Kunyik Szilvia nevére sokan felkapják a fejüket, ismeretlen ismerőst vélnek felfedezni benne. Ő ugyanis az a nagybetűs Anyuka, aki létrehozott egy csoportot a Facebookon, ahol beszámolt kislánya évekig tartó küzdelméről a rákkal. Emberek százai, ezrei csatlakoztak hozzá, végig biztatták, tisztelték és szorítottak értük.
Tavaly novemberben jelent meg Kunyik Szilvia Csillagom című könyve, amelyben kislánya emléke előtt tiszteleg. Dórika – ahogy Szilvia a könyvében fogalmaz – öt hosszú, küzdelmekkel teli év után, 2018-ban fölment a csillagokba. Van beszélgetés, amire nem lehet felkészülni. Előttem egy édesanya, akitől annyi mindent szeretnék kérdezni, de valahogy nem megy. A végén megegyezünk, ha valamire nem szeretne válaszolni, nem erőltetjük. Egyszerre tűnik törékenynek és erősnek. Igazi példakép. Ő is, és Dórika is.
– Mesélj nekünk, kérlek, egy kicsikét Dórikáról!
– Dórika nagyon várt, tervezett babaként érkezett meg hozzánk. Szeretetteljes közegben nevelkedett. Bronzvörös hajával és világítóan kék szemével gyönyörű kislány volt, csupa élet! Délutánonként szinte sosem sikerült elaludnia. Sajnálta az időt alvásra fecsérelni, mintha érezte volna, hogy kevés közös idő jut majd nekünk. Elkerülték a szokványos gyermekbetegségek, míg óvodába nem kezdett járni. Egyre gyakrabban megfázásos tüneteket produkált, lázzal és köhögéssel. Végül 2014 januárjában tüdőgyulladás gyanújával beutaltak minket az érsekújvári kórházba. Nemsokára közölték velem, hogy a kislányom leukémiás. Hároméves volt akkor.
– Mi következik egy ilyen diagnózis után?
– Az orvos, miután közölte velem a rossz hírt, egyedül hagyott. Azonnal hívtam a férjemet, hogy elmondjam neki, mi történt. Muszáj volt uralkodni az érzéseimen, hiszen nem rémíthettem meg Dórikát. Tudtam, hogy az egyetlen ember, aki kapaszkodót jelenthet neki, az én vagyok, az édesanyja. Még aznap éjjel átszállítottak minket a pozsonyi gyermekklinika hematológiai osztályára. Itt rögtön megkezdték Dórika kemoterápiás kezelését. Egészséges vérsejt szinte nem is volt a csontvelőben, csak rákos. Az első évet folyamatosan kórházban töltöttük. Végig fontosnak tartottam, hogy beszéljünk a betegségéről, persze a korának megfelelő kifejezésekkel. Mindig a legközelebbi dolgokra koncentráltunk, arra, ami holnap fog történni, sosem mentünk túlságosan előre az időben.
Igyekeztem élhetővé varázsolni a hétköznapjainkat. Rengeteget játszottunk: báboztunk, üvegfestékeztünk, gyöngyöt fűztünk. Dórikában hatalmas tudásszomj lakozott, négyéves korára például már jól megtanult angolul. Én ugyanis két évig Angliában éltem, és gyakran beszéltem hozzá angolul, bár ő zömmel az angol nyelvű videókból tanulta meg a nyelvet.
– Több kórházat is megjártatok, és az eltelt évek alatt nem kevés időt töltöttetek bent. Mit tapasztaltatok?
– Több időt töltöttünk kórházban, mint otthon. Kétszer hosszabb időre beköltöztünk például a transzplantációs osztályra is, az infúziós állvány életünk részévé vált. Baráti viszonyt ápoltam több hasonló cipőben járó anyukával. Az öt évig tartó betegeskedés alatt megjártuk Prágát is, ahol négy hosszú hónapot töltöttünk. Sajnos, az orvosok, nővérek nem mindig álltak a helyzet magaslatán, például epés megjegyzést tettek a magyarságunkra, vagy azt kérdezgették, hogy miért nem beszél a kislányom szlovákul… Borzasztó igazságtalannak éreztem ezt a megkülönböztetést. Akadtak persze kivételek, a pozsonyi klinika elöljárója például mindent megtett értünk. Volt olyan doktor úr, aki a folyosón már messziről magyarul üdvözölt. Ma sem tudja, hogy akkor ez milyen sokat jelentett nekem!
– Mi minden játszódott le közben a fejedben? Miben bíztál?
– Meg kellett tanulnunk a jelenben létezni! Hamar rájöttünk, hogy a tökéletlen körülmények ellenére is élvezetes lehet az élet. És bár sosem adtuk fel a gyógyulásba vetett hitünket, nem tudhattuk, meddig lehetünk még együtt. A halál árnyékában éltünk.
– Dórikának van egy fiútestvére. Beszélnél róla és a férjedről is egy kicsit?
– Dórika legjobb barátja a bátyja, Márk volt. Példaképnek tartotta, nagyon ragaszkodott hozzá. Gyerekeim a tíz év korkülönbség ellenére imádták egymást. Büszke vagyok rá, hogy Márk mindvégig odaadó, gondoskodó testvér volt, ki tudta mutatni az érzéseit, nem tartották vissza a kamaszkori gátlások. A férjem pedig mindent megtett, hogy biztos támaszt nyújtson az egész családnak.
Kunyik Szilvia (Szőgyén) megrázó könyvet írt kislányáról
– A Facebookon létrehoztál egy csoportot Dóra név alatt, miáltal többen megismerhettek benneteket...
– A csoport egy évvel azután alakult, hogy kézhez kaptuk a kórismét. Próbáltam szavakba önteni az érzéseimet, leírni életünk aktuális történéseit. Annak ellenére, hogy idegen emberekhez kapcsolódtunk, a kislányom felé hatalmas szeretetet, felém pedig tiszteletet sugároztak a virtuális térben. Az emberek szerették, mert tükröt tartottam eléjük, hogy meglássák benne a hétköznapi élet szépségeit.
– Egy anya mindig remél. Írtál egy könyvet is, amelyben publikáltad a történeteteket.
– Az utolsó pillanatig, amíg csak élt a kislányom, bíztam az isteni csodában. Mindent megpróbáltunk. Ám a végzetét senki nem kerülheti el. A könyv megírásának gondolata már évekkel korábban megfogalmazódott bennem. Az elején, amikor még volt esélyünk a gyógyulásra, azt hittem, hogy egy inspiráló sikertörténet születik majd Dórika betegségének leírásából. A történet azonban szomorú véget ért: így a Csillagom kislányom életének állít maradandó emléket: az ő értékes életének, kis lelkének a lenyomata a könyv. Büszke vagyok Dórikára, mert soha nem ismertem nála bátrabb, kitartóbb embert. Nem vádolt és hibáztatott senkit keserű sorsáért. Emelt fővel nézett szembe minden akadállyal, méltósággal fogadta a megpróbáltatásokat és viselte a tragikus végzetet. Olyan gyermek volt, aki nem pazarolta az energiáit felesleges dolgokra: csak élt, egyszerűen, sallangmentesen, mint egy igaz ember.
A könyvvel kitörölhetetlen betűkkel akartam beírni Dórika létezését az idő közönyös folyamába! Anyaként ez a legtöbb, amit tehettem érte. Megérdemelte, akárcsak az összes hasonló sorsú kis és nagyobb gyerek. Rengeteg szülő szembesül naponta hasonló diagnózissal, mint Dórika – és kerül egyik napról a másikra kilátástalan helyzetbe. Ez a könyv utat mutathat nekik.
– Kinek ajánlod a könyvedet?
– Mindenkinek, aki elég bátorságot érez magában ahhoz, hogy szembe merjen nézni az élet sötét oldalával. Én rengeteget tanultam a kislányomtól: és örökre hálás leszek neki a tanulságokért. A könyv azt üzeni, hogy az élet tele van szépséggel és szép pillanatokkal, csak tudjuk ezeket észrevenni. Még a nehezebb időszakokban is, egy halálos betegség árnyékában is. A küzdelem örök, sosem szabad feladni a reményt. Minden egyes nap ajándék – és akár egy új kezdet is lehet.
– Akik meg szeretnék ismerni a történeteteket, hol keressék a könyvedet?
– A könyv a Phoenix Polgári Társulás gondozásában jelent meg. Megrendelhető a Csillagom nevű közösségi hálós csoportban is.
– Hol tart most a családotok, két évvel a tragédia után?
– Dórika bennem és a könyvben él tovább. Vannak sebek, amelyek hagynak élni, ámde sosem forrnak be. Tanulok együtt élni a fájdalommal, Dóriért: mert neki tartozom ezzel. Innentől kezdve a problémákra úgy tekintek, mint megoldandó feladatokra. Halandók vagyunk, tehát vannak dolgok, melyek egyszerűen nem sikerülhetnek. S ennek semmi köze ahhoz, hogy eléggé akarjuk-e. Ilyenkor nem marad más, mint az elengedés. Ezt a legnehezebb, de csak így találhatjuk meg a lelki békéhez vezető utat. Megfordult a fejemben egy novelláskötet gondolata is, de ez még a jövő titka. Jelenleg a budapesti Werk Akadémia szépíró tagozatának vagyok a hallgatója. Az én életem most a folytatásról szól, a mindennapi kis történésekről. Nemrég érkezett hozzánk egy németjuhász kiskutya, aki rengeteg örömöt szerez az egész családnak. Emellett szeretek főzni, azt is alkotásnak élem meg. A futás is elég intenzíven az életem része, segít letenni a terheket. Apró célokat, terveket tűzök ki magam elé. Dórika szeretete velem maradt, és a szívemben, lelkemben él tovább.
Minden külön értesítés helyett: Kunyik Szilvia családjával Szőgyénben él. Márk fia húszéves, elsőéves egyetemista. Férje, Vilmos magánvállalkozó. Kislányuk, Kunyik Dóra két hónappal a nyolcadik születésnapja előtt költözött fel a csillagok közé.
