Manapság alaposan végig kell gondolnia egy nőnek, mennyi gyermeket hoz világra. Főleg, ha olyan, mint én, aki speciel imádja a munkáját.
A nők részmunkaidős foglalkoztatása, persze, csak részben megoldás: erre ugyanis nem vonatkoznak a biztosítások. A nő megint csak hátrányos helyzetbe kerül – nem veszik figyelembe, hogy más helyzetben van, mint a férfi. Pedig éppen, hogy kivételezés járna neki, hiszen gyermeket csak nő tud szülni, férfi nem. Ehelyett a szüléssel a nő hatványosan hátrányos helyzetbe kerül.
Mostanában nem találom a helyem – panaszoltam nemrégiben a barátnőmnek. – Ürességet érzek, és nem tudom, hogyan, mivel kéne megtöltenem az életem. A barátnőm a legnagyobb meglepetésemre ezt felelte: – Tudod, mikor mondtad utoljára ugyanezt? Mielőtt teherbe estél a lányoddal! Ő már három elmúlt, és az ösztöneid azt súgják: itt lenne az ideje a következőnek! Nagyot sóhajtottam: – Tudod, épp most dolgozok egy cikken: sikeres anya legyen-e az ember, vagy inkább sikeres nő. És arra jutottam, hogy se így nem jó, se úgy nem jó.
Ez van. A nőknek a múltban az jelentette az önmegvalósítást (más útjuk nemigen volt), hogy sorra szülték gyermekeiket. A 21. században azonban a régi minták már nem működnek – az újak meg nincsenek kiforrva. A nők, legyenek húsz- vagy ötvenévesek, lázasan keresik a saját útjukat. A társadalom hol ezt, hol azt sugdossa a fülünkbe. Egyvalami azonban biztos: ez a társadalom nem támogatja az anyát. A nő így csak egyet tehet: megpróbál lavírozni az anyaság és az egyéb elvárások között, és megbékél azzal, hogy hol ez, hol az hiányzik az életéből.
Karrier helyett család
Jobb körökben újabban nagy divat, hogy gazdag, többnyire konzervatív világnézetű férfiak feleségei otthon maradnak, mert állítólagos életcéljuk, hogy a családnak szenteljék az életüket. Addig gond egy szál se, míg a nőnek tényleg nincsenek egyéb vágyai. Azonban ezek az okos férfiak többnyire okos feleséget választanak maguknak. A „született” feleségek jó családból származnak, egyetemeket végeztek, ígéretes karrier vár rájuk. Aztán szépen otthon maradnak, mert őszintén hiszik: így lesz a legjobb (hiszen a férj is ezt akarja!). Kettő, három, négy gyermeket szülnek a férjnek, aki reggeltől estig távol van – igaz, cserébe egy vagyont keres.
A családot egyértelműen az apuka „pénze” tartja el, a feleség feladata „megteremteni” hozzá a boldog hátteret (összefogni a családot). Jut pénz bejárónőre, mosogatógépre, kirándulásokra, szép ruhákra és magániskolákra is. Az asszonynak tehát – a többi, csóró nő szemében, de saját édes anyukája szemében is – aranyélete van. Mit akarhat? Mert a történet gyakran rosszul végződik. Hogy miért? A nő az otthon üléstől „eltompul” (nem érik új impulzusok és kihívások, önbizalma csorbul). Miközben a világot hódító férfi fejlődik, új és új utakat cserkész be (a jobbik eset, ha vadászszenvedélye csak erre terjed ki). Már nem az az ember, akihez a nő férjhez ment, de a nő sem az a csillogó szemű aranylány, akit anno megkért. Egyre nagyobb köztük a szakadék és a nő úgy érzi, bennragadt az aranykalitkában.
A kamasz gyermekek sem nagyon értékelik, hogy az anyjuk feláldozta az életét. Nemegyszer a férjjel együtt sértegetik halálra az asszonyt. A nő úgy érzi, az élet becsapta: mindenki jól járt, csak ő nem. Belefásult a megfelelésbe, elvesztette egykori hamvasságát, a szakmájából is kikopott. Tanulság: szép dolog a családnak szentelni az életünket, de csak akkor, ha nem áll előttünk egy másik út is.
Nem „nőietlen”, se nem „családellenes”, ha egy nő törekvő. Ha iskolákat végeztünk, és tehetségesnek érezzük magunkat, ne adjuk fel álmainkat. Senkiért és semmiért.
Egy fenékkel nem lehet két lovat megülni, avagy a sikeres nők kínjai
Évát és Sanyit régóta ismerem, Éva kulturális menedzser, Sanyi pedig operatőr és sajtófotós. Munkájuk lételeme a mozgás: hol ide, hol oda kell menni, főleg estefelé, mert hát a kultúrprogramok délután öttől kezdődnek. – Mennyire változott meg az életetek Enikő (most négyéves) megszületése óta? – kérdeztem a név nélkül nyilatkozó házaspárt. – Nagyon! – feleli Éva. – Azt érzem, hogy nem tudok száz százalékra teljesíteni. Nem tudok egy fenékkel két lovat megülni... A kislányomnak szüksége van arra, hogy anya minden este megsimogassa, hogy rend vegye körül.
A karrieremet hanyagolnom kell, sorra mondom le a jobbnál jobb ajánlatokat. Én meg hiába imádom a gyermekem, hiába ragyog a lakásom, fél lélekkel ott maradtam a munkahelyemen… – Én azt tapasztaltam – teszi hozzá Sanyi –, hogy nemcsak a nőt „bélyegzik meg”, ha gyermeke születik, hanem a férfit is. Mikor Enikő kicsi volt, előfordult, hogy Évának és nekem egy időpontra jött ki meló. A bébihordozót a mellemre kötöztem, és úgy fotóztam. A baba végig aludt, a képek jól sikerültek – engem azonban a megrendelő, akivel egyébként évek óta együtt dolgoztam, soha többet nem hívott. Azóta eleve kevesebb munkát kapok. Ugyan már, mondják megértően, neked gyereked van… Tanulság: ha komoly karrierre vágyunk, de gyerekeket is szeretnénk, próbáljuk meg délután négyre letenni a munkát. Ha ez nem megy, be kell látnunk, hogy az önmegvaló - sítás eltolódik – a gyermek 14 éves koráig.
Család mellett munka – kényszerből
Tény persze, hogy nálunk a legtöbb nő nem azért dolgozik, mert imádja a munkáját, és szeretne „önmegvalósítani”. Dolgozni kell, különben nem lesz mit enni. (És még „kétkeresős modellben” sem biztos, hogy a család nem fog szűkölködni. Nem beszélve arról, hogy egyre gyakrabban a nő a családfenntartó, mert a férfi tartósan munkanélküli, vagy „csak egyszerűen” nincs.) – Mikor férjhez mentem, természetes volt, hogy mindent én csinálok – meséli Klaudia, két gyermek édesanyja. – Megfőztem, elmosogattam, kitakarítottam. Az egész játéknak tűnt, hiszen csak ketten voltunk. Még élveztem is, hogy körülugrálom a férjem, aki persze szintén élvezte a kényeztetést. Aztán megszülettek a fiaink, egyik a másik után. És én azon kaptam magam, hogy reggeltől estig meg sem állok, miközben a férjecském a tévé előtt heverészik, s nem érti, miért hisztizek…
Verhettem a buta fejemet a falba. Hiszen eddig jó volt így, még én vettem ki a kezéből a főzőkanalat, s akkor most miért nem jó?! Csak már én is munkába álltam, délután ötre érek haza a gyerekekkel. Ettől kezdve tanulok a nagyobbal, odafigyelek a kisebbre, vacsorát főzök, összedobom a lakást, beszedem a reggel kirakott ruhát, nyolctól pedig vasalok a tévé előtt. A lakás tiszta, a gyermekeim tisztára súrolva – én meg hullafáradtan zuhanok az ágyba. Reggel hatkor kelek, és kezdődik az egész elölről. Hogy magamra mennyi időm marad? Semennyi. Adok magamra: igyekszem csinosan öltözködni, sminkelni, de a lelkem meghalt, egy önjáró gép.… Legszebb álmom, hogy kapok a páromtól egy hatalmas mosogatógépet, és legalább kétszer hetente jön egy bejárónő. Szerintem ennyit minden dolgozó nő megérdemel. Tanulság: a házasság elején egyezzünk meg, ki milyen feladatot végez el a háztartásban. Tartsuk magunkat a saját szabályainkhoz, ne akarjuk eljátszani a tökéletes feleséget és a konyhatündért.
Gondoljunk a jövőnkre!
A lázadó feleség Gizi lakása gyakran olyan, mintha bomba robbant volna. Az előszobában elbotlok a cipőben, a ruhák szanaszét dobálva az ágyakon, a konyhában kisebb hegyben áll a mosatlan edény. – Téged ez nem zavar? – meregetem a szemem. – De! Zavar – feleli. – Csak nem vagyok csodanő. Nincs időm: a munkahely és gyerekek mellett mindennap meglátogatom beteg anyámat is, és nem mondok le a tornáról se. Nem akarok kedvetlen, megfáradt feleség lenni. Lehet, hogy ronda a lakásom, de én jó nő vagyok, és jókedvű.
Gizi félretolja az asztalon heverő újságokat. Helyet csinál a kávéspoharaknak, és mesélni kezd: – Mikor férjhez mentem, anyám ekként tanítgatott: „Édes lányom, nehogy elmosogass, nehogy felporszívózz! Nem törik le a férjed keze, ő is meg tudja csinálni.” „Na de, Anya! – sápítoztam –, akkor kupi lesz, mert a Jani a gyerekekkel még csak-csak eljátszogat, de mosogatni már nem hajlandó.” „Ide figyelj, lányom – felelte –, a férjed az elején még sok mindent megtesz a kedvedért, mert szeret. Utána, ha megkopik a szerelem, már rá nem szeded semmire. A férfi különben sem tiszta lakást akar, hanem jó szexet egy jó nővel. Inkább légy mindig csinos és vidám. Hogy mit mondanak a szomszédok? Ne figyelj rájuk. Ha már az elején „beállítod a rendszert”, Jani nem fog lázadozni.” Elgondolkodtam: anyámnak igaza van. Mire nekem a tiszta lakás, ha közben lesajnálnak és megcsalnak?
Úgy döntöttem: inkább magammal törődöm. Rendszeresen meditálok, fitneszbe járok – és bizony nem csak a gyerekek ruhatárára figyelek… Mivel anyu egyre betegebb, tényleg nincs idő a tökéletes lakásra, este pedig már nem vagyok hajlandó a „sokadik takarítós műszakra”. Naponta fél órát fordítok a háztartásra, és nem molesztálom a férjem, hogy ne dobja a szennyest az ágy mellé. Hétvégén mindig csapunk egy nagytakarítást – a gyerekekkel és Janival. Elvégre gyenge nő vagyok, szükségem van az erős férfikarokra! A kupi ellenére 15 év házasság után is imádjuk egymást…Tanulság: ne ítéljünk el a szomszédasszonyt, mert indul a lakása. Minden házaspárnak más-más az otthonról alkotott képe, a „rendigénye”. Előfordulhat, hogy a férjnek fontosabb egy kiegyensúlyozott feleség, aki szeretettel várja haza, mint a pormentes otthon, a csilli-villi lakás.
Stredl Terézia pszichológus: A törzsfejlődés folyamán kialakult, hogy a férfi a családfenntartó, a nő pedig a fészekrakó. Ezért a természet ellátott bennünket olyan tulajdonságokkal és feladatokkal, amelyek arra köteleznek minket, hogy ezt továbbvigyük mint „nőies” és mint „férfias” magatartást. Mára ez a rend felborult. Ideje lenne egy alapos nagytakarításnak.
Az emancipáció helyes elképzelés: azt jelenti, hogy a nő mindenféle téren egyenrangú a férfival. Ugyanakkor – miközben ma már természetes, hogy a nők is tanulhatnak, és munkát vállalhatnak – nem alakult ki ennek háttere.
Maradt a régi norma, miszerint a házimunka és a gyereknevelés még mindig a nő feladata. Nemrégiben olvastam egy felmérést, amely nagyon megdöbbentett: a magyarországi férfiak 34 %-a úgy gondolja, hogy a nőknek a főzőkanál mellett van a helyük.
Nem tudom, hogyan gondolták ezt, de azért sejtem! Mi több generáción keresztül úgy nőtünk fel, hogy a nők ugyanolyan keményen ledolgozzák a 8-12 órát, mint a férfiak. Helyénvaló, hogy a nő is dolgozzon, viszont mérlegelésre adnám, hogy mennyit. Azt gondolom, úgy lenne ésszerű, ha a nők választhatnának. Ha például a gyermekes anyukák csak 4-6 órát dolgoznának a munkahelyükön, a fennmaradó időben pedig maradéktalanul el tudnák látni a háztartást. Így kevesebb vita lenne arról, hogy mit segítsen a háztartásban a férfi, és mi a nő feladata. (Természetesen, ha a nő úgy érezné, hogy neki igenis ambíciói vannak, dolgozhatna 8-12 órát is.)
Szerintem az együttélés során mindig pontosan meg kell határozni a munkamegosztást. Időben tisztázni kell a feladatokat. Nem lehet improvizálni, hogy hol én, hol te viszed le a szemetet, hogy hol én, hol te fizeted a számlákat stb. Ha másképp nem megy, üljünk le vasárnap délután, és készítsünk egy tervet a következő hétre. Beszéljük meg, melyik nap kié legyen az autó, hogy ki viszi óvodába a gyereket, hogy ki fog porszívózni. Ha a nők munkaideje 4-6 óra lenne, és a férfiak is besegítenének a háztartási munkákba, a nők nem éreznék sem azt, hogy túlterheltek, sem azt, hogy választaniuk kell a család és a karrier között.
