Játékos, színes, vidám, kalandos... s legfőképp felejthetetlen. Persze, ahogyan a mondás is tartja, „ahány ház, annyi szokás”, vagyis minden felnőttnek és gyermeknek más róla a véleménye.
Számomra a nyári szünet kiskoromtól fogva egyet jelentett a nagyanyámnál eltöltött két hónappal. Tipikusan városi panelgyerek voltam, s a nagymamám is a városban lakik ugyan, de családi házban. Így átélhettem, milyen érzés kakasszóra ébredni, az ablakon bemosolygó barackfáról a legzamatosabb termést lecsípni, vagy kora reggel kifutni mezítláb a harmatos fűbe. Amikor aztán szeptemberben a nyári élményeinkről meséltünk, én a lesajnáló tekintetek kereszttüzében bevallottam, hogy az egészből a legjobban a lekvárfőzést élveztem.
(© pinterest.com)
Ja, és a tollaslabdát a szomszéd gyerekekkel! S titkon úgy éreztem, senki nem érti meg, hiába is magyarázom, milyen varázslatos világ tárult elém az öreg ringlófa alól... Az idő békességesen csordogált, én pedig igazán gyerek voltam – nem, ezt senki sem értheti meg...
Meglepő, mindennek csupán tizenöt éve. Az öcsém és köztem tíz év a korkülönbség – s az ő korosztálya már el sem tudja képzelni az életét számítógépek, bevásárlóközpontok, túlpögés nélkül. Valahogy úgy tűnik, mintha lerövidült volna az idő – egyre kurtábbak azok az évek, amíg egy gyerek ténylegesen gyerek maradhat. És sok gyerek még nyáron sem teheti azt, amire valójában a szünet való: játszásra, gondtalan semmittevésre.
Előfordul, hogy a szülő merő jóindulatból, de akár kényszerből is napra pontosan betáblázza gyermeke vakációját. Egyik táborból a másikba küldi, aminek eredménye általában az, hogy iskolakezdésre a gyerek jól elfárad. Mindenféle nyelvi és tanulós táborokban tölti idejét, s nem tud feltöltődni. Márpedig a pszichológusok véleménye szerint a gyermekkor sajátossága: a spontán játék. (Ami fontos szerepet tölt be a fejlődésben, a valóság megismerésében, a kapcsolatok kiépítésében.)
Az idő, a haszontalan idő hiányzik gyermekeinknek. Amikor csak úgy együtt vagyunk – közben átélünk ezt-azt, bámuljuk a csillagokat, megtanulunk kukoricát sütni, falat mázolni. Elmeséljük, milyen volt, mikor ő megszületett, mi történt velünk a kórházban, mesélünk a nagyszüleiről. Mindez az összetartozás érzését kelti benne. A biztonság pedig ebben gyökeredzik.
Tehát: milyen is az ideális szünidő?
Amikor erről faggattam a két legilletékesebbet – a gyermeket és a szülőt –, mindketten azt állították: a szünet lustálkodásra való! Roppant szimpatikusnak tartom Adrianna hozzállását, aki pedagógus, így nem csak szülő a szemszögéből tartja fontosnak a vakáció alatti henyélést.
– Nyolcéves a lányom, s bizony év közben jócskán be vannak osztva a napjai. Mivel olyan alapiskolába jár, ahol a Napsugár módszer alapján délutánig tanulnak, utána pedig táncra, furulyára, kézműveskörbe jár, év végére hihetetlenül kifárad – mellesleg én is. Ezért a nyári szünetben kötelezően nem szabad semmit sem csinálnia. Azaz csupa olyat csinálunk, ami a normális hétköznapokban tilos. Délelőtt tízig alszunk, vagy csak úgy hentergünk az ágyban, ott reggelizünk, s ha kedvünk tartja, ebédidőig mesefilmeket nézünk. Délutánonként céltalanul is csavargunk, biciklizünk, strandolunk, áthívjuk a lányom barátnőit, akikkel aztán muffint sütünk, indul az egész lakás, de cseppet se érdekel! Kivételes helyzetben vagyok, hiszen a nagyszülők nem dolgoznak, ezért az unoka náluk is nyaralhat. Tavaly volt először táborban a lányom, idén már nem erőltettem.
Jogosan gondolhatják: így könnyű. Valóban könnyebb, mint azoknak a szülőknek, akik nyáron is dolgoznak, műszakoznak, ahol még a nagyszülők is munkába járnak, esetleg a családi viszonyok nem teszik lehetővé a falusi üdülést. Különbség van város és falu közt, mivel úgy tűnhet: egy városban a gyerekeknek több lehetőségük van szórakozásra. Faluhelyen viszont egyszerűbb, mert a szomszédok ismerik egymást, az egykorú gyerekek kisebb-nagyobb csoportokba verődve múlatják az időt.
– Eljárnak a közeli tóba fürödni, biciklivel róják a szomszédos falvakat, fára mászós és fociversenyt szerveznek egymás közt – egyszóval összetartóbbak – tudtam meg egy falusi tanító nénitől. A városi szabadidőközpontok – ha jól működnek – manapság már tarka programokról gondoskodnak. Van városi kézművestábor, rajz- és kerámiatábor, sporttábor, focisuli több turnusban is. Az árak barátságosak, általában öt euró egy napra, amiben az étkezésen túl a belépők, az egészségügyi biztosítás, kirándulások, segédanyagok is benne foglaltatnak. Nagyon népszerűek a különféle népművészeti táborok (mert egyáltalán nem igaz, hogy a gyerekeket nem érdeklik a néphagyományok, csak a „csomagolást” kell eltalálni). Megfelelő módszerekkel érdekfeszítőek lehetnek a kézművesfoglalkozások, s a gyerekek átélhetik az alkotás (siker)élményét. A kisebbeket pedig varázslatos világba röppentik a mesetáborok. Itt királyfikat, tündérkirálylányokat, boszikat, lovagokat, varázslókat avatnak, a „képzést” interaktív bábozások és kézműveskedés teszik még izgalmasabbá.
A választék elég bőséges – csak a pénztárcánk szab határt vágyainknak. Természetesen jobban érzi magát gyermekünk, ha pajtásával mehet táborba, és egy visszahúzódó fiú számára valószínűleg kellemesebb időtöltés, mondjuk, a Balaton-parti kirándulás, mint a sporttábor. Nem kell túlzásba esnünk, tévedés, hogy az eseménydús programokkal agyonzsúfolt tábor a legjobb. Ha sok inger éri az embert, egy idő után elfárad. A legtöbb fejtörést mindig az okozza a szülőnek, mi legyen a csemetéjével, ha az anyagiak nem engedik, hogy a szünidőt felügyelet alatt, sokrétűen töltse el.
A szünidő, a gondtalan vakáció nagyon fontos – mondják a szakemberek. A gyerek feltöltődik, megmártózik benne, és erőt merít belőle az ínségesebb időkre. Néha az egész életre.
Tény, hogy egyre több a „kulcsos gyerek”. Ilyen esetben a legfontosabb pár alapvető tanács: a nap végén érdeklődjünk, mivel s hogyan telt el gyermekünk napja. Főként a tizennégy-tizenöt év körülieknél lényeges, hogy ne faggatózásnak, hanem őszinte érdeklődésnek fogják fel kérdéseinket. Győződjünk meg róla, hogy gyermekünknek megbízhatóak a barátai, és nem keveredett unalmában kétes bandába. Próbáljuk felhívni a figyelmét, hogy a szünet a számítógépen és a DVD-lejátszón kívül többről is szól, hiszen a nyár színes szabadtéri programokat is kínál.
Figyelmeztessük, miféle veszélyeket, baleseteket rejthet magában a szünidő (strandolás, túrázás közben). Mindenképp próbáljunk meg legalább egy hetet (vagy pár teljes napot) arra szánni, hogy a család együtt legyen. Tudniillik mikor a gyerekeket az ideális szünidőről kérdeztem, a többség olyan programról számolt be, amit apával, anyával, a nagyszülőkkel vagy unokatestvérekkel együtt csinált. Az volt csak az öröm!
Szóval: a nyári szünet így – és még rengeteg más variációban – telhet el. Bárhogyan is, a lényeg viszont az, hogy mindenképpen felejthetetlen legyen. S ne a mi szemszögünkből, mert ugye, a gyereknek felejthetetlen élmény lehet akár egy nyári zenés fesztivál, de az is, hogy kisnyuszik születtek a nagyszülőknél... Ne kényszerítsünk rájuk aktív vakációt, s magunkkal se legyünk szigorúak. Ütemezzünk be legalább hetente egyszer olyan délutánt, amikor csakis gyermekünkre figyelünk, s hagyjuk, hogy kedvére meséljen kis élményeiről. Ha néhanap elszontyolodom, én máig azokból a nyári pillanatokból táplálkozom, amikor édesanyámmal a strandon lángost ettünk, s nem siettünk sehova... Az ideális szünidő ilyen ritka kincsnek számító percekből, órákból áll össze.
(© pinterest.com)
Hova tegyem a gyerekem?– kérdezi sok aggódó szülő nyáron
Hány éves kortól lehet magára hagyni a gyereket? Egészséges dolog-e egyáltalán egyedül hagyni a panel négy fala között? A legfőbb kérdés az, hogy bimbózó értelmének mit jelent az önállósodás. A felelősségtudat kialakulása. „Bíznak bennem – hibázhatok”, illetve „akármit teszek – hibázok”. E két véglet között vonul végig gyerekkorunk (és gyerekeink) összes nyara.
A pszichológus:
– Nagyon nem szeretem a sarkításokat. Azt a szemléletet, hogy minden városi gyerek szerencsétlen, mert a szülei napközben dolgoznak, és nem tudnak vele lenni. Normális családban ez nem probléma. A gyerek nem érzi magát egyedül, hisz a szülei gondoskodnak róla, csak éppen nem tudnak állandóan vele lenni. Ez előny is bizonyos szempontból, hisz a gyerek önállóságot tanul. Tény, hogy sok tizenéves rákényszerül, hogy már korán egyedül legyen. Így megtanul rendet rakni, vásárolni, bánni a pénzzel, egyedül közlekedni a városban. Szerintem ez nem baj. A veszélyekről pedig annyit: a normális gyerek azokat is megtanulja kiszűrni. Ha csak nincs valami különös hajlama a rosszra, és odafigyelő (még egyszer hangsúlyozom: odafigyelő) szülői háttér áll mögötte, nem valószínű, hogy rossz útra téved. Mert ez bizony egyéni hajlam kérdése is.
De mitől boldog gyerekeink nyara? Törvény, hogy a gyerek addig boldog, míg szabadnak érzi magát. Ha van élettere, nem kell neki programokat szervezni. Még a televízió is fölösleges.
Egy falusi édesapa mondja:
– Nálunk faluhelyen a gyereket korán befogják. Nem is lehetne másképp. Nagy kertünk van, fóliánk. A család apraja-nagyja tudja a dolgát. A lányok az anyjuknak segítenek főzni, takarítani, befőzni, mellette öntöznek, kapálnak, zöldséget kötöznek. Mikor mire van szükség. Én a fiammal – már tizennégy esztendős – a munka nehezét végzem. Vasárnap aztán irány a termálfürdő!
Mária néni, egy kényszerű panellakó:
– Soha nem volt annyi csellengő gyerek, mint mostanában. Sok minden történik itt az ablakom alatt. Már a kicsik is durva beszédűek, agresszívek. Ragasztóznak, teleköpködik a betonplaccot, kínozzák a kutyákat, tépik a fákat. Sokan az egész két hónapot itt tengik-lengik végig. Nyaralásra nincs pénz, az ingyentáborok megszűntek: így marad a betonplacc. Itt a telepen vannak gyerekek, akikkel soha nem játszott az anyjuk. A szomszéd lépcsőházban az egyik asszony rendre bezárja az ajtót a fia előtt: ne zavarja őt, mikor otthon van. A gyereknek úgy kell bekéredzkednie vécére, egy karéj kenyérért. A legnagyobb baj szerintem, hogy a mai gyerekek keveset játszanak közösen. És hogy keveset mozognak. Sokat vannak egyedül, a videó gombját nyomogatják, és a sok erőszakos filmtől agresszívek lesznek, ütnek-vágnak.
(© pinterest.com)
Egy pedagógus:
– A legfontosabb, hogy a gyerek szünidőben mást csináljon, mint év közben. Nem kell mindenáron a tengerpartra vagy Balatonra utazni ahhoz, hogy együtt legyen a család. Lehet a közeli tó vagy folyó partján is sátorozni: ott is lehet egymásra hangolódva közös csodákat átélni. A nagyobb gyerekeknek, főleg a kamaszoknak arra is szükségük van, hogy barátaikkal legyenek együtt. Ők már nem kötődnek annyira a családhoz, fontos számukra a haveri társaság is. Az a legjobb, ha a szüleikkel és a barátaikkal is van alkalmuk nyaralni, táborozni. A hangsúly a kötetlenségen van. Azok a gyerekek, akik az üres lakásban egyedül unatkoznak: egyhangúnak érzik a nyarat.
Egy ifjúsági klub vezetője:
– Az lenne jó, ha több tábort lehetne szervezni, szaktáborokat. Néprajzi, olvasó, csillagászati, sporttábort, ahol hozzáértő szakemberek, pedagógusok állítanák össze a programokat.
