Kata a tengerparton sétált. Lábujjai közt kibuggyant a fehér homok, haját kellemesen legyezgette a szél. Mikor átbújt egy lehajló pálmalevél alatt, a fán egy érett banánfürtöt vélt felfedezni. Messzinek tűnt, mégis elérte...
A távolból kalimba és gitár hangját sodorta felé a szél a karcsú pálmafák felől. Elnézett a partot nyaldosó hullámok irányába, ott horgonyzott a régimódi kirándulóhajó, amin holnap tengeri halat grilleznek majd, és gyöngyöző pezsgőt kortyolnak. Épp beleharapott a banánba, amikor éles hang ütötte meg a fülét... Vészcsengő a paradicsomban? Kata betapasztotta a fülét, a kellemetlen sípolást azonban nem tudta kizárni.
A somorjai Gyökeres Kinga a Kék Róka Íróka írócsoport tagja.
Végül kinyitotta a szemét. Lassan pillogott, hátha kalitkába zárhatja a tengerparti álmot, ámde nem volt szerencséje. Egy sötét szállodai szobában ébredt, a kissé leharcolt bútorzat körvonalait nehezen tudta csak kivenni, de minden kétséget kizáróan egy vészlámpa villogott a sarokban. A fény nem is zavarta volna, de az a sípolás, ami a füstjelzőből áradt... Amilyen lassan eszmélt, olyan villámgyorsan bekapcsolt a veszélyérzete: másodpercek alatt kiugrott az ágyból, a papucsát kereste. Már dörömböltek az ajtaján. Amint kinyitotta, egy ijedt arcú takarítónő kiáltozott tört angolsággal.
Kata nyomban megértette, hogy ég a szálló, és a vendégeket azonnali hatállyal evakuálják. Nem volt ideje ruhát húzni, még a fontosabb okmányait se tudta magához venni. Egy utolsó pillantást vetett a baljós színekben villódzó hotelszobára, majd nekilódult a padlóra vetített nyilak irányába.
A hotel előtti járdán már toporogtak az álmos vendégek. Mindannyian pizsamában, kócosan vacogtak a novemberi hidegben. Miután az utolsó vendéget is kitessékelték, a tűzoltó egység előre nyomult... A férfi, aki utoljára hagyta el az épületet, nem viselt mást, csak egy fekete alsónadrágot, s a vállán hanyagul átdobva egy szállodai takarót.
Úgy festett, mint egy görög isten, akinek sürgősen félbe kellett szakítania a légyottját; közelebbről szemrevételezve még csak papucsa sem volt. Kata elmosolyodott.
– Nem viszi túlzásba az öltözködést – jegyezte meg csipkelődve.
– Ennyire tellett abban a fél percben, amit a készülődéshez kaptam a felbőszült Rozitától – vágott vissza a férfi. – Általában ruha nélkül alszom, de ebben az országban tudtommal nem díjazzák a hajnali nudizmust.
A járdán ácsorgókra újabb kihívás várt, lassan szitáló eső formájában. Végül is mit várhat az ember ősz végén egy angolszász országban?
– Ha megengedi, meginvitálnám a takaróm alá. Bár nem éppen vízhatlan – tett ajánlatot a barátságos alsógatyás. Kata egy köszönömöt rebegett, és elfogadta a meghívást. – Mellesleg Adam vagyok. Ha már így takaróbarátok lettünk!
– Kata – bökte ki a lány. Próbált valami frappánsat mondani, de a hajnali kelés enyhén szólva lebénította. Nem jutott eszébe semmi érdemleges.
– Jöjjenek maguk is, elférünk! – szólt oda gálánsan a férfi a többi várakozónak is. Mire egy kínai család viccesen hajlongva megragadta a takarót, két fiatal lány pedig álmosan melléjük oldalazott, megköszönve a menedéket. Kata később azt gondolta: az eső ködfátyolában ugyancsak furcsa látványt nyújthatott ez a fél tucat pizsamás alak, akik egyetlen csíkos dunyha alatt egyensúlyoztak, a fejleményekre várva. Kis idő múlva megjelent a szálloda ajtajában a mentőcsapat vezetője.
– Jó hírem van – szólt a pizsamásokhoz. – A hotelben nincs tűz. Az épület mögötti parkolóban gyulladt ki egy kocsi, ezért riasztott a tűzérzékelő. Most már megszűnt a veszély, nyugodtan visszamehetnek a szobáikba!
A kis csapat megindult befelé. Adam Kata mellett baktatott.
– Meghívhatom egy kávéra? Persze majd holnap, több ruhában... – tette hozzá mosolyogva.
Katának szimpatikus volt a férfi, mégsem mondott igent a meghívásra. Mozgalmas napja lesz holnap, reggeli közben ímélek hadát kell átnéznie, utána azonnal indulhat a konferenciára, hisz emiatt utazott ide. Lelki szemei előtt lepergett tennivalóinak hosszú listája; észre sem vette, hogy a férfi még mindig a válaszát várja.
– Sajnálom, a holnapi napom nagyon sűrű – bökte ki végül.
– Talán majd máskor – mondták ki egyszerre Adammal. Összeakadt a pillantásuk. Kata egy másodpercet tétovázott, majd visszasietett a szobájába. Az éjszakát gyorsan felváltotta a nappal, a hajnali kellemetlenség pedig beleveszett a ködbe. Lehet, hogy a férfi is csak egy tengerparti álom volt? A kínai család a svédasztal mellől mosolyogva bólogatott a lány felé, Kata udvarlójának viszont nyoma veszett.
Annyira elszaladt az idő, hogy végül lekéste buszt, amit az egyetem küldött a konferenciára érkezőkért. Átkozta magát, amiért megint késni fog. Végül az interneten kibogarászta, melyik helyi járattal juthat el a város határában fekvő campusba. Ám hiába siettette volna a buszvezetőt, az minden megállóban kivárta az indulási időt. Akkor is, ha nem volt egyetlen felszálló utasa sem. Kata feszültsége percről percre nőtt. Le fog maradni a bevezetőről, az már biztos. Sőt, valószínűleg az első előadóról is... Idegesen piszkálgatta a körmét, miközben kifelé bámult az esőpöttyös buszablakon. Aztán végre valahára feltűntek az egyetemi épületek vörös téglás falai.
Amint befelé igyekezett, eszébe jutott, hogy meg se nézte, ki ad elő a gyengélkedő Ludwinski professzor helyett. Nagyra becsülte az idős kutató munkásságát: kötve hitte, hogy bárki a nyomába érhet.
– Végül is mindegy, csak sikerüljön észrevétlenül beosonni a terembe – gondolta. Óvatosan lenyomta a nagyterem tölgyfa ajtajának kilincsét. Átkozta az öreg ajtót, mikor annak eresztékei hangosan megnyikordultak.
– Jöjjön csak! Majd megkérdezheti a többiektől, hogy miről beszéltünk az elején... Ha esetleg nem állna össze a kép. Tudja, mint egy hosszú szappanoperánál. Csak itt nem lesz kétezer rész – szakította félbe mondanivalóját az előadó. Megjegyzését visszafogott kuncogás kísérte a hallgatóság soraiból. Kata fel se pillantott, csak gyorsan leült a sorvégi székre, amit a kolléganője foglalt neki.
– Nem hiszem el, hogy megint késtél! – suttogta Sophie. – Direkt a legközelebbi hotelba foglaltam neked szállást.
– Bocs, de kimerítő éjszakám volt. Tűz ütött ki a szálló mellett, és az esőben kénytelen voltam egy ideig egy paplan alatt dekkolni egy félpucér csávóval... Az előttük ülő nő dühösen hátrapillantott, mire mindketten elhallgattak. Kata csak ekkor emelte fel a fejét. Döbbenten meredt az előadóra.
– Szellemet láttál? – értetlenkedett Sophie.
– Ez az a fickó! – hüledezett Kata. Az alsógatyás férfi ízléses, sötétkék zakóban és hófehér ingben azért kicsit másképp festett, mint az éjjeli esőben félpucéran. Ha Kata időben érkezik, észrevétlenül beleveszhetett volna a tömegbe. Így azonban a fickó rögtön kiszúrta. Kata ekkor már sajnálta, hogy lerázta a férfit. Adhatott volna neki egy esélyt. Ez annyira ő! Ha valaki közelít, ő rögvest tolatni kezd. Ha mégis megáll, a férfiak kezdenek el farolni. Áldatlan állapot. Hiába próbált összpontosítani az előadásra, egyre csak Adam szemét figyelte. Milyen elegánsan mutatja a kijelzőn a kutatási táblázatokat... S még vicces is, a fenébe! Kata biztos volt benne, hogy az előadás után nők hada rohamozza meg, hogy sorra meginvitálják őt a hazai konferenciáikra. A lány nem tévedett. Az elismerő taps utáni kávészünetben érdeklődők kis csoportja kísérgette a férfit. Kata a presszóját kortyolgatta, miközben lopva figyelte, ahogy Adam Sophie kérdéseire válaszolgat. Kolléganője széles mosollyal jött vissza.
– Nagyon menő az alsógatyás lovagod. Huszonegyedik századi polihisztornak tartják, mert a történelmi tényeket modern kontextusba helyezi. Kiderült, hogy nem messze lakik tőled! S ő is krakkói, mint az imádott Ludwinski professzorod. Éjjel legalább megfigyelted az anatómiáját?! Végre nem egy hetvenéves, bölcsességben összeaszott nagypapi. Akárki akármit mond, fontos a látvány is!
Kata már készült, hogy letorkolja a kolléganőjét, mikor észrevette, hogy Adam közelít feléjük.
– Elnézést a zavarásért. Meghívhatom a hölgyeket az afterpartira? Koktélok, buli, éjfél után pedig szétcsúszott előadók világmegváltó fejtegetései...
– Örömmel elfogadjuk a meghívást, doktor Kwiatowski – válaszolta csillogó szemekkel Sophie. Láthatólag őt is elvarázsolta az előadó.
– Csak Adam! Nem szívlelem a titulu sokat – nyújtotta a kezét Sophie felé.
– Sophie Flood.
– Mi pedig már találkoztunk – nézett Katára. – Remélem, este nem lesz túl elfoglalt. – Katát gyors nyelve megint cserben hagyta. Hát mindenkit meghódít a férfi sármja?
– Katalin Tihanyi – mutatkozott be másodjára is. Szikrázott köztük a levegő, ahogy kezet fogtak.
– Nahát! Örülök, hogy összefutottunk. Nagybátyám szívélyes üdvözletét küldi önnek, és persze a legújabb könyvét. Dedikálva – kacsintott Adam.
Pillantásuk ismét összetalálkozott. Kata gondolatban a homlokára csapott. Ez a fickó lenne Ludwinski professzor unokaöccse, akivel az öreg már többször össze akarta ismertetni?
Az idős történelemprofesszor a kerítő szerepében... Majdnem elnevette magát, de már nem ellenkezett. Ez az este igenis jól indul. Másodszori nekifutásra talán sikerül, és ki tudja, a végén még a tengerparti álom is valóra válik. Túl szirupos a sztori? Nem érdekelte. Legyen.
