A ködös Albionban Artúr király legendás kerekasztalának tagja volt sir Galahad is, akinek tiszta szívét még a legrettegettebb ellenfél sem tudta gonoszsággal megmérgezni.
A lovagrendek mintájára róla, a Tiszta lovagról kapta nevét a Pozsonyban működő Szent Galahad Lovagrend, melynek tagjai a középkor mozgalmas világába kalauzolnak bennünket. (A nyáron Beckó várában láthatjuk őket.) Blázsovits Gáborral, az egyesület vezetőjével beszélgettem.
– Javíts ki, ha tévedek, de a középkor és az informatika elég távol állnak egymástól. Mert tisztességes civil foglalkozásod informatikus volna...
– Tizenhat évvel ezelőtt az egyetemen egyik diáktársam hívta fel a figyelmemet a rend toborzó hirdetésére. Megvallom őszintén, hogy akkor még nem a középkor szeretete motivált, sokkal inkább a lehetőség, hogy végre kardozhatok. Szerettem volna élőben is kipróbálni, amit addig csak a filmekben meg a számítógépes játékokban láttam. És aztán magába szippantott a történelem!
Megfogott a középkor szellemisége és a lovagi élet kötött, mégis szabad létformája.
– Az évek előrehaladtával a szórakozásból kötelezettség lett, hiszen ahogy a tagok jöttek-mentek, az alapítók lecserélődtek. 1999-ben én voltam a csoportban a legfiatalabb, mára pedig korelnök lettem.
Blázsovits Gábor
– Hogyan zajlik a felkészülés a fellépésekre?
– A bajvívásnak kétféle módja van. Az egyik a színjátszás oldaláról közelíti meg az adott kort, a másik pusztán technikás sportként tekint a bajvívásra. Természetesen mi is odafigyelünk a helyes technikára. Fő célunk azonban a szórakoztatás. Nincs is annál jobb, mint mikor megtapsolnak bennünket. Provokáljuk a tapsot, hiszen a felszökő adrenalin pluszenergiákat ad. Hetente kétszer tartunk két-három órás edzéseket, melyeken a vívótechnikát és a színdarabok koreográfiáit gyakoroljuk. Programjaink két fő téma köré csoportosulnak. Az egyik a Német Lovagrend életének rekonstrukciója a jeruzsálemi időkben, a másik pedig Csák Máté és kora, tehát az 13. század végi és a 14. század eleji élet felelevenítése régiónkban. Minden évben szeptember tájékán tartunk toborzást. A frissen jelentkezők az épp induló szezonra már megtanulják a feladatokat. Persze, nem elég a puszta technika, hogy valaki sikeres legyen, jó állóképességre, kitartásra is szükség van.
A csatarekonstrukciót szeretjük!
– Mit tudhatunk a német lovagokról?
– A Német Lovagrend egy német, egyházi-katonai lovagrend volt, melyet a keresztes háborúk idején alapítottak Palesztinában, hogy a betegeket, sebesülteket istápolják. A rend tagjait védőszentjük, Szűz Mária után Mariánus Lovagoknak is nevezték.
A Jeruzsálemből visszatérő lovagokat rövid időre II. András királyunk a Magyar Királyság területén telepítette le, azonban a lovagok az északi pogányok legyőzése után a Baltikumban saját középkori államot hoztak létre.
– Amit csinálunk: a lovagrend mindennapjait mutatjuk be egy korabeli tábor segítségével. A fekete kereszttel díszített lovagi ruhát felvonulásokon és csatarekonstrukciók alkalmával is viseljük.
– A lovagoknak a víváson kívül különféle készségeket kellett elsajátítaniuk, mint az úszás, a lovaglás, a nyilazás, a vadászat vagy épp a sakk és a verselés. Tetteik felelevenítése azonban nem éppen puhány, érzelgős férfiak bájolgása, hiszen pusztán a felszerelés viseléséhez is jó kondi szükséges.
– A bajvívó öltözetünk egyébként egész kényelmes, csak nyáron nagyon meleg. A nadrág lenvászonból készült, így az szellős és könnyű. A lovagok vászoninget viseltek, sokszor több rétegben is, melyre az ütések, szúrások erejét tompító fegyverkabátot húztak. Ez nem más, mint egy vastag vászonból készült, bélelt télikabát, melynek súlya 4-4,5 kg. Egy alkalommal télen is csatáztunk benne, és egyáltalán nem fáztunk. A fegyverkabátra védőfelszerelésként a 13. század végi lovagok által is viselt, 12-14 kilogramm súlyú láncinget veszünk. A fejünkre ugyanilyen láncszemekből készült kapucni és egy sisak kerül. Ezek típusuktól függően összesen 3,5-5 kilogrammot nyomnak. Ehhez adódik még természetesen a fából készült pajzs és a különféle fegyverek súlya. A lovag felszereléséhez tartozott a kard, a tőr, a fejsze, a buzogány, a láncos buzogány és az ökölpajzs is. A kard azonban csak a nemesek kiváltsága volt, hiszen akár egy falu árába is belekerülhetett. A parasztok azzal harcoltak, amit a ház körül megtaláltak, mint a vasvilla vagy a kasza.
– A színpadon valódi, éles kard feszül kardhoz?
– A párbajok minden mozzanatát alaposan begyakoroljuk, de még így sem használunk éles fegyvereket. Mint mindenhol, itt is megvannak a betartandó szabályok. Kardjaink nem lehetnek sem hegyesek, sem fogazottak és csorbák, hiszen a sérült fegyver is veszélyt hordozhat. Ugyanúgy néznek ki, mint a korabeliek, azonos az anyaguk, a súlyuk, a formájuk. Végük azonban a gömbölyített, hogy ne lehessen velük sérüléseket okozni. Tehát vágni nem lehet ugyan velük, viszont a küzdelemben akár el is törhetnek, vagy a közel két kilós vasszerszámok meg is üthetik az ellenfelet. Az ütések kivédésére a ruhánk alatt például térdvédőt is viselünk, hiszen egy-egy vetődés, esés bemutatása - akár napi húsz alkalommal is - már komoly fájdalmat is okozhat.
– Már a középkorban is adtak a szépen megmunkált fegyverre. Honnan tudjátok beszerezni a szükséges fegyvereket, kiegészítőket, ruhákat?
– Mikor a rend alakult, elég nehézkesen ment a korhű fegyverek és ruhák beszerzése. Napjainkra azonban a középkor divatba jött, és mind bajvívó egyesületből, mind megfelelő eszközökből bő a kínálat. Újra létező és jövedelmező szakma a fegyverkovácsé! Azelőtt nekünk kellett felkutatnunk a szakembert és a kardformákat, ma pedig már az internetről minden beszerezhető.
– A lovagok bejárták a korabeli világot, hogy lovagi tornákon mérhessék össze erejüket. Ti a világnak mely szegleteiben viaskodtatok már?
– Jártunk például Franciaországban, Lengyelországban, Ausztriában és Magyarországon is. Különböző hazai történelmi témájú eseményre hívnak bennünket, járunk vásárokba, falusi és városi rendezvényekre is. Emellett rendszeres hétvégi fellépéseink vannak Beckó várában. A leginkább azonban a többnapos várjátékokat és csatarekonstrukciókat szeretjük. Ilyenkor tábort verünk, a modern kor vívmányait pedig teljesen elfelejtjük arra a pár napra. Esténként a többi csoporttal együtt összegyűlünk a tűz körül, beszélgetünk, ismerkedünk. Aztán előkerül a duda is.
Így nézett ki egy középkori vacsora. (Kikérésre a várkonyi Amade Kastélyszállóban a vacsorán is fellépnek a csapat tagjai, a tűznyelők, a zsonglőrök.)
– A középkori játékokon túl tábori konyhát is vezettek. Mi került a csatában megfáradt vitézek tányérjába?
– Az biztos, hogy burgonyát, paprikát, paradicsomot vagy épp kukoricát hiába keresnénk benne, hiszen ezek a növények Amerikából kerültek hozzánk, s azt csak 1492-ben fedezte fel Kolumbusz Kristóf. A középkori étkezések fontos szereplői voltak a gabonafélék, melyekből kenyéren és lepényen kívül kását készítettek.
– A hüvelyesekkel együtt ezek jelentették a szegények leggyakoribb ételeit. A gazdagok asztalára viszont jobbára a jóval táplálóbb hús került: sertés, különféle szárnyasok, halak és vadételek is. A középkori ételeket a gazdag fűszerezés, főként a zöld fűszerek bátor használata jellemezte.
