Szerelmem a színház

Dósa Zsuzsa Domján Edit-díjas színésznő a pozsonyi színművészeti főiskola növendéke volt. Játszott a kassai Tháliában és a Komáromi Jókai Színházban, azután elkerült a Győri Nemzeti Színházba, ahol sok-sok szerep várta. Nem feledkezett meg az itthoni közönségről sem. Hacsak tehette, vállalt szerepet – ilyen volt a Mirandolína címszerepe is – Komáromban. Az itthoni játék öröméért. Azután hosszú ideig nem láthatta a magyar közönség, most azonban ismét találkozhatunk vele, mégpedig egy magyarországi nemzetiségi színház produkcióiban.

– Az élet nagyon elkényeztetett engem szerepekkel. A drámairodalom szinte minden fontos nőalakját megformálhattam, A Rómeó és Júlia Júliájának kivételével – érthető okokból, nem az én szerepköröm –, abban Capuletnét játszottam – meséli Zsuzsa. – 2008-ban, tizenöt év után elmentem a győri színházból, ahol rengeteg szerepet eljátszhattam.

Dósa Zsuzsa

– Miért léptél ki az ismeretlenbe?

– Változások történtek. Sokáig türelmes vagyok, de ha túlcsordul a pohár, nem mérlegelek. (Most már türelmesebb lettem.) Egyébként szókimondó vagyok, és ha nem mondom is ki, amit gondolok, akkor ráül az arcomra. Szokták is mondani, hogy fordíts inkább hátat! Győrben kiléptem egy ajtón és nem tudtam, hogy hova lépek. Kiléptem a semmibe. Majd valamelyik vidéki színházban lesz helyem, gondoltam. (Nem vágytam soha Pestre, haza Szlovákiába évek óta szerepekre jártam csak vissza.) Hamar kiderült, hogy nincsenek kapaszkodóim.

– Hogyan döntöttél ebben a nehéz helyzetben?

– Eltelt így egy év, munka nélkül. Úgy döntöttem: ha ez most véget ért, és ha elváltunk, akkor elváltunk. Soha többet, szervusz színház! Fájt ez nekem, mert nagy szerelmem a színház. Ültem a kis lakásomban és meggyőztem magam, hogy indul egy másik, „szupi” élet. Elkezdtem keresni, mit fogok az új életben dolgozni. Tanítani nem taníthattam, mert akkor éppen nem volt a főiskolán hely. Úgy döntöttem, hogy visszamegyek a pozsonyi színművészeti főiskolára és ledoktorálok (sikerrel jártam). Mert engem ez érdekel és jó lesz, mert a doktorátussal majd megint megyek valamire.

– Milyen hétköznapi munkára gondoltál?

– Elmentem a bankszektorba, biztosításokat eladni. Két hét után már tudtam, hogy ez nem az én világom. Csakhogy, ha valamit elkezdesz, akkor azt fejezd is be! Legalább megtanulok ezt-azt, gondoltam. Ezért az iskolázást végigcsináltam, de fél év után megmondtam nekik, erre a munkára teljesen alkalmatlan vagyok. Jobb lenne, ha visszamennék a színházba. Úgy álltam neki, mintha most jöttem volna ki a főiskoláról. Mert annak a híre, hogy nem dolgozom, nem terjedt olyan gyorsan. Egy ismerősöm, akinek gyerekszínháza van Budapesten, felhívott.

Fél éven át ebben a meseszínházban játszottam. Közben a szarvasi nemzetiségi színházban már voltak előadásaim, csak hát ez a színház nagyon kicsike volt, és nem volt sok előadás. Majd váratlanul meghívtak a budapesti Játékszínbe is, ahol azóta is játszom.

– Hogyan kerültél a szarvasi Cervinus Teátrumhoz?

– Ritkán utazom tömegközlekedéssel, de éppen egy autóbuszban ültem, amikor megcsörrent a telefonom. A másik oldalon azt hallottam, hogy X.Y. vagyok a szarvasi szlovák színházból – és fel szeretném kérni önt egy szerepre. Nem akartam hinni a fülemnek. Szarvason van szlovák színház? Akkor derült ki számomra, hogy Szarvas és Békéscsaba környékén sok szlovák él, tömbben, más helyeken már csak szórványban élnek szlovákok. Szarvas város újratelepítése szlovákokkal történt. A szarvasiak a mai napig beszélik a szlovák nyelvet, szép archaikus tájszólásban. Kitalálták, hogy legyen egy kétnyelvű nemzetiségi színházuk. A pozsonyi színművészeti főiskolán a vizsgadarabokat szlovákul játszottuk. Elvállaltam a munkát, alapító tag vagyok a színháznál. Az első bemutatónk a Passió volt. Más színházakban is játszottam, de a szarvasi munka valahogy mégis megmaradt.

– Komárom és Győr után Szarvas kicsit messze van...

– A távolság okozott csak gondot, de megszoktam. Érdekes egy másik nyelven megszólalni a színpadon. Ki tudtam szakadni a taposómalomból, mert a szarvasi egy másik társulat, másik gondolkodás. Más életritmus. Az emberek sokkal nyugodtabbak, mint például a Kisalföldön. (Földrajzi értelemben a Csallóköz is a Kisalföld része!) Az első pár napban majd pánikba estem, hogy mi lesz, itt senki sem rohan, mindig van valami, ami „napokkal elcsúszik”. Az emberek mégis nyugodtak, mégis minden időben elkészül. Eltartott egy darabig, amíg ezt a mentalitást összehangoltam a saját ritmusommal.

– Milyen érzés szlovákiai magyarként magyarországi szlovákokkal dolgozni?

– Elkezdett érdekelni az ottani kisebbségi lét, ami teljesen különbözik, attól, amit mi ismerünk. Szlovákiában magyarként kisebbségben élni teljesen más dimenzió, mint Magyarországon szlovák nemzetiségűnek lenni. Erre a kisebbség szó nem is illene: inkább a nemzetiség. Ők magyaroknak tartják magukat, csak a nemzetiségük szlovák. Ott a szlovák iskolában nem úgy zajlik az oktatás, mint otthon a magyar iskolában. Mindent magyarul tanulnak – és van mellette szlovák nyelv. Ez arra van, hogy megőrizzék a nyelvüket. Tessedik Sámuel szarvasi szlovák evangélikus lelkész egy fantasztikus ember volt. Megtanult magyarul: ő rakta le a mezőgazdasági főiskola alapjait. Bejárta egész Európát. A legszebb evangélikus templomukat Szarvason építették, önerőből. Izgalmas és érdekes a nyelv, amit ők használnak. Felkutattam ott (egyetlen darab van belőle!) egy régi szlovák-magyar szótárt. Elképesztő, hogy mik vannak benne! Nagyon szép útravaló szöveget is írtak arról, hogyan kellene egymás mellett élni. Azt tanácsolták a betelepült szlovákságnak: tanuljanak magyarul, hogy a környező magyarságnak is el tudják adni az árut, amit megtermelnek, hogy tudjanak tudást, tapasztalatot cserélni, és emellett őrizzék meg az anyanyelvüket! A helyiek erősen ápolják a hagyományokat, a népzene, a néptánc, a népköltészet terén. S mellette ugyanúgy magyarok. Az ő gondolkodásuk teljesen másképp működik, mint a miénk. Magyarország a hazájuk, lelkesen ünneplik a magyar nemzeti ünnepeket: március 15-ét, 1956-ot. Érdekes dolog kisebbséginek lenni. Magyarországon élek ugyan, de attól még mindig felvidékiként élem meg a mindennapjaimat. Nem is nagyon tudom megmagyarázni, hogy ez mitől más, mint magyarországi magyarnak lenni. Talán bennem nagyobb a tolerancia, tágabb a horizontom, mivel több kultúrát ismerek – úgy gondolom. És igen, lehet két országot szeretni! Az ember ugyanúgy fontosnak tartja azt az országot, ahol született (ahonnan származik), mint azt, ahol él. S mind a kettőben jól érezheti magát. Nincs szükség kizárólagosságra, hogy vagy ez a fontos, vagy a másik.

– Ma már a szarvasi színház művészeti igazgatója vagy...

– Változások történtek Szarvason. Csasztvan András, aki a színház az igazgatója volt, elhívott egy beszélgetésre. Megkért, hogy vállaljam be a művészeti részt. A tavalyi évben nagyjából száz előadásunk volt. Van olyan előadásunk, amelyik már az ötvenedik repríznél tart. Nyáron volt egy csodálatos bemutatónk, A csodaszarvas. Ez kőszínházi produkcióként is megállná a helyét. Megfontoltam, hogy kikkel akarok együtt dolgozni. Kik azok, akikkel jó volt együttműködni színészként, rendezőként, dramaturgként, s elsősorban nem csak pénzt keresni jönnek...

A kétnyelvű előadásokban – azaz az olyan előadásokban, amelyeket magyarul is és szlovákul is bemutatunk – szlovákiai magyar színészek szerepelnek: Benkő Géza, Derzsi Gyuri. Varga Viktor Pozsonyban lediplomázott rendezésből is, így ősztől ő a színház főrendezője. A szlovák változatokba szlovák vendégművészeket hívunk, a magyarba előadásokba magyarországiakat. Mi pedig mindkettőben, mindkét nyelven játszunk.

– Sok a dolgod a Cervinus Teátrumban?

– Sok mindent kellett csinálni, hogy profivá válhasson ez a kis színház! Meg kellett tanítani a munkatársakat arra, hogy mi az ügyelés, súgás, díszletezés. Ebben az évben meg tudtam növelni a gyermekbérletek számát plusz egy teljes bérlettel, ami további 380 gyerek-nézőt jelent. Egészében olyan színdarabokat próbáltunk összeválogatni, amelyek színvonalasak, de azért közönségbarátok. Egy induló színháznál, bármennyire szeretnénk Becketet játszani, nem tehetjük meg. Majd később! Benkő Gézának rendszeresen van önálló estje, amelyre mindig hív vendéget: költőt, írót, zenészt. Ennek már kialakult a törzsközönsége. Nyáron pedig van egy tíznapos fesztiválunk a Víziszínházban.

– Idehaza, Szlovákiában is felléptek...

– A pozsonyi Nová Scéna vendégszerepelt Szarvason – és minket is meghívtak Pozsonyba. Nem csak a szlovák, a magyar nyelvű előadással is. Szívesen együttműködnénk a hazai magyar színházakkal is. Május 29-én a Perinbaba című, szlovák nyelvű musicallal a budapesti Nemzeti Színházban mutatkozunk be. Visszatekintve az elmúlt éveimre, úgy gondolom, mindennek oka volt és van: az a dolgom, hogy színházat csináljak. És megbecsüljem ennek a lehetőségét.