Vége a csontsovány nőideálnak! – halljuk évek óta, mégsem látni forradalmi változást a reklámokban vagy a kifutókon.
A szépség utáni vágy mindig létezett. Az ideál koronként változott, és a képek eszményített alakokat ábrázoltak – a görög istennőszobroktól kezdve a reneszánsz Vénuszokig. A mai szépségeszmény hordozói a divatfotók. A Photoshop segítségével ma bármi lehetséges: megnyújtjuk a lábakat, karcsúsítjuk a derekat, retusáljuk a szeplőket, kikerekítjük a mellet. (Látott valaki 34-es mérethez négyes kebelméretet? Az a természet csodája lenne, ezért minden ilyesmi művi vagy plasztikázott.) És a tökéletes és csontsovány plakátnők komoly frusztrációt okoznak a nők zömének – életkortól függetlenül.
Az Elle női magazin nemrégiben címlapján hozta a kerekded Tara Lynn képét, s ezzel új fejezetet nyitott. Bebizonyította, hogy a kerekségnek is van létjogosultsága a szépségpiacon. (© Elle)
A 13 éves lányok ma már nem a nagyi vasárnapi sütijével, hanem bulimiával küszködnek. A kérdés, hogy vajon ez a nőkép, amelyről évek óta hangoztatjuk, hogy nem reális, miért tartja még mindig makacsul magát? Vajon csak a divatvilág generálja? (Mert tény, hogy a modellek a ruhaakasztóhoz hasonló alkatú, girhes lányokon mutatnak leginkább.) Egyszerűbb rájuk olyan ruhát szabni, amely jól áll, jobb a ruhák esése, az anyag nem húzódik egy szélesebb csípő vagy telt mell miatt. Egyszóval: könnyebb dolguk van velük a tervezőknek.
Mostanában mégis sokan remélik – velünk együtt –, hogy valóban eljön a kerekebb szépségek ideje. Van olyan elmélet is, amely szerint a teltebb nőideál várható beköszönte mögött a gazdasági válság áll. A recesszió hatására az emberek ösztönösen a klasszikusan nőies, bőséget és termékenységet sugalló testek felé fordulnak. Amikor pénztárcák apadnak, munkahelyek szűnnek meg – legalább a reklámokban lásson az ember kicsattanó, egészséges lányokat. Csontsovány modellek helyett jöhetnek a „bögyös szomszédlány” típusok.
Meglehet, hogy így működünk, de attól azért nem kell tartani, hogy kerek arcú lányok lepik majd el a címlapokat – diszkrét zsírpárnákkal a hasukon. Annál is inkább, mert sokan ellenzik a kerekség és a természetesség térhódítását. Például sok divattervező. „A divatvilágnak szüksége van illúziókra és csillogásra, különben elveszíti varázserejét” – állítja Karl Lagerfeld, a Chanel-ház vezetője.
A 72 éves (évekkel ezelőtt még majd száz kilót nyomó, azóta csontsoványra aszalódott) divattervező szerint a vékony modellek legharcosabb ellenzői a kövérkés mamik, akik a tévé előtt ülve chipsszel tömik magukat. Szerinte a nagydarab modellekre senki sem kíváncsi.
Lagerfeld kijelentései erős visszhangot keltettek hazájában, Németországban. A német Brigitte magazin volt ugyanis az első, amely úgy határozott: 2010 januárjától kizárólag hétköznapi, nem professzionális modellekkel készít divatanyagokat. Fenti kijelentésével Lagerfeld erre a kezdeményezésre reagált. A Brigitte „Ohne Models”, azaz „Modellek nélkül” kampányának lényege, hogy megmutassa: a női szépség nincs alávetve a kifutók diktálta szabályoknak, mert egyéni és sokarcú. Ez azért fontos vállalás, mert a legtöbb magazin képein még távolról sem ezt látjuk. Hiába kopott unalommá a „Valódi nőket a kifutókra!” felszólítás, a modellek a mai napig – csontsoványak. A „Thin is always in” (a vékony mindig menő) mondás makacsul tartja magát a divatszakmában, és szedi is áldozatait.
Nagy port kavart fel például Karolina Kurková cseh szupermodell esete. A São Pauló-i divathéten lépett fel, és a brazil sajtó nemsokára cikkezni kezdett arról, mennyire meghízott, és milyen „szörnyű narancsbőr csúfítja combját”. A képek szerint a lányon tényleg volt egy minimális felesleg, ami a hétköznapi életben nyilván egyáltalán nem csökkentette volna vonzerejét. A szakma lesújtó véleménye szerint azonban ez a kifutókon vállalhatatlan. Volt, aki egyenesen gusztustalannak nevezte.
Nyilvánvaló, hogy a divatszakma, a reklámok és a média tehetnének elsősorban azért, hogy normálisabban kezeljük ezt a témát. Komoly botrányt okozott, amikor 2006-ban a madridi divathét szervezői úgy döntöttek: az orvosok által túlságosan soványnak ítélt lányok nem léphetnek a kifutóra. Az ellenzők rögtön kifogásolták, hogy ez diszkrimináció (!) a természetesen vékony alkatú lányokkal szemben. Az ügy messzemenő vitákba torkollt a személyiségi jogokról. (Csak azt nem kérdezte még meg senki, hogyan dolgozhatnak 14 éves gyereklányok modellként – mikor a gyerekmunka büntetendő?!)
Fontos, hogy szem előtt tartsuk: a való világ és az haute couture világa, amelyre a művészi szabadság érvényes – két különböző világ. A modellek külseje semmiképp nem az egyes nők számára előírt, követendő példa.
Tehát sokan azt mondják: azon kéne igyekeznünk, hogy ne a manökeneket tekintsük példaképnek! Vagy szépségideálnak. Ők az adott ruhát kell, hogy jól megjelenítsék – képeken vagy a kifutón.
Szóval segít, ha ezt tudatosítjuk, annál is inkább, mert a képek viszont a tudattalanunkra hatnak, és befolyásolnak anélkül, hogy észrevennénk – így működnek a reklámok. Minél fiatalabb valaki, annál védtelenebb ezzel szemben. Ezért van az, hogy a legtöbbet a tizenéves lányok szenvednek az őket nyomasztó tökéletes nő képétől.
A mindenkori trend népszerű típusa hol közelít a mindennapihoz, hol távolodik tőle. Mindenesetre örvendetes lenne, ha egyre inkább előtérbe kerülne a természetesség, ha a kilók egyre kevésbé szabályoznák a szépség fogalmát. Mert a való életben egy dolog állandónak tűnik: az vonzó, aki elfogadja magát.
