Az Új Nő körutazást szervez Kínába és Sanghajba. Sokan el sem tudják képzelni, milyen lehet ez a hatalmas ország. Milyen is? Megnézzük a Tiltott várost, a kínai nagyfalat, Hszianban az agyagkatonákat és a pagodákat.
18 éves volt a lányom, mikor elutazott Kínába a barátja után. Kis pénzzel a zsebében, hátizsákkal a vállán. Megérkezés után érte az első sokk: leszállt a buszról, s attól kezdve „se kép, se hang“. Senki nem beszélt angolul, az utcanevek kínaiul voltak kiírva, a sok apró ember meg úgy nézett rá, mint a bazári majomra. Az utca hemzsegett tőlük, úgy jöttek-mentek, mint a hangyák, mindegyik cipelt valamit, vagy tartott valahova. S neki ennek a „nem értem világnak“ a legközepébe kellett volna eljutnia. Második híradása az volt: „Anyuka, te ne gyere ide! Ez nem neked való hely! Itt az ötcsillagos szálloda is úgy néz ki, mint Ilonka mama lepattogzott falú nyári konyhája, ahol a befőtteket tároljuk. Ne gyere!“ Fura szokásokról is hírt adott, hogy nyilvánosan köpködnek meg hörögnek, de hát itt ez a szokás. Hazatérése után egy hónapig tengervizet pumpált az orrába, mert a nyálkahártyája kiszáradt a poros és szennyezett levegőtől. Ám azóta még párszor visszatért, mert egy másik világ idegensége mindig vonzó, s „itt lehet a legfinomabbakat enni a világon“. Az utcán friss és mennyei ételek várták, Sanghajban pedig extra árengedményt kapott egy márkás táskára, mert a „szegény“, gazdasági válsággal sújtott Európából érkezett.
A kínaiak a Föld népességének majdnem egynegyedét teszik ki. Lassan minden „kínai“, mert mindent ott gyártanak, és a kínai befektetők hamarosan felvásárolják Afrikát, és Európában is terjeszkednek.
Mégse tudjuk elképzelni, milyen az igazi Kína. Az emberek ilyesmiket kérdezgetnek: Katonás rend uralkodik ott? Mindenkinek ugyanazt az egyenruhát kell hordania? Lehet saját házuk meg autójuk? Pedig ezeknél nagyobb furcsaságok is vannak. Olyan értelemben van itt kommunizmus, hogy az alapvető szolgáltatások – bérlakás, egészségügyi ellátás, oktatás, közlekedés – olcsón hozzáférhetők. A kínai ipar durván környezetszennyező, de sok a helyi környezetvédő kezdeményezés.
Be vannak hálózva
A legnagyobb baja a Kínába utazó turistának, hogy Facebookon nem lesz elérhető. Ez ugyanis be van tiltva, mert a kormány szereti ellenőrizni, mit „irkálnak“ az állampolgárok. És nem szereti a hőzöngő blogokat. Kína a világ legnagyobb mobiltelefon-piaca, 900 millió polgára rendelkezik soucsival („kézi géppel”). A vidék azonban itt is vidék, és a vidékiek nem nagyon interneteznek. A Twitter helyett Hszinlang Vejpo és Tenghszün Vejp működik, a Facebookot a Zsenzsen és a Kajhszin pótolja. Erről is kering egy történet: pár éve Csejcsiang tartományban két vonat összeütközött, és a hatóságok minden híradást cenzúráztak. A szerelvényeken rekedtek azonban üzeneteket posztoltak a Hszinlang Vejpón, és kimentették őket.
Élelmes náció
A kínaiak üzleti érzéke rendkívül fejlett (az ember el sem akarja hinni, hogy kommunizmusban élnek). A piacon mindig becsaptak, ócska árut sóztak rám, csak akkor jártam jobban, mikor lányom kínaiul beszélő barátja elkísért. Ő mindig kiveszekedte a legjobb árut, a legjobb áron. Mert a kínaiak inkább kötnek előnytelen megállapodást ismerőssel, mint előnyöset egy idegennel. És itt is van pult alatti áru, mint régen nálunk a szocializmusban, az eladó sokszor stikiben a saját áruját árulja az áruházon belül.
Egy ország, sok nyelv
Kínában szinte mindenki beszéli a mandarint. Ez a kínai nyelvnek a pekingi dialektuson alapuló, standardizált változata. Kínában 56 különálló etnikai csoport van, 292 helyi nyelv. A legelterjedtebb a kantoni, ezt beszélik a hongkongiak is. A nyugati nagyvárosok, London, New York kínai negyedeiben is ez az uralkodó nyelv.
A kínai írás 80 ezer írásjegyet használ – ebből legalább háromezer kell ahhoz, hogy az ember egyáltalán olvasni tudjon. Kínában szinte mindenki megérti ezeket, bármilyen nyelvet beszél is. Ha pedig a kínaiak telefonon gépelnek, akkor latin betűket billentyűznek be, a készülék pedig megjeleníti az azokhoz rendelhető írásjegyeket. A matematika és az angol nyelv itt a legfontosabb iskolai tantárgy, mert azt tartják, hogy az angol a legjobb pályákhoz nyit utat. Bár a nyugati cégek gyakran tapasztalják, hogy a jelentkezők az angolon kívül máshoz nem nagyon értenek.
Előre elrendezett házasságok
Kínában a házasságok nagy része manapság is előre elrendezett, a fiatalok szülei döntik el, ki illik leginkább a csemetéjükhöz. A szerelem nélkül köttetett frigy pedig hamar börtönné válik, a gyerek megszületése után a teremtés koronája sokszor fiatal szeretőkkel jutalmazza magát. Ezért ma már a válás sem ritka. Vidéken vannak falvak, amelyekben CSAK agglegények élnek. A drasztikus egy gyermek politika következtében rengeteg a férfi, mert a házaspárok főleg a fiúgyermekeket hagyták életben. A férfi itt még mindig többet ér, mint a nő, mert ő több pénzt tud keresni, s el tudja tartani az idős szülőket. (Akik itt nem kapnak nyugdíjat, ezért a fiaikra támaszkodnak.)
Mindent az utcán csinálnak
Kínában tombol a sufnitechnológia. Otthon eszkábált gépekkel próbálnak egy kis pénzt keresni az utcákon: cukornádat préselnek, kukoricát pattogtatnak... A szemetet kidobják az ablakon, és még a szennyes vizet is a nyakunkba löttyinthetik. A kiteregetett ruhák ugyanúgy az utcaképhez tartoznak, mint az orrfacsaró tofu. Ha van erkély, akkor oda, ha nincs, akkor kilógatnak egy vasrudat az ablakból, és arra teregetnek. Van, aki az összes villanyoszlopot és huzalt, kerítést és bokrot a sajátjának nyilvánítja, és nyugodt szívvel kirakja az ágyneműjét vagy a kolbászát száradni. A varrónők reggel kitolják a varrógépüket az utcára, egész nap varrnak, javítanak, közben beszélgetnek a járókelőkkel. A cipészek szintúgy. A borbélyok kiteszik a széket a járdára, a borotva a kerítés párkányán pihen. A földre hulló hajcsomókat elhordja a szél, még söprögetni sem kell. (Ezek a „vállalkozók” feketén dolgoznak, számlát nem adnak, nem adóznak. Az állam itt hagyja élni a kisembert.) Elnézve az idős borbélyokat: hogyan is tudnának ők üzletet bérelni? Így, csendben viszont megkeresik a napi rizsrevalójukat, és mindenki boldog. Kínában az utcán végzett tevékenységek skálája igen széles: fodrászkodás, körömvágás, fülpucolás, főzés, alvás… Egy sor olyan tevékenységet végeznek mindenki szeme láttára, amit mi jobb szeretünk a négy fal között elintézni. A többség ugyanis pici lakásban lakik, ahol pár négyzetméteren több generáció osztozik. A helyszűke miatt kényszerülnek bizonyos tevékenységeket az utcán, a lakás előtt elvégezni.
Nincs nyugdíjrendszer
Kínában nagy becsben tartják Konfuciusz tanait, aki az idősek tiszteletére tanított. A fiatal pár általában a szülőkkel lakik, és ha élnek a nagyszülők, akkor ők is a családot gyarapítják. Vidéken a fiatalok a munka után beköltöznek a városokba, és a kisgyerekekre az idősek vigyáznak otthon. A kínai újévkor aztán az egész ország vonatra száll, és hazalátogat a családjához. Ilyenkor már hónapokkal előre ajánlatos megvenni a vonatjegyet. Tudnivaló, hogy Kínában csak az állami alkalmazottaknak van nyugdíjuk (az egyetemi tanároknak a legmagasabb). A többi idős embert a keresőképes fiatalok tartják el. Ezért olyan nagy a férfi tekintélye a családban, mert ő pénzt hoz a házhoz. A lány értéktelen, mert elmegy a háztól, férjhez megy egy másik családba, ahol ő fogja a férj idős szüleit gondozni (a sajátjait azonban a sorsukra hagyja). Ezért itt csak a fiúnak örülnek, mert a fiú hasznosabb tagja a családnak.
Sanghaj két arca
Sanghaj Kína legnagyobb városa és kikötője, lakóinak száma 24 millió. Ma a Távol-Kelet pénzügyi központja. A halászattal, gyapot- és selyemgyártással foglalkozó kisváros a múlt század közepén indult gyors növekedésnek. Már a régi világban is be- és kijárata volt az egzotikus Kínának. Igazából az ópiumháborúk által híresült el, a britek ugyanis ide szállították Indiából az ópiumot. Magyarázat: a britek nagy mennyiségben importáltak teát, porcelánt és más árut Kínából, de nem tudták ezt ellentételezni iparcikkekkel, ezért berendezkedtek arra, hogy ellátják Kínát ópiummal. A kábítószer után ugyanis nagy kereslet volt a birodalomban. Ez végül háborúhoz vezetett, mert az ópiumnak sok káros hatása van, s erre a kínaiak is hamar rájöttek – ám az ópiumháborúban a britek győztek, és nyílt városnak nyilvánították Sanghajt, ahol azontúl szabad volt a külkereskedelem. A britek után az amerikaiak és a franciák is megszerezték itt a saját területeiket, ahol városrészeket, koncessziókat hoztak létre. Ezek emlékét őrzi ma Sanghajban például a francia negyed, sok csodás régi épületével: az utcákon gyönyörű ruhákba öltözött emberek sétálgatnak, és jobban bevásárolhatunk itt, mint Párizsban. Ez Sanghaj legcsábítóbb negyede, tele vonzó éttermekkel és üzletekkel. A Sanghajba megérkező turistát azonban legelőször a Maglev nyűgözi le: ez egy elektromágneses mezőben „lebegő vonat“ (amelyik 500 kilométer per órás sebességgel száguld). A város 16 vonalas metróhálózata is bámulatos, és a high-tech felhőkarcolók mellett dús zöldövezetek és parkok találhatók. Sanghaj Kína leginspirálóbb városa, ahol a fényes luxus mellett a nyomor is jelen van: a nyomornegyedekbe egyre érkeznek a bevándorlók Kína minden területéről. A bűnözés, a szemetelés, az erőszakos koldulás az új bevándorlókkal együtt jelent meg, ezért az őslakos sanghajiak nem szeretik a bevándorlókat.
Sanghajban és másutt is a nagyvárosok közterein találkoznak a különböző korosztályok. Az idősek az árnyékban ülnek, pletykálnak, a hivatalnokokat szidják (mert a kínaiak irtó zsémbesek tudnak lenni), esetleg kártyáznak, vagy kis táskarádiójukat üvöltetik. A mozgást szeretők csoportba verődve táncolnak. Esténként a parkok előtt lehet megfigyelni az össznépi táncot. Irigylésre méltó az egymást húzó, mozgásra ösztökélő erejük. A reggeli órákban sokan tajcsiznak, vagy fizikai-ügyességi feladatokat végeznek.
Az ország, ahol megáll az idő
Kína három időzónát érint, de a kommunisták 1949-es hatalomra jutása óta mindenütt egyformán, a pekingi időnek megfelelően járnak az órák. Ez azt jelenti, hogy a nyugati végeken telenként csak délelőtt tízkor, két órával a munkanap kezdete után virrad. Sokan, persze, a biológiai ritmusukhoz igazodnak. Nem egy helyen például a kisdiákok a tanítási szünetekben, vacsorázás közben éjszakai tévéműsorokat néznek.
Nem is eszik a „sütlizst”
Az általunk ismert kínai ételek a hongkongi kantoni konyha „remekei“. Ám az átlagos kínaiak zömének fogalma sincs, mi az az édes-savanyú sertés – a sült rizst pedig reggelire fogyasztják. A kínai konyha legalább nyolc fő tájegységre oszlik, a kantoni koszt mellett tehát ott a fűszeres hunani és szecsuáni, a bambuszban meg gombában dúskáló anhuji, a tenger gyümölcseit föltálaló fucsieni, a földimogyoróval, gabonával és ecettel nem fukarkodó santungi, a rengeteg sült és párolt fehér húsú halat felhasználó, édeskés csiangszui, valamint a zsírszegény, főleg a friss ízeket hangsúlyozó csöcsiangi. Lelkesen esznek olyasmit, mint a halfej, amelynek húsát a csontokról egyenesen a szájukba kapargatják. A csirkemell annyira jellegtelen a kínai ínynek, hogy az a legolcsóbb hús, leginkább állateleségnek vásárolják. Egyébként a nyugati étel – a művelt Sanghajban a francia konyhát eszik! – inkább divatos, semmint élvezetes számukra. A mi borászaink mind oda járnak bort eladni, de ők a nemes nedűket is sokszor zöld TEÁVAL keverve isszák.
Szóval, ettől olyan színes, szagos és zajos, nyüzsgő és vidám Kínában az élet! Kérje ki körutazásos ismertetőnket. Jöjjön velünk Kínába!
–nagyvendégi–
Részletek a kirándulásról:
http://www.ujno.sk/kinaba-megyunk
