A világ most a transzneműségtől hangos, az átlagolvasó nehezen találja meg a biztonsági ösvényt. Pontosan erről beszél a szexológus! Egyáltalán nem jó, hogy ennyire ráirányult a figyelem a transznemű emberekre, mert nem a tisztánlátást segíti.
Hana Fifková cseh szexológus a nemi élet zavaraival foglalkozik. Alább a transzeműséggel kapcsolatos tapasztalatiról beszél: elmondja például, hogy a transzneműség már az anyaméhben kialakul. Az emberek kétfélék, nők és férfiak; a transzneműek pedig szintúgy nők és férfiak...
(Kép forrása: instagram.com/artistwonders)
– Mostanában sokat beszélünk a transzneműségről, főleg a gyerekekkel kapcsolatban. Miért olyan érdekes téma ez?
– Eddig a szexológusok főleg a szexuális élet zavaraival foglalkoztak, manapság egyre gyakrabban kerül szóba a transzneműség is. Nálam a kilencvenes évek elején jelent meg az első gyermek a transzneműség problémájával, a 2000-es években pedig kezdett emelkedni ez a szám. Egyre több felnőtt fordul hozzám ezzel.
– Hogyan alakul ki a transzneműség?
– Mai ismereteink szerint a transzszexualitás veleszületett rendellenesség, amely a terhesség második harmadában alakul ki, amikor a magzat fizikai alapjai és genetikai programozása történik, és kifejlődik az agya. Az agy ebben az időszakban igen sérülékeny, és a nemi szteroidok termelődésének egyenetlensége folytán az agyközpontban ellentétes nemi programozás jön létre. Itt dől el ugyanis, hogy nő vagyok-e vagy férfi?Tehát már nagyon korai gyermekkorban az a helyzet, hogy az agy a működése szerint férfiagy, a nemi szervek pedig női szervek. Az érintett ember látja a testét, és érzi, hogy ez a test nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Kívül nem olyan, mint aminek belülről érzi magát.
Ma a transzneműség témáját összemossák a genderelmélettel; és ez rossz, rossz! Egyáltalán nem segít a betegeknek. Szerintem túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a témának – már ha a transzneműek egész népességhez viszonyított arányából indulunk ki. Ez a túlhajtott felvilágosítás a transzszexuális gyerekeken nem segít. Szerintem túl sokat beszélünk erről.
– Le lehet írni ezt az érzést?
– Ez attól függ, hogy az ember milyen életkorban döbben rá. Gyakran már óvodáskorban észreveszik a gyerekek, hogy valami baj van. Az óvodában sok gyerek van együtt, és ha nem túl szigorú a nevelés, bárkivel játszhatnak a gyerekek, a lányok fiúkkal és fordítva. Ha a fiúcskának lánylelke van, akkor játszhat a lányokkal; és ez nem lesz feltűnő senki számára. De már ebben a korban is vannak gyerekek, akik képesek erről beszélni. Ha normális családban nő fel egy ilyen kislány, és teljesen egészséges, ügyes, és minden támogatást megkap, egyszer csak azt mondja az apjának, hogy apa, én fiú vagyok.
– Ám a legtöbb ember esetében ez a kettősség leggyakrabban a serdülőkorban jön elő. A gyermek teste ilyenkor kezd kifejlődni, kialakulnak a másodlagos nemi jegyek – és az említett kislányból nagylány lesz. Vagyis más irányban fejlődik, ami az ő számára már kényelmetlen. A legtöbb ember ezt az időszakot zavarosnak írja le: nem tudja, ki ő, mi ő, nem tudja elhelyezni magát a palettán. Aztán idővel rájön – napjainkban sokkal gyorsabban, mint régen, – hogy miről is van szó. Ma már ugyanis minden információhoz hozzá lehet jutni. De nem ritka az sem, hogy az ember hosszú ideig próbál idomulni a saját biológiai neméhez, a fiúk például megnősülnek, gyerekeik születnek. De aztán negyven-ötven éves korára sok férfi általában besokall. Azt mondja: ezt nem lehet kibírni! Azt hittem, lehet így élni, de évről évre rosszabb lett.
Hana Fifková: ,,Manapság a transzneműséget összemossák a genderelmélettel, sőt, politikai fegyverként használják. S ez nem jó! Ez egyáltalán nem segít ezeknek az embereknek."
(Kép forrása: zeny.cz)
– Tehát jobb, ha minél előbb rájön, hogy miről van szó?
– Igen, egyszerűbb. Ilyenkor még tudunk segíteni ezeknek a gyerekeknek. Például ha egy lány fiúnak érzi magát, és elkezd nőni a melle, vagy elkezd menstruálni, az endokrinológusok blokkolni tudják a serdülőkort. Azért is, hogy megkíméljék őket a későbbi műtétektől. Azokat a gyerekeket, akik korán rájönnek a másságukra, már a saját nemüknek megfelelően lehet szocializálni. Azt a kislányt például, aki fiúnak érzi magát, besorolják a fiúk közé, mert ebben a korban a személyiségfejlődés szempontjából nagyon fontos az életkornak megfelelő csoportban történő szocializáció. Ezek a gyerekek ugyanis a fizikai jellegzetességeik alapján a hozzájuk tartozó csoportba nem tudnak beilleszkedni, elszigetelődnek, kiszorulnak a társaságból, hisz le kell fojtani magukat.
– Kinek könnyebb, a férfinak vagy a nőnek?
– A transzszexuális férfiak helyzete könnyebb, mert az átalakítás lépcsőfokain könnyebb áthaladni. Egy negyvenöt éves transznemű nőt, akinek férfialakja van és férfias vonásai – mert a tesztoszteron már elvégezte rajta a munkáját –, már sokkal nehezebb szép arcú, csinos nővé alakítani.
A transznemű emberek nagyon kis csoportot alkotnak, de a felvilágosítás, a túlhajtott információcunami nyomására – és rengeteg a helytelen információ! – eltolódott egy rossz irányba. Az emberek nem értik, minek beszélni erről ennyit, hiszen a transzneműek nincsenek sokan. A sokféle identitás fölemlegetése pedig egyáltalán nem segít a transznemű embereken.
– A pszichológus hogyan kezdi el a kezelést?
– A kisgyerekekkel a kezelés évekig tart, mert előbb bizalmas viszonyt kell kialakítani velük, bizalmat kell ébreszteni bennük. A serdülőktől megkérdezem, mi a gond, miben tudnék segíteni. Ők pontosan el tudják mondani. A legfontosabb dolog, ami bonyolítja az életünket, az, hogy ehhez a diagnózishoz nincs semmiféle kivizsgálási módszer; egyszerűen nem tudjuk mivel kimutatni. A transzszexuálisok esetében egészséges test áll szemben egy egészséges lélekkel – csak a kettő nem illeszkedik egymáshoz. A diagnosztikához mindenképpen fontos a pszichológiai kivizsgálás, főleg arra nézve, hogy nincs-e a háttérben valamiféle személyiségzavar vagy lelki betegség. A beszélgetések alatt azt vizsgáljuk, valójában mi a probléma, hogyan jelentkezett gyerekkorban a zavar, hogyan fedezte fel a gyerek. Mindenképpen hosszú évekig tartó együttműködésről van szó.
– A szülők általában elfogadják, hogy más a gyerekük? Ma már fel vannak rá készülve?
– Azok a szülők, akik nem hiszik el, amit a gyerekeik mondanak – sose jutnak el hozzánk. A szülők általában félelemmel fogadják ezt a zavart, félnek, nehogy elkövessenek valamilyen végzetes hibát, ami évekkel később majd megbosszulja magát. Manapság azonban a transzneműség egy rendkívül attraktív téma; és sok szülő azt hiszi, hogy ez csak divat, a gyerek csak utánozza a többieket, és egy idő után majd elmúlik ez a mánia. Az igazat megvallva nem egészen értem, hogy az azonosságtudat miért kap ekkora figyelmet a nyilvánosság előtt.
– Igen, sok szó esik a harmadik nemről, a különféle nemi irányultságokról. Ma már a csapból is ez folyik. Mi a véleménye erről?
– Helyes, nem helyes? Gyakran felteszem én is ezt a kérdést magamnak. Nem tudom. Nem akarok senkit megsérteni. A binaritással, a fluiditással én a gyakorlatban nem találkozom. Ez nem orvosi diagnózis – ez az önkifejezés egyik módja, és a kezelésre nincsen semmiféle nemzetközi standard. Nincsen vele semmilyen tapasztalatom; valójában nem is értem, mit jelent az egész felhajtás. Én még a régi iskolához tartozom, ahol az emberek kétfélék, nők és férfiak. A transzszexuálisok is nők és férfiak; és úgy akarnak élni, mint minden más férfi vagy nő. Tapasztalatból beszélek, ezt látom húsz éve a rendelőben.
– Én a pácienseimnél azt látom, hogy az azonosságtudat fontos része, hogy valaki férfi-e vagy nő. Ez nem kitalált dolog. Ezen alapszik aztán az is, hogy milyen a nő és milyen a férfi. Van egy kis keveredés persze – pont a társadalmi nem bevezetésének köszönhetően. Hogy például nem vagyok tipikus férfi, mert álmodozó vagyok, vagy nem vagyok tipikus nő, mert focicsapatban játszom... Mindenkinek joga van ahhoz, hogy identifikálja és megismerje magát. De én mint terapeuta ebben már nem tudok segíteni, mert ennek nincs tudományos alapja. A társadalmi nem, vagyis a gender olyan tanult viselkedésmódokat jelent, amit a társadalom elvár az egyéntől a biológiai neme alapján. A nőtől például elvárják, hogy gondoskodó legyen, őrizze a családi tűzhelyet, ő mosson, vasaljon, főzzön mindenkire a családban, legyen gyöngéd és visszahúzódó – még akkor is, ha közben ugyanúgy dolgozik a munkapiacon, mint a férje.
Egyes elméletek szerint ezek a különbségek nem a biológián alapulnak, hanem a gondolkodásmódon; még akkor is, ha azokat a társadalom gyerekkortól normaként állította fel az egyén elé.
– Ön egy rádióinterjúban elmondta, hogy két nem van. Emiatt önt egyes csoportok részéről – akik a harmadik nem hívei – sok kritika érte. Ön szerint miért a szexus a legfontosabb téma manapság?
– Talán valamiféle generációs önkifejezésről lehet szó. Minden nemzedéknek szüksége van rá, hogy valamiképpen meghatározza önmagát. Élünk egy csodálatos, szabad, gazdag világban, amelyben a szülői tekintély már nem hangsúlyos, és már az sem alapvető kérdés, hogy valaki férfi-e vagy nő…
– A nemzedékek harca. Az is megtörténhet, hogy túl messzire megyünk, és az ember rájön, hogy ezt már nem akarja?
– Lehet. Nem történik túl gyakran, az utóbbi huszonöt évben talán három olyan esetem volt, hogy az ember, aki komplett nemváltoztatáson esett át, néhány év után eljött hozzám, és azt mondta, hogy nem boldog, és valamiképpen rendezni szeretné ezt az ügyet. Egy kollégámnak is volt ilyen esete egy asszonnyal. Nem lehet kizárni az ilyesmit sem. Amikor valaki már átesik a műtéten… Hiszen vannak olyan műtétek, amiket nem lehet visszafordítani.
– De ami megelőzi a műtéteket, például a hormonkezelés, azon még lehet változtatni?
– Minden attól függ, milyen hosszú ideig tart a hormonkezelés. Például egy év kezelés után a változások nagy része még visszafordítható. De húsz év kezelés után már nem.
(Kép forrása: instagram.com/artistwonders)
– Vannak-e szakmai viták erről a témáról? Részt szokott-e venni nyilvános vitákban?
– A magam nevében beszélhetek. Nem vagyok fenn a szociális hálón. Ha meghívnak rendezvényekre, elmegyek, és beszélgetek az emberekkel. Szexológiát adok elő a prágai pedagógiai egyetemen, kapcsolatban állok a hasonló témakörrel foglalkozó fiatal kollégákkal és hallgatókkal, és sok vitás kérdést megbeszélünk. Ezt szeretem, de nem akarok olyan szerepben tetszelegni, hogy mindent tudok. A mi szakmánk is fejlődik.
– Most idézek. „Vannak haladó szexológusok, akik képesek odaállni a szülő elé, és kerek perec kimondják, hogy a gyermek soha nem fogja megváltoztatni a véleményét a nemi identitásáról.” Lehet ezt ilyen kategorikusan kijelenteni?
– A szexológus, aki ezt mondta, az én voltam. Az említett történet – amely hasonló a többi ilyen történethez – egy olyan gyermek története volt, aki kislánynak született, és hároméves korában kijelentette, hogy ő fiú. A szülők hittek neki; a gyerek ötévesen került hozzám kisfiúként. Két évig dolgoztunk együtt. A helyzete bonyolult volt, mert otthon lehetett fiú, de az iskolában kislány volt. Aztán egyszer azt mondta nekem, hogy én már az iskolában is fiú akarok lenni. Az iskola segítségével így is lett, a gyerekek elfogadták őt, mint fiút. Azt hiszem, ez sokat könnyített az életén.
– Ki lehet-e jelenteni, hogy a fiú véleménye soha nem fog megváltozni?
– Soha nem jelentem ki, hogy nem fog megváltozni. A pácienseimmel mindig megbeszéljük: jól gondolják meg, hogy milyen lépésre szánják el magukat.
A szülőknek pedig azt mondom, hogy nagyon fontos a nyílt kommunikáció. Nagyon fontos, hogy a gyermek bízzon a szüleiben, ne titkolózzon előttük. A nyitottság nagyon fontos, nálam, a rendelőben is.
– Hogyan viselkedjen a szülő, ha a gyermeke ilyen vallomással fordul hozzá?
– Az első fázisban a szülőnek ki kellene fejeznie: örül annak, hogy a gyereke bizalmasan elmondta neki, hogy mi fáj. A szülők sokszor elkövetik azt a hibát, hogy – mivel megijednek –, érvelni kezdenek, hogy: "Ez nem igaz". Minél több az ellenérv, annál jobban bezárkózik a gyermek. És ekkor a szülőnek kicsúszik kezéből az ellenőrzés. A szülőnek ki kell faggatni a gyereket, de csak óvatosan: hogyan jött rá erre, vagy hogyan jutott erre a véleményre... Fontos időről időre előhozni utána a témát, és felülvizsgálni: valóban így van-e, a szülő jól érti-e, amit a gyereke mond. Ahogy múlik az idő, a gyerek elkezd az új identitása szerint viselkedni. A szülő adjon szabadságot a gyereknek ebben is. A fiús lányokat hamarabb elfogadja a társadalom, a lányos fiúk azonban a veszélyeztetett csoportba tartoznak. Jobban rejtőzködnek is, mert érzik, hogy rossz az, ami velük történik – és az iskolában gyakran ki vannak téve a zaklatásnak.
– Most önnek 8-10 páciense van. Szaporodik a transzneműek száma? Van ilyen trend?
– Úgy veszem észre, hogy emelkedik ez a szám; és ezt nem lehet azzal magyarázni, hogy egyre fiatalabb emberek jelentkeznek kezelésre. Hogy számot is mondjunk: 2015-ben a cseh egészségügyi minisztériumba 120 18 év feletti személy adott be kérvényt nemváltoztatásra, 2020-ban pedig 200. Ez nem túl nagy emelkedés, de mégis emelkedik a szám.
