Az első hónap, amikor mindent tiszta lappal kezdhetünk. Fehér és tiszta, mint a havas táj, mint a betűkkel nem szennyezett fehér papírlap. A december sötétségét magunk mögött hagytuk, hosszabbodnak a napok, kezdődik egy új év. Még minden megtörténhet.
Az év elején nagy ígéreteket szokás tenni. Az új év első napja, első hónapja mágikus hatással bír: az ember úgy érzi, most változtatnia kell, cselekednie kell, javítania kell eddigi életén. Ilyenkor mondjuk azt, hogy holnaptól kezdve... (nem gyújtunk rá több cigarettára, nem kiabálunk a gyerekkel, nem eszünk süteményt, rá se nézünk a füstölt oldalasra, nem hagyjuk az utolsó pillanatra a kimutatást, most már végre albumba ragasztjuk a fényképeket).
(© instagram.com/children_illustrations)
A hömpölygő idő mérföldköveket állít az ember útjába. Emlékeztetőül, hogy a percek szaladnak, az idő múlik megállíthatatlanul. Ezek a mérföldkövek számvetésre késztetik az embert, melléjük érve mintha tisztábban látnánk, mi a jó, mi a rossz, mit kellene másképpen tenni. Az élet azonban nem a mérföldkövek mellett fordul, hanem az egymás után sorjázó rövid másodpercekben, amikor észre se vesszük, hogy valami változik.
Mint ahogy a természet észrevétlenül fordul át télből tavaszba, tavaszból nyárba, ahogy testünk sejtjei számunkra érzékelhetetlenül osztódnak és elhalnak. A nagy változások is ilyen apró mozaikokból állnak össze, s egyszer csak, hirtelen, számunkra is érzékelhetővé válnak.
Miért nem ma akarunk megváltozni?
Miért várunk újév napjára, a külföldi utazás, a házassági évforduló napjára, a születésnapunkra? Hogy nyomatékot adjunk az elhatározásoknak, ünnepélyességüket növeljük, valami ránk nézve kötelező érvényű ponthoz kössük? Mert félünk, hogy nem tudjuk teljesíteni az ígéretünket?
A nagy tettek észrevétlenül születnek. A legnagyobb felfedezéseket nem előzte meg elhatározás, hanem az ember, belső késztetésének eleget téve, elindult egy úton, kitartóan végigjárta, és ez a belső hajtóer ő meghozta az eredményt. Bennünk is így érlelődnek a kis lépések mozgatói. Lépünk egyet, aztán még egyet, egyik mozdulat hozza a másikat, aztán mintha keresztúton állnánk, merre tovább, és egyszer csak biztosan tudjuk, melyik úton kell újra elindulnunk.
Nem kell megvárni a hangzatos dátumokat ahhoz, hogy valami újat kezdjünk. Elég egy szabad perc, amikor a kötelességek éppen nem borítanak el bennünket, és már akkor megtehetjük az első pici lépést a változás felé. Nem holnap, hanem ma. Vannak varázslatos percek az ember életében, amelyek előrelökik egy bizonyos cél felé. Ezekre kell odafigyelni, ezeket kell észrevenni. Ilyenkor jön el a cselekvés ideje, ilyenkor kell elmozdulni életünk bemerevedett pontjáról.
Január 6-án a háromkirályok hátukra borították színes palástjaikat, és elindultak hazafelé, egy más úton, mint ahogyan jöttek, hogy elkerüljék Heródes álszent faggatózását. Ez a példa is jelzés. Figyelni kell rá, hogy mi a jó, és mi a rossz. S ha lehet, a rosszat el kell kerülni. A rossznak ilyen sok-sok elutasításából kerekedik ki végül a jó életút. Végső soron ez a célunk – jobbat nem is kell keresnünk.