálta, hogy el fogja hagyni Ferit, mert a Feri nárcisztikus, egy életre az eszünkbe véstük a kifejezést. Időközben aztán Gergő, Máté és Gábor is „nárcisztikusok” lettek, sőt, még az a csendes Isti is, akiről soha senki nem gondolta volna, hogy valaha is nagyképű lesz. (A mi olvasatunkban a nagyképűség egyet jelentett a nárcisztikussal.) Az „ítélőtábla” senkinek nem kegyelmezett: repült a címke mindenkire, aki az önteltség legapróbb jelét mutatta.
Nyolc év távlatából akár nevethetnék is ezen a mókás tudatlanságon, mégsem tehetem. Nem tehetem, mert valaki ebben a pillanatban is azt meséli a barátnőjének, hogy a férje nárcisztikus, holott annyi a férfi bűne, hogy nem ért egyet a feleségével. Míg másvalaki – aki tényleg egy nárcisztikus oldalán él – kiszipolyozva és összetörve próbálja megérteni, hogy a kedves, aki a kezdetek kezdetén olyan kedves volt, hogy válhatott érzéketlen szörnyeteggé.
Kanapétudorok diagnózisa
Mihelyt egy kifejezés divatossá válik, elkezdjük egymásra aggatni.
– Ez különösen veszélyes akkor, amikor egy személyiségzavar elnevezése kerül be a köztudatba – mutat rá Almási Kitti pszichológus egy YouTube-videójában. A laikusok pár cikk elolvasása után komoly diagnózisokat „húznak rá“ embertársaikra. A nárcisztikus személyiségzavar komoly kórkép, felállítását még egy képzett szakembernél is vizsgálatok sora előzi meg. Egy dologra kérném meg tehát a kedves olvasót, mielőtt belevágnánk a téma sűrűjébe: ne vegye készpénznek, ha úgy véli, hogy a leírásban ráismert tisztelt szomszédjára. Azért se, mert némely nárcisztikus jellemjegy szinte mindegyikünknél fellelhető (kisebb-nagyobb mértékben) – ám mi laikusként nem feltétlenül tudjuk megállapítani, hogy mikortól kóros egy viselkedés. A nárcisztikus igazából az empata ellentéte, akiben hatalmas a beleérző képesség: tudja, hogy a másik ember mit érez, szinte képes a másik bőrébe belebújni. A nárcisztikus ember csak magára figyel, soha meg nem kérdezné tőlünk: És te hogy vagy? Mielőtt még népszerűvé vált volna embertársaink nárcizmussal való megbélyegzése, már akkor is mondogattuk: „Nahát, ebben a Péterben nincs semmi empátia. Csak saját maga érdekli!”
A patológiás nárcizmus
A nárcisztikus személyiségzavar jóval ritkábban fordul elő, mint azt elsőre gondolnánk. Gyakorisága 0,5 és 1% közt mozog, 200 emberből tehát csak 1 lehet kimutathatóan nárcisztikus. Kutatások szerint inkább a férfiakat érinti a kórkép. Ez összefüggésben lehet azzal is, hogy a férfiakkal a társadalom jóval elnézőbb: esetükben a túlzott magabiztosság nem annyira visszás, mint a nőknél. Hajlamosak vagyunk a nárcisztikust összekeverni a pszichopatával – bár a szakirodalom ma már az antiszociális jelzőt használja rájuk. Vigyázzunk tehát, mert Narcis (Narkisszosz) sosem volt pszichopata: ő inkább csak saját magában gyönyörködött, s azzal sértette meg a másikat (a nimfát), hogy észre sem vette.
Ezzel ellentétben a pszichopata mindig a másik feletti kontroll megszerzésén fáradozik. Mint oly sok mindennek, ennek a kórképnek a gyökere is a gyermekkorban keresendő. Ha hiányzik az odaadás, az érzelmi kapcsolódás a szülő-gyermek viszonyból, a gyermek elakad az érzelmi fejlődésében, s később sem fogja magát szerethetőnek érezni. A gyerek ahhoz, hogy ezt a pszichológiai stresszt feldolgozza, egy grandiózus ént kreál: túlbecsüli saját képességeit, a környezetétől pedig folyamatos csodálatot igényel. Mindezek mögött azonban egy megtört, önmagát szeretni és elfogadni képtelen személyiség áll, akinek érzelmi képességei visszamaradottak. Empátiára pedig egyáltalán nem képes.
A szakember szerint
A nárcisztikus nem érez szégyent. (Ami azért paradoxon, mert a kóros nárcizmus mögött éppen egy óriási szégyenérzet áll.) A nárcisztikus csodának látja magát. Folyamatosan torzít, illúziókat generál, saját szégyenérzetét másokra vetíti ki. Továbbá leértékeli a környezetében élőket, önbecsülése pont ebből táplálkozik. A nárcisztikus lekicsinyeli mások képességeit: emögött a legtöbbször irigység áll. A nárcisztikus különleges bánásmódot követel, és kellemetlen, alkalmatlan személynek tekinti azt, aki a kivételezettséget tőle megtagadja. Ha szembe szegülünk vele, dühkitörést produkálhat, ami akár tettlegességig fajulhat. Továbbá kizsákmányol másokat, vagyis nincs tekintettel a többi ember érzéseire. Mindemellett nem észleli a saját határait: a többi ember azért van, hogy az igényeit kiszolgálja.
Míg a grandiózus nárcisztikusok többsége szeret a középpontban lenni, s igényli a feltűnést, addig léteznek rejtett nárcisztikusok is, akikre pont az ellenkezője igaz. Ők félénkek, sérülékenyek, bizonytalanok és sértődékenyek – állandóan a környezetüket és a környezet visszajelzéseit monitorozzák. Ugye, ezek után nem is olyan könnyű egy nárcisztikust felismerni?
A nárcisztikus szerelme!
A nárcisztikus érdeklődését legtöbbször azok az emberek keltik fel, akik valamelyest eltérnek az átlagtól. Nemegyszer különlegesen szép vagy tehetséges partnert választanak maguknak, akit aztán kedvükre idealizálhatnak. A kapcsolat elején mindenféle képzelt tulajdonságot vetítenek kiszemeltjükre, nem látnak reálisan. Majd mikor az illúzióbuborék kipukkan, a piedesztálra emelés helyét átveszi a másik lekezelése, kiszipolyozása. Ördögi körbe kerülünk: lebecsülés, lenézés, sosem szűnő megvetés, devalválás és zaklatás lesz az osztályrészünk. Narcis megpróbál bennünket izolálni, elszívja minden életenergiánkat. Romantikus téren ezek a mintázatok ismétlődhetnek egy nárcisztikus oldalán.
Julcsi és az ő esete
A sors furcsa és egyben szomorú fintora, hogy miközben ezeket a sorokat írom, egyik barátnőm – nevezzük Julcsinak – történetén gondolkodom. Julcsi néhány hete lépett ki egy kapcsolatból, melynek alakulását jómagam is végigkísértem. A szakítást nem ő, hanem volt párja kezdeményezte, viszont a barátnőm is biztos abban: jobb, hogy ez a kapcsolat véget ért. Botond mellett ugyanis a vegzálás, a lekicsinylés volt a sorsa. Most, hogy a kapcsolatnak vége, látta csak be igazán, mi mindent tűrt el az elmúlt fél évben... A barátnőm nem pszichológus – noha vannak sejtései –, nem dobálózik megbélyegző diagnózissal. Megengedte, hogy megosszam a történetét, mert Botond viselkedése remekül szemlélteti, miféle nárcisztikus jellemjegyekkel találkozhatunk a valóságban.
Az első randi, az egy álom volt! Soha nem láttam Julcsit annyira felvillanyozva, mint első találkozásuk után. Botonddal a Tinderen ismerkedtek meg: a srác az első találkozón vacsorázni vitte, és minden úgy alakult, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Botond babusgatta, becézgette, dicsérgette Julcsit: a haját simogatta, körbeduruzsolta. Séta közben megfogta a kezét, úgy andalogtak, mint Rómeó és Júlia. „Nem gyors ez egy kicsit?”, szakítottam félbe a monológot, mire Julcsi azt felelte, hogy ő is annak érzi. Ám egyszerűen tökéletes az egész. Egy hullámhosszon vannak, rezonálnak egymásra, szinte tapintható a levegőben a kémia. Elmondta azt is, hogy soha, senkitől nem kapott korábban olyan imádatot és figyelmet, mint Botondtól azon az estén. Pedig gyönyörű, független és okos nőként egyáltalán nem volt híján az udvarlóknak.
Az első randit találkozások sora követte. Botond továbbra is megnyerő volt: előzékeny, kedves, és virágnyelven bókolt Julcsinak. Egyik este, vacsora közben aztán megjegyezte: „Ha így folytatod, talán még meg is tartalak!” Derült égből villámcsapás: ez még viccnek is gyenge lett volna. A srác rezzenéstelen arccal evett tovább, miközben Julcsiban megállt az ütő. Előtte ugyanis órákon át a konyhában robotolt, csakhogy a fiú kedvében járjon, kedvenc falatjait tálalja föl. Aztán ahogy teltek a hetek, gyűltek a szekírozó megjegyzések. Az álarc lehullt, a beszólások egyre bántóbbá váltak: „Kimostad a pólóm? Nagyon helyes.” „Miért ezt az ócska almalevet vetted meg, mikor tudod, hogy én csak a 100%-osat szeretem?” „Kijártad te egyáltalán az általánost, hogy ilyen pocsék a helyesírásod? (Szerkesztőként állítom, hogy Julcsi helyesírása kifogástalan.) „Hogy néz ki a körmöd?” „Hogy bírsz ebben a lakásban élni? „Nem rossz érzés, hogy ebben a kis porfészek városban nőttél fel?”
Julcsi modellkarrierjét szintén nem nézte jó szemmel (a lány hobbiszinten divatmodell): folyamatosan próbálta elvenni tőle a kedvét. Állandóan azt bizonygatta, hogy a képeire férfiak hada csorgatja a nyálát – s hogy Julcsi ezt biztosan élvezi, mert ha nem így lenne, nem illegetné magát a kamera előtt. Néhány hónap elteltével még sértőbb, durvább és erőszakosabb jelenetek következtek. Julcsi ekkor már érezte, hogy a srác körül valami nincs rendben. Rettegett, hogy mit ront el: folyamatos megfelelési kényszer gyötörte, egy idő után pedig már enni sem mert a fiú társaságában. „Úgy éreztem, hogy kevés vagyok. Az önbizalmam a nullán volt, de valahogy még ekkor sem állt össze a kép. Minden együtt töltött nap után úgy éreztem, hogy csak aludni, aludni akarok. Hullafáradt voltam. Mégsem volt erőm kilépni a kapcsolatból”, mesélte. Botond ekkor már azzal hencegett, hogy bármelyik nőt megkaphatja – sőt, döbbenetes részletességgel a lány orra alá dörgölte intim élete kilengéseit.
A gyengédség ekkorra teljesen eltűnt a kapcsolatukból, és normalitássá vált az agresszió. Előfordult, hogy Botond tévénézés közben úgy megdörzsölte Julcsi homlokát, hogy a lány felsikoltott, de az is megesett, hogy ébredés után az arcába vágta a párnát. A legijesztőbb momentum mégis az volt, amikor elkapta Julcsi nyakát – aki egy pillanatra tényleg azt hitte, hogy Botondnak végérvényesen elszállt az esze...
Kussolj!
„Pont az ilyen hülyék miatt nem bánnám, ha egyedül lennék a világon!“, vágta a lány fejéhez az utolsó találkozásukkor.
– Talán sírnom kellett volna, de nem voltak bennem érzelmek. Nem éreztem én akkor már semmit! – emlékszik vissza Julcsi, akit nem sokkal később a következő üzenet fogadott: „Nem tudok már rád olyan áhítattal nézni, mint a találkozásunk kezdetén. Nincs kedvem elmondani a gondolataimat, vagy bármiről témázni veled. Rádadásul a szex sem jó: nem is vonzódom hozzád, fejezzük be.”
– Azt kell hogy mondjam, illett ez a lezárás a kapcsolatunkhoz – vallja Julcsi. – Pont olyan volt, mint az elmúlt hat hónap: csak ő, ő és ő... Mindenesetre jó lecke volt. Fájdalmas, de jó lecke. Most már tudom, hogy edzeni kell az önbecsülésemet. Tudom, hogy ilyenfajta megalázást senkitől sem tűrhetünk el. Botondot pedig csak sajnálni tudom: ha csak nem változik meg, soha, senki mellett nem lesz boldog. Mert bár nem veszi észre, ő maga az, aki gátat szab a boldogságának.
Remény
Alighanem minden esetben külső nyomásra van szükség ahhoz, hogy egy nárcisztikus felkeressen egy szakembert. Hosszas, kitartó kezelésekkel látványos javulást lehet elérni. Sajnos, egy Narcist korántsem könnyű terápiára bírni, mivel nincs betegségtudata. Számos szakember azt tanácsolja, hogy jobb vele megszakítani a kapcsolatot. Másrészt akadnak sikertörténetek is – családokról, akiket végül nem szakított szét ez a mentális kór. S ezzel a végszóval szeretnék búcsúzni, hiszen valakiknek ez a halvány reménysugár is sokat jelenthet – pláne, ha a szeretteikről van szó.
