Már a régi kerettantervek sem voltak ideálisak, hiszen láthatóan mélyül a szakadék az élet – és az iskola között. Igaz, hogy a lexikális tudásanyagot némileg lecsökkentették az általános iskolákban, de vajon melyik pedagógus tanított ez alapján? Amikor a rettegett monitor sosem tudni, mit nem kér számon majd a tanulókon!
A régi kerattantervekhez legalább már hozzászoktak az iskolák. Erre hipp-hopp, hihetetlen gyorsasággal újak születtek. S mi több, ez év szeptemberétől már ezek alapján kellene tanítani. Ugyan miért?
(© N – Tomáš Hrivňák)
Való igaz, jó dolog volt a munkára nevelés (vagy ahogy most a felső tagozaton hívják:technika) óra. De: ma már sem szaktanító, sem műhely nincs. A kerettantervek általánosak, kreatívkodjon az oktató. A természettudományokat is elnyomták kissé az utóbbi években – a biológia órák számának növelése például igencsak hasznos ötlet. Sajnos, a kerettantervek mégiscsak torszülöttek lettek. Ezt a véleményt a szlovák pedagógustársadalom is osztja – pedig nekik kevesebb okuk lehet a panaszra, mert a szlovák iskolák kevésbé lettek megkurtítva. A kerettantervek lényege, hogy nem erősen kötöttek, mint a régi állami tervek voltak. Teret hagynak az iskolának az egyéni profil kialakítására.
Születtek is hagyományőrző-, regionális tudatot ápoló-, vagy éppen matematikából, de akár művészeti oktatásban erősebb iskolák. Mert a kerettantervek szabad órákat is hagytak, melyeket az iskola töltött ki a profiljának megfelelő tartalommal. Nos, hát most éppen az ilyen órák számát csökkentették! Igen, a szlovák iskolákban is.
A magyar iskolákban viszont alig maradt szabad óra – mivelhogy a szlovák iskolákkal szemben – nálunk továbbra is megmaradt a két idegen nyelv, az angol (vagy a német) és a szlovák nyelv oktatása. Az utóbbi mint államnyelv kiemelt szerepet játszik (és ezt senki sem vitatja). Hanem a kerettantervek nem számoltak néhány rendkívül fontos dologgal. Ezért született meg a petíció.
Magyar nyelv órák az alsó tagozaton
Nincs fontosabb, mint a megfelelő alapozás, és itt az anyanyelvi írás és olvasás, valamint fogalmazás előkészítésre gondolunk. Írni, olvasni és helyesen beszélni az anyanyelvünkön, ez elsődleges fontosságú. Már Komenský is hangsúlyozta az anyanyelvi oktatás szükségességét, hiszen a fejlődő értelem az általa leginkább ismert nyelven erősödik. Később aztán bármely más nyelven tanulhat, ha a természet törvényeit, a nyelvtant, irodalmat a saját anyanyelvén felfogta. És éppen ez az alapozás szenvedne csorbát, mert 5 magyar óra nem elég erre első osztályban (ugyanennyi szlovák óra van az órarendben). A magyar órák magukban foglalják az írás és olvasás órákat. A szlovák gyermekek ugyanerre 9 tanítási órát kapnak hetente a tervek szerint. (Bizonyára ezt a különbséget a magyar gyerekek feltételezett rendkívüli intelligenciájával magyarázzák.) Ezen, a magyar órák számán, feltétlenül változtatni kell.
A választható órák számának növelése a magyar iskolákban
Míg a szlovák iskolák felső tagozatán 19 választható órát találunk, a magyar iskolákban összesen 7 ilyen van. Az iskolák az elmúlt években kialakítottak egy profilt, és az ehhez szükséges kereteket is megteremtették. Tantervek, segédanyagok születtek, melyeket ezentúl nem lesz módjuk kihasználni és a létrehozott értéket ápolni. Hiszen a tanórák kellenek egyéb tantárgyak alaposabb elsajátíttatására is. A magyar gyerek mindenképpen hátrányba kerül?
A sebtében összetákolt kerettantervek
A legjobb megoldás az új kerettantervek bevezetésének elhalasztása lenne. A következő években fontos feladatok várhatnak a szakértőkre. Mert az iskolarendszer a mai formájában nem fenntartható. Valahogy mindannyian sejtjük, hogy ez elsősorban nem pénzkérdés – és nem a kisiskolák megszüntetésével fog fellendülni az oktatás színvonala. Sőt, éppen ellenkező hatást vált ki ez a kényszerű, erőltetett összevonás.
A látásmódon kell minél hamarabb változtatni. Mert az eddigi rendszer dőlni látszik. Az idei érettségiket sem lehet kizárólag az egyre silányuló gyerekminőségre fogni. (Az ipszilon generáció egy része egyébként bő egy évtizeddel ezelőtt, ehhez képest igen olcsón jutott érettségihez.) Mint kiderült úgy készítik a teszteket, hogy addig bonyolítják a feladványokat, amíg a kiválasztott diákminta 50 százalékos eredményt mutat. Ha jobb eredmény születik, nehezítik a teszteket, mert túl könnyűek. (Az idei matematika érettségit így állították össze. Meg is lett az eredménye: sokan pótvizsgáznak szeptemberben.) Ezek szerint eleve úgy készítik el ezeket az írásbeli feladatokat, hogy a diákok bukjanak, vagy leégjenek. Senkit sem érdekel a valódi tudásuk, még csak az sem, hogy mit tanítottak meg velük a tananyagból a tanáraik – azt akarják mindenáron bebizonyítani, hogy mit nem tudnak. (Ilyenkor Besenyő Pista bácsit látom lelki szemeim előtt hadonászni: „Noórmális?“)
Petíciós tapasztalat
Egy kedves volt kolléganőm megkért, hogy írassak alá néhány ívet. Akinek nincs kisiskolás gyermeke, nemigen találkozott a petíciós ívekkel. Az interneten meg – bevallom – én sem siettem aláírni. Természetesen a közvetlen környezetemben mindenki támogatta a kezdeményezést és mivel éppen a színházi háttérmunkásokkal készítettem interjút a Jókai Színházban, ott is szóltam a petíciós ívekről – köszönet mindenkinek, aki aláírta. A városban találkoztam azonban ellenzővel is – és amit mondott, azért elgondolkodtató: – Ott vannak a fizetett képviselőink a parlamentben, mit csinálnak ilyenkor? (Néhány politikusunk megírta a véleményét, és támogatja a petíciót, de ezen felül nem sok mozgást láttam.) Egy másik ismerőssel beszélgettünk, kisgyereke van, és nagyot sóhajtott, amikor az iskoláról beszélt. Mitagadás, a gyerekek unják a mai iskolát, és ez nem csak az ő hibájuk. Szentgyörgyi Albert elég bölcs ember volt ahhoz, hogy megfontoljuk a szavait, a lexikális tudásra ott vannak a lexikonok (sőt már elektronikus formában is). Nem kell mindent fejben tárolni, elég azt tudni, hogy mit hol keressünk. A szinte kizárólagosan magolásalapú oktatást úgy, ahogy van, el kellene végre felejteni.
Sokféle intelligencia létezik, az IQ csak egy közülük. A gyakorlati intelligenciát, igazán fontos volna fejleszteni. Időszerű lenne elgondolkodni az oktatásügy, az iskolák, a magyar iskolák helyzetén, még mielőtt az új kerettantervek átalakításába fognak. És alaposan kipróbálni ezeket, még mielőtt kötelezően bevezetik. Máskülönben újabb petíció születik, és nem lesz nehéz aláírókat találni.
Történelem, mert ismernünk kell elődeink életét
– Történelem! Az csak mese! – hallottuk nem egyszer. Főként akkor, amikor beszedtünk, rossz jegyet kaptunk belőle. A másik tábor szerint: Historia est magistra vitae – azaz, a történelem az élet tanítómestere. Magyarországon nyilván inkább ez utóbbi mondattal azonosulnak, mert ott a történelemoktatás kiemelt szerepet kapott. Mi több, kötelező érettségitárgy. Gúnyosan megjegyezték már néhányan, hogy a szlovák történelem úgyis olyan rövid, hogy abból elég heti egy tanóra minden évfolyamban. (Ha rendesen szembenéznénk közös történelmünkkel, akkor ez az állítás sem állná meg a helyét.) Hát legyen heti egy történelem órája a szlovák iskolásoknak. Csakhogy a magyar tanulónak szíve joga megismerni a magyar történelmet, amellyel a szlovák történelemkönyvek gyéren, és nem minden elfogultság nélkül foglalkoznak. Csodákat nem várhatunk, de az a plusz egy történelemóra hetente, amelyhez már évek óta használatban vannak a hivatalos történelemkönyveink, igazán nem nagy kérés.
Információk a petícióról: www.magyariskola.sk
