A gyengébbik nem teherbírásáról már sok óda zengett: most mégis újra fejet kell hajtanunk a legkülönbözőbb területeken szorgoskodó családanyák és nők előtt.
Kik azok, akik ünnepeken is értünk dolgoznak?
Az utaskísérő
Monozlay Emese (30, Ekecs) a Jordán Királyi Légitársaság légikisasszonyaként dolgozik.
– Azelőtt tengerjáró hajón dolgoztam, négy éve vagyok utaskísérő. Az elmúlt 10 évben három karácsonyt ünnepeltem otthon. A légi közlekedésben nincs leállás, sőt, ünnepek alkalmával még zűrösebbek a napok. Hozzá lehet szokni a munkával töltött ünnepekhez, ha az ember fegyelmezi magát, hogy ne gondoljon haza...
Ha például New Yorkban járok, és látom a szépen feldíszített várost, rögtön honvágyam van. Nem telefonálok haza, azt nehezen viselném, inkább csak SMS-t küldök.
– A szilvesztert és az újévet idén is hagyományosan munkával köszöntöttem, tehát nem volt buli. A munkanapot alkoholteszttel kezdjük, így éjfélkor még koccintani se lehet! Cserébe viszont sokfelé eljutottam: egy-egy célállomáson gyakran három-négy napot is eltöltünk, így nem csak a repülőtereket ismerem. Persze, gondolok arra, hogy jó lenne már megállapodni. Mindegy, hogy hol, csak érezzem, hogy boldog vagyok.
A recepciós
Kosár Katalin (26, Dunaszerdahely) a helyi Villa Rosa panzió recepciósa.
– A ranglétrát járom: voltam már konyhás, pincér, most pedig recepción köszöntöm a vendégeket. Ami közös: a vendéglátásban nincs leállás és megállás. Nekem azonban a szenvedélyem a munkám: szeretem, ha pezsgés van körülöttem, szeretem az embereket. Beszélek németül, angolul és olaszul, s erre büszke vagyok. Itt a munkában olyanok vagyunk, mint egy nagy család, így a vasár- és ünnepnapokat könnyebb átvészelni. Panziónk az év legnagyobb ünnepén zárva tart, tehát a karácsonyt mindenki a családjával töltheti.
– Az évközi ünnepeken igyekszünk kímélni a családos kolléganőket, így sok munkaszüneti napot végigdolgoztam már. Kapcsolatban élek, de a párom szerencsére megértő, és elfogadta (mit tehetett volna mást?), hogy munkamániás vagyok. Biztos az én életemben is eljön majd a szabályos, nyolcórás munkás korszak, de amíg nincs gyermekem, nyugodtan pöröghetek.
Az orvosnő
Dr. Filkó Gabriella (31) orvosnő a komáromi kórház belgyógyászati osztályán.
– Gyermekkorom óta az volt az álmom, hogy orvos legyek. A gyógyítás szép hivatás, csak itt nincsenek ünnepek vagy szabadnapok. 5 éve dolgozom a kórházban, és ez idő alatt három karácsonyt és egy szilvesztert ügyeletben töltöttem. Van néhány kolléga, aki ezt tragédiának érzi, de a legtöbb orvos, nővér vagy ápoló tudja: mi erre esküdtünk fel. Igaz, még nincs saját családom, de ha majd egyszer lesz (a párom szintén orvos), a gyermekeinket is ilyen szellemben szeretnénk nevelni.
A karácsonyi és a szilveszteri ügyelet között van némi különbség. Karácsonykor tényleg csak az marad itt, vagy jön ide, aki ránk szorul.
– Sajnos, ebben az időszakban sok az öngyilkossági kísérlet. Szenteste igyekszünk ünnepi hangulatot teremteni, már amennyire lehet: én piros pulcsit húzok, a szokásos fehér helyett, feldíszítjük a rendelőt, és a kollégákkal közösen elköltünk egy „ünnepi vacsorát”. A szilvesztereket már nehezebben viselem. Szívesebben szórakoznék a barátaimmal... Persze, sokat poénkodunk, és ez némileg kárpótol az elmaradt buliért.
Az eladó
Figura Mária (23, Jányok) eladó az egyik pozsonyi bevásárlóközpont gyermekruhaüzletében.
– Cukrásznak tanultam, de végül itt kötöttem ki. Nálunk olyan a regula, hogy a bevásárlóközpontok csak évi három nap erejéig, január 1-jén, húsvétvasárnap és december 25-én vannak zárva. Ez alól a mi boltunk sem kivétel. Úgynevezett hosszú és rövid heteket dolgozunk, tehát az egyik héten öt, a másikon pedig két napot. A nagy ünnepek annyival rázósabbak, hogy a messziről jött kollégák (sok kelet-szlovákiai dolgozik a fővárosban) szabadot kapnak, s helyettük is mi húzzuk.
– Még az a szerencse, hogy legalább a közlekedéssel nincs gond: a reggeli busz mindig jár, este pedig autóval ingázom. Igazság szerint ünnepnapokon az eszem otthon jár, miközben a vásárlók csak egyre jönnek, jönnek... A munkaszünetinapokon és a hétvégeken bonyolítjuk le a legnagyobb forgalmat. Jó lenne, ha átvennénk az osztrák és a nyugati példát: a szomszédos Ausztriában vasár- és ünnepnapokon szinte minden zárva van! És ez a helyes, hisz az üzletekben nők dolgoznak, s ez a hosszú nyitvatartás igazán családellenes.
Az énekesnő
Kovács Ilona (37, Komárom) a Rondo Music zenekar énekesnője, hétköznaponként a komáromi Rieker cipőgyár alkalmazottja.
– 16 éves koromtól énekelek édesapám és az öcsém mellett (aki mostanában az unokaöcsémmel váltásban zenél). Roma zenészcsalád vagyunk: nagyapáim és dédapáim is muzsikusok voltak, sőt, egy időben a férjem is velünk játszott. A zene, az éneklés öröme a véremben van, másképp el sem tudom képzelni az életem. Hétköznap átlagos nő vagyok: három fiúgyermeket nevelek (a nagyobbik 15, az ikrek pedig 8 évesek), és a cipőgyárban dolgozom. Hétvégén azonban kinyílik a világ, és azt teszem, amit szeretek: énekelek.
Csodálatos érzés megtapasztalni, hogy az a jókedv, amit kiadok, visszajön. Mert a közönség nagyon szeret minket! Ez ad erőt a hétköznapokhoz.
– Számomra természetes a karácsony előtti hajsza, a céges bulik és a szilveszteri bálok. Eddig még nem volt olyan új év, amelyet a családdal, a tévé előtt kezdtem volna el. Lánykoromban élveztem, asszonyként már fájlaltam... Jó lenne azokkal átlépni az új esztendőbe, akiket a legjobban szeretek! De az én feladatom mások szórakoztatása. Persze, minderre nem lennék képes a családom, az anyósom és a férjem, valamint a szüleim támogatása nélkül.
A mentőápoló
Fenes Zsuzsa (27, bős) napközben az egészségügyi középiskolában tanít, éjjel mentőápoló.
– Harmadik éve mentőzöm, előtte pedig nővérként dolgoztam az intenzív osztályon. Míg mások ünnepelnek, én szolgálatban vagyok, de már megszoktam. A legutóbbi december 24-ét huszonnégy órás ügyelettel „ünnepeltem”. Megvan ennek a maga varázsa, hiszen segítünk a másik emberen, bár ilyenkor sokan csak társaságra vágynak. Hét közben éjjeleseket, hétvégenként pedig huszonnégyeseket húzok. S mindez még nem elég, iskolába is járok...
– Így nem engedhetem meg magamnak a kicsapongást. Ha például január elsején dolgozom (a legutóbb is így történt), időben ágyba kell bújnom. Felelőtlenség lenne buliból szolgálatba menni. Nem tudhatom előre, mi vár rám, meglehet, hogy lélegzetvételnyi időnk sem lesz. Ezt a párom is kénytelen volt megszokni. A szüleimmel élek, ők pedig alkalmazkodtak a ritmusomhoz: a karácsonyi vacsorát és ajándékosdit például csak egy nappal továbbtoljuk. Tisztában vagyok vele, hogy ezt a tempót családos anyukakánt nem lehet bírni. Az életmentés izgalmas ugyan, de idővel meg kell elégednem a katedrával.
