Az internet tele van könnyű szexet (vagy csak kis gyöngéd csetet) kereső kispapákkal. Rengeteg fiatal házasság rendül meg a gyerek születése után!
Az apa ugyanis máshol keresi a figyelmet, mert az anya kizárólag a babára fókuszál. Amit viszont nem lehet zokon venni a nőtől, hiszen az ösztönei vezérlik (gyárilag is így van megalkotva). A szülés után elöntik az agyát a hormonok: a védtelen bébit táplálni kell, ringatni kell, minden rossztól megvédeni, és a nő az első pár hónapban semmi másra nem tud figyelni. A férfi viszont nem érti, miért került ki a pikszisből, hogyhogy már nem ő a legfontosabb.
(© Natalie Karpushenko)
Elveszett az élettársamban a nő! Csak donornak kellettem a feleségemnek – siránkoznak az internetes fórumokon a férfiak.
A nő pedig zavarban van. Ki is ő? Anya? Feleség? Házvezetőnő? Mitől nő egy nő? – kérdezgeti. Míg szingli, addig arra vágyik ezerrel, hogy egyszer feleség legyen. Később a „csak kettecskén” élet sem elégíti ki, az ösztönei arra kapacitálják, hogy anya legyen. Aztán hirtelen azt veszi észre, hogy három pozícióba is belőtte magát. Reggeltől estig anya, délutántól estig (mikor végre hazaér a férj) szorgos kis tündérfeleség, és ha mázlista, s bírja szusszal, akkor estétől reggelig szerető. De bírja szusszal?
A „nő” és az „anyaszerep” konfliktusa válságba sodorhatja a nőt. Kifelé azt sugározzuk, hogy milyen jól érezzük magunkat, de belül elveszünk. A gyermek az első, a partner pedig jobbik esetben másodlagos tényező – vagy inkább probléma? A legtöbb anya nem beszél nyíltan az érzéseiről, mert attól fél, még megköveznék.
Csak a gyerek, semmi más
A szülés után az anyánál fellépő vágyhiány krízist okozhat, ha a párok nincsenek tisztában azzal, hogy a jelenség természetes. „Amióta megszületett a gyerek, mintha elvágták volna: a feleségem hozzám sem ér... Csak a gyerekkel törődik.” A kismama szexuális visszahúzódása miatt sok férfi más nő karjaiban keres vigaszt, magyarán: megcsalja a felségét.
A hormonok játéka
A szakirodalom a jelenséget a „vágy csendjeként” emlegeti. A gond a tabusításból ered: se a nők, se a férfiak nem beszélnek róla (a férfiak is inkább csak csalnak).
Él ugyan valamiféle homályos elképzelés arról, hogy az anya „a hormonok miatt” viselkedik ilyen furán. Ilyenkor ugyanis a tejelválasztást segítő hormon veszi át az uralmat. A prolaktin fontos szerepet játszik az anyai ösztönök kialakulásában. A szoptatás során pedig jócskán megemelkedik a szintje. Ám nem csupán „tejet” termel, fékezi a szexuális vágyat, a libidót is – valamint gátolja a petefészek tüszőinek érését, vagyis csökkenti az újabb teherbe esés esélyét. Ezért van az, hogy a nő számára „csak a gyerek létezik, semmi más”.
A gátmetszés és a császáros édesanyáknál a műtéti seb is okozhat kellemetlenségeket a szex szempontjából. Az akár egy évig is jellemző hüvelyszárazság tönkreteheti az anyák szexuális életét. Nem említve a tejcsorgást és mellérzékenységet: ezek sem támogatják a szexet. Nem ritka, hogy a szoptatás teljesen kielégíti az anya összes intimitásigényét.
Az anyatej apadásával azonban fokozatosan visszaáll a hormonháztartás – de azért később is lehetnek zavarok. A gondoskodó anya a többi szerepét – feleség, szerető – gyakran háttérbe szorítja. A régi szemlélet még mindig él, miszerint egy jó anyának már nincsenek vágyai, csak a gyerekeinek él. Még ma is sokan azt tartják, hogy a jó anya minden energiájával kizárólag a gyermekét szolgálja. Az anyák és nagyanyák nemzedéke még azt tartotta, hogy az a jó, ha a nő a házasságon belül elfojtja a vágyait. A régi világ szemlélete szerint egy jó feleségnek nincsenek vágyai... Attól féltek ugyanis, hogy ha a nők majd a saját igényeiket követik, és szabadon megélik a szexualitásukat, akkor szétesik a család, és darabjaira hullik a társadalom.
A nő monológja
Elegem van abból, hogy főzelékszagú vagyok, mert mindennap főznöm kell. Elegem van abból, hogy mindennap takarítanom kell. Elegem van abból, hogy egész nap egyedül vagyok otthon a gyerekkel. Elegem van abból, hogy a férjem csak késő este jár haza. Elegem van abból, hogy sehová sem mehetek, mert nincs kire hagyni a gyereket (de úgy se bíznám rá senkire). Hallgatom őt, és közben arra gondolok, milyen önző nő ez az Ani. Csak magára gondol, meg arra, hogy jól nézzen ki. Rajtam bezzeg melegítő és sportcipő van, a nyakamban hurci. Egy szűk naciból kibuggyanna a hájam, a selyemingen meg átütne az anyatej… Bele se tudnám dugni a puffadt lábamat a magas sarkú cipőbe. Nem értem, honnan van neki ehhez energiája?
Délután ránézek a fészbúkra, mikor végre elalszik a kislányom. Mert mi maradt nekem? Félretaposott házi papucs, zsíros haj, megnyúlt és kikopott otthonka meg a szaros pelenka. Ilyenkor feldobom a lábam a puffra, és lazítani próbálok. Mert nekem is kijár a pihenés!
Azta, a gyermekkori barátnőm megszült! Nem is tudtam. Suli után ő Pozsonyban telepedett le, szóval elváltak az útjaink, és „netes barinők” lettünk. Örülök neki, hogy végre beteljesült az álma. Túl egy váláson megszenvedett érte. Le a kalappal előtte, ügyesen összeszedte magát. De édes ez a Máté! Görgetem tovább a fotókat, majd jön egy nagy „WAU!”. Ez az Anikó milyen jó bőrben van! Elfog a sárga irigység... Én nem bírom leadni a felszedett kilókat, ő pedig karcsúbb, mint valaha. Dicsekszik is a sikereivel. De azért nem kellett volna beírnia, hogy nem siránkozni kell, és kifogásokat keresni. Felmegy bennem a pumpa, offot nyomok, és inkább bekapcsolom a tévét...
Ám Isten útjai kifürkészhetetlenek. Pár hét múlva összefutunk a gyermekrendelőben. Na, ott aztán jól szemügyre veszem ezt az Anit! Eszméletlen tűsarkút visel, formás combjain feszül a farmernadrág... Egy márkás inget dobott fel hozzá, amiből már-már kibuggyan a melle. (Vajon anyatejes a gyereke?) Biztos nem az, hogyan is lenne az, akkor nem lenne ideje a cicomára. Na meg a cirmosra satírozott szemén se látszik az éjszakai virrasztás nyoma. Ani odatipeg mellém a férjével (aki természetesen elkísérte őket az orvoshoz). Köszönünk egymásnak, majd várja, hogy megdicsérjem, milyen jól néz ki. Meg is teszem.
– Csinos vagy. Nem is látszik rajtad a szülés!
– Köszi. Van még azért még min dolgozni. Hát, mit mondjak, sok munkám van benne. Tudod, milyen nagy bennem az akarat. Nem hanyagolhatom el a férjemet, a szülés után is tetszeni akarok neki.
(© Natalie Karpushenko)
A férj monológja
Egy ideje már nem fekszik le velem a feleségem. Tudom, hogy sokat dolgozom, szinte minden nap csak estére érek haza. Ez a szülés előtt is így volt, de azt mondtuk, hogy majd valahogy megoldjuk. Ám úgy látszik, mégsem sikerült. Aninak csak ő maga létezik meg a gyerek, én nem vagyok sehol. A csodálatos feleségből nagyszerű anya lett, anya tudja, mi jó a gyereknek... Apa pedig anya szerint csinált mindent, és ez lett a vége. Ani csodálatos teremtés. Olyan csinos volt a várandóssága idején. Illett neki a pocak. Megszületett Ákos fiunk. Amikor hazahoztam őket a kórházból, pár nehéz éjszaka után úgy döntöttünk, hogy átadom a helyemet a nagyágyban Ákosnak. Minden reggel kelek, utazok, tárgyalásokra járok. Nem láthatják rajtam az üzleti partnerek, hogy fáradt vagyok és kialvatlan. A gyerekszobában legalább ki tudom magamat pihenni, és kényelmesebb Anikónak is. De a forgatókönyv mindig ugyanaz. Hazaérek dögfáradtan, és Ani már a lépcsőn vár.
– Hol voltál ilyen sokáig? Tudod, hogy nyolckor fürdetés van!
– Dugó volt az úton.
– Ja, persze! Én meg egész nap a gyerekkel vagyok, és legalább este számíthatnék rád, de még akkor sem lehet.
– Hol van Ákos?
– Már alszik.
Benéznék hozzá, de Anikó nem hagyja. – Ne menj be a szobába, mert felébreszted!
– Vacsora?
– Ott van az asztalon, lazacot sütöttem. Mentem aludni. Jó éjt!
Tíz perc múlva magányosan szemezek a rózsás lazacszelettel a konyhában… Se puszi, se pacsi. Akkor jó éjt! És ez így megy mindennap... Pedig olyan jólesne pár kedves szó! Esetleg egy hátmasszázs. Vagy ha legalább egyszer beosonna mellém a gyerekszobába, de nem. A hétvége meg? Mindig azon voltam, hogy minél több hétvégét együtt töltsek a családdal. Olyankor eljártunk sétálni. Jobban szerettem a babakocsis sétákat, mint a hurcisakat, mert akkor legalább át tudtam karolni Anit. Mintha nem is akarná, hogy megfogjam. Ám egy idő után azt vettem észre, hogy már nincs közös témánk a gyereken kívül, és alig van közös élményünk.
A testi vonzalom még él(ne) is bennem, ha nem utasítana vissza folyton. Mert ő mindig akkor akar, amikor én nem tudok. S olyankor jönnek a gyanakvások…
Biztos van valakid, azért nem kívánsz, blablabla. Amikor meg én szeretnék vele lenni, azzal küld vissza az ajtóból, hogy fáradt. Mára megelégeltem, és nem közeledem hozzá. Mikor Ákos fiunk egyéves lett, Ani úgy döntött, hogy kondizni fog, és havonta egy szabad péntek estét kért tőlem és a fiunktól. Ákos igazi játszópajtás, jókat kacagunk együtt. Nem is bánom már, hogy az egész péntek (és most már a szerda) estét is a fiammal tölthetem. A feleségem meg egyre karcsúbb. Hiába mondom neki, hogy fölösleges annyit tornásznia, nekem úgy tökéletes, ahogyan van. Ám nem hisz nekem, csak a saját szemének hisz meg a barátnőknek... Nem tudom, mi lesz így velünk. Szerintem teljesen elhidegültünk.
Mi a megoldás?
John M. Gottman, a világ egyik legismertebb pszichológusa a következő megoldásokat javasolja a párkapcsolati krízisekre.
- Kezeljük a szülővé válás időszakát tudatosan! Az első három év minden családban átrendezi az addig kialakult életmódot. Ha ezen túlestünk, utána minden visszaáll az eredeti kerékvágásba. Érzelmi és szexuális téren is!
- Ne csak a saját szükségleteinkre figyeljünk, de egymáséira is! A férfiak hallják meg a nő szavai mögötti mondandót is: „Most NEM…, de érezni akarom a közelségedet, karolj át, és bújj hozzám akkor is, ha tudod, nem lesz folytatás.” A nők pedig érezzék ki a férjük viselkedéséből ezt is: „Kibírom egy ideig nélküled, de tudnom kell, hogy még mindig kívánatos vagyok-e a számodra, és azt, hogy fontos vagyok-e még neked.”
- Szóval, szánjunk időt egymásra!
