Őszintén a szexualitásról! Sok családban még mindig teljesen elhanyagolják a szexről való őszinte beszélgetéseket. Az iskolai felvilágosítás sem igazán halad a korral, egyaránt feszeng pedagógus és gyerek. Nem is csoda, hogy a gyerekek magukat világosítják fel. A témáról Szmolka Orsolya (Budapest) pszichológussal beszélgettünk.
A felvilágosítás során a szülők magukat is szembesítik a saját szexualitásukkal, sebeket, téphetnek fel, ha a szex már jó ideje nem működik. Ezért inkább semmit sem mondanak a gyerekeiknek. Szülőként is érdemes feltenni a kérdést: Vajon békében vagyok-e saját szexualitásommal?
(© Ari Bafalouka)
– Általános tendencia, hogy amikor a szülők odakerülnek, hogy leülnek ezekről a témákról beszélgetni, addigra a gyerekek már sokat tudnak a témáról – kezdi Orsolya. – Hiszen már az óvodában elkezdik felfedezni egymást a kicsik. Megfigyelik, hogy miben tér el hozzájuk képest a másik. Már ott is előfordulhat, hogy hozzányúlnak a másik nemi szervéhez – bár akkor még nem tudják értelmezni, hogy helyénvaló-e a dolog vagy sem.
– Onnantól kezdve – talán nem túlzok – szinte ömlenek rájuk az információk, melyekkel nem tudnak mit kezdeni.
– Divatos lett a mai fiatalok körében a mangák olvasása. Ezek a japán eredetű képregények különböző témákat dolgoznak fel, köztük a szerelmet is. Ám némelyek nem csupán a hagyományos férfi-női kapcsolatot ábrázolják, megjelenhet bennük az agresszivitás témája is. Vajon milyen szexuális életük lesz azoknak a felnőtteknek, akik ilyen popmagazinokból jutottak információhoz egy ilyen fontos témáról?
A pornófilmekkel is az a legnagyobb baj, hogy a valóságban aztán semmi sem úgy működik, ahogy azt a színészek eljátszották; sem a vágy, sem az intimitás, sem az aktus.
– Hogy látod, mennyire félnek a szülők attól, hogy a gyermekük a médiából szerzett információkat tekinti majd kiindulási alapnak?
– Sokakban ott van a félelem, de kevesen vannak, akik elébe is mennek. Sőt, sokan úgy gondolják, hogy ezek a platformok csak leveszik a terhet a vállukról. Ám a médiában megjelenítettek nem mindig a valós életet tükrözik. Mi, felnőttek is beleesünk a csapdába, mikor azt látjuk, hogy a Facebookon mindenki más boldog rajtunk kívül, mindenki másnak tökéletes az élete. Ez bennünk is felvet olyan kérdéseket: Vajon nálam ez miért nincs így? Kérdem én: ha egy felnőtt így el tud bizonytalanodni, akkor mit okozhatnak a durva pornófilmek a kamaszoknál, akik az identitáskeresés kellős közepén járnak?
– Azt gondolom, hogy azok tudnak jól kommunikálni a szexualitásról, akik ezt természetes dolognak fogják fel. Hiszen a szex – többek között – attól lesz jó, hogy merünk róla beszélni. Az a generáció, amelyik él az önismeret lehetőségével, el fog jutni arra a pontra, hogy a szexualitását is szeretné önfeledté tenni – egyebek mellett azzal, hogy mer beszélni róla. Bízom benne, hogy a jövőben tendencia lesz, hogy a szülők leülnek beszélgetni a gyerekeikkel a szexről.
Szmolka Orsolya (© gypszichologia.eu)
– Hány éves korban kellene elkezdeni a gyermekek szexuális nevelését?
– Én ezt az időpontot az óvodáskorra tenném. Ilyen korú gyereknek már el lehet magyarázni, hogy a lányok és a fiúk különböznek egymástól, vagy hogy vannak olyan testrészeink, amelyeket nem teszünk közszemlére. Sem szülőként, sem pedagógusként nem kellene olyanokat mondani a gyereknek, hogy nem szabad hozzáérnie a saját nemi szervéhez. A mérgező vagy nem tiszta mondatok később komoly nemi zavarokat is kiválthatnak. Nem tanácsos késlekedni a felvilágosítással, mert az információ valamilyen úton-módon be fog szivárogni; pedig az lenne a szerencsés, ha azt mi, szülők előbb megszűrnénk. Iskolai kereteken belül pedig a felvilágosítást nem kell a pedagógusokra testálni, el lehet hívni egy szexuálpszichológust, akitől bátran kérdezhetnek a gyerekek.
– Miként lehet a kamaszokkal úgy beszélgetni, hogy értsék a lényeget, de mégsem egy tankönyvízű biológiai magyarázattal szolgáljunk?
– Fontos lenne, hogy ne a virággal és a beporzással kezdjük. Kérdezzük meg a serdülőnket, hogy mi az, ami őt foglalkoztatja, mi az, ami felkeltette az érdeklődését. Fontos, hogy a gyerek megértse: tőlünk bármikor, bármit kérdezhet.
– Ha megnézzük a kamaszok oldalát is, akkor melyek azok a kérdések, amelyek őket a leginkább foglalkoztatják?
– A legtöbb kérdés elsősorban a saját testükre irányul: Mekkorára fog megnőni a mellem? Milyen széles lesz a csípőm? – és hasonlók. Ezen nem kell meglepődni, hiszen a külső jegyeink alapján leszünk egy másik ember számára vonzók. A védekezés témájára már nem irányul ekkora figyelem, sokan úgy vannak vele: "velem biztosan nem fog baj történni"! Pedig erre is érdemes volna nagyobb hangsúlyt fektetni. Másik nagy kérdéskörünk a nemi identitás témája.
A mai nyitottság azt is eredményezi, hogy gyakrabban merülhet fel a fiatalokban a kérdés: Én kihez is vonzódom? Ki kelti fel az érdeklődésemet? Ki az, aki számára én vonzó lehetek? Kellő felvilágosítással itt is sok zavart meg lehetne előzni.
– Hová fordulhatnak azok a gyerekek, akik másnak érzik magukat, mint a többiek?
– Én azt tapasztalom, hogy a kortárs közösség felé nyitnak elsősorban, pedig ott ritkán kapnak megfelelő válaszokat a kérdéseikre. Nem lehet eleget hangsúlyozni az elfogadó és támogató szülői hozzáállás fontosságát. Mert lehet egy szülő nyitott, amíg más gyerekéről van szó, de az a kérdés, hogy ezt az elfogadást akkor is meg tudja őrizni, ha a saját gyereke az érintett?
– A szexualitás mellett a lányok menstruációját is sok tévhit övezi. Pedig a női lét egyik legtermészetesebb dolgáról van szó.
– Igen, erről sem szeretünk beszélni – tudjuk, hogy van, de ha lehet, akkor tartsuk titokban. Sokszor úgy vesszük le a polcról ezeket a higiéniai termékeket, hogy előtte jól körülnézünk, csak ne lásson meg senki – úgy teszünk, mintha ez egy szégyellnivaló dolog lenne. Pedig a menstruáció és a női termékenység az érem két oldalát jelenti, és összefügg az anyasággal, vagyis az élet továbbvitelével. Miért kell akkor tabusítani?
(© Ari Bafalouka)
– Mindannyiunknak vannak rossz emlékei azokról a testnevelés órákról, ahol félve szóltunk a tanárnak, ha a menzeszünk miatt nehezünkre esett elvégezni bizonyos gyakorlatokat…
– Igen. Ismerjük a súlyosabb változatot is, mikor a tanár megszégyeníti a lányokat, és elhangzanak olyan mondatok, hogy: Na, persze, már megint?! Gondolom, az olvasóknak is voltak hasonló élményeik. Amíg erről nem lehet nyíltan és őszintén beszélni, addig nagyon rossz úton járunk. Sajnos, számos olyan hely van a világon, ahol a nők még az alapvető higiéniához szükséges dolgokat sem tudják beszerezni. A megszégyenítés és titkolózás helyett erről is fontos lenne felvilágosítani a kamaszainkat.
– De nemcsak a tanárok szégyenítik meg a lányokat, hanem sokszor maguk a kortársaik is!
– Minden megszégyenítés lelki traumát okoz az ember életében. A lányok a legtöbb esetben csak a saját testüket okolják, hogy miért történik ez velük? Miért kellett lánynak születniük? Fontos, hogy felkészítsük a lányainkat, de nem csak azzal, hogy bizonyos kor felett hordjanak maguknál betétet. Azt is nyugodtan elmesélhetik az anyukák, hogy mikor és hogy történt életük első menstruációja, hogy élték meg, mi segített nekik. És amikor a lányokat felvilágosítják az iskolában, akkor nem kell kiküldeni a fiúkat, hiszen jó eséllyel ők is egy nővel fognak majd együtt élni. Vagyis ez a dolog egyáltalán nem csak a nőt érinti. Ebben a korban természetes, hogy lesz némi nevetgélés és beszólogatás, de ha érdekesen adjuk elő a témát, akkor igenis hasznos tud lenni. Lányoknak és fiúknak egyaránt!
