A slow life nem más, mint a lassú élet. Valami, aminek természetesnek kéne lennie, és amitől mégis annyira eltávolodtunk, hogy újra fel kell fedezni. Ennek a lassú életnek van egy prófétája a keleti végeken, a kistárkányi Kondás Aranka. Ő talán nem is tud róla, hogy tevékenységével a lassú életet, s ezzel a jövőt szolgálja. Lassan siess, tovább érsz!
A Bodrogköznek sok nevezetessége van. Az egyik a lassú élet; a közelmúltban nem sok fejlesztés történt arrafelé, pont azért tudott még mindig megmaradni emberi léptékűnek. Másik nagy nevezetessége pedig a Tisza-kertek voltak. Sokáig a Tisza-kertek szilvája számított a legjobbnak. A kistárkányiak sírtak, amikor a gyümölcsösöket felszámolták, hisz szerettek kijárni a töltésre, nézegetni a szilvafavirágzást. Utána már csak a mesékben éltek a régi szépségek és ízek.
Szerencsére pár háznál azért megmaradt a szilvafa: Kondás Aranka pedig nagy összefogással megszervezte az első kistárkányi szilvanapot, aminek azóta jócskán híre ment. Mi pedig bemutatjuk Kondás Arankát és a jófajta tárkányi szilvalekvárt, amiben megáll a kés.
– Honnan jött az ötlet, hogy napokat szenteljenek a tárkányi szilvának?
– Hosszú története van ennek, és nem a szilvával kezdődött. Elmesélhetem végig? – kérdez vissza Aranka. – Volt ugyanis egy megörökölt öreg házunk. Úgy gondoltam, jó lenne kemencét építeni az udvarán. Kenyeret akartam benne sütni, hogy visszaállítsuk Tárkányban a kenyér becsületét!
Szép helyen élünk, nekem Bodrogköz a világ közepe. Úgy gondoltam, a házban bemutathatnánk a fiataljainknak, hogyan éltek a régiek.
– Sőt, talán még vendégeket is tudnék benne fogadni! Ennek több mint tíz éve; ráadásul ekkor még az állam is támogatta a hasonló vállalkozásokat. Így aztán vendégház lett a régi házból, közben elvégeztem egy tíz hónapos idegenforgalmi tanfolyamot is. Nagyon boldog voltam, hogy teremthetek: ilyesmire vágytam mindig. Biztos voltam benne, hogy ez az, amivel hátralévő életemben foglalkozni szeretnék.
Kondás Aranka: ,,Időnként újra kellett gondolni az életemet. Mindig kerestem a saját utamat, s így jött elém a vendégház ötlete..."
– És az álom valósággá vált.
– Igen. 2010 januárjában megérkezett az Aranka Vendégház első vendége... Elkészült a kemence és egy filagória is: később kiderült, hogy itt kényelmesen szervezhetünk eseményeket, a privát vendégek pedig zsúrokat, szülinapi ünnepségeket. Beindultam, mint egy gőzmozdony. Pályáztam is, a Baross-tervnek köszönhetően vettem egy faházat: így a kinti rendezvények már nem zavarták a vendégház forgalmát. Nyaranta gyermektáborokat rendeztünk, olvastunk, kézműveskedtünk. A táborok zömét Böde Péter mesemondó vezette, de voltak felnőtteknek szóló estjeink is, mint a Mesekocsma vagy az Esti mese felnőtteknek.
– A vendégeim a szenvedélyem! A Jabloncán élő Gyuszi heti rendszerességgel itt alszik nálunk. Már a családját is megismertük. Baráti kapcsolatot ápolok egy Prágában élő magyar nővel, egy Felsőszeliben lakó családdal… Nemcsak tőlem kapnak jó szót, hanem ők is ellátnak jó tanáccsal, visszajelzéssel. Én igazából azóta szeretek főzni, amióta a vendégeim megdicsérik a főztömet. Ugye, 2020 a bezárkózás éve volt! De én a pandémia ellenére is szerettem volna megmutatni, hogy vagyunk és várakozunk. Így született meg az Adventi csillagút ötlete! Luca napján a falu egyik házának utcára néző ablakában 16 órakor kigyulladt egy csillag, amit minden nap – más-más utcában – újabb követett.
Aranka vendégháza
– Vendégházat tartani nem egyszerű. Hogyan találtál rá magadban a vendéglátós vénára?
– Mindig kerestem a saját utamat. Félárva gyerek voltam, alig töltöttem be tizedik életévemet, amikor váratlanul elveszítettük az édesanyámat. Én édesapámtól tanultam meg, hogyan kell a pénzt beosztani. Azt is láttam, hogy a fizetése egy részét mindig félretette, mert, ugye, bármi történhet. Először az orvosival szemezgettem, mégis nővérnek jelentkeztem, mert nyugdíjas apukám nem tudta volna állni az egyetemi taníttatás költségeit. Úgy gondoltam: ha már anyukámon az orvostudomány nem tudott segíteni, megpróbálok én segíteni az embereken. Végül harminckét évet töltöttem el az egészségügyben. Azután pedig lett egy csodás vendégházam.
Kezdetektől fogva meggyőződésem: ha valamit úgy teszünk meg, hogy közben mi is jól érezzük magunkat, akkor azt mások is szeretni fogják!
– Ez nem azt jelenti, hogy az életünkben nincsenek kudarcok, hisz időnként nekem is újra kellett gondolni az életemet.
– Házad a szilvanapokkal vált igazán ismertté. Mikor tartottátok az első napot?
– A falu emlékezetében még benne él a tárkányi szilva. Ezért is születhetett meg a Kistárkányi Szilvanap ötlete. Egy múltidéző vásárt akartunk szervezni, ahol mindenki bemutatkozhat a saját készítésű termékeivel.... Majd megjelenik a vásárban a kisbíró, aki kihirdeti, mi hol kapható, lesz jósda, boszorkányégetés, népi előadások, jellegzetes népi ételek, szilvalekvárfőzés üstben. Akkor már a Kistárkány és Környéke Polgári Társulás elnöke voltam. Bár kezdetben nem sokan bíztak a sikerben, végül három hét alatt tető alá hoztuk a rendezvényt. Az asszonyok krumplilángossal várták a vendégeket. Utólag kiderült: kishitűen csak öt kiló főtt burgonyát készítettem elő, ám akkora volt a kereslet, hogy a szakácsnők kénytelenek voltak hazaszaladni újabb kilókért. Végül negyvenkilónyi krumpliból sütöttek lángost. Hihetetlen nagy sikerünk volt!
– A Tisza-kertek aszalt szilvájának régen sem volt párja, hát még a kisüstinek! Tulajdonképpen ezekre a régi szép időkre emlékezünk a szilvanapokkal. Mert még mindig vannak olyanok, akik egész nap kavarják és főzik a rézüstben jó barbanci szilvából a lekvárt. Tárkányban mindig is igazi rézüstben főzték a lekvárt, sokszor egész éjjel. A főzés előtt való nap már javában magvalták a szilvát, a szomszédok segítettek egymásnak. A rézüst az előre kivájt helyre került, már korán reggel odatették főni a szilvát. Kavarták, majd mindig feltöltötték.
– Így főzték egész másnap reggelig a lekvárt! S így lehetett, hogy egy 80 literes üstben 100 liter szilva is megfőtt, mert mindig összelöttyedt... A tárkányi szilvalekvár akkor volt kész, ha a kanálról már nem esett le. Ma is olyan kemény, hogy megáll benne a kanál... Nincs benne hozzáadott cukor – s bizony akár öt évig is eláll. Régen faládákba rakták, feltették a padlásra, papírral letakarták, és közben is párolgott belőle a víz – igazából attól lett olyan kemény.
Rézüstben fő a szilvalekvár
– 2020-ig már sokadszor volt Kistárkányban szilvanap, ráadásul a repertoár is bővült!
– Igen, minden évre kitaláltunk valami újdonságot. Ma már egy egész stáb, mintegy hetven ember vesz részt a lebonyolításban. Harmaduk más falvakból érkező önkéntes. Az autentikus lekvárfőzés mellett kóstolható szilvalekváros gombóc, töltött káposzta, Jókai-bableves, toroskáposzta. Készülnek lekváros sütemények, kalácsok is.
Jókedv a szilvanapokon
– És hogy két különlegességet említsek: szilvalekváros tepertős pogácsa és szilvás lepény. Van jurtánk, vannak kézművesek, készülünk műsorokkal... Az emberek felszabadultak, a hangulat csodás. Mindenki jól érzi magát, már kínai vendégeink is voltak. A pandémia előtt pedig konferenciát szerveztünk. Nekem ugyanis szent meggyőződésem, hogy régiónk felemelkedését a vidéki turizmus is segítheti. Hisz nálunk még minden megvan, ami az iparosított vidékekről már hiányzik. Álmom, hogy a fiatalok nem vándorolnak el a szülőföldjükről, hanem helyben boldogulnak.
A Tisza-kertek az 1800-as évek derekán keletkeztek, amikor megépítették a Tisza új medrét (arrafelé is kijárt az a fránya folyó). Akkor történt, hogy az egész országban gyümölcsfákat telepítettek. Kistárkányban is a töltés és a Tisza közé gyümölcsfákat ültettek. Attól fogva a Tisza párájában termett a legkiválóbb szilva! Sajnos, a szocializmus alatt a gyümölcsfákat kihúzatták, mondván, nem éri meg velük foglalkozni – és szántóföldnek minősítették az értékes területeket.
– Mesélnél még valamit a hitvallásodról?
– A konferencia meghívottjai között ott volt Komlóska volt polgármestere, aki apró szülőfalujából egy kitűnően működő ökofalut hozott létre. Mert ahhoz, hogy turistákat fogadjunk, nemcsak szállást és étkezést kell biztosítani, hanem olyan értékeket kell felmutatni, amelyek csak miránk jellemzőek. Az igazi turista mindig a helyit keresi, a különlegest. Nem véletlenül kapott meghívót az őstermelő, a tankerttulajdonos, a méhész, a szörpkészítő. Célom, hogy a hozzánk érkezők minél alaposabban megismerjék a tájat és a régi szokásokat. A Covid megjelenése óta pedig sokan azért jönnek, mert egy kevésbé forgalmas helyen keresik a kikapcsolódást. Ez különösen gyakori.
A Tisza Kistárkánynál
– Gondolom, ezzel is nem titkolt célokat követtél! Honnan veszed az optimizmust most, mikor mintha feje tetejére állt volna a világ?
– Azt szerettem volna, hogy menjünk ki az utcára, adjunk célt az esti sétáknak! A tizenkettedik csillag már a templomban világított. Aki a csillagokat lefényképezte, ajándékban részesült. A régi karácsonyok hangulatát akartam ezzel feleleveníteni. Szeptemberben gyaloglós, kincskeresős délutánt rendeztem azzal a nem titkolt céllal, hogy ismerjük meg jobban településünket. Nagy kár lenne, ha feledésbe merülnének elődeink érdemei és küzdelmei. Sajnos, mára nagyon elkényelmesedtünk! Az emberek sokszor adnak hangot elégedetlenségüknek. Pedig a természetben is így van: egyszer süt a nap, máskor meg beborul! A boldogsághoz pedig elég, ha azt csináljuk, amit szeretünk. A jól végzett munka tesz igazán boldoggá!
Zsebik Ildikó
