Egy-két hónap és itt a szünidő, véget ér az idei tanév. Ideje megpihenni pedagógusnak és diáknak egyaránt. Hol vannak elrejtve az iskolák valódi problémái, mi segíti, és mi nehezíti a tanárok munkáját? – ezekre a kérdésekre kerestem a választ. Beszélgetőpartnereim: egy nyitott látókörű, sikeres pedagógus és egy olyan pszichológus, aki hatékonyan segíti a pedagógusokat.
– Gyermekeket, egyéniségeket, embereket alakítunk – alkotunk. Őszintén megvallva, én hivatásnak érzem a tanári pályát – mondja Klemen Terézia magyar−történelem szakos középiskolai tanár. – Nem a legfiatalabb nemzedékhez tartozom. Pályafutásom során tanítottam általános iskolában, voltam általános iskolai igazgatóhelyettes, majd igazgató. Nem csak Szlovákiában, hanem Magyarországon, Dél-Komáromban, a Kultsár István Szakközépiskolában is tanítottam, ahol számos szlovákiai tanulónk is van. A két ország iskolái hasonló problémákkal küzdenek.
– Hogy látja, mi nehezíti leginkább ezt a pályát?
– Az iskolaügyben mindig is túlontúl nagy volt a bürokrácia, mindent írni, vezetni kellett. Hazahozzuk a javítanivalót, műsorokat állítunk össze, versenyekre készülünk. Ilyenkor mindenki azt mondja: jó, de csak 6-7 órát tanítunk egy nap alatt! Azt a 6-7 órát ki lehet próbálni. Amikor nagyon intenzíven jelen kell lenni egy osztályban, és 45 percen át erősen foglalkoztatni a gyerekeket. Máskülönben bármi megtörténhet, könnyen a pedagógus fejére is nőhetnek. Egy tanuló általában akkor ül nyugodtan a helyén, hogyha kellő elfoglaltsága van. Ha nincs dolga, vagy nem köti le a feladat, akkor viszont elszabadulhat a pokol. A pedagógusnak elsősorban nem a papírokkal, hanem a tanulókkal kellene foglalkoznia. A túlzott bürokrácia meg tudja ölni az alkotó embert. Mára felhígult a pedagógiai pálya. Nem biztos, hogy olyan, igazi elhivatottságú tanítók vannak a pályán, akik valóban a jövő nemzedékét akarják formálni.
– Mivel volt már igazgató és beosztott, mindkét szemszögből meg tudja ítélni a vezetői szerep nehézségeit.
– Biztosan nagyon sokan fognak ellenkezni velem, de kimondom: vezetőnek születni kell. Az az igazi vezető, akit elfogad a közösség, akire egy kicsit felnéznek, és akit hajlandók követni. Ez mindig így volt a történelem folyamán. S most teljesen mindegy, hogy nagy vagy kis közösségről beszélünk. Az a jó vezető, aki maximálisan megteremti a feltételeket, a jó légkört a munkában. Toleráns, megpróbálja megnyerni a maga számára azokat a kollégákat, akik esetleg ingadozóak, vagy nem éppen nézik őt jó szemmel.
Egy felmérés szerint (400 főt kérdeztek meg) a sztrájkoló pedagógusok számára az anyagi elismerés csak a megkérdezettek 67%-a szerint okoz nagy gondot, ezzel a harmadik a sorban. A pályán valódi problémának látják az állandó szélmalomharcot a változó törvényekkel és az értelmetlen bürokráciával (98%), a társadalmi problémákból, nem megfelelő jogi szabályozásból és az általános értékválságból eredő szülő-pedagógus konfliktust (68%) és a félelemkeltés eszközeit alkalmazó vezetőket (65%).
– Milyennek látja a sokat vitatott gyerek-pedagógus viszonyt?
– A tanítványok akkor fognak veled jól együttműködni, ha tiszteletben tartod őket. Ők is emberek, nem nézheted őket káposztafejeknek. Amikor bemegyek egy új osztályba, elmondom, hogy amíg ti tiszteletben tartotok engem, és tisztelettel szóltok hozzám, én is tisztelni foglak benneteket. Jó a kapcsolatom a tanítványokkal. Osztályom egyik fele az ügyviteli, a másik a sportpedagógia szakcsoport. Az utóbbiaknak heti két óra pszichológiájuk van. Látom, hogy ők mennyivel jobban tudnak konfliktushelyzeteket kezelni. Minden nagyobb iskolában szükség lenne egy iskolapszichológusra. A serdülők végtelenül sérülékenyek, és ha mi ebben az időszakban nem tesszük őket helyre, akkor sajnos a későbbiekben stabil lelkületű emberek helyett labilis felnőttekké válnak. A tanulókkal általában – azt kell hogy mondjam – mégis sokkal könnyebb a pedagógus dolga, mint a szülőkkel.
– Tényleg annyi gond van a mai szülőkkel?
– A megfelelő intelligenciával rendelkező szülőkkel nagyon jól lehet együttműködni. Személyesen nem volt gondom ilyen szülővel, de tapasztaltam, hogy a kollégákhoz bejönnek, flegmán beszélnek. Szerintem sokszor azért nincs meg a kellő tiszteletadás, mert a társadalom sem becsül minket úgy, ahogyan kellene. Aki nincs megfizetve, az sok szülő szemében sem annyira értékes ember.
Klemen Terézia
– Akik tanítanak, rendszerint az iskolapadból egyenesen a katedrára kerülnek, s hosszú évek után onnan vonulnak nyugdíjba. Külföldön bizonyos számú letanított év után némi váltást ajánlanak. Vagy egy év pihenőt, hogy a tanár fel tudjon töltődni.
– Volt az életemben egy időszak, amikor nem tanítottam. Nyolc éven keresztül export-importtal foglalkoztam. Igen, jobb volt a keresetem, és jó munka volt. Sokat tanultam általa. Ha történelemórán tanítom az ipari forradalmat, a gazdasági válságokat, olyan dolgokat is el tudok mondani, amit a gyakorlatban, a saját magam bőrén megtapasztaltam, és a tankönyveken keresztül esetleg másképp láttam. Ha tanítanom kell a kereskedelmet, tudok beszélni róla. Szívesen foglalkoznék tehát mással is, de egy a baj: szeretek tanítani. Gyermekeket formálni, terelgetni, tudást átadni, kicsit alakítani rajtuk, hogy jobbá, okosabbá váljanak. Ezt a gyerekek is érzik, és évek múlva is felkeresnek, akár a Facebookon keresztül is.
Minden problémának van megoldása
Dr. Strédl Terézia pszichológus, egyetemi oktató számos tréninget vezetett már pedagógusok részvételével. Korábbi szavait idézzük.
– Sokan nehezen viselik a konfliktusokat, nem tűrik az ellentmondást, vagy nem akarnak ütközni. Mit lehet ilyenkor tenni?
– A konfliktusok az élet részei. Nem kell őket kikerülni, hanem meg kell tanulni kezelni. Mi olyan kultúrában élünk, ahol a gyermek mindig azt hallja: „ezt nem szabad!“, „ezt ne csináld!“. De ki mondja meg neki, mit szabad, és hogyan csinálja? Maga a tréning azt jelenti, hogy tapasztalj meg csoportban valami olyat, ami gazdagít. Tartalmától függően lehet személyiségfejlesztő, kommunikációt megcélzó, konfliktusmegoldó, toleranciatréning. A lényeg a csoporthatás. Szimulált gyakorlatok segítségével különböző készségeket fejlesztünk. A csoporton belüli bizalom fokától függ, hogy a szimulált helyzet valós helyzetté alakul, vagy sem. Mindig megkérdezem, hogy melyik problémával foglalkozzunk.
Eleven problémával mindig jobb dolgozni, mint kitalálttal. Ha a csoportban nem alakul ki a kellő bizalom, maradunk a megajánlott témánál. Ezen keresztül mutatjuk be, hogyan lehet egy problémát megoldani.
– Például közvetítéssel (mediáció) vagy szabad ötletbörzével (brainstorming). Általában pedagógusokkal dolgozom. Ha kialakul a kellő bizalom, akkor bizony átmegyünk egyfajta önépítő tréningbe. Ekkor előjönnek a magánéleti problémák, a házassági, családi konfliktusok, de előjöhetnek a pedagógiai kollektíván belüli gondok. Ilyen a pedagógus-igazgató, pedagógus-pedagógus, de gyakori a pedagógus-szülő, pedagógus-tanuló konfliktus is. A pedagógus-diák viszonyban leggyakrabban a verekedés, a veszekedés és a lopás szokott gondként felmerülni. Segítheti a megoldást, hogy a diákönkormányzat meghívására tréningeket tarthatunk a diákoknak is.
– A kiégési szindróma (burnout) bármelyik pályán elérheti az embert. Míg egy csúcsmenedzser vagy művész „kiégése“ általában mások számára is egyértelmű, szédítő gyorsasággal megy végbe, addig ez a pedagóguspályán gyakran észrevétlenül rombol. Hogyan lehet észrevenni az első jeleit?
– Mindenképpen az érdeklődés hiányában, egyfajta rezignációban mutatkozik meg. A legdurvább állapot az, ha már csak a fizetésért jár be az ember, „muszáj valamit csinálni, és nekem nem akadt más“. Teljes letargiába kerül. Ha a jelek nagyon feltűnőek, akkor azt észreveszi, visszajelzi a kollektíva és a vezetés is. Maga az érintett személy önmegfigyeléssel észlelheti. Nem tud újítani. Akármilyen erőtlenül megy be az iskolába, a gyerekek feltöltik a pedagógust. Ha nincs meg ez a kölcsönösség, akkor baj van.
Dr. Strédl Terézia
– A kiégés visszafordítható folyamat, vagy ilyenkor jobb elhagyni a pályát?
– Ez érdekes, mert Amerikában azt mondják, hogy 5-10 évenként gondolkozzunk el azon, hogy munkahelyet cseréljünk. S 10 évenként lehet, hogy pályát is kellene módosítani. A mi munkaerőpiacunk nincs erre felkészülve. Tehát inkább beszéljünk arról, hogy mit lehet tenni a kiégés ellen. Meg lehet újulni. Gyakori, hogy már külső segítségre van szükség. Ez lehet egy tréning, lehet pszichoterápia, és bizony meg kell említeni a gyógyszeres kezelés lehetőségét is. A kiégés határos a depresszióval, s ha a kettő összetalálkozik, akkor feltétlenül pszichiáterhez kell fordulni.
– A pedagógusi munka nagy odafigyelést igényel. Ahhoz, hogy hosszú távon is örömét lelje benne a tanító, milyen személyiségjegyeket kell megerősítenie?
– Mindnyájan mintakövetők vagyunk. A gyermek kap egy modellt, s nem mindegy, hogy az a modell számára pozitív, vagy sem. Ilyen modell a gyermek számára az iskolában a pedagógus. A pedagógiában nagyon fontosak a tárgyi tudás, amit át kell adni a gyerekeknek. És fontosak a kompetenciák is, amelyek ebben segítik a pedagógust. Az első ilyen a hitelesség (kongruencia). Amiről beszélsz, az legyen úgy, ahogy mondod. A gyermek nagyon hamar kiérzi azt, ha ott vagy okos, ami nem a szakterületed.
Be lehet vállalni, ha valamit nem tudunk. Másik terület a beleérzőkészség (empátia). Ne a te fejeddel oldd a problémákat, hanem próbáld magad beleélni a gyerek vagy a másik ember helyzetébe. Könnyebben megérted, miért cselekedett úgy, ahogy.
– Ha csak saját egómon keresztül filtrálom a helyzeteket, akkor nem biztos, hogy jó megoldáshoz nyúlok. Ilyenkor lehet olyan érzésem, hogy én mindig jól oldom meg a felmerülő problémákat, csak a környezetem nem kér belőle. A nevelésben még mindig ott van az a mítosz, hogy én mint pedagógus sokkal jobban tudom, hogy a neveltemnek mi kell, mint ő saját maga. Én ezt csak sejthetem. Ha megteremtem a valódi bizalmi közeget, akkor a tanulótól is hallhatom, hogy mi is a probléma. A harmadik dolog a feltétel nélküli elfogadás, és azt hiszem, ezzel van a legnagyobb gondunk. Elfogadlak, de – s amint ott van a de, akkor én már feltételeket szabok. A másik viszont nem tudja teljesíteni azokat a feltételeket. Mindegyikünk igénye, hogy elfogadják, szeressék, tiszteljék. Ez életszükséglet, hogy elfogadjanak olyannak, amilyenek vagyunk. Elfogadlak a másságoddal, kiindulva abból, hogy a másság gazdagít.
