A család felbomlása óriási megrázkódtatás minden szereplő számára. A válást mindenki megszenvedi: nemcsak a szülők, de ugyanúgy a gyerekek is. Ilyenkor az ismert világ szétesik, semmivé válik, eltűnik valamiféle homályos ködben. Csak az ismeretlen és a bizonytalanság marad.
A család szétszakadása hatalmas stressz a gyerekek számára, ez kétségtelen. Jó hír viszont, hogy a szülők sokat tehetnek azért, hogy a különválás elviselhetőbb legyen mind a gyerekek, mind saját maguk számára. Mit tehetünk annak érdekében, hogy a résztvevők a lehető legkevesebb sérüléssel vészeljék át a különválást? Cikkünkben ehhez nyújtunk pár gyakorlati tanácsot.
„Azt hiszem, tízéves koromban éltem át a legnagyobb fájdalmat, amikor kivették a mandulámat. De ha gyerekkorom legrosszabb perceit kellene megneveznem, akkor azokat az alkalmakat említeném, amikor a szüleim veszekedtek. Nem fordult elő gyakran, és leginkább apróságokon kaptak össze (valaki elrakott valamit, amit aztán nem találtak – többnyire az apám, mert mániákus rendrakó volt, ma is az). Ám én azokban a percekben halálra rémültem, mert attól rettegtem, hogy el fognak válni, és darabokra szakad a család. Kihez kerül a nővérem? És kihez én? Hol fogunk lakni? Aludni sem tudtam a félelemtől: telesírtam a vánkosomat, és abban reménykedtem, hogy reggelre elsimul az egész. (Többnyire el is simult.) El sem tudom képzelni, hogyan éreztem volna magam akkor, ha valóban elválnak a szüleim...” – meséli a pszichológus.
Kíméljük a gyerekek érzelmeit
Stephanie Samar amerikai pszichológus azt ajánlja a szülőknek, hogy ne nyugtalankodjanak túlságosan a gyerekek reakciói miatt közvetlenül a válás bejelentése után. „A heves érzelemkitörések és szemrehányások teljes mértékben érthetőek. Gondolunk arra, hogy ha minket ennyire megvisel ez a helyzet, milyen bonyolult és nehéz lehet a gyerekek számára, akik egyáltalán nem irányíthatják az eseményeket! Ne viselkedjünk úgy, mintha azért válnánk el, hogy a gyerekeknek jobb soruk legyen (még akkor sem, ha egy-egy kapcsolatból jobb kilépni a gyerekek érdekében is).
Adjunk időt és módot a gyerekeknek, hogy feldolgozzák a rossz hírt. Ne igyekezzünk megvigasztalni őket, amikor elmondják, hogy szomorúak, dühösek vagy csalódottak, és főleg ne becsüljük le az érzelmeiket.”
„Amikor a szüleink váltak, rengeteg játékot vettek nekünk, hogy felvidítsanak bennünket” – meséli Andrea (57), egyik gyerekkori barátnőm. „A bátyámmal mindketten új biciklit kaptunk, na meg hatalmas plüssállatokat; elvittek bennünket állatkertbe és színházba. Mintha el akartak volna halmozni minket minden földi jóval, figyelmességgel és szórakozással. De mi szomorúak voltunk, és haragudtunk rájuk. A nagy plüssmedvét egyenesen utáltam: a látványa összekapcsolódott bennem azzal, hogy vége a családunknak. Legszívesebben kihajítottam volna az ablakon, vagy elégettem volna, hogy kitöröljem az emlékezetemből, eltüntessem a világból.” Talán jobb lett volna, ha Andrea valóban megteszi. Ki tudja... Talán megkönnyebbült volna. Ilyen helyzetben érthető a harag, a frusztráltság, az agresszió, az önsajnálat.
Stephanie Samar szerint a szülőknek biztatni kell a gyerekeiket arra, hogy mondják el, mit éreznek. Nagyon fontos, hogy lehetőséget adjanak nekik, hogy beszéljenek az érzelmeikről, bár ez nehéz feladat. A gyerekek ugyanis legtöbbször nem akarják, hogy a szüleik rosszul érezzék magukat, ezért nem mondják el nekik az igazságot. A gyerekeknek azonban nem az a feladatuk, hogy a szüleik jól érezzék magukat – a szülők éreztessék a gyerekekkel, hogy érdekli őket, mit éreznek, hogyan élik meg a helyzetet! Hallgassák meg őket türelmesen: nem kell nekik válaszolni, sem tanácsot adni.
„Minden szülő ösztönösen védi a gyermekeit az olyan fájdalmas eseményektől, mint amilyen a válás is. Ilyenkor a gyermekeknek leginkább arra van szükségük, hogy figyeljenek rájuk, valamint meghallgassák őket” – magyarázza a pszichológusnő.
Félelem az ismeretlentől
A válófélben levő szülők gyerekeiben gyakran megjelenik a bűntudat. A gyerekek amiatt aggódnak, hogy valami olyan valamit követtek el, ami miatt szétesik a család. Ezért a szülőknek hangsúlyozniuk kell, hogy a válás nem a gyerekek hibája, hanem a szülők döntése, és ők is vállalják érte a felelősséget.
Emellett a gyerekek a jövő miatt is sokat szoronganak. Milyen lesz az új lakásuk? Hogyan fognak iskolába járni az új lakhelyükön? Erről is sokat kell beszélgetni velük, és hagyni kell, hogy a döntésekbe ők is beleszóljanak – például az új lakás kiválasztásánál. Minél előbb tudni fogják ezeket a gyakorlati dolgokat, annál átláthatóbb és elfogadhatóbb lesz számukra az új helyzet. Ezért nagyon fontos, hogy a szülők igyekezzenek a válási folyamat alatt is megtartani a gyerekek napi rutinját, az állandóságot és a rendszerességet!
Marcinak (36) is van tapasztalata a válással. „Amikor szakítottunk a barátnőmmel, mind a ketten nagyon igyekeztünk, hogy a nyolcéves lányunk életében minél kevesebb legyen a változás. Az új lakásom alig két utcával volt arrébb attól a lakástól, amelyet átengedtem a barátnőmnek.
A lányommal együtt vásároltuk meg az új bútort, és a gyerekszoba színét is közösen választottuk ki. Úgy érzem, mind a kettőnknek sokat segített, hogy ezeket a hétköznapi dolgokat együtt oldottuk meg” – meséli Marci két évvel a válás után.
Szenteljünk figyelmet a gyerekeknek
A szülők legyenek nyitottak, figyeljenek a gyerekek érzelmeire, válaszoljanak a kérdéseikre, beszéljenek velük az aggodalmaikról is. Teremtsenek otthon olyan légkört, hogy merjenek kérdezni és beszélni az érzéseikről. És készüljenek fel arra is, hogy időközben a gyerekek viselkedése megváltozhat.
„A válást a gyerekek arra is felhasználhatják, hogy teszteljék, hol húzódnak majd az új határok. A még kialakulatlan helyzetben viselkedésük is megváltozhat: rosszabb lehet, például dühkitöréseik lehetnek. Vannak gyerekek, akik a szülő vagy más felnőtt segítségére szorulnak olyan dolgokban, amelyeket addig önállóan is el tudtak végezni. Ha a szülő észreveszi, hogy a gyereket már nem érdekli valami, amit azelőtt szeretett, vagy nem akar együtt lenni a barátaival, akkor igyekezzen visszaterelgetni őt a régi kerékvágásba. Vannak gyerekek, akik nem tudnak figyelni az iskolában, mert az otthoni zűrzavar eltereli a gondolataikat. Ilyenkor jó elmondani az osztályfőnökének, mi zajlik a családban, hogy a pedagógus támogassa a gyereket, illetve segítsen neki, amiben csak lehet."
Ne mocskoljuk a másik szülőt!
Váláskor jusson eszünkbe, hogy – ha akarjuk, ha nem – a gyereknek a volt partnerünk is a szülője marad. A gyerekek alapvető szükséglete, hogy megmaradjon és fejlődjön a kapcsolatuk a másik szülővel is. Némelyik szülő annyira haragszik a társára, hogy képes lenne megfojtani egy kiskanál vízben. Legszívesebben fogná a gyerekeket, és elszökne velük valahová messzire, hogy a másik soha többet ne láthassa őket. Ez természetes és ösztönszerű érzés, hiszen amikor veszély van, menekülni akarunk. A család szétesésekor azonban az ösztöneink ellenében kell cselekednünk. Meg kell őriznünk a nyugalmunkat akkor is, ha üvölteni szeretnénk, és maradnunk kell akkor is, ha szökni szeretnénk.
Tudnunk kell, hogy a gyerekek mindig többet megértenek, mint amit a felnőtt gondol. Ne hagyjuk magára a gyereket a bizonytalanságaival és téveszméivel. Tekintsük őt partnernek, aki szeretné megérteni a kialakult helyzetet, és részt akar venni a jövő kialakításában. Minden segítség jólesik neki. A lehetséges rossz következményektől az védi meg, ha jó viszonyban marad mindkét szülőjével!
Mind a két szülőnek igyekeznie kell, hogy a köztük levő konfliktusokat megoldják, amennyire lehet, és felállítsák azokat a szabályokat, amelyek szerint ezután működni fognak. A volt házastárssal szemben legyünk udvariasak, és ne feketítsük őt be a gyerekek előtt.
A rossz házastárs is lehet jó szülő! Ne fosszuk meg a gyereket egy gondoskodó apától vagy anyától. A gyerek számára a szerető szülő a legnagyobb kincs, akár együtt vannak, akár külön.
Valószínű, hogy az újonnan kialakuló családban konfliktusok lesznek, de meg kell tanulni kompromisszumot kötni. A szülők a fontos dolgokban igyekezzenek közös nevezőre jutni. Tanuljanak meg együttműködni, mert más út nincs...
Törődjünk magunkkal
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a gyerekek a mi érzelmeink tükörképei. Ha magunk alatt vagyunk, vagy forr bennünk a méreg, a gyerekek megérzik, és ők is így fognak érezni. A gyerekek előtt nagyon nehéz megjátszani a gondoskodó szülőt, akiben biztosak lehetnek, hogy legyőzi az akadályokat. Ezért nagyon fontos, hogy a szülő megbirkózzon a válási hercehurcával, és igyekezzen elfogadni az új helyzetet. A szülő nyugalma a gyerekeket is megnyugtatja.
A rokonság és a barátok sokat segíthetnek ebben. Nemcsak gyakorlati dolgokban nyújthatnak támaszt (a szülők vagy a testvér anyagilag támogatja a csonka családot, a barátnő férje segít összeszerelni az új bútort), de erőt adhat a biztatás is, hogy át fogja vészelni ezt a nehéz időszakot. Ha ez a támogatás valami miatt elmarad, még mindig segítséget lehet kérni egy családterapeutától, akinek van tapasztalata a válsághelyzetek megoldásában.
