Pár évvel ezelőtt egy kiállításon lenyűgözve álltam meg egy kép előtt: Labirintus volt a címe. Az intenzív kék színek egy álomvilágba repítettek. A kép azóta is bennem él. A festő, Czafrangó Sylvia Komáromtól nem messze, Gyulamajoron alkot.
– Már egészen kiskoromban tudtam, hogy festeni akarok – mondja mosolyogva. – A nagynéném – aki szintén képzőművész – támogatott. Szüleim kicsit féltettek, hogyan fogok majd boldogulni, de azért bíztak bennem. Visszanézve a múltba, talán csak egy dolgon változtatnék. Az alapiskola után a tanítóim tanácsára az ipari szakközépiskola informatikai szakára mentem. Ma már tudom, hogy a gimnázium többet adott volna.
Czafrangó Sylvia
– Miután befejezte a nyitrai egyetemet, rövid ideig képzőművészetet tanított.
– Nem sokáig, mert hamar szembesültem azzal, hogy nálunk a rajz nem számít „fontos” tantárgynak. Ráadásul még tanulni szerettem volna, többet tudni. Ezért ismét visszaültem az iskolapadba, a Magyar Képzőművészeti Egyetem diákjaként. Csodálatos évek voltak, kiváló tanárok keze alatt dolgoztam. Az iskola befejezése után ismét hazajöttem, mert számomra szülővárosom, Komárom az a hely, ahol minden együtt van ahhoz, hogy boldog lehessek.
– Írásaiban foglalkozott a nők helyzetével a modern magyar és kortárs művészetben...
– Igazában a nők csak a 19. századtól tanulhatnak, alig száz éve! Ezért a művészetekben női hang alig szólalt meg. A huszadik század hozott csak fordulatot: sikerült lerombolni a falakat, és elérni az egyenrangúságot.
Jelenleg a nyitrai Konstantin Egyetem oktatója vagyok. Jól érzem magam a katedrán, mivel szeretek tanítani – és azon vagyok, hogy a vizuális oktatásban szemléletváltásra kerüljön sor. S ezért a jövő pedagógusai sokat tehetnek.
– Eddig több mint negyven kiállításon szerepelt, és szinte mindenhol új művekkel lépett a nagyközönség elé.
– Az, hogy mennyi idő alatt születik meg egy kép, sok mindentől függ – például attól, hogy mennyire időigényes technikával dolgozom. Egyszer gyorsan megy a munka, másszor csak hosszadalmas vívódás után készül el egy kép. Főleg akkor vagyok gondban, ha nem sikerül nyugalmat teremteni magam körül. Feladni azonban sohasem szoktam, mert vallom: ezen a pályán egyaránt fontos a tehetség, a szorgalom és a kitartás.
– Festményeinek zöme olajfestékkel készült. Emellett más technikákat is alkalmaz?
– Nincs olyan anyag, amit ne próbáltam volna ki. Azt, hogy mivel dolgozom, legtöbbször az határozza meg, hogy milyen gondolatokat, érzelmeket szeretnék kifejezni. A születéssel, teremtéssel – teremtésmítoszokkal – foglalkozó képeimnél olajfestéket használtam. De az organikus festészetet is szeretem. Itt textíliák, növényi fragmentumok, hamu, homok és más természetes anyagok is felkerülnek a vászonra a festék mellé. Szeretem a vegyes technikát, mert a természetes anyagok jobban kifejezik a lágyabb női világot. Az utóbbi időben pedig sokat dolgozom akvarellfestékkel és tussal, mert ezekkel aprólékosabb, még nőiesebb alkotások készíthetők. Időnként elkalandozom más területekre is: most éppen a népi kerámiakészítés és fazekasság fortélyait igyekszem elsajátítani.
– Fotográfiáival szerepelt a budapesti Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállításon is. Milyen megfontolásból kezdett el fotózni?
– Festés közben csak a saját, belső világomra figyelek. Fotózás közben lehetőségem nyílik a külső világ megismerésére. Ehhez egy másfajta, szemlélődő látásmódra van szükség. A párom is fotózik, így ez a közös elfoglaltság még jobban összeköt minket.
– Jövőbeni tervei?
– Még özvegy édesanyámmal lakom. Természetesen idővel szeretnék férjhez menni, és legalább két picit tervezünk – de még nem érzem magam érettnek a családanya szerepére. Majd. Még túl sok a szakmai tervem, amit szeretnék megvalósítani. Anyaként egy ideig csak a gyermekeimmel szeretnék foglalkozni, a példaképem ebben az édesanyám.
