Mától az izsai Leányvár – a Kelemantia – világörökségi helyszín.
Tudjuk, hogy a Duna mentén húzódott a limes, a Római Birodalom határa. Sok helységünkben csak belevág a kapa a földbe, s mindjárt kifordul egy régi cserép. A limes két világot választott el – a rómaiakat és az itt élő barbár germán törzseket. (Fotó: Cséfalvay Á. András)
A nyugati kapunál helyezkedett el a tisztek épülete, kétoldalt pedig a kaszárnyák. Tóth-Kurucz János tanító ásta ki a Leányvár maradványait.
Marcus Aurelius idejében nagy harcok zajlottak errefelé, a leghosszabb háború, amit a Római Birodalom viselt. A filozófus császár nem egyszer fejezte be írását azzal, hogy „írtam a Garam mentén”, mert ő maga vezette a csatározásokat a germánok ellen. (Aki nem tudná, ilyen régi településeken lakunk mi, magyarok itt a Duna és a Garam mentén.)
Idén pedig a dunai limes világörökségi helyszínné vált. S hogy ez mit jelent?
Azt, hogy az izsai Leányvár, ahol feltártak egy római katonai tábort, UNESCO-védettséget kapott. Felvonták a kék zászlót Izsán!
Az izsai katonai erőd a túlparton található római város leányvára volt. 175 körül épült a két árokkal és földsánccal körülvett palánktábor. Később a nagy harcokban elpusztult, a római alakulatok utána ideiglenes földtáborokban állomásoztak.
Végül a háborúk között kőtábort – ez volt a castellum – építettek, amely többszöri átépítéssel egészen a birodalom bukásáig fennállt. Négy évszázadig innen védekeztek a barbár támadók ellen, és Kelemantia volt a légiós csapatok egyik hídfője.
Az eke kifordította
Az 1660-as években még álltak az erőd falai, ez egy akkori rézkarcon jól látható. Bél Mátyás földrajztudós még látta, neki emlegették a helyiek Leányvárként. Két angol utazó, Richard Pococke és Jeremiah Milles pedig szemléletesen lerajzolta a romokat. Ezt követően Kelemantia feledésbe merült.
Mígnem a 16 éves izsai Tóth-Kurucz János épp nagybátyjával szántott a Leányvár-dűlőn, mikor is az eke kifordított egy római kori oltárkövet.
A fiatal Jánost nem hagyta nyugodni a lelet. Miután elvégezte a tanítóképzőt, és dolgozni kezdett, közben saját és édesanyja pénzén afféle amatőr régészként belekezdett a Leányvár feltárásába.
1906-ot írtak ekkor. Persze, csak nyaranta tudott kutatni, s ez így ment hat éven keresztül. Feltárásaira a Prágai Régészeti Intézet is felfigyelt, és egy éves római ösztöndíjat kapott tőlük: Rómában a levéltárakban kutathatott tovább. A tábor területének nagy részét feltárta és dokumentálta.
Veszélyben!
Tudjuk azonban, hogy nem mindenki jön izgalomba holmi holt kövektől és eltört cserepektől – ilyen volt az a kommunista mérnöklobbi is, amelyik a bősi vízi erőművet tervezte. A tervek alapján a Leányvár felét a Duna vize örökre ellepte volna. Végül sikerült közbenjárni, hogy a terveken változtassanak: épült egy elkerülő körgát, ami megóvta az értékes maradványokat. 1978-ban pedig három elhivatott régész, Ján Rajtár, Klára Kuzmová és Priska Ratimorská nekiálltak feltárni, hogy mentsék, ami menthető.
Előretolt helyőrség
A kőből épült castellumokat a rómaiak tipizált tervek szerint építették: ahogy a Leányvárt is. Ján Rajtár szerint ebből a típusból a Római Birodalom területén legalább 900 volt. Miután Tóth-Kurucz János megtalálta a déli kaput, pontosan ki tudta mérni a tábort. Rajtár régészprofesszor elmesélte, hogy a limesszakértők ötlete volt az Unesco-védelem, akik háromévente összegyűlnek eszmecserére a limeskongresszuson.
A Római Birodalom határának Nagy-Britanniától Németországig húzódó szakasza már jóval korábban világörökségi helyszínné vált. Idén pedig Németország, Ausztria és Szlovákia örülhet a sikernek.
A katonák dámát vagy kockajátékot játszottak pénzben. Az ásatások során 1500 darab pénzérmét találtak.
A római katonáknak az írást, olvasást is tudniuk kellett. Leveleztek az otthon maradottakkal. Ezt mutatja be az a zárható fadoboz, amibe lágy viaszt öntöttek, majd száraz tűvel beleírták az üzenetet. A dobozt bezárták, és viasszal lepecsételték. A tisztek tintával írtak papiruszra.
A római katonák cipőjének talpát kovács készítette, alján pedig stuplik voltak. A cipő belseje finom állatbőrből készült, amit szíjakkal erősítettek a lábhoz.
A légiós tiszti pecsétgyűrűt a tisztek egyenesen a római császártól kapták. A tisztnek erre jobban kellett vigyáznia, mint az életére, mert csak azt a levelet tartották hitelesnek, ami ezzel a pecséttel volt lezárva...
Néró császár óta jól tudták az ókori uralkodók, hogy kenyér és cirkusz kell a népnek. Ezt hivatott bizonyítani az a komikus színészt ábrázoló elefántcsont szobrocska is, ami egy női hajtű fogantyúja volt.
A római katonák, miután elfoglaltak egy barbár területet, egy jól látható oszlopra kihelyeztek egy tiszti vértet és sisakot, ezzel jelezvén a barbár törzseknek, hogy ez római terület.