Életemben először a nyolcvanas évek derekán láttam ezt a filmet a budapesti Filmmúzemban. Töredelmesen bevallom, nem vártam tőle sokat, miután megláttam a nagy plakátot, és a „lenyalt hajú bájgúnár“ (Clark Gable) fényképét. Valami csöpögős, vontatott régi filmre számítottam. Te jó ég, hogyan fogom kibírni ezt a négyórányi maratoni mozizást!
A szenvedésből kamaszkorom egyik legjobb filmélménye lett. Margaret Mitchell Pulitzer-díjat kapott a regényért, a moziváltozat 13 jelölésből 9 Oscar-díjat söpört be, és az Elfújta a szél filmtörténeti legendává vált.
Kényes helyzet
Hatalmas várakozás előzte meg ezt a monumentális produkciót. Ráadásul a film témája is kényes volt. Az amerikai polgárháború emléke a film vetítésének idején még mindig élt. A déliek sosem bocsátották meg igazán északnak (és saját maguknak) a vereséget. Két értékrend csapott össze, gazdasági érdekek ütköztek: az iparosodó, jenki észak a mezőgazdasági nagygazdálkodó déllel, amelyik a gyapotból, vagyis a rabszolgák munkájából élt. A rabszolgák dolgoztak a gyapotültetvényeken. A dél kifinomultabb volt, kulturáltsága francia, ahol még adtak a formákra, és szépérzékben jócskán felülmúlta a „proletár” és abolicionista északot. (Az abolicionisták a rabszolgaság eltörlésért harcoltak.)
Scarlett O’Hara igazi déli, „rabszolgatartó” úrilány volt. Ez volt az utolsó háború a mai Amerikai Egyesült Államok területén. Ebből született az az Amerika, amelyet aztán a szabadság és a korlátlan lehetőségek országának neveztek. Dél nem felejtett, és északnak is kényes volt ez a kérdés. Az Elfújta a szél egyáltalán nem a hivatalos történelmi álláspontot tükrözte, sőt!
Ráadásul a rabszolgatartás is rendkívül kényes témának számított. Olyan filmet kellett készíteni, amelyik nem akarja túl pozitív színben feltüntetni a déli mentalitást – de azért nem hazudtolja meg a regényt sem. A készítők pengeélen táncoltak.
Kiváló marketing
David O. Selznick, a film producere igazi profi volt. Ez egyértelmű, mert ilyen reklámot még addig egyetlen film sem kapott. Nem sajnálva a fáradságot, a női főszereplőt 1400 jelentkező közül választották ki. Vivien Leigh angol színésznő telitalálatnak bizonyult. (Scarlett O’Hara jellemének megformálása talán azért sem okozott neki nagy gondot, mert ő maga is hasonló természetű nő volt.) Mániás depresszióban szenvedett, de a külvilág elől kitűnően tudta titkolni. Második férje, a legendás angol színész, Sir Laurence Olivier előtt azonban nem voltak titkai. Egyébként Olivier is jelentkezett Rhett szerepére, de azt a sikeres hollywoodi színész, Clark Gable kapta. Gable azonnal össze is különbözött a film első rendezőjével, George Cukorral, akivel nem volt hajlandó együtt dolgozni. (Cukor meleg volt, Gableről meg sokat elárul, hogy ötször nősült.)
Ezután Victor Fleming kapta meg a lehetőséget, hogy megrendezze a filmet. Vele Vivien nem szeretett dolgozni – a Melanie-t alakító Olivia de Havillanddel gyakran fordultak Cukorhoz tanácsért a szerepükkel kapcsolatban. (Cukor a film első felét rendezte, kitűnően értett a lélektani ábrázoláshoz, Fleming pedig mestere volt a nagyjeleneteknek.) Leslie Howard már idősebb volt, mint a filmbeli Ashley (lásd a 30. születésnapot a történetben). Öregnek érezte magát a szerephez, de hibátlan angol kiejtése és gentlemani megjelenése tökéletesen illett a képbe.
Látvány
Különleges főszereplők, izgalmas történet és több rendező, mert a film legjavát Victor Fleming rendezte ugyan, egy jelenet (ez a jelenet volt a kedvencem a filmben), a Psycho és a Madarak későbbi rendezője, maga a nagy Alfred Hitchcock kézjegyét viseli. (Persze, az is lehet, hogy ez csak legenda, mert Hitchcock javasolt ugyan némi korrekciót, de javaslatait állítólag nem fogadták el.) Sok-sok látvány teszi izgalmassá a filmet: Atlanta égése, amit valójában a filmstúdió (Metro-Goldwyn-Mayer) díszleteinek égetésével vették fel (a King-Kong díszletei is lángoltak). Sokan azt hitték, maga a stúdió lángol. A harctéren fekvő katonák közé bábukat is fektettek, hogy nagyobb legyen a tömeg, és a képet is megsokszorozták. Scarlettet sebesültek és halottak végtelen rengetegében látjuk, ami a mai nézőt is megdöbbenti. A látványt emellett fokozták a gyönyörű díszletek (érdekesség, hogy egyetlen szobában, teremben sem volt mennyezet) és a jelmezek (Scarlett zöld bársonyfüggöny ruhakölteménye vagy a csodálatos piros ruha, Ashley születésnapján).
Az Elfújta a szél a második világháború küszöbén készült, talán ezért érezhető annyira benne a változás feszültségének előszele. Érdekesség lehet, hogy később mindkét férfi főszereplő részt vett a második világháborúban, és Európában volt. Leslie Howard Anglia hangja volt a rádióban, és fellépett a harctéren a katonáknak.
A repülőgépet, amelyen utazott, a Viscayai-öböl felett lelőtték a németek. Clark Gable az amerikai légierőnél szolgált, de ő túlélte a háborút. (Talán éppen azért, mert nem akarta: harmadik felesége légi szerencsétlenségben bekövetkezett halála után állt be a légierőhöz).
Botrány
A két főszereplő szenvedélyes csókja is nagy vihart kavart abban az időben. Voltak, akik emiatt nem nézték meg a filmet. Természetesen sokkal többen voltak, akik emiatt még kíváncsibbak voltak rá. A rabszolgaságot eltörölték, de a fajgyűlölet sokáig érezhető volt, és a mai napig jelen van az amerikai társadalomban. A film premierjén nem vehetett részt a Mammyt, a néger dajkát alakító Hattie McDaniel (ezek még azok az idők voltak, amikor a feketék nem mehettek be olyan szórakozóhelyre, amelyet fehérek látogattak – legfeljebb, ha ők voltak a zenészek). Clark Gable (akitől itt kérek bocsánatot, hogy könnyelműen bájgúnárnak neveztem) kikövetelte, hogy Hattie jelen lehessen az Oscar-átadón, ő nyerte a legjobb mellékszereplőnek járó díjat.
Scarlett és az emancipáció
A film nagyon hosszú, csaknem négyórás, de a mai napig számtalan a rajongója. Bár mesebeli történetnek látszik, rengeteg emberi érzést és történést ábrázol. A színészek minden pillantása élő, le tudjuk olvasni az arcukról gondolataikat. Scarlettet el lehet ítélni, de az olyan, mintha önmagunk felett mondanánk ítéletet. Erős nő, sőt, emancipált nő – és még csak nem is tud róla! Egyáltalán nem az a nő, aki gyönge, és a férfitól függ, lesi annak miden szavát. Nem függ ő aztán senkitől! Nagyon is tudja, mire használhatja rebbenő szempilláit. S inkább ő menti meg a férfit, monomániásan szeretett örök szerelmét – nem a férfi őt. Nagyon kilóg a sorból, de nem csak azért, mert megfogadja, hogy soha többé nem fog éhezni, és ha kell, hazudni, lopni, csalni fog, de lesz pénze, és megmenti Tarát, a családi birtokot.
Függetlensége akkor látszik a legjobban, amikor második férje, a szegény Mr. Kennedy boltját vezeti. Épp olyan jó üzletasszony, mint Belle, a nyilvánosház tulajdonosnője (Rhett jó barátja), de Rhett szerint Belle-nek van szíve. Scarlettnek is van, sőt! Csak elvakítja a szerelem. (Igazi bátor nő, mert a csak a bátrak mernek így szeretni, százszázalékosan. ) Eldobja a boldogságát egy illúzióért, de hányan vagyunk ezzel így! Ez igazi női karaktervonás! És persze, majd holnap, holnap ráér majd gondolkodni azon, mi lesz tovább...
A kedvenc jelenet
Mindenkinek van kedvenc jelenete a filmben. Sokan Rhett és Scarlett szenvedélyes csókjelenetét szeretik, mások a botrányt, amikor Scarlett vörös ruhában jelenik meg Ashley 30. születésnapján. Az én kedvenc jelenetem azonban egy másik, amelyik igencsak tele van feszültséggel. A háborúnak vége, dél elvesztette a végső csatát. Újra indult az élet, a városban északi katonák tartják fenn a rendet. Késő este van. Négy nő ül, és hímez egy asztal körül a lámpa fényénél. Scarlett ideges, mert délután megtámadták, és azt hiszi, a férjét ez nem érdekli. Úgy tudja, a férfiak politikai gyűlésre mentek. A többi nő, Melanie Wilkes, India Wilkes (az imádott Ashley pártában maradt nővére), Mrs. Mead, az orvos felesége egyre idegesebben varr. Scarlett méltatlankodik, magát sajnáltatja, közben kiderül, hogy a többi nő pontosan tudja, hová mentek a férfiak. Nem politikai gyűlésre. A néger dajka, Mammy egy ismeretlen lépteit hallja. Megérkezik Rhett Butler, aki jenkikkel (északi katonák) pókerezett éppen, és közben megtudta, hogy őrjáratot küldtek ki. Melanie megbízik benne, és elárulja neki, hol vannak a férfiak. Lincselésbe indultak, oda, ahol Scarlettet megtámadták a csavargók.
A feszültség egyre fokozódik, megérkeznek a jenkik, és a férjeket keresik. A nők nyugalmat erőltetnek magukra... A jenkik körbezárják a házat... Melanie a Copperfield Dávid olvasásába kezd. Már a kilencedik fejezetnél tart, mire hangos dalolás hallatszik kintről. Scarlett felháborodva mondja, hogy a férfiak részegek. A többiek arra kérik, meg ne szólaljon. (A férfiak élete múlik rajta.) Ashley és a doktor megérkeznek Rhett Butlerrel. A jenkik le akarják tartóztatni Ashley-t. Rhett alibit biztosít a két férfinak, azt mondja, hogy egész este a nyilvánosházban voltak. A nők láthatóan felháborodnak.
Végül még a jenkik kérnek elnézést, és távoznak. De a jelenetnek még nincs vége: Ashley azért tántorgott, mert megsebesült, a doktor sem részeg, és Scarlett férje, Mr. Kennedy azért nem jött velük, mert meghalt az összecsapásban...
Elfújta a szél...
A film nagy erénye, hogy – idealizálva ugyan – megmutatja a háború igazi arcát. Sejteti, hogy mint minden háború, ez is a hatalomról és a pénzről szól. A felszabadított rabszolgákat bizony később nem szívesen látják számos, „felvilágosult, rabszolgaságellenes“ északi államban. Az idő azonban betelt, a rabszolgaságnak meg kellett szűnnie: ez tény. Azóta pedig nem volt háború az Egyesült Államok területén: ez is tény. Elfújta a szél a déliek kifinomult világát, amely magán viselte a hanyatlás nyomait, és az utána következő káoszból született valami új minőség. Egy másik világ. Ez az iszonyatos erő, a régi pusztulása és az új épülése adja meg a történet kereteit. Attól olyan nagyszerű az Elfújta a szél, hogy nem nehéz együtt éreznünk Scarlett-tel, aki semmi áron nem adja el Tarát, a földet, ahol él, és amiből az erejét meríti.
Bármennyire hisztis nő, mégis rokonszenves, mert harcol, sőt többet és jobban harcol, mint azok az erőtlen és álmodozó déli férfiak, akiknek a felesége volt, vagy éppen lehetett volna. Alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez. Melanie a régi világot képviseli. A nőt, aki a hátteret biztosítja, akár utolsó ereje árán is, a családjának. Nem ítélkezik, nagyvonalú és rokonszenves. Nincs nagy fizikai ereje, a lelkiereje teszi naggyá. A szerelem? Scarlett, aki végig Ashleybe (Melanie férjébe) szerelmes, rádöbben, hogy Ashley csak egy álomlovag, akit olyan tulajdonságokkal ruházott fel, amelyek neki, Scarlettnek tetszettek volna, de sosem volt igazán közük a férfihoz. Rájön, hogy a férjét, az őhozzá (Scarletthez) oly nagyon hasonló Rhettet szereti, de már késő. Túl sok a seb, és túl sok az emlék, és az igazi nagy Ő végleg kilép Scarlett életéből...
