A jó anyósok és a többiek

Párunk édesanyja lehet átlagos vagy szuper – mindenképpen a második legfontosabb nő párunk életében. És bár nem az anyóshoz megyünk feleségül, árnyéka mindenütt ott kísért. Hogyan lehet jól kijönni az anyóssal?

A menyek több csoportra oszthatók. Az első csoportba tartoznak azok, akik egy rossz szót sem mondanak az anyósukra, tisztelik őt, akár a második anyjukat. Aztán vannak olyanok, akik kifogástalanul, de hűvösen viselkednek az anyóssal szemben. Ez a két csoport nem panaszkodik az anyósára. Annál gyakrabban szapulja őt a menyek harmadik csoportja, mert egyáltalán nem jönnek ki vele. Ők azok, akik az anyósok rossz hírét viszik. És ez nagy kár. A pszichológusok szerint – egy-két kivételtől eltekintve – korrekt viszonyt lehet kialakítani az anyóssal. Csak akarni kell – mind a kettőnek.

(© Pelle Åberg)

Amikor minden rendben van!

– Nem mondhatok rosszat az anyósomra – mondja a negyvenkét éves Petra. – Sok évig egészségügyi nővérként dolgozott, sok fájdalmat és halált látott. Meggyőződése, ha egészség nincs, semmi sincs. Amikor férjhez mentem, még dolgozott – és rendszerint fáradt volt. Gyakran mondogatta: „Éljetek úgy, ahogy jónak látjátok. Azt csináltok, amit akartok, főleg otthon. Nekem mindegy.” Az anyukámmal szemben soha semmit sem kritizált, és amikor meg akart látogatni bennünket, mindig bejelentkezett – dicséri őt Petra, és hozzáteszi, hogy kezdettől fogva igen jó viszony van közte és az anyósa között. – Máig magázódunk, és a keresztnevünkön szólítjuk egymást. Ez a kölcsönös tisztelet jele. Mindig mondom, hogy ha az én fiam megnősül, én is ilyen anyós akarok lenni. És tudom, ha arra kerülne sor, hogy öregkorában az anyósom ápolásra szorulna, ugyanúgy gondoznám, mint az édesanyámat. A férjem ugyanis egyke. A barátnőim között egyedül én nem mondhatok semmi rosszat az anyósomra. Nagy szerencsém van – fejezi be Petra.

Szerencse? Véletlen? Lehet, hogy Petra és a férje nem feledkeztek meg egy fontos dologról. Mert hacsak nem árva a férjünk, az egész családjával rokoni viszonyba kerülünk. Erre általában nem gondolunk akkor, amikor szerelmesek vagyunk.

Ellenben mikor bekerülünk a családba, sok kellemes és kellemetlen meglepetés érhet bennünket. A „szerencsés meny” általában azért szerencsés, mert hasonló családból származó férfival kötött házasságot.

Nem a pénzről van szó

A hasonlóságon nem azt értjük, hogy a két anyósnak ugyanaz legyen a foglalkozása, ugyanolyan nagy házban lakjanak. A jó viszony nem azt jelenti, hogy ugyanazokkal az emberekkel barátkoznak, illetve rendszeresen együtt kávézgatnak. Hanem azt, hogy a két családnak hasonló az életstílusa. Hasonló az érdeklődési körük, ragaszkodásuk a családhoz, hasonló az otthonuk. Sőt, még azt is hozzátehetnénk, hogy egyforma a humorhoz való viszonyuk. Ha a fiatal házasok hasonló problémamegoldási modelleket visznek a házasságba, akkor az anyós viselkedése sem fog senkit meglepni – sem a menyet, sem a vőt.

Egy középosztálybeli család gondolkodása, ahol mindenki dolgozik, szöges ellentétben áll annak a családnak az életmódjával, amelyik megszokta, hogy segélyekből él. Az az anyós, aki úgy vélekedik, hogy ahol lehet, le kell húzni az államot, s nem gürizni kell, hanem megkeresni a kiskapukat, nehezen talál közös nyelvet azzal az anyóssal, akinek családja egész életében keményen dolgozott, és saját kútfőből próbált boldogulni.

Az azonos értékrend semlegesíteni tudja a társadalmi különbségeket. Egy szerény jövedelmű könyvtárosnő lánya, akit anyja egyedül nevelt, s akinek mindennél fontosabb volt, hogy gyermeke megfelelő műveltséget szerezzen, könnyen szót ért vezérigazgató anyósával, aki egy hónap alatt többet keres, mint az ő édesanyja fél év alatt. Egy feltétellel persze: ha a vezérigazgató anyós is értéknek tartja a műveltséget, az olvasottságot, és tiszteli a könyvtárosnőt azért a sok áldozatért, amelyet lánya taníttatásáért hozott.

Ha ugyanolyan jövedelemmel rendelkeznek az elengedő családok, az még semmit sem jelent. A pénz nem minden – mert a pénzkeresésnek etikája is van! Például a meny olyan családból származik, amelyik uzsorakamatos pénzkölcsönzéssel szerezte a vagyonát, míg a vőlegény szülei sokéves gürizéssel, kemény munkával jutottak odáig, hogy ezt-azt már megengedhetnek maguknak. Ez a család megvetéssel tekint az uzsorásokra – és a szemléletbeli különbség bizony szakadékot jelent a meny és az anyós között.

Jobban szeretem, mint az anyámat

Előfordul, hogy menekülni szeretnénk azokhoz, akik másképpen élnek, mint a mi családunk. Ez a harminchat éves Sári esete.

– Nem szívesen mondom ezt, de jobb viszonyban vagyok az anyósommal, mint az anyámmal voltam. Az édesanyám a válás után egyedül maradt velem és a nővéremmel. Megértem, hogy fáradt, túlterhelt és csalódott volt, mert az apu elment a titkárnőjével. Serdülőkoromban azonban már fárasztott anyám sértettsége. Mindent elutasított, nem nevetett, de nem is sírt. Ült otthon, mint egy mártír, elszívta a család energiáit. Folyton a férfiakat szidta, és azt hajtogatta, jobb egyedül, mint egy gazemberrel. Másrészt meg panaszkodott, hogy minden munka ráhárul. Úgy érezte, az egész világ ellene van. Ő nem, dehogy hibás; ellenben mindenki más a felelős azért, hogy nem sikerült a házassága apával.

A férjem családja egészen más. Összetartó. Az anyósom kedves, van egészséges önbizalma, mert egész életében sütött rá a nap. A szülei szerették, később is mindenki szerette, az apósom is szerette, és minden őrültségében támogatta.

– Ha molettruha-üzletre vágyott, akkor az apósom segített neki, megelőlegezte rá a pénzt. Az édesanyám agyonhajszolt volt, mert nem áll mellette senki. Nem volt felette védőernyő, amit egy szerető férj jelenléte ad a nőnek. Ezért aztán mindig ideges volt. Ezzel szemben az anyósom egy energiabomba; mindenkit feltölt maga körül. Vonzza magához az embereket, melegség árad belőle.

– Mindig összeszorult a gyomrom, amikor az anyámhoz mentem, mert ott mindig csak dolgozni kellett, gyomlálni vagy ültetni, meg végighallgatni a siránkozását, hogy milyen szörnyű a világ. Az édesanyám fiatalon halt meg, ami nagyon fájt. S fáj a mai napig. Megértem a keserűségét, de nem volt jó együtt élni vele. Sokszor az idegeimre ment – ám érdekesmód egyre jobban hiányzik. Tudom, hogy mindent megtett értünk, ami tőle telt. Mégis, sosem akarnék olyan lenni, mint ő, és az egész életem erről szól... S talán ez sem jó! Hisz nem a saját életemet élem, hanem ő ellenében élek. Szerencsére az anyósom megmutatta, hogy másképpen is lehet viszonyulni a világhoz. S most már inkább őt szeretném utánozni...

(© Pelle Åberg)

Magunkon változtassunk először!

Ezzel még nincs vége a témának. „Nem lehet béke a világban, míg önmagunkkal nem vagyunk békében” – mondta a dalai láma. A családi kapcsolatokra vonatkoztatva így mondhatnánk: Nem lehet jó kapcsolatunk az anyósunkkal, míg nem rendezzük kapcsolatunkat az anyánkkal. Azok a lányok, akik szeretetteljes és bizalmas kapcsolatban állnak az anyjukkal, a későbbiekben is kerülik a konfliktusokat – mondja a pszichológia. Nem piszkálják az anyóst, sok mindenen felül tudnak kerekedni akkor is, ha nem éppen kedves vagy elfogadó nőszemély az anyós. Ám az a meny, aki örök életében csak az elengedő családjában szerzett sebeit nyalogatja, borítékolhatóan túlérzékeny lesz: sértődéssel és támadón fogja fogadni anyósa legenyhébb kritikáját is. Később már az is elég lesz, ha az anyós kinyitja a száját, minden rossznak ő lesz az oka...

Az anyós dolga nem az, hogy második anyánk legyen, hanem az, hogy jó nagyija legyen a gyerekeinknek. És van egy bónusz is. Az idő mindenre gyógyír! Lehet, hogy amit húszévesen elviselhetetlennek találunk az anyósunkban, azt tíz év múlva már nem találjuk annak.

Már nem a satrafát látjuk benne, hanem egy munkában megfáradt asszonyt, akinek mindig egyedül kellett döntenie az élet fontos kérdéseiben, s azért lett olyan, mint egy generális. Vagy ellenkezőleg: megbizonyosodunk arról, hogy valóban gonosz és rosszindulatú, de már tudjuk, hogy sosem fog megváltozni...

Nem látok, nem hallok, nem beszélek!

A pszichológus szerint az anyósok számára az alapszabály: „nem látok, nem hallok, nem beszélek”. És a férj számára? Egyszerű és egyértelmű a szabály: mindig a feleség mellé kell állni. Ezt azt jelenti, hogy meg kell őt védenie az anyóssal – a saját anyjával – szemben, ha az egy hétfejű sárkány. Nehéz feladat ez a férj számára, mert az anyák nagy manipulátorok, elkapják a férfiak frakkját – és irányítani tudják a "fiacskájukat” is. A fiú nem akar hálátlan lenni, ezért nyelvét lógatva lavíroz az anyja és a felesége között...

Mi legyen, hogy „anyuska őnagysága” sehogy sem tud megbékélni a feleséggel? Mi legyen ilyenkor? Nincs jobb megoldás, meg kell szakítani vele a kapcsolatot. Megegyezhetnek abban, hogy az unokákat az apa viszi majd a nagyihoz, anya ilyenkor otthon marad, ha pedig az anyós jön látogatóba, akkor a fiatalasszony barátnős programot szervez magának. A pszichológusoknak nemigen tetszik ez a megoldás. „A kígyó méregfogát ezzel még nem húzzák ki. A két asszonynak tudatosítania kell, hogy az ellenségeskedésüktől az egész család szenved. Az áldozatok pedig a férj és a gyerekek.”

A sértett egót ilyenkor félre kell tenni. A gyerekek ugyanis figyelnek minket. Nagyon hamar észreveszik, hogy feszült a viszony a felnőttek között. A rossz minta mérgez. Leginkább akkor neveljük gyerekeinket, amikor nem neveljük őket... Éppen ezért első helyen álljon a szeretet – legyen szabad nyíltan szeretni a nagyit, ne kelljen ezt titkolni az anya előtt, és ne kelljen azzal foglalkozni, hogy ez tetszik-e anyának vagy sem.