Két nyelv, egy élet

Hogyan működjenek effektíven a szlovák–magyar házasságok? Hogyan lehet megőrizni a saját nyelvet, és milyen nyelven beszéljenek a születendő gyermekek? Ilyen kérdések merülnek fel azokban az emberekben, akik eltérő nemzetiségűvel esnek szerelembe és terveznek családot.

Régen érvényes volt, hogy amennyiben egy szlovák nemzetiségű ember a környéken házasodott meg, elsajátította a magyar nyelvet, de ez ma már nincs így. A pressburger családoknál három nyelvet kevertek: a magyart, a németet és a szlovákot, mivel egy bizonyos szinten felül, illett bizonyos színvonalon beszélni. A vegyesházasság hallatán felmerülő kérdésekről Lanstyák Istvánnal (61), a pozsonyi Comenius Egyetem nyelvészprofesszorával beszélgettünk.

– Egy szlovák–magyar házasságból született gyermek melyik nyelvben lesz igazán otthon? 

– Ez helyzettől függ, ezért nincs általános recept. Sok múlik azon, hogy a két nyelvnek milyen otthon a presztízse, mi a szülők célja, miért akarják, hogy a gyermek kétnyelvű legyen, illetve, hogy fontosnak tartják-e mindkét nyelvet, vagy sem. Sok függ az állami nyelvpolitikától és a körülményektől, hogy az adott országban felcserélő vagy hozzáadó kétnyelvűségi helyzetről van szó. Amennyiben hozzáadó, akkor a társadalom támogatja a két nyelvet, és a gyermek dicséretet kap, ha bármelyiket jól beszéli, így az serkentőleg hat rá. Továbbá sok függ a szülőhöz való viszonyulástól is, mivel ha a szülővel rossz a kapcsolat vagy kevés, például az apa messze dolgozik, akkor a gyerek attól a nyelvtől eltávolodhat. Annyifelé helyzet van, hogy az ember csak egy bizonyos szituációban tudna tanácsot adni. Egy vegyesházasságban sokszor előfordul, hogy amennyiben a két fél nem beszéli a másik nyelvét, az egyik szülő kizárva érezheti magát a kommunikációból, amíg a másik a gyermekkel beszél. Ebben az esetben az lenne az ideális, ha a szlovák fél a kicsivel együtt megtanulna magyarul. Ahogy terjed a szlovák, a szülők egyre kisebb késztetést éreznek a többletenergia vállalására, ami a magyar nyelv elsajátíttatásához szükséges. Nagyon sok gyermek bánja később, és a szülőnek tesz szemrehányást, mivel sokaknak szüksége lenne rá – rengeteg ilyen példát ismerek.

Egy nő Szlovákiából, magyarlakta vidékről, Japánba költözött. Ott a gyerekeivel csak japánul beszéltek, és a kicsik egynyelvűek lettek. A nő később elvált és hazajött, a gyerekei pedig nem tudtak se magyarul, se szlovákul.

– Ma már az a trend, hogy a gyerekekkel a magyar családban is szlovákul beszélnek?

– Az már egy más kérdés, amikor a szülők homogén házasság esetén próbálnak megtanítani egy második nyelvet a gyermeknek. Előfordul, hogy a szülők közül az egyik fél valamilyen idegen nyelven beszél a gyermekhez. Egy angol-spanyol szakon végzett kollégám, szlovák létére angolul beszélt a gyerekeihez, a felesége pedig szlovákul. Mivel Pozsonyban éltek, a szlovák nyelv nem volt veszélyben. A gyerekek megszokták, hogy az apjukkal angolul kommunikálnak, az apának pedig fejlődött az angolja, mivel gyakran utána kellett néznie bizonyos kifejezéseknek.

– Ezt a mindennapi életben, hogyan lehet kivitelezni?

– Nem muszáj teljesen következetesnek lenni. A nyelvek évezredekig keveredtek, és a beszélők spontán módon sajátították el őket. A szülők se tudatosan beszéltek a gyerekeikkel, ebből semmiféle kár nem származott. Persze könnyeben és hamarabb különül el a két nyelv, ha a szülők következetesek, de idővel akkor is elkülönül, ha nem azok. Az idő előrehaladtával az egyik nyelv domináns lesz. A gyermek mindenképp nyer, mivel lesz egy második nyelve. Vannak olyan régiók Afrikában, Ázsiában és Indiában, ahol négy, öt nyelvet beszélnek az emberek. Valamilyen szinten mindegyiket megtanulják és keverik. Akadnak olyan régiók, ahová még nem jutott el az a fogalom, hogy nyelv. Ott még nem tudják, hogy léteznek nyelvek, csak valamilyen módon beszélnek, senki sem foglalkozik azzal, hogy mivel és hogyan keveredik. Ez pedig nem okoz semmiféle kárt, csak annyit, hogy az adott nyelvek később különülnek el egymástól.

Lanstyák István, a pozsonyi Comenius Egyetem nyelvészprofesszora

– És a kultúra átadásával mi a helyzet? Régen a pressburger családoknál, a nyelvvel együtt kultúrát is kapott a gyermek.

– A vegyesházasságokban jelen van a kultúra, mivel nem csak azzal a két szülővel találkozik a gyerek. Nagyszülőkkel és más emberekkel is kapcsolatba kerül, a kulturális szokások pedig ezzel együtt jönnek. Nyilván, ha kultúrába van ágyazva a nyelvtudás, akkor jobban gazdagítja az embert. A nyelv és a kultúra viszont elválasztható. Amikor valaki nyelvet tanul, a hozzáállása lehet instrumentális, tehát számára a nyelv csupán egy eszköz. Amennyiben erről van szó, az sem fontos, hogy jól beszélje a nyelvet, s ebben az esetben az akcentus sem lényeges. Az akcentus gyakran jó dolog, mert jelzi, hogy az a személy nem tartozik az adott csoporthoz, s ne is akarják bevonni. Az akcentus is változtatható aszerint, hogy ki milyen közegben van. Az orosz zsidók egy csoportjáról kimutatták, hogy egymás között erős jiddis akcentussal beszéltek oroszul, de amikor kimentek az utcára a gójok közé, már sima orosz nyelven társalogtak. Tehát ott az akcentus jelezte a zsidó identitásukat.

Az akcentusunkkal ki tudjuk fejezni a hovatartozásunkat, ezért ha mindkét nyelvvel azonosulunk, akkor azt szeretnénk elérni, hogy egyik nyelven se legyen akcentusunk. Amennyiben viszont egyikkel sem azonosulunk, felesleges erőltetni a tökéletes kiejtést. Elég, hogy a beszéd érthető legyen.

– A szlovákiai magyarokkal gyakran előfordul, hogy ha akcentussal beszélik a szlovák nyelvet, ferde szemmel néznek rájuk.

– Szlovákiában felcserélő kétnyelvűségi helyzet van, nem annyira támogatják a magyar nyelvet, és nem tartják természetesnek, azt, ami egyébként természetes. Amennyiben valaki csupán az egyik nyelvvel azonosul, akkor teljesen normális, hogy a másik nyelven akcentusa van. Itt a többségi hozzáállást kellene megváltoztatni. Akár idegen nyelvi, akár nyelvjárási akcentusról van szó, a változás a környezet hozzáállásában rejlik. Ezt az oktatás és a média tudná elérni, nem lenne lehetetlen.

– Mit jelent az apanyelv fogalma?

– Mi most magyar–szlovák viszonylatról fogunk beszélni, de ez más nyelvi helyzetekre is hasonlóan érvényes. Az ismerőseimnél az anyuka szlovák anyanyelvű volt, akinek Magyarországról települtek át a szülei. Kétnyelvűek voltak, mindkét nyelvet jól ismerték, de szlovák anyanyelvűek és szlovák identitásúak lettek. A férje helybéli magyar volt, és anélkül, hogy szakirodalmat olvastak volna, megegyeztek, hogy az anyuka szlovákul, az apuka magyarul fog beszélni a gyerekekkel. A gyerekek ezt teljesen természetes módon megszokták, mint ahogy az élet többi dolgát is, amit megtapasztaltak. Megtanulták, hogyan kell beszélni a kutyához a macskához, és azt is, hogyan kell beszélni anyához és apához. Csak akkor lepődtek meg, amikor egy homogén magyar családhoz mentek látogatóba. Teljesen megrökönyödve mondta a vegyesházasságban felnövő kisfiú, hogy itt az anyuka is apanyelven beszél! Ez azt mutatja, hogy a gyerek természetes módon idomul a környezetéhez, azt szokja meg amit kap, az lesz számára a természetes. A túlzott következetesség merevséggel járhat, természetellenességet hozhat a kommunikációba és a szülő-gyermek kapcsolatba is. Én például azért nem tudtam megtenni, hogy a gyerekemmel idegen nyelven beszéljek, mert nem éreztem természetesnek. Szeretek játszani a nyelvvel, szeretem eltorzítani a szavakat, és ez idegen nyelven nem lett volna ugyanolyan. Az erős érzelmi kapocs érdekében inkább vállaltam, hogy a gyerekek nem fognak olyan jól megtanulni szlovákul.

– Ön szlovák iskolába járt. Valószínű, hogy ebben az időben jobban beszélte a szlovák köznyelvet, mint a magyart. Hogyan tudta megőrizni identitását?

– Amikor iskolába jártam a szlovák volt az erősebb nyelvem, de valahogy mindig magyarnak éreztem magam. Világirodalmat is mindig magyarul olvastam. Édesapám szlovák volt, ezért számára természetes döntés volt, hogy én szlovák iskolába járjak. Odahaza viszont nem beszéltek velem szlovákul, mivel a szüleim azt akarták, hogy magyar legyen az anyanyelvem. Így is lett, hiszen az volt a fő tényező számomra, ahhoz kötődtek a gyerekkori emlékeim, az volt a biztos pontom. A szlovák nyelvet később tudatosan visszaszorítottam, hogy a nyelvérzékem biztos legyen.

– Létezhet, hogy valakinek több anyanyelve van?

– Attól függ, hogyan értelmezzük az anyanyelv fogalmát. Még a laikusok sem egységesek ebben a kérdésben, de ők általában azt mondják, hogy az anyanyelv az a nyelv, amit az adott személy a családjában sajátított el. Még, ha így értelmezzük, akkor is megváltozhat az anyanyelv a későbbiek folyamán, mivel előfordulhat, hogy idővel egy másik nyelv válik erősebbé, egy másik nyelvvel kezd azonosulni a beszélő. Amennyiben a nyelvtudás alapján értelmezzük szintén megváltozhat, ha dominanciaváltás következik be. A legjobb úgy tekinteni rá, hogy az anyanyelv az a nyelv, amellyel a beszélő a leginkább tud azonosulni, de az azonosulás is megváltozhat később. Egy embernek lehet egy, kettő, de akár három anyanyelve is. Ez a fogalom egy nem létező dolgot tükröz, csupán a viszonyulást hívjuk így. Amikor régi, pozsonyi háromnyelvű családokat vizsgáltunk, egyértelműen kiderült, hogy az eredeti pozsonyiak számára az anyanyelv fogalma értelmezhetetlen. Számukra egyszerűen nem volt releváns. Az ő életükben az volt a lényeg, hogy a családban mindenki megtanuljon magyarul és németül, később pedig szlovákul is. Pozsony magyar és német nyelvű város volt, a szlovák később csatlakozott harmadik nyelvként.

Pozsonyban a szlovák nyelv 1918-ig nem játszott fontos szerepet, nem volt presztízse. Annak elsajátítására csak Trianon után törekedtek tudatosan. A vizsgálat során akadt olyan személy, akitől megkérdeztük, hogy mi az anyanyelve és azt válaszolta, hogy nem tudja. Ez teljesen normális válasz, mert nem ilyen fogalmakban gondolkodtak. Volt a városban két nyelv, és azt a két nyelvet meg kellett tanulni. Az anyanyelv tehát nem abszolút kategória.

– Mikortól számít valaki kétnyelvűnek?

– A kétnyelvűség konstruált fogalom, és az a kétnyelvű, akit annak tekintünk. Van olyan kutató, aki azt mondja, hogy ha valaki passzívan ismeri a másik nyelvet, már kétnyelvűnek tekinthető. Más kutató azt állítja, hogy akkor válik kétnyelvűvé valaki, ha képes megértetni magát a másik nyelven. A harmadik kutató pedig úgy véli, hogy a kétnyelvűség azt jelenti, ha az adott személy mindkét nyelven folyékonyan beszél. De mit jelent az, hogy folyékonyan beszélni, és mi az, hogy mindkét nyelven? A nyelvnek különböző regiszterei vannak, én nem nagyon hiszem, hogy létezik olyan ember, aki a fametszésről, az oltásról és a hadsereg dolgairól is ugyanúgy tud két nyelven beszélni. Annak, hogy kit tekintünk kétnyelvűnek nincs nagy gyakorlati jelentősége. Vannak szlovákiai magyarok, akik folyékonyan beszélnek szlovákul, de azt mondják magukról, hogy ők nem kétnyelvűek, hiszen nem azonosulnak a szlovák nyelvvel.

Lanstyák István Nyelvalakítás és nyelvi problémák című könyve

– Sokszor előfordul, hogy az újságok nem fordítják le az angol címeket, szalagcímeket. Gyakori a ,,használd angolul, mert egyszerűbb” gondolkozás?

– Az európai nyelvek nagyon nagy veszélyben vannak az angol miatt. Most még autonóm a nyelvünk, ami azt jelenti, hogy minden regisztere megvan, tehát bármit meg lehet tanulni magyar és szlovák nyelven is. Viszont, ha ez így folytatódik és csak azt értétkelik, ha valaki angolul publikál az az autonomitás elvesztésének irányába vezet. Vannak olyan szakmák, – például a természettudomány területei – ahol abszolút nem publikálnak kisebb nyelveken. Az angol második nyelvvé válóban van. Ahogy kihalnak azok a nemzedékek, akik még nem tanultak kötelezően angolt, úgy fokozatosan mindenki kétnyelvűvé válik, és a célszerűség intenzív erő – tulajdonképpen nyelvi gazdaságosságnak nevezik. Van egy nyelvi ideológia, amit minden kétnyelvűségi kutatónak el kell fogadnia, – ami ellen én már harminc évvel ezelőtt is lázadoztam – miszerint a többnyelvűség ugyanolyan természetes állapot, mint az egynyelvűség. Azt mondják, erre az a bizonyíték, hogy a világ országai majdnem mind többnyelvűek, és az emberiség több, mint fele két- vagy többnyelvű. Igen ám, de ez csak statisztika. Olyan nincs, hogy egy közösség spontán külső kényszer nélkül kétnyelvűsödjön. Viszont, ha a kétnyelvű közösségben megszűnik a kényszer, hogy szükség legyen két nyelvre, akkor automatikusan egynyelvűsödik.

– Mi a véleménye a tanár úrnak arról, hogy a magyar anyanyelvű szülők, akik odahaza magyarul beszélnek, szlovák iskolába járatják a gyerekeiket? Milyen hatással lesz ez a gyermekre?

– Én ezt nem tartom jónak, mi magyar iskolába írattuk a gyerekeket, mert úgy gondoltam, hogy egy nyelv megtanulásáért ez túl nagy ár. Ha most nem beszélnek a gyermekkel azon a nyelven, a szlovák iskola szokatlan és gyakran ellenséges közeg lesz számára. Abban az esetben könnyedén túljuthat ezen, ha jóképességű.

A boldogulása nem attól függ, milyen a nyelvérzéke, hanem hogy milyen a személyisége. Ha eleve visszahúzódó vagy áldozattípus, a többiek könnyen rászállhatnak, hiszen lesz még egy dolog, ami miatt bánthatják. Ennek kitenni egy gyereket csak azért, hogy megtanulja a nyelvet, túl nagy ár.

– Amikor a szlovák közegben, szlovákul próbál beszélni a magyar anyanyelvű, mindig van benne gát és görcsösség...

– Igen, mert abnormális elvásárok vannak jelen. A fiam egyszer boldogan mesélte, hogy a sítáborban milyen jól elbeszélgetett szlovákul a lengyelekkel. Azért, mert gátlások nélkül tudott beszélni, hiszen tudta, hogy ők sem tudnak szlovákul, és nem jönnek rá, ha hibásan beszél. A szlovákokkal nem mert kommunikálni, mivel ott elvárásokkal találkozott. Amikor kicsi volt, elutaztunk vonattal Losoncra, és valaki megkérdezte tőlem a fülkében, hogy tud-e már a gyerek szlovákul. Mondtam, hogy még magyarul sem tud, hiszen egy éves.

– A különböző nyelvek, kultúrák ismerete annyiféle rálátást, gondolkodásmódot jelent. Mi már mentalitásban hasonultunk a szlovákokhoz, mások vagyunk, mint a magyarországi magyarok.

– Igen, van, hogy érdekesebb és izgalmasabb is. Amikor, olyan helyzetben vagyok élvezem, hogy azonosulni tudok sok más közösséggel. Az ember ezt nem tudja kitörölni magából. Az tény, hogy mi mások vagyunk, mint a magyarországiak, és ez nem baj. Attól még ugyanolyan jó magyarok vagyunk, sőt esetünkben ez plusz erőfeszítést igényel. Amíg az ember fiatal, élvezi, hogy megannyi nyelv és kultúra van körülötte, de most, hogy nyugdíjba megyek, már nem lennék kétségbeesve, ha csak egy nyelvet hallanék, főleg, ha a magyar lenne az.