Egy ízig-vérig csallóközi lagzira készülök! A 26 évemmel a múlt században tutira vénlánynak bélyegeztek volna, de csallóközi fiatalként is épphogy csak sikerült megúsznom ezt a jelzőt. Mindenesetre az elköteleződés (mind a párom, mind a lakodalom iránt) nemcsak a tudatosságomat emelte új szintre, de a tűrőképességemet is jócskán próbára tette…
Mostanában gyakran elgondolkodom azon, hogy mi lett volna, ha az előkészületek során másképp reagálok a helyzetekre. Ha gyakrabban szóra nyitom a számat, vagy ellenkezőleg: többször engedek. Amikor ugyanis eljön a nagy nap, nem mindegy, milyen szájízzel állunk majd az oltár előtt. Nem mindegy, hogy magunkénak érezzük-e az est stílusát, vagy hogy szent-e a béke a násznép sorai között…
Hogy tapasztalataimmal ne csak magamnak, de másoknak is segítsek, 5 + 1 olyan buktatót (és a rájuk való megoldást) gyűjtöttem össze, amelyek lelki szempontból megnehezíthetik a szervezést. (Persze csak ha nincs megfelelő védekezési stratégiánk.) Megjegyzések, jópofizás, elvárások, pletyka, kéretlen tanácsok, rugalmatlanság: kinek ismerős a felsorolás?
Ez az időszak nem más, mint változásra késztető történések sorozata. Egy belső út, amely bár itt-ott rögös, megéri végigjárni.
1. A sértődés melegágya (a megjegyzések)
November 25-én megcsörrent anya telefonja. A biztonság kedvéért megkértem, hogy mielőtt elmondom neki a kései hívás okát, üljön le. A bejelentésem, hogy megházasodunk, váratlanul érte, de annál gyorsabban felocsúdott a megszeppenésből. Olyannyira gyorsan, hogy két nappal később családi ebédlőasztalunk már a szervezés felszentelt helye lett. Jobban mondva a szervezés körüli faggatózásé, és a „mikor lesz?, miért olyan későn?, miért kell vele így sietni?” kezdetű kérdéseké… És ez így megy addig, mígnem egy ponton túl a megértés és az elfogadás melegsége elárasztja az anyai szívet…
Azt hiszem, csak a szülői megjegyzések bírhatnak olyan erővel, hogy annyira elrettentsék a menyasszonyt a nagyszabású ünnepléstől, hogy azon kezdjen gondolkodni, „mi lenne, ha inkább egy Bora Bora-i kantáros rastaman előtt mondanánk ki a boldogító igent?”.
Vajon mi rejtőzik a sok „nem akarok beleszólni, de” kezdetű mondat mögött? Anyáink tényleg a saját esküvőjüket szervezik újra, amikor megkérdőjelezik a legapróbb döntéseinket is? Vagy miközben múlt századi fotóikról áradoznak? Őszintén hiszem, hogy nem. Ők jót akarnak, csak rosszul kommunikálják. Mindenesetre túltelítődés esetén jogunk van tiszta szívvel odébbállni, s inkább annak érdekében tenni erőfeszítéseket, hogy jól érezzük magunkat.
Megoldás: Határok kijelölése.
2. A mosolygó érdektelenség (a jópofizás)
Azok, akik a közeljövőben házasságot kötnek (s a készülődés folyamatában egyre több embernek mesélnek a terveikről), ki vannak téve annak a konfliktusok elkerülését szolgáló társadalmi vívmánynak, amit úgy nevezünk: jópofizás. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a mondatok, mosolystílusok, melyek a valós gondolat pontos ellentétét fejezik ki, hogy enyhítsék az egyet nem értés terhét. A jópofizás egy nem hagyományos értelemben vett energiagyilkos eszköz. Kifejez bizonyos felsőbbrendűséget, és gyakran a hátad mögött való kibeszéléssel jár.
Az esküvőszervezés jó időszak arra, hogy megtanuljuk kezelni ezt a jelenséget, így később nem lesz az az erő, ami visszarántana oda, hogy még egyszer végighallgassuk őket.
Megoldás: Helyzetfelismerés, határozottság, kilépés.
3. „Itt senkinek sem kell megfelelnie!” (az elvárások)
A fenti idézet egy tengerparti esküvőket szervező cég mottója, a titkos egybekelés ugyanis lassan hagyománnyá lesz. De vajon mi táplálja az igényt a szökésre? Biztosak lehetünk abban, hogy édesanyánk legalább egyszer vizualizálta már az esküvőnket, így rendelkezik némi prekoncepcióval a témában. Ám amíg a tűnődés és a gondolat megosztása nem bűn, az elvárás, hogy a dolgok úgy alakuljanak, ahogy ő szeretné, már nem tűnik erőszakmentes segítségnyújtásnak…
Szerencsésnek mondhatom magam, mert eddig minden a MI TERVEINK szerint halad! De tudom jól, hogy nem ritka az olyan extrém helyzet sem, amikor már az első fázisban szertefoszlik a pár álma… Ott találják magukat a saját nagy napjukon – kívülállóként. Nem véletlen, hogy növekvő tendenciát mutat azon párok száma, akik inkább a titkos egybekelést választják a tradíciókkal szemben. Pedig nem kell szökni, ha nem üldöznek! Ezért is lenne fontos beszélni a lelki sebeinkről.
Megoldás: Asszertív kommunikáció és határtartás.
(© popsugar.com)
4. A babavárás konspirációs elmélete (a pletyka)
Békés, eseménytelen keddi nap volt, amikor a telefonom képernyőjén csupa nagybetűvel felvillant a kérdés: „TERHES VAGY?!” A nővérem keresett Messengeren…
Előre szólok: esküvő előtt tutira lesz egy ember a családban, aki a miértek megszállott kutatójává lép elő. Ő jut majd elsőként arra a következtetésre, hogy a lánykéréstől számított pár hónapon belüli esküvő egyetlen és megkérdőjelezhetetlen oka a terhesség. Mivel a feltételezés nem lehet elég izgalmas addig, amíg kimondatlan, sebtében meg kell osztania valakivel. (Egyrészt hogy fény derüljön az igazságra, másrészt hogy ne tátongjon tovább az a méretes lyuk az oldalán, amit a kíváncsiság fúrt ki.)
Önjelölt kutatónk ezután cseles módon tereli el magáról (és színes képzeletéről) a gyanút: a feltételezését titoknak bélyegzi (amit nyilvánvalóan „ő is csak úgy hallott”), majd teljes meggyőződéssel adja át a család legkarakánabb személyének azzal a burkolt céllal, hogy szembesítse a menyasszonyt a kérdéssel. Szövevényes? Igazából csak annyira, mint egy átlagos női lélek. Megoldás: Humor, nevetés!
5. …amivel tényleg Dunát lehetne rekeszteni (a kéretlen tanács)
Az esküvőhöz közeledve mintha hatványozottan jönnének szembe a tippek, tanácsok, útmutatások – zömében persze kéretlenül. Mintha hirtelen mindenki óva intene vagy épp rábeszélne valamire! Amíg mindenkinek hiszünk (próbálva elkerülni a sértődést), valójában mi magunk is képtelenné válunk a döntésre. A tanács, ha nem kérik, mentőcsónak egy térdig érő vízben, melybe bele akarnak tuszkolni a saját érdekedben. Miért van mégis olyan sok belőle?
A kéretlen tanácsok királyai és királynői egyébként az energiavámpírok. Jól jön, ha van valaki, aki bizonyos helyzetekben kisegít minket a válaszadásban, és határozottan, de hatásosan közli a másikkal, hogy: elég. Ezer hála a nővéremnek e szerep betöltéséért.
Megoldás: Érdekvédelmi személy, türelem, nyugalom.
+ 1 A belső béke gyilkosa (a rugalmatlanság)
S bár eddig nem tértem ki rá, magunkkal szemben is állíthatunk fel irreális elvárásokat. Talán ezeket elengedni a legnehezebb, de okos enged, szamár…