Törökország érdekes ékköve a Közel-Keletnek, hiszen kulturálisan és földrajzi értelemben is egyfajta átmenetet képez Európa és Ázsia között. Bennünket, magyarokat egy különleges és kissé felemás kapcsolat fűz a török népekhez, hiszen már a honfoglalás előtt nagyjából 300 szót vettünk át tőlük. A majd 150 éves török hódoltság pedig nemcsak pusztítást, hanem számos kulturális és gasztronómiai újítást hozott régiónkba.
Például a kávé, a kukorica, a dohány, a mézeskalács, a padlizsán és a mák is az Oszmán Birodalom révén jutott el Magyarországra. De a paprika, a paradicsom és a tarhonya is ezekben az időkben jelent meg nálunk. Távozásuk után pedig fürdőket, dzsámikat és minareteket hagytak hátra. Az első világháborúban már az Osztrák–Magyar Monarchia szövetségeseként harcoltak, a vereséget követően azonban nem tudtak belenyugodni az országukat megcsonkító békediktátumba. Három év háborúskodás után a török nacionalisták Mustafa Kemal Atatürk pasa vezetésével végül kiszorították az országból a megszálló antantcsapatokat, elérték a béketervezet módosítását, majd kikiáltották a Török Köztársaságot.
Url Izabell török– iranisztika szakos hallgató az ELTE-n. Két alkalommal járt Törökországban: 2017/18-ban Ankarában töltött egy csereévet, majd 2022/23-ban a Süleyman Demirel Egyetem vendéghallgatója volt. Szabad idejében közel-keleti témájú regényeket ír, melyekhez orientológiai ismereteit is felhasználja. (© instagram.com/urlizabell)
De mi a helyzet ma? Milyenek a török férfiak és nők, milyen mértékben van jelen az iszlám vallás az életükben, s mi az, amiben Törökország példamutató lehet a nyugati kultúra számára? A témáról Url Izabell (21, Diósd) írónővel és emberi jogi aktivistával beszélgettem, aki többször is megfordult már Isztambulban és Anatóliában, s testközelből élhette meg, milyen is a török valóság.
– Hogy jött az életedbe a közel-keleti kultúra szeretete?
– Az egész a Sztárban Sztár című műsorral kezdődött, ugyanis ott hallottam először Tarkan török énekes egyik dalát. Nagyon megfogott a nyelv és a zene, s egyből beleástam magam a török zenébe, idővel pedig azt vettem észre, hogy teljesen beszippantott a kultúra. Felvettem a kapcsolatot különböző török emberekkel, akik révén gyakorolhattam a nyelvet, majd fél évvel később a szüleim elé álltam, s közöltem velük, hogy szeretnék kimenni Törökországba. Kis túlzással sokkot kaptak, hiszen akkoriban még csak 14 éves voltam, ráadásul abban az évben nagyon sok robbantás volt az országban.
Találtam egy cserediákprogramot, s bár maga a szervezet sem ajánlotta a kiutazást, végül hosszas harcok árán sikerült mindent elintézni. Egy évet töltöttem kint, egy török családnál laktam, a gimnáziumnak hála pedig a nyelvet is tökéletesen elsajátítottam.
– Milyenek voltak az első tapasztalataid?
– Korábban volt egy elképzelésem a „mesés Keletről”, majd megérkezvén szembesültem vele, hogy az ottani élet sokkal közelebb áll a mi, európai életstílusunkhoz. Persze azért a vidék és a nagyváros kontrasztja itt is elég erős, de egy ilyen ország esetében ez nem meglepő. Nemrég volt szerencsém újból kint tölteni egy évet. Autóval mentem, hogy többet tudjak utazni, de Törökországban olyan nagy távolságok vannak, hogy olykor napi 8-10 órát vezettem, s még így sem tudtam mindent megnézni. Márpedig mindegyik tájegységnek, területnek megvannak a maga kulturális szokásai, nyelvjárásai, s mindenhol egy kicsit másabbak az emberek. Északon például sokkal zárkózottabbak, ellenben Ankarában, a fővárosban nagyon modern felfogásúak. Nem úgy tartják a vallást, mint azt az ember képzelné, tehát nincs mindenki fejkendőben, és a mecsetek körül sincsenek imádkozó tömegek.
– Hogyan jellemeznéd a törökországi iszlámot? Milyen módon van jelen a vallás a hétköznapokban?
– Az iszlámnak alapvetően három irányzata van, melyek közt ideológiai különbségek vannak: a szunnita, síita és háridzsita. A törökök szunniták, de nem emiatt veszik modernebben a dolgot, hanem mert Kemal Atatürk annak idején teljesen megreformálta Törökországot. Betiltotta a dervisrendeket (hasonlóak a szerzetesrendekhez – a szerk. megj.), megtiltotta a nőknek a kendőhordást, ráadásul szavazati jogot is kaptak, s megindult egy olyan modernizációs folyamat, amely átalakította a török gondolkodást is. A mai emberek életének már nem képezi szerves részét a vallás. Hisznek Istenben, tartják a vallási ünnepeket és a böjtöt, de a napi ötszöri imát már kevésbé. Persze itt is területenként változó a helyzet. Legutóbb egy nagyobb vidéki városban, Ispartában laktam, ahol éreztem a mentalitásbeli különbségeket. Arrafelé sokkal vallásosabbak, jobban tartják a hagyományokat, és a családok is összetartóbbak.
– Mi mindenben tér még el Törökország a többi iszlám országtól?
– Fontos tudni, hogy Törökország szekuláris állam, azaz semleges a vallási kérdésekben. Így például a házasságtörés és az alkoholfogyasztás sem számít bűncselekménynek, sőt a törököknek még saját sörgyáruk is van. Kicsit olyan ez, mint Magyarország esetében: keresztény ország vagyunk, de a vallás valójában semmit sem befolyásol a hétköznapjainkban.
Vannak azonban olyan iszlám országok, ahol úgynevezett saría törvénykezést alkalmaznak. Ilyen állam például Irán, ahol az iszlám törvényeket rendszeresen alkalmazzák a jogi döntéshozatalok során. Azaz lopásért simán levághatják az ember kezét.
– Mik voltak számodra a legmeghökkentőbb kulturális különbségek?
– Nagyon érdekesnek találtam a hétvégi piacokat, ugyanis szó szerint minden sarokra jutott egy. Egyszer a fogadó anyukám elvitt egy ilyen piacra, ahol akkora volt a tömeg, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni. Egy nagy kocsit húztunk magunk után, s annyi lábon gázoltam át, hogy nem győztem bocsánatot kérni. Érdekes volt látni, ahogyan a városiak tülekednek a vidékről származó termékekért. A másik furcsaság az úgynevezett alatürka toalett volt, amellyel először a reptéren találkoztam. Ez tulajdonképpen egy földbe vájt lyuk körbecsempézve. A törökök sokkal higiénikusabbnak tartják az angol WC-nél, mivel nem kell érintkezni a felülettel. A cipőknek külön ki van alakítva egy csúszásgátló rész, emellett különböző fertőtlenítő szerek is rendelkezésre állnak. A legtöbb helyen egyébként a hagyományos mosdó is megtalálható, de mindig adnak lehetőséget azoknak, akik az alatürkát használnák.
– Beszéljünk egy kicsit a férfi-női szerepekről. Mi a jellemző minta Törökországban?
– A törököknél sokkal jobban elkülönülnek a klasszikus férfi-női szerepek. Náluk még természetes az, hogy ha egy idegen nő leszáll a buszról, akkor egy férfi felugrik, és segít neki lecipelni a csomagokat. Olyat sem látni, hogy a nők állnak, a férfiak meg ülnek a buszon. Ezt belenevelik a férfiakba, és ennek révén sokkal tiszteletközpontúbb a kultúra. Persze azért azt is meg kell jegyezni, hogy a török anyák nagyon elkényeztetik a fiaikat, akikre úgy tekintenek, mint a kis szultánokra, s igyekeznek mindent megadni nekik. A török családokban egyébként az anya és a nagymama központi szerepet töltenek be. Gyakran úgy tűnik, mintha a férfi lenne a családfő, de igazából a nő hordja a nadrágot. Sőt, sokszor úgy alakítják a dolgokat, hogy a férfi azt higgye, ő hozott meg egy döntést, miközben az anyuka már vagy fél éve manipulálta az apukát. Tehát nagy tiszteletben állnak, rengeteget jelent a szavuk, s emiatt a török fiúk életében is nagyon fontos szerepet töltenek be.
Izabellnek eddig két könyve jelent meg: Nazar – Török átok (2020) és A teheráni csecsemő (2022). A közönség elsősorban a TikTokról ismerheti, ahol emberi jogi aktivistaként tevékenykedik, videói többségében pedig a világ különböző pontjain élő nők helyzetét igyekszik bemutatni. (© instagram.com/urlizabell)
– Mi a helyzet a karriert illetően?
– Törökországban még mindig az az általános, hogy a férfi a családfenntartó. Elvárják például, hogy a férfi fizessen egy randevún, valamint ő legyen az, aki több pénzt visz haza, és eltartja a családot. Ugyanakkor már a nők is járnak egyetemre, ők is karrieristák, így annak ellenére, hogy patriarchálisabb a berendezkedés, nem kötelező azonosulniuk a hagyományos nemi szerepekkel. S nem is éri őket kritika azért, mert a család mellett dolgoznak. Nem úgy kell elképzelni, mint, mondjuk, Afganisztánban vagy Jemenben, ahol kis túlzással az egész város felháborodik, ha egy nő kitalálja, hogy márpedig ő most karriert fog építeni. A törököknél egyébként is szükséges, hogy a nők is dolgozzanak, mert a férfiak egyedül nem tudnak annyit keresni, hogy eltartsák az egész családot. Ám azt gondolom, hogy a nők nem is szeretnének otthon maradni. A fogadó anyukámék például annak idején felvettek egy bejárónőt, aki a gyerekekkel foglalkozott, amíg ő dolgozott. A komplett fizetését odaadta neki, s mikor erről kérdeztem, azt mondta, inkább ez, mint hogy ő maradjon otthon a gyerekekkel.
– Milyen árnyoldalai vannak a női létnek Törökországban?
– Noha a török nők emancipáltak és feministák, valamint a városokra is a modernebb gondolkodás jellemző, vidéken, sajnos, még mindig előfordulnak elrendezett házasságok, akár unokatestvérekkel. Ahogyan az esküvő előtti kötelező szüzességi vizsgálat is hozzátartozik a női léthez. S ha kiderül egy lányról, hogy már nem szűz, akkor becsületgyilkosságot követhetnek el, hogy így mossák le a szégyenfoltot a családról. De itt hangsúlyozni kell, hogy ez egy törzsi hagyomány, s az az efféle barbár szokások az elmaradottabb, iskolázatlanabb területeken élnek. Nincs összefüggésben az iszlámmal, noha az emberek gyakran tévesen összekeverik vele, éppen ezért nemcsak Törökországra, hanem a Közel-Kelet más régióira is jellemző.
Nemrég Iránban történt hasonló eset, amikor egy fiatal feleség megismerkedett egy férfival az interneten, majd Törökországba menekült, ám a családja hazahozatta. S amikor a férje megtudta, hogy visszatért, akkor a testvérével együtt lefejezték a lányt.
– Az elhangzottak fényében milyennek mondanád az iszlámnak a nőkhöz való hozzáállását?
– Sokan tévesen azt gondolják, hogy az iszlám feltétlenül elnyomja a nőket, noha a valóságban nagyon sok könnyítést kapnak. Például megszakíthatják a Ramadán alatti böjtöt, felmentést kapnak a zarándoklat alól, nem kell elmenniük a mecsetbe, ha imádkozni szeretnének. A nőket nem ítélik halálra, ha elhagyják az iszlám vallást, a férfiakat viszont igen. Persze ahol saría törvénykezést alkalmaznak, ott jogi értelemben sokszor hátrányba kerülnek, például az öröklésben, a házasságkötés, a válás, az oktatási lehetőségek vagy az igazságszolgáltatás terén. Sajnos, az sem ritka, hogy a törvény a nőket a legkisebb vétségért is halálra ítéli, míg a férfiak ugyanazt a bűnt megússzák enyhébb büntetéssel. Összességében tehát az iszlám nőkhöz való hozzáállása elég ellentmondásos.
