Rendetlen legénylakás, féktelen hedonizmus, Tinder-randik hada… Ha azt mondjuk, szingli férfi, ezek a képek jelennek meg lelki szemeink előtt. Gondoljunk csak az Őrült, dilis, szerelem című filmre (amit Ryan Gosling pólóledobása miatt egyszer az életben minden nőnek látnia kell). De vajon mennyire kell komolyan vennünk ezt a fajta ábrázolást?
Hihetünk-e a sztereotípiáknak, amit a filmipar és a média vetít elénk, vagy teljesen más ma egy facér, húszas éveiben járó férfi, mint amilyennek elképzelnénk?
A vidámpark-effektus
„Tudjuk, hogy gondolatban százszor a neved mellé illesztetted már a családnevét, és legalább két gyereket neveltek együtt egy takaros kertvárosi házban, de ha azt akarod, hogy a pasi beléd zúgjon, jobb, ha visszaveszel. Nála ugyanis most csak az számít, hogy elvárások nélkül jól érezze magát veled. Légy te a vidámpark, és meglátod, előrébb jutsz majd, mint a görcsös ragaszkodással!”
Zsófi barátnőm (24) nevetéstől elcsukló hangon olvasta fel a cikk végét, majd kortyolt egyet a limonádéjából, és felcsattant:
– Látod, Ildi, itt szúrtam el. Nem voltam elég jó „vidámparkja” annak a lúzernek, így aztán se szó, se beszéd, letiltott mindenhonnan!
Zsófival együtt nevettem, mert hozzá hasonlóan én is eléggé abszurdnak tartottam a vidámparkos jellemzést. Mintha a szerző legalábbis korlátolt agykapacitású nőkhöz szólna, akik csak egy béna hasonlat révén képesek befogadni a lényeget. Ám ha a fogalmazás szerencsétlen volt is, az elgondolásban láttam rációt. Mégpedig azon a ponton, hogy mi, nők szingliként tényleg teljesen másképp működünk, mint a pasik.
Egy pillanatra elmerengtem. Egyáltalán van-e alapjuk azoknak a feltételezéseknek, amiket mi az egyedülálló srácokról gondolunk? Vagy csupán a magazincikkek és a romantikus komédiák szűrőjén keresztül szemléljük a világukat?
Így hát hirtelen ötlettől vezérelve megkértem Zsófit, hogy írja le azt a tíz alapvető sztereotípiát, ami a szingli pasikról eszébe jut. A listát később megmutattam két facér ismerősömnek, Ádámnak és Péternek, akik tabuk nélkül elárulták, hogy az ő életükre vetítve érvényesek-e az állítások. Ez a „minikutatás” nyilvánvalóan nem tekinthető reprezentatívnak, de bizonyítja: mindig szerencsésebb az adott személyből, mintsem a sztereotípiákból kiindulnunk.
Sármos építész, jóképű barista
Péter (26) sármja a lazaságában rejlik: igazi fesztiválarc, aki civilben építészmérnökként dolgozik. Jó humorú, intelligens srác igényes stílussal. Neki nem kell sokat küszködnie, hogy a lányok igent mondjanak a randira.
Ádám (27) baristaként dolgozik egy pozsonyi kávézóban. Eddig egy komoly kapcsolata volt, amely hat évig tartott, négy éve azonban szingliként éli mindennapjait. Megjelenése különösen megnyerő: magas, maszkulin alkat csibészes mosollyal, az a bizonyos „nők kedvence” típus. Nem ritka, hogy a kávézóba járó hölgyek telefonszámot is hagynak a borravaló mellett.
1. SZTEREOTÍPIA: A férfiak túlságosan szeretik a szabadságukat ahhoz, semhogy egykönnyen feladják.
Zsófi:
– Szerintem a legtöbb srác ismerkedéskor csak élményt gyűjt, s ha jól érzik magukat, szinte észrevétlenül maradnak benne a kapcsolatban. Ha egy lány nem tesz rájuk különösen mély benyomást, kizárt, hogy feladják miatta a szabadságukat.
Valószínűség: 100%
Ádám:
– A hatéves kapcsolatom mindkettőnk esetében első szerelem volt. Nagyon fiatalok voltunk, és állandóan egymáson lógtunk. Talán ezért is lehet, hogy most élem ki azokat a dolgokat, amiket 18 évesen kellett volna. Egyelőre a pörgés, a bulizás és a csajozás éltet. Az ismerkedést soha nem agyalom túl: először mindent kalandnak fogok fel, aztán meglátom, van-e értelme tovább folytatni. Ha valaki nagyon megfogna, szívesen összejönnék vele, viszont egyelőre nem találtam olyan lányt, akiért feladnám a függetlenségemet. Arra persze figyelek, hogy ne hitegessek senkit, így már a legelején meg szoktam mondani, hogy egyelőre csak élvezni szeretném az életet. Ilyenkor viszont a nők többsége – noha azt hangoztatják, hogy szeretik az őszinteséget – felhúzza az orrát.
Péter:
– Van bennem egy elég erőteljes FoMO (Fear of missing out, avagy az elmulasztástól való félelem – a szerk. megj.), ami szerintem a generációmat általánosságban is jellemzi. Az internetnek köszönhetően rengeteg inger és impulzus áramlik ránk, állandóan azt érezzük, hogy nem ott vagyunk, ahol lennünk kellene. Így most elsősorban én is élményeket gyűjtök, és próbálom maximálisan kiélvezni, hogy szabad lehetek. Ha majd felbukkan egy lány, akivel jobban érezem magam, mint egyedül, biztosan elköteleződöm, addig viszont nem.
2. SZTEREOTÍPIA: A férfiakat elbizonytalanítja a bőség zavara.
Zsófi:
– Itt egy fenék, amott egy kivillanó mell – néha akaratlanul is úgy érzem, hogy agyonretusált Insta-modellekkel kell konkurálnom. Az online társkeresők korában napjában millió nő teregeti ki bájait a neten. Ennek fényében kizárt, hogy a srácok könnyen letegyék a voksukat egyetlen lány mellett.
Valószínűség: 100%
Ádám:
– Az, hogy mindenki a Facebookon és az Instán lóg, szerintem is nagy buktatója a párkapcsolatoknak. Persze hazudhatnak egymásnak a felek, mondhatják, hogy nem nézegetik a jó csajokat/pasikat, de a valóság azért az esetek többségében nem ez. Én például nem is használok randiappokat, az Insta is bőven elég az ismerkedéshez. Ha megtetszik egy lány, nem sokat hezitálok: ráírok. Persze nem egy „szia, mizu?”-val kezdem, inkább megdicsérem a képeit, ápolom egy kicsit a lelkét. Ezután flörtölünk, húzzuk egymás agyát, majd a személyes találkozó irányába terelem a beszélgetést. Általában nem érint meg különösebben, ha valakivel nem jön össze, mert így is elég sok lány van, akit szívesen megismernék…
Péter:
– Kalandot nagyon könnyű találni manapság, a mélyebb kapcsolatoknak viszont tényleg gátat szab a rengeteg inger. Én sokat ismerkedem online, a Bumble-t és a Tindert pörgetem. A Tinder tele van nagymenőkkel, mindenki világjáró vagy szupermodell. Ezzel szemben a Bumble egy laza fesztiválhoz hasonlítható. Itt olyan emberek vannak, akikkel szerintem a való életben is jól érezném magam.
Minimum három-négy lánnyal beszélgetek egyszerre, a legtöbben úgyis már az első randi előtt lemorzsolódnak. Olyan is előfordult már, hogy párhuzamosan találkozgattam – amíg nem vagyok kapcsolatban, nem látok ebben semmi kivetnivalót.
3. SZTEREOTÍPIA: A férfiak csalódnak, ha Tinder-randijuk a valóságban nem úgy néz ki, mint a képeken.
Zsófi:
– A „vidd a lányt uszodába az első randin” típusú tanácsokról inkább ne is beszéljünk…
Valószínűség: 30%
Ádám:
– Előfordult már ilyen, de nem voltam különösebben csalódott, maximum nem találkoztunk többet. Ennél számomra sokkal lehangolóbb, ha a lány bombázó külsőleg, viszont a szájából nem jön ki más, csak ostobaság.
Péter:
– Aki online ismerkedik, annak ezzel is számolnia kell. Én randi előtt néha meg szoktam ejteni egy-egy videohívást. Ha FaceTime-ozunk, nagy meglepetés már a találkozón sem érhet. Viszont ha érne, akkor sem hibáztatnám a lányt. Ha ismeri, melyik fotószögek állnak jól neki, bolond lenne nem azokat használni!
4. SZTEREOTÍPIA: Szívesebben szólítják meg online a kiszemelt lányt, mint élőben.
Zsófi:
– Amikor három napot töltesz egy alkotótáborban, ahol három napon át az egyik műhelytársad még a tekinteted is kerüli, majd a negyedik nap – szigorúan miután hazaértetek – ír neked, hogy meginna veled egy kávét, azt minek nevezzem?
Valószínűség: 30%
Ádám:
– Én élőben is simán odamegyek bárkihez. Sőt, így még sokkal jobban szeretek ismerkedni, hisz rögtön látom, hogy megvan-e szimpátia, és egy csomó fölösleges kört megspórolok. Az ember minél többet ismerkedik élőben, annál magabiztosabb – én mostanra teljesen lazán csinálom.
Péter:
– Warren Buffet üzletembertől egyszer megkérdezték, melyik az a befektetés, amin a legtöbbet bukott. Azt válaszolta, hogy az a befektetés, amibe bele sem ment – azon ugyanis esélye sem volt nyerni. Bár van abban rizikó, ha az ember lányokat szólít meg, velem még soha nem fordult elő, hogy azért ne mentem volna oda valakihez, mert féltem a visszautasítástól. Nemrég például bort vettem, és az eladólány adott mellé ajándékba egy sört. Azt hittem, hogy azért kapom, mert bejövök neki, így másnap visszamentem egy csokival, és elhívtam őt kávézni. Végül kiderült, hogy a sört csak jófejségből adta, de örülök, hogy visszamentem, mert azóta találkozgatunk.
5. SZTEREOTÍPIA: A férfiak mantrája: „A külső megfog, a belső megtart.”
Zsófi:
– Szerintem nem volt még pasi, akitől ne hallottam volna ezt a közhelyet. Persze nem véletlenül vált közhellyé – én is maximálisan egyetértek vele.
Valószínűségi ráta: 100%
Ádám:
– Hazudik, aki azt mondja, hogy neki nem fontos a külső. Nekem a szép arc, a formás fenék és a vékony derék a gyengém. Ha egyéjszakás kalandot keresek, lényegében elég, ha ezek megvannak, utána úgyis én jobbra, ő balra. Randizásnál viszont nem mindegy, hogy milyen a lány személyisége. Nagyon kiábrándító például, ha valakinek nincs egy értelmes gondolata sem, és csak összevissza beszél. Az esetek többségében, sajnos, ezt tapasztalom. Nem beszélve arról, hogy állandóan nyomják a telefont, és csak azzal foglalkoznak, hogy melyik influenszer hol nyaral, mit vásárol. Már randizni sem lehet anélkül, hogy ne posztolgassanak – teljesen rá vannak függve a lájkokra.
Péter:
– Mindig az összképet nézem. Fontos, hogy legyen igényes a stílusára és a megjelenésére, ezenfelül viszont tök mindegy, hogy magas vagy alacsony, barna vagy szőke. Azok a lányok nem túl vonzóak számomra, akik folyamatosan a külsejükkel vannak elfoglalva, és a Billie Eilish-hasonmásokkal sem tudok mit kezdeni. Amivel ismerkedéskor leginkább meg lehet fogni, az az értő figyelem. Ha érzem, hogy a lány nem csak azért ül ott a randin, mert nincs más programja, hanem mert kölcsönös az érdeklődésünk egymás iránt.
Különben nincs egy idealizált személy, akit tudatosan keresek – ha lenne, szerintem hülye lennék, hiszen akkor a listám pipálgatásával lennék elfoglalva, s nem pedig azzal, hogy jól érzem-e magamat mellette.
6. SZTEREOTÍPIA: Ha a lány túl hamar odaadja magát, a férfiak érdeklődése elillan.
Zsófi:
– Vagy pusztán véletlen lenne, hogy a cikkek zöme óva int az első/második randin való szexeléstől? Persze abban az esetben, ha a nő később kapcsolatot remél…
Valószínűség: 30%
Ádám:
– Relatív, mi számít túl korainak, szerintem ez mindig az adott kapcsolattól függ. Mindenesetre előbb-utóbb sor kell kerüljön a szexre. Ha komolyabb szándékaink vannak, duplán fontos, hogy működik-e a kémia.
Péter:
– Számomra kicsit viccesek ezek a kőbe vésett szabályok, nem gondolom, hogy az ötödik randiig várni kellene. Ha valakivel abbahagyom az ismerkedést, az biztos, hogy nem azért lesz, mert túl korán „odaadta magát”, hanem azért, mert nem fogott meg, vagy épp nem élveztem vele a szexet.
7. SZTEREOTÍPIA: A nő csábítson, a férfi vadászni szeret.
Zsófi:
– Mióta az eszemet tudom, mindenütt ezt olvasom. Most komolyan annyira gáz az, ha az első randi után én hagyok először üzenetet?
Valószínűség: 30%
Ádám:
– Nekem bejön, ha a lány magabiztos, például felveszi a szemkontaktust velem – ilyenkor még nagyobb lelkesedéssel megyek oda hozzá. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a főbb lépéseket a férfi tegye meg. Persze nem arra gondolok, hogy egy randi után nem írhat a lány. Szerintem ha kölcsönös az érdeklődés, tök mindegy, ki jelentkezik először.
Péter:
– Nem is értem, miért kell egyáltalán különbséget tenni abban, hogy ki kezdeményez. A 21. század még nem haladta meg ezt a fajta gondolkodást? Kb. annyi értelme van, mintha azt mondanám, nem hívhatom el programozni az unokabátyámat, mert én vagyok a fiatalabb. Egyenesen kikészülök attól, amikor egy lány szándékosan játssza a jégkirálynőt, mert azt hiszi, hogy én „vadászni” akarok.
Aki azt akarja, hogy prédaként tekintsek rá, azzal tutira tudom, hogy nem egymást keressük.
8. SZTEREOTÍPIA: A férfi konfliktuskerülő, ezért sokszor a könnyebb utat választja, és ghostingol (érdeklődés hiányában szó nélkül eltűnik a kapcsolatból – a szerk. megj.).
Zsófi:
– Üdvözlöm a srácot, aki négy randi után letiltott!
Valószínűség: 40%
Ádám:
– Előfordult, hogy egy lánnyal találkozgattunk, és már én is úgy éreztem, lehet belőle valami, időközben viszont jött egy kattanás, hogy mégsem. Igazából nem is tudom, mi fogott el hirtelen – talán a lány nem tetszett eléggé, talán a szabadságomat féltettem… Nem tudom. Mindenesetre nem akartam tovább folytatni a kapcsolatot, ezért személyesen elmondtam neki, hogy fejezzük be. Viszont ha csak egy-egy randiról volt szó, akkor előfordult, hogy nem jelentkeztem többet. Szerintem ez nem bunkóság, mert bizonyára a másik fél is érzi, hogy nincs meg a szikra köztünk.
Péter:
– Sok haverom csinálja ezt, szóval cáfolni nem tudom. Én magam viszont inkább az egyenes út híve vagyok – egy „ne haragudj, de…” kezdetű üzenetet mindenki megérdemel.
9. SZTEREOTÍPIA: A férfiakat vonzza az, hogy minél több nővel kipróbálják a szexet, a nyitott kapcsolat viszont a többségüknek nem tetszene.
Zsófi:
– Lássuk, hány Járai Máté van köztünk!
Valószínűség: 80%
Ádám:
– Tök őszintén: nekem tetszene, ha a barátnőmön kívül másokkal is szexelhetnék, az egóm viszont nem bírná elviselni, ha a barátnőm ugyanezt tenné. Úgyhogy emiatt soha nem mennék bele egy nyitott kapcsolatba.
Péter:
– Ha másokkal is szeretnék lefeküdni egy kapcsolaton belül, akkor szerintem valami nem lenne oké abban a kapcsolatban. Hisz minél mélyebben megismerjük és megszeretjük a társunkat, annál jobb vele a szex is. Miért akarnám ezt idegenekkel megélni, akik jóformán semmit sem tudnak rólam vagy az igényeimről? Persze simán lehet, hogy 10-15 év múlva másképp fogok gondolkodni, és jobban megértem majd a nyitott kapcsolat motivációját.
10. SZTEREOTÍPIA: Az „ej, ráérünk arra még!” filozófia csak álca. Belül a férfiakat is nyomasztja, hogy még nem találták meg a társukat.
Zsófi:
– Hisz végtére is mindannyian szeretetre vágyunk.
Valószínűség: 60%
Ádám:
– Biztos vagyok benne, hogy én még jó darabig nem fogom megunni ezt az életvitelt, szóval a legkevésbé sem érzek nyomást magamon a szingliségem miatt. Viszont nemsokára különköltözöm, és akkor lehet, hogy változik majd a helyzet. De erre sem feszülök rá. Talán olyan lány kellene mellém, aki egy kicsit leállít. Bár, ha jön a rózsaszín köd, szerintem magamtól is leállok majd, és hűséges párja leszek a barátnőmnek.
Péter:
– Harminc felé ballagva szerintem minden szingli fiatalon van egy társadalmi nyomás, a „kisfiam, most már lassan megállapodhatnál” típusú szöveget legalábbis mindenki hallotta már. De most komolyan: tényleg azért kellene belemennem egy kapcsolatba, mert a szüleim örülnének az unokának? Hisz nekem kellene abban a kapcsolatban élnem, nem nekik!
Összességében azt gondolom, hogy jó, ha van mellettünk valaki, de nem hiszek abban, hogy egy életre választunk társat. Simán lehet, hogy akivel most működik, azzal öt év múlva már nem fog, szóval az én olvasatomban ez a „találd meg a Nagy Ő-t” dolog nem teljesen valid.
Hogy mi az, amit én ebből a két beszélgetésből magammal viszek, s amit talán a nőtársaimnak is érdemes szem előtt tartani? Hogy – noha vannak nemekhez köthető jellegzetességek – elsősorban emberek, nem pedig statisztikai adatok vagyunk. Tényleges ismeretség híján egyik férfi sem érdemli meg, hogy repüljön rá „a pasik már csak ilyenek” bélyeg, ahogy a korábbi negatív tapasztalataink új ismeretségekre való rávetítése is visszás. Ha úgy döntünk, készen állunk az ismerkedésre: hajrá! Csak közben ne felejtsük megadni azt a fajta tiszta lapot a másik félnek sem, amiről úgy érezzük, hogy nekünk kijár.
