A magassarkúról sokaknak Carrie Bradshaw ikonikus kék Manolo Blahnikja jut az eszébe.
Pedig a magas sarkú kezdetben a férfiak kiváltsága volt. Egyenesen Perzsiából került a vörös szőnyegre.
Balra Picasso rajza egy magassarkú cipőről. Jobb oldalon a Prada egy skicce.
Az első magas sarkú cipőket feltehetően a kilencedik század környékén készítették el a perzsa lovasság részére. Igencsak praktikusnak bizonyult a harcok közepette, nem csúszott ki a lovasok lába a kengyelből, és stabilan tudták nyilazni az ellenfelet. Európa csupán 1599-ben fedezte fel, amikor a perzsák a nyugati királyoktól kértek segítséget, hogy legyőzzék az Oszmán Birodalmat. Az európai udvarok egy csapásra beleszerettek a magas sarkúba.
Kurtizánok feltűnősködtek vele
A 15. századi Velencében kimondottan nők hordták, s bár nehézkes volt benne a járás, fel tudták vele hívni magukra a figyelmet. Ugyanezen indokból terjedt el a francia prostituáltak körében is, sőt, Japánban is magasított cipőkben tipegtek a gésák. A mai „modern” magas sarkú elődje azonban XIV. Lajos udvarában jelent meg először. A Napkirály (aki elhitte, hogy körülötte forog a világ) imádta a magas sarkat, mivel alacsony ember volt – csupán 162 centiméter. Ezért mindig magas sarkúban mutatkozott.
Hosszú uralkodása alatt a francia udvarban a magas sarkú számított az első számú férfidivatnak. A Napkirály gyakran tipegett 10 centiméteres sarkú cipőkben, melyekre híres francia csatajeleneteket festetett.
Később jött az ötlet, hogy pirosra fesse cipőinek sarkát; ezután alattvalóinak nemes egyszerűséggel megtiltotta a piros sarkú cipő viselését. Később az alacsonyabb rangúak körében is elterjedt a magas sarok – mire az arisztokrácia még magasabb sarkakat kezdett viselni. A nép szerette, mert magasan volt benne a talpa, s nem jutott be a cipőbe a latyak és a sár. Ekkortól különböztetjük meg a férfi és a női magas sarkút, mert a női cipők sarka elkezdett vékonyodni.
A divatnak a francia forradalom vetett véget, a királyt és a királynét lenyakazták; ezek után senki sem szeretett volna főnemesnek kinézni. A férfiak divatjából a 18. századra teljesen kikopott a magas sarkú viselete. A századfordulóra pedig olyannyira feledésbe merült, hogy már a nők sem viselték, ugyanis a saras, apróköves utcákon nem volt praktikus.
Salvatore Ferragamo is a cipőgyártás egyik atyjának tekinthető (© Enzo Graffeo/BIPs/Getty Images)
Fordulat
Az ipar csak a 19. század végén érte el azt a fejlettségi szintet, hogy olcsón kényelmes cipőt tudjon gyártani. A gyárak ekkoriban már kifejezetten a női cipőt helyezték előtérbe (a nőknek minden őrültséget el lehetett adni). Érdekesség, hogy ez idő tájt még minden sarok hasáb alakú volt, hogy bírja a ránehezedő terhet
Dior tűsarkúja!
Dior New Lookja az ötvenes években az egész világon elterjedt. A háborús évek igénytelensége után divatba hozta a nőies sziluettet: a karcsú derekat, a bő szoknyát magas sarkú cipővel. Az új cipőfazont olyan hírességek viselték, mint Marilyn Monroe. A legenda szerint a szexszimbólum mindig levágott fél centit az egyik cipősarkából, hogy még hintázóbb legyen a járása. A tűsarkú feltalálását a franciák Christian Dior cipőtervezőjének, Roger Viviernek a nevéhez kötik, mondván, hogy 1955-ben ő álmodta meg a tűsarkút.
A hiteles források azonban egy ismeretlen olasz cipészt neveznek meg feltalálónak; a stiletto, a tűsarkú megnevezése is olasz eredetre utal. (Tőrt jelent.) Az ötvenes években a stilettót még kézzel készítették a menő olasz cipészek: a leghíresebb közülük Salvatore Ferragamo volt.
A tömeggyártás nagy diadala
Ekkoriban azonban már elindul a tömeggyártás! A magas sarkú cipősarkak már kizárólag öntött műanyagból készültek, emellett a sorozatgyártás miatt be kellett vezetni a talpmerevítőt. Ez az edzett acélból készült alkatrész teszi biztonságossá a mai lábbeliket is. A tűsarkak uralmának végül a hippikorszak vetett véget – szerencsére csak egy egészen rövidke időre. Ekkoriban kis időre a magasított talpú cipők kerültek előtérbe.
A 70-es és a 80-as években pedig megjelentek a telitalpú cipők, a hatalmas platformtalpak. Az ellencsapás nem sokáig váratott magára. A 90-es évek elejére berobbantak Manolo Blahnik és Christian Louboutin cipői.
A tűsarkú az idők viharaiban is az örök nő szimbóluma maradt. Louboutin az évek során levédette a vörös cipőtalpat, hogy még jellegzetesebbek legyenek az alkotásai. (Nem volt túl eredeti ötlet, igazából csak a Napkirályt másolta vele.) Ma Christian Louboutin a vörös szőnyeget uralja vörös talpú stilettóival: a sztárszínésznők imádják viselni nagyjelenéseik során. Manolo Blahnik cipői pedig a Szex és New York sorozatnak köszönhetően a hétköznapi nők között terjedtek el.
