Az utolsó szál sárgarépáért nyúlunk a bevásárlótáskánk alján. Kipakoljuk az asztalra a többi zöldség és gyümölcs mellé, majd büszkén konstatáljuk: Micsoda szín- és ízkavalkád! Mert elhisszük, hogy a szupermarket polcáról nagy műgonddal kiválogatott paradicsom jót tesz az egészségünknek, és majd segít ellenállni a betegségeknek. Közben fel sem tűnik, hogy január van. Hol terem ilyenkor paprika és paradicsom?
Dr. Tkacsik Mártát kérdezzük a minőségi éhezésről. Márta az elsők közt kongatta meg a vészharangot: hogy saját egészségét is megőrizze, táplálkozáskutatással kezdett foglalkozni. Mint mondja, azt hinnénk, hogy a jólétben élő nyugati társadalmakban mára ismeretlen az éhezés fogalma. Hisz a boltok polcain színesebbnél színesebb élelmiszerek csábítanak minket – sőt, az sem akadály, ha epret kívánunk télen!
Dr. Tkacsik Márta a Patikakertben
Belül talán érezzük, hogy ez nem természetes, mégis elhessegetjük a gondolatot. Nem akarjuk észrevenni, hogy egy illúzió rabjai vagyunk! Kalóriák szintjén ugyan el vagyunk látva, de szervezetünk valójában nélkülöz. Mi az a minőségi éhezés, és mit tehetünk ellene? – ezt a kérdést járjuk körbe Mártával.
Minden gyümölcs egyforma?
A minőségi éhezés a nyugati világ egyik legnagyobb civilizációs problémája – kezdi vendéglátónk.
– A makrotápanyagokhoz, vagyis a kalóriákhoz megfelelő mennyiségben hozzájutunk, a mikrotápanyagokhoz, a vitaminokhoz, ásványi anyagokhoz, antioxidánsokhoz, a fitonutriensek ezreihez azonban nem. A szervezetünknek rengeteg pici tápanyagra lenne szüksége, de ezeket a minőségi éhezés miatt nem kapja meg.
Óriási problémák vannak az ipari élelmiszergyártással és a mezőgazdasággal. A 2000-es évekre eljutottunk oda, hogy a kukorica nyomelem- és vitamintartalma a 60-as évekhez képest a 31%-ára, a krumplié 9%-ára, a sárgarépa karotintartalma pedig a 4%-ára csökkent.
– Az egykor népszerű Jonathan alma csaknem teljesen kiszorult, mert nem elég szép és édes. Helyette mindenféle felfújt almákat – gyümölcsnek kinéző „tárgyakat” – nemesítettek, melyek alig tartalmaznak nyomelemeket, cserébe rengeteg cukor van bennük.
– A talajforgatás, a vegyszerezés és a műtrágyázás alapú mezőgazdaság megöli a talajt. A holt talajban nincs megfelelő mennyiségű és változatosságú élőlény (hiányzik a talaj saját „mikrobiomja”), amely a növényeket táplálná, ugyanúgy, mint minket a saját mikrobiomunk. Így aztán üres héjakat eszünk, melyek nem látnak el minket megfelelő módon. Tíz éve, amikor elkezdtem foglalkozni a témával, ugyanannyi igazi éhező volt, mint minőségi. A mostani adatok szerint 800 millió igazi éhező van a világban és majdnem 2 milliárd minőségi. Tulajdonképpen a fejlett világ majdnem egészében éhezik.
BOLDOGOK A KERTÉSZEK
Nem ildomos télvíz idején kertekről és mosolygó málnáról írni? Dehogyisnem, hisz pont most van időnk megtervezni a zöldségeskertünket, és elgondolkodni arról, hogy mit eszünk majd tavasszal és nyáron. Ismerjük meg dr. Tkacsik Mártát, aki Patikakertjével a tiszta egészséget álmodta meg. Tkacsik Márta 2013-ban azzal a filozófiával vágott neki a bogyósok termesztésének, hogy ami a természetnek jó, az nekünk is jó. Ne bolygassuk fölöslegesen a talajban lévő élőlényeket! Azóta egy biodiverz birodalmat teremtett: a Patikakertben nyolcféle bogyóst, valamint biomandulát termeszt, nemrégiben pedig erdőkertet telepített, hogy a mikroklíma kihasználásának módjait kutassa. (Bővebben a Patikakert weboldalán.)
Budajenőn jártunk, Dr. Tkacsik Márta birodalmában, a Patikakertben.
– Ez a nyugalom szigete! – hunyom le a szemem, miközben hallgatom a fák susogását és az úszótó élővilágának hangját. Fogalmam sincs, mióta állok ott a parton, csak azt tudom: rég éreztem ilyen harmóniát. S hogy ki álmodta meg ezt az egészséges világot? Dr. Tkacsik Márta, aki Királyhelmecről indult, s évekig elméleti matematikusként dolgozott a Szlovák Tudományos Akadémián. Az élvonalban munkálkodott a szlovák internethálózat kialakításán, majd 20 kemény évet lehúzott az üzleti életben. Egyszóval az ő nevéhez fűződik ez a csodavilág, amit úgy hívnak: Patikakert. Márta ma bogyós gyümölcsöket termeszt Budajenő határában, a magyar fővárostól nem messze. Miként lett matematikusból biotermesztő? Valóban boldogabbak a kertészek? – kérdeztük tőle.
– Üzletasszony, intellektuális vezér, biotermesztő – így hivatkoznak rád a lapok, amikor beszámolnak a sikereidről. Mi pedig kihúzzuk magunkat, hiszen ez a karrierút a Bodrogközből indult...
– Én mindig büszkén elmondom, hogy mindenem, amim van, azt otthonról hoztam! A kisebbségi lét számomra tartást adott – és kitartást. Mindenkinek kívánnám, hogy éljen meg egy hasonló állapotot, hisz mi a saját bőrünkön tapasztaljuk meg, mit jelent toleránsnak lenni. A szüleim kivételesen tehetséges emberek voltak: édesapám képzőművészetet, édesanyám pedig matematikát tanított. Szabadon neveltek engem, engedték, hogy azt csináljam, amit szeretek. Egyet kértek csak, hogy azt csináljam jól. Mivel a rajzpapír és a matematika is egyformán vonzott, végül az döntött, hogy melyikből lehet inkább megélni. Így kerültem Kassára, elméleti matematikát tanulni. Csupa fiú közé...
A Patikakert (© patikakert.hu)
– Hogy fogadtak?
– Két évig a kollégium ajtaján sem engedtek be! (Nevet.) Aztán végre rájöttek, hogy tényleg jó vagyok matekból; megértették, mit keresek ott. De nem bánom, legalább megtanultam küzdeni! Az egyik nagy erősségem mindig az volt, hogy férfiak között is nő tudtam maradni.
Mi, nők kicsit másképp látjuk a világot – és erre a női látásmódra a mai világban egyre nagyobb szükség van. Nem a versengésre vagyunk predesztinálva, inkább az együttműködésre, gondoskodásra. Ezt tanulom most a természetben is.
– A leggyakrabban emlegetett „nevezetesség” veled kapcsolatban, hogy Kassán először neked volt ímélcímed. Elmesélnéd, hogy is volt ez?
– Matematikusként az volt a jelmondatom, hogy nekem elég egy üres papír és egy ceruza, s már meg tudom váltani a világot. Az informatika viszont nem izgatott. Ám miután ledoktoráltam, a Csehszlovák Tudományos Akadémia számítógépközpontjába kerültem – így az elejéről kellett kezdeni mindent. Kértem, hogy tegyenek meg először operátornak: innen jártam végig a szamárlétrát. Végül a rendszergazdaságig jutottam, ami akkoriban nagyon nagy szó volt! Általában szakállas, szemüveges urak voltak a rendszergazdák, míg én fiatal – ekkor már kétgyermekes – anyaként kezeltem egy óriási kiterjedésű, akkor mindössze 1 megabájt operációs memóriával rendelkező gépet. Egy nap aztán a főnököm az asztalomra tett egy levelet: „Márti, téged minden hülyeség érdekel!” A levél Prágából jött: az írták benne, hogy a számítógépet be lehetne kötni a világhálózatba, s így akár Amerikában is tudnak majd a mi fizikusaink programokat futtatni. Megcsináltam, ez volt az internet elődje: TCP/IP-hálózatnak nevezték. Mellékesen: később ezért nagyon megszerettek a SZTA fizikusai. Végül három fiúval elhatároztuk, hogy megcsináljuk Szlovákiában az országos hálózatot. Ránk, kelet-európaiakra jellemző volt, hogy bármiből bármit tudtunk csinálni. Eszközök híján duplán rá voltunk utalva, hogy spekuláljunk, használjuk a fejünket. Én egyáltalán nem szokványosan használtam a meglévő szoftvereket, végül az amerikai IBM-ből is lejöttek megnézni, hova jutottam. Elkészítettem magamnak az ímélcímet, majd az akadémia összes irodájába bevezettem az ímélt. Ezek után engem, aki addig még Bécsben sem jártam, meghívtak egy internetkonferenciára, Japánba.
Olvass tovább: Boldogok a kertészek
