Ma a párok fele a házasság helyett az élettársi viszonyt választja. Nem is olyan rég az ilyen kapcsolatot vadházasságnak nevezték.
És sajnos, ez a kifejezés pontosan tükrözi a valódi helyzetet: néha pontosan annyit „áldoznak” a kapcsolatra, mint a házasok, kapcsolatuk viszont jogi szempontból nem biztonságos. Magyarán: ha szakítanak, az egyik fél jócskán megütheti a bokáját.
(Kép forrása: instagram.com/tanakatatsuya)
A minap, amikor a 43 éves Imrével találkoztam, feltűnt, hogy szokatlanul le van lombozódva.
− Mi újság veled? – kérdem gyanakodva. – Ne is kérdezd! – sóhajtja. – Irén kidobott. 12 évig éltünk együtt, neveltem első házasságából született gyerekeit, ők voltak a családom. Irén anyjától örökölt házában éltünk, amelyet közben felújítottunk, és több ezer eurót fektettem az új tetőbe, az ablak- és ajtócserébe, a fürdőszoba felújításába. Mindez természetes volt, hiszen összecuccoltunk, itt éltünk. Mire mindennel elkészültünk, kidobott. Arra voltam jó csak, hogy házat építsek... Neki. Mert nekem semmim sem maradt. Most se családom, se pénzem, se házam. A nulláról kell kezdenem. Nem hiszem, hogy ezután még egyszer meg tudok bízni valakiben.
Hogy egyértelmű legyen, Imre anno nem vette el Irént. Jogi szempontból nem köti semmi Irénhez, így hiába fektetett egy csomó pénzt (plusz időt, energiát és − nem mellékesen − izzó érzelmeket) a kapcsolatba, az mind füstté vált. Legalábbis az ő számára.
Sokszor hallom: a „papír csak formaság”. Hogy ez mennyire nem így van, akkor derül ki, amikor az élettársak szakítanak. Ilyenkor csak az egyik fél jóindulatán múlik, teljesen tönkre teszi-e a másikat, vagy sem. Valójában egy házasságból sokkal kisebb anyagi (és ezáltal lelki) veszteségekkel ki lehet szállni, mint az élettársi kapcsolatból.
– Vagyonjogi szempontból egyáltalán nem értem azokat, akik a házasság helyett az élettársi viszonyt választják – mondja dr. jur. Mazács Ferenc ügyvéd (Dunaszerdahely). – Ha a párok együtt akarják leélni az életüket, együtt vesznek lakást, fizetik a kölcsönt, egy ágyban alszanak, egy konyhában esznek, közös háztartást vezetnek sőt, gyakran közös gyermekük is van, akkor ugyan miért nem tudnak elsétálni a községházára vagy a templomba? Miért olyan nehéz kimondani azt az igent? Nem merik felvállalni a másikat? Nem elég érett személyiségek? Esetleg nyitva szeretnének hagyni egy kiskaput? Arra kacsingatnak, hogy „elmegyek, ha egy még jobb nő akad”? (És mindig akad egy jobb, legalábbis pár hónapra.)
– Az individualizálódás korát éljük: a mi helyett az én a legfontosabb, az én vágyam, az én érzéseim, az én életem... Manapság a fiatalok, főleg a férfiak többsége nem akar felelősséget vállalni – még a gyerekéért sem. Ha nem lesz jó, odébbállok – gondolják. Márpedig nem mindig jó, minden kapcsolatban vannak problémák és hullámvölgyek. Bárhogy legyen is, a váltani készülő együtt élők rosszul gondolják! Egy több-éves kapcsolaton, főleg, ha kölcsönt vettek fel, vagy gyermekük is született, nem lehet csak úgy átlépni. Az együttélés elterjedése kortünet, kényelmi szelep, néha divathóbort, a felelősségérzet általános meggyengülését jelzi. Jogi és anyagi szempontból azonban nagyon hátrányos és veszélyes lehet.
Nagyjából az összes ügyet rá lehetne húzni egyetlen kaptafára
– Az alapvető történet (amely természetesen kisebb-nagyobb mértékben eltérő) a következő: adott egy fiatal férfi és nő, akik egymásba szeretnek. Elhatározzák, hogy összeköltöznek. Mielőbb igyekeznek kikerülni a szülői házból, egyrészt, mert ma már nem divat a többgenerációs együttélés, másrészt pedig a szülők sok esetben házasságpártiak, és cseppet sem nézik jó szemmel a házasságon kívüli kapcsolatot. A fiatalok azonban közös lakáshoz a legtöbb esetben csak úgy tudnak hozzájutni, ha jelzáloghitelt vesznek fel. Viszont mivel nincsenek összeházasodva, egy névre kerül a lakás és a hitel is. Annak a nevére, akinek biztos munkája és így bevétele is van. Jegyezzük meg: térségünkben majd 25%-os a munkanélküliség. Nagyon gyakori, hogy csak az egyik fél dolgozik, így a hitelt is csupán ő kapja, ezért az ingatlan automatikusan az ő nevére íródik. A másiknak hivatalosan nincs joga hozzá!
– Igen ám, csakhogy például a foglalót (mondjuk tízezer eurót) együtt adják össze, ám erről, persze, nem írnak szerződést. Sőt, semmilyen hivatalos papírt nem írnak! Megkezdődik a közös élet: felújítják és berendezik a lakást, valamint fizetik a kölcsönt. Szintén közös pénzből. Jellemző, hogy az egyik fél „spórol” (fizetése nagy részét félreteszi a számlájára), a másik pedig vásárol (azaz az ő pénzét felélik). Telnek-múlnak az évek, és az élettársi kapcsolatban élő pár szakít egymással.
Az a fél, akinek a nevén nincs semmi, pár váltás ruhával távozik a lakásból! Másra nincs joga. És ha esetleg még a személyi igazolványába sincs bevezetve, hogy állandó lakhelye a „kedves” címén van, akkor bizony a „kedves” még a rendőrséget is kihívhatja rá...
– Azt gondolom, ezek nagyon megalázó helyzetek, amelyeket tetéz a tehetetlenség érzése. Ha a szétköltöző fiatalok annak idején összeházasodtak volna, minden házasság alatt szerzett vagyonuk automatikusan közös tulajdonba ment volna át, amelyet válás után igazságosan, a vonatkozó jogszabályok szerint kétfelé oszthatnának (sőt, két egyenlő részre is kell osztaniuk!).
Mit tehet az, aki ilyen helyzetbe került?
– Ha valaki nem tudja hivatalos papírral igazolni, hogy ő is hozzájárult a kölcsöntörlesztéshez, vagy az ő pénzét költötték az ingatlan felújítására – az a jellemző, hogy a párok általában nem írnak egymás között erről előzetes szerződést –, akkor, sajnos, szinte semmit se lehet tenni. Hiába jön el hozzám panaszra, nem jutunk tovább a jogi tanácsadásnál. Épp ezért azt javaslom, hogy ha már egyszer a párok az együttélést választják, minden vagyoni döntésről kössenek alaposan átgondolt szerződést, amelyet lehetőleg közjegyzőnél hitelesítsenek, jobb esetben foglalják közjegyzői okiratba. Ne sajnálják rá a pénzt! Ne próbálkozzanak azzal, hogy otthon, internetről letöltött séma alapján írják meg a szerződést, mert túl sok kötelező és fontos elemet kell tartalmaznia ahhoz, hogy esetleges per esetén a bíróság bizonyítékként tudja elfogadni.
– Vannak, akik úgy hiszik, elég eltenni a számlákat. Sajnos, ez nem így van. Pusztán csak a számla nem igazolja, hogy a téglát, a tetőcserepet a házunkba építettük be, vagy a hálószobabútor a mi hálószobánkban áll. Ha a szülők hálószobabútort (vagy bármi más értékes ajándékot) ajándékoznak gyereküknek, írjanak az ügyletről ajándékozási szerződést. Ezt aláírhatják egymás előtt is, de hitelesebb, ha közjegyzőhöz fordulnak.
(Kép forrása: instagram.com/tanakatatsuya)
Mi történik szakítás esetén a közös gyermekkel?
– Ebben a kérdésben nincs különbség házasok és élettársak között. A férfi, ha a gyermek születésekor nevére vette a gyereket, azaz apai elismerő nyilatkozatot tett (házasság esetén értelemszerűen ilyesmire sincs szükség), a kapcsolat felbomlása után is kötelezően gondoskodik a gyermekről: gyermektartást kell fizetnie. Vajon Szlovákia miért ilyen szigorú, maradi? Miért nem lehet együttélési szerződést kötni, mint sok más európai országban? A szlovák jogrend e tekintetben valóban elég konzervatív. Szlovákiában az élettársak együttélése és vagyoni viszonya semmilyen módon sincs szabályozva. Azonban úgy érzem, a különneműeknek minden lehetőségük és eszközük adott arra, hogy jogi szempontból is rendezett életet éljenek. Ezt a jogszerű lehetőséget és eszközt pedig úgy nevezik, hogy házasság.
Mi a helyzet európa más országaiban?
Hollandia
Itt a legengedékenyebb, a legliberálisabb a párkapcsolatok szabályozása. A párok szabadon dönthetnek, házasságra lépnek-e, vagy együttélési szerződést kötnek. A holland családjogi jogrend engedékenységét kirívóan mutatja az, hogy ott a homoszexuálisok, tehát az azonos neműek is összeházasodhatnak.
Franciaország
A francia jog szigorúbb, mint a holland. A heteroszexuálisok, vagyis a különneműek itt is választhatnak a házasság vagy a bejegyzett élettársi kapcsolat között.
A homoszexuálisok azonban Franciaországban sem házasodhatnak össze. Ők úgy legalizálhatják kapcsolatukat, hogy bejegyzett élettársi szerződést kötnek egymással.
Magyarország
Magyarország 2007-ben francia mintára dolgozta ki párkapcsolatokra vonatkozó törvényeit. Azonban ezt a törvényt rövid időn belül megtámadták az Alkotmánybíróságon. A problémát az okozta, hogy a házasságra voltaképpen ugyanazok a szabályok vonatkoztak, mint a különneműek közötti bejegyzett élettársi kapcsolatokra. Ergo: az Alkotmánybíróság indoklása szerint vagy az egyik, vagy a másik együttélési forma szabályozása felesleges, csak a párkapcsolatok szabályozásának szükségtelen megkettőződéséhez vezetne. Természetesen az Alkotmánybíróság a különneműek házassága mellett döntött, a különneműek közötti bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményét 1,5 éves fennállása után megszüntette!
A homoszexuálisokra vonatkozóan Magyarországon viszont megmaradt a francia példa: nem házasodhatnak ugyan, mint Hollandiában, de az azonos neműek a közjegyző előtt köthetnek egymással bejegyzett élettársi szerződést, amely vagyonjogi szempontból szinte egyenértékű a különneműek házasságával. Ez a szabályozás Magyarországon 2009. július 1-jétől van érvényben.
Szlovákia
Szlovákia az egyik legkonzervatívabb felfogású ország. Hivatalosan csak a házasságot ismeri el, és azt is csak a különneműek esetében. Nagyon fontos lenne, hogy itt is szabályozásra kerüljön egyrészt a bejegyzett élettársi kapcsolatok kérdése, másrészt foglalkozzanak a jogalkotók a homoszexuálisok problémáival is – és erre megfelelő megoldást találjanak.
