Harminchatszor állítottunk már a férjemmel közösen karácsonyfát, és hetvenkétszer ünnepeltük együtt a karácsonyt. Mi minden ünnepet kétszer ülünk meg.
Férjem ugyanis magával hozta házasságunkba a pravoszláv ünnepeket. Amúgy Komáromban ismerkedtünk meg, ahol a tüzes szemű szerb hajósnak megállt a hajója...
Ahogy mondtam, minden ünnepet kétszer is megülünk. Ebben az a szép, hogy annak, akinek nincs ünnepe, fontos, hogy a másik nagy napját azért megszépítse. Házasságunk kezdetén az én délceg szerb hajósommal Belgrádban képzeltük el a közös jövőt (ahonnan csak a délszláv háború kitörése után költöztünk haza). Az első kinti karácsonyunk előtt nagyon elszontyolodtam, mikor megtudtam, hogy náluk nem akkor van karácsony, mikor minálunk... Sőt, fenyőfát sem állítanak, mert azt náluk csak újévkor szokás, akkor ajándékozzák meg a gyerekeket valami aprósággal. (Hogy úgymond gazdagon induljon az év.)
A szerbeknél a szenteste január 6-án jön el. Ez abból ered, hogy különböző naptárt használunk. Mi a Gergely-naptárt, melyben Gergely pápa 13 nappal előrébb csúsztatta az ünnepeket. A naptárreformot azért javasolták, hogy a húsvét közelebb essen a tavaszi napfordulóhoz. Az ortodox egyház azonban merev, tartja magát a régihez. (Érdekesség: a szerb az egyetlen nyelv, amelyik a cirill és a latin ábécét egyaránt használja.)
Megszerette a miénket!
Ám december 23-án, a „mi” karácsonyunk előtti napon Belgrádban is fenyőfával és díszekkel felpakolva jött haza a férjem. S igazi békebeli karácsonyt teremtett nekünk ott, a pravoszláv Szerbiában, mert akkor már Dávidunk is megszületett. Igazából a férjem beleszeretett a mi karácsonyunkba, mikor csengővel csilingelünk, és van sok ajándék, mert ez az ő óhitű karácsonyaiból nagyon kimaradt. A szerb karácsonyban nincs jelen a mi ünnepünk meghittsége és pompája, náluk például nincs is feldíszítve a lakás, nem száll át angyal a szobán...
Még mindig Belgrádban!
A szerb karácsony menete a következő volt. A család január 6-án asztalhoz ült (bár szegény anyósom inkább roskadt, mert ő annyira izgult minden ünnep előtt, annyit sütött-főzött, hogy majdhogynem belebetegedett). Az ő Badnji danuk, azaz tölgyfanapjuk onnan kapta a nevét, hogy a hagyomány szerint az ünnep reggelén a családfő kiment az erdőbe tölgyfaágért, hogy aztán azt otthon elhelyezzék a család védőszentjének oltárán (itt minden családnak van védőszentje). Az oltáron díszes mécsestartó és a szentet ábrázoló ikon is megtalálható, amely az apáról mindig a legöregebb fiúra száll. A tölgyfaágat régen elégették, hogy füstje szerencsét hozzon a házra – de ez már nem divat. Bár Belgrádban a templomok melletti máglyánál volna erre lehetőség, de már kevesen szánják rá magukat. (A városiak a tölgyfaágat is a piacon veszik.)
Kalácsnak kinéző kenyér
A vacsora általában az öt órai harangozás után kezdődik. A szépen megterített asztalra régen szalmát is tettek, de ma már inkább csak alá szórnak egy keveset. A teríték fő dísze a badnji kolač (a textúrája neve ellenére inkább a kenyérhez hasonlít). Ezt anyósom olyan szépen ki tudta cifrázni nyers tésztából készített figurákkal, hogy mindenki a csodájára járt. Amikor a férjem és unokatestvérei még kicsik voltak, a nagymama sütött česnicát is (ezt karácsonyi pogácsának hívják): ennek sütőporos, olajos tésztája volt. A nagyi a szintén kidíszített édességbe egy-egy pénzérmét is elrejtett, és felszeletelésnél odafigyelt, hogy a szerencsét hozó szelet mindig valamelyik unoka tányérjára kerüljön.
Itt is böjt!
A pravoszláv családokban ugyanúgy böjti étel kerül a karácsonyi asztalra, mint nálunk. Az étkezés megkezdése előtt a családfő meggyújtja a gyümölcsök közé szúrt hosszú és vékony gyertyákat (Ezeket nagyon szeretem!). Utána mindenkit Hristos se rodi! (Krisztus megszületett!) felkiáltással köszönt, amire azt kell válaszolni: Vaistinu se rodi! Tehát valóban megszületett, kezdődhet a vacsora. A legtöbb háznál a fő fogás a hal, melyhez a férjem családjában pasulj, vagyis összetört babból, sok fokhagymával készült köret dukált – így a komáromi pravoszláv karácsonyunkra is azt készítem. Utána jöhetnek a jó kis pecsenyék, a sarma, vagyis a töltött káposzta, és mindenféle földi jó.
Állnak a hívek
Tudnivaló, hogy a pravoszláv és ortodox templomok (főleg a liturgiában van eltérés köztük) gazdagon vannak díszítve ikonokkal. Ám ahogy teltek az évek, anyósomék egyre ritkábban mentek templomba. Öreg, megfáradt lábuk már nehezen bírta a majdnem két órányi álldogálást. A pravoszláv liturgia ugyanis fárasztó, mert a templomokban állnak a hívek. Igaz ugyan, hogy oldalt mindenütt kikészítenek pár padot – de ezt az idősek a még náluk is korosabbaknak engedik át.
Az ünnepi díszítés részét képezi itt is a zöldellő búza, amely az élet szimbóluma. A miséknek, melyek leginkább ószláv nyelven zajlanak, megvan a maguk igencsak hosszadalmas menete, és közben sosem fogy ki a tömjén illata a levegőből. A pravoszláv templomokban egyébként az egyetlen hangszer az emberi hang... Az énekeket hallva az embernek olyan érzése támad, hogy ezek a dallamok nem csupán a templom falait töltik be, de a mennyet is...
