Az Amalfi-part kifogyhatatlan a látnivalókból. Az ég és a kék legtöbb árnyalatát talán itt fedezhetjük fel. Egyik tengerpart sem képes ennyi ámulatba ejtő dolgot nyújtani: pompás táj, antik kertek és villák, valamint kedves emberek várnak ránk. Már azt hinnénk, hogy nem kerül elénk semmi harapnivaló, s akkor ott vár Nápolyban, egy lepukkant utcában a világ legfantasztikusabb pizza Margheritája igazi bivalymozzarellával, amelyhez a tejet a vízibivalyoktól fejik a már itt élő indiaiak (ők ugyanis finoman bánnak az állatokkal).
Amalfiban terem a legfinomabb citrom, s Amalfiban találták fel a limoncellót! Mennyei érzés egy farmon megszállni, ahol a hátsó kertben termő citromlugasról kerül a citrom a limoncellónkba vagy a fagyinkba... Itáliában mindig jelen van a személyesség érzése: az itteniek szenvedéllyel gesztikulálnak, beszélgetnek veled, van rád idejük. Sehol nincs ennyi szép ruha, márkás bolt, a citromos szuvenírek és kerámiák nézegetése külön időtöltés. Az álmok szigetén, Caprin a bevásárlóutcát belengi az itteni híres parfüm, a Carthusia illata...
Jó ötlet, ha először Nápolyban szállunk meg: ez bevezető délhez, hisz átellenben már Afrika van. Napoli vibrál. A levegő balzsamos, a várost először koszosnak látjuk, nem értjük a túl édes édességeket, ám amikor több napot eltöltünk itt, lassan kezdünk rájönni a varázsra. S a végén beleszeretünk a városba.
A régi híres utazók azt írták, a forró nap lehet az oka, hogy az itteniek olyan lusták. Nem tudjuk, ilyet mi már jóérzésből sem mondhatunk...
Amúgy Nápolyban találták fel a pizzát 1780-ban, a sütöde még most is az eredeti helyén működik. A csupán paradicsommal és mozzarellával készített Margherita-pizza óda az ízekhez. De a nápolyi dolcék is külön fejezetet érdemelnek: a városban ugyanis ezernyi cukrászda működik, a ropogós cannoli mandulakrémes burokban felejthetetlen.
A kávéfőző gépek pedig a jobb helyeken még mindig pumpásak, nem modern „nyomd meg a gombot” típusúak. (Csak így tudja az ember ledöngölni a kávét, a kar a vizet nagyobb erővel préseli rajta keresztül.) Itt bizony nem barna vizet isznak!
Sok nép – spanyol, francia, szaracén – keveredése formálta a nápolyiak karakterét. A múzeumban a pompeji leletek fantasztikusak: a Vezúv sötét árnyként magasodik a messzeségben. Pompeji a Római Birodalom egyik leggazdagabb városa volt, mígnem aVezúv kitörése és hamuja betemette. A Vezúvot mindenki ismeri – a világon sok vulkán van, de ez a leghíresebb. Az, hogy a Vezúv itt van, talán még mindig hat a nápolyiak gondolkodására. A behamuzott lejtőkön már paradicsom nő, de mindenki tudja, hogy a pompejiek pillanatok alatt elpusztultak a gázoktól és a lávától.
De vegyük sorjában a látnivalókat!
A legszebb kétségkívül Ravello: az ember lélegzete eláll az itteni kilátástól. A városkát a Rufolo család virágoztatta fel még a középkorban: a sikersztori egy püspökkel indult, majd benősüléssel egy gazdag családba... A Rufolók székesegyházat építettek itt, egykori otthonuk, a Villa Rufolo pedig ma a legfőbb látványosság. Vendégül látott már királyokat, pápákat, művészeket.
A városkát a múlt században fedezték fel ismét a művészek, szépségéről ódákat zengtek. A Villa Cimbronéban például antik szobrok és remek műalkotások várnak: még a laikust is lenyűgözik időtlenségükkel. Ha nincs másra időnk, csak egyetlen látnivalóra, az Ravello legyen: a világon nincs párja. A francia író, André Gide írta, hogy a városka közelebb van az éghez, mint a tengerhez.
A lépcsőzetes Positano a szelfizők paradicsoma, a mediterrán tökéletesség csúcsa. Gyönyörű. A nagy öreg mediterrán nap aranysugarakkal szövi be a várost. Ezért rohamozták meg az amerikaiak az ötvenes években – meg persze azért, mert regényírójuk, John Steinbeck csupa jó dolgot írt róla. (Miközben pár évtizeddel korábban pont Amerikába szédelegtek ki az itteniek, Positano ugyanis az időben még nincstelen halászfalucska volt.)
A 2000-es években itt forgatták a Napsütötte Toszkánát: a későbbi turistákat már ezek a képkockák vonzották ide. Most pedig jönnek a fiatalok, akik ugyanolyan szelfit akarnak készíteni, mint kedvenc influenszerük. A turista azt reméli, Positanóban jót eszik majd, szépet lát, valamint ellazul. Pont ez az életerő tette az Amalfi-partot bakancslistássá. Itt minden hamisítatlanul olasz, s mindennek tengeríze van, mert a nedvesség rátelepszik a sótartóra. A turista vádlija megerősödik, mert itt azért a „fent” és a „lent” között lépcsőket kell megmászni.
Mindenki ismeri Capri képét a Faraglioni-sziklákkal. A sziget csak hat és fél kilométer hosszú és három kilométer széles. Capri a fényűzéséről híresült el.
Mosolyukat villantó színészek pózoltak a vakuk árnyékában, Gina Lollobrigida és Jackie Onassis vonult a piazzán proseccót iszogató aranyifjak előtt. Ám a sziget hírneve sokáig nem volt csábító a dekadens pederaszták miatt. Élt itt 80 éves amerikai író 13 éves fiú szeretőjével, de inkább nem soroljuk... Mindenesetre akkoriban pederasztának nevezték azokat az észak-európaiakat, akik helyi kisfiúkra vadásztak. Az olasz rugalmas nép, ezt a korszakot sem szégyelli a történelmében: a lényeg a szép panoráma.
Tiberius, aki az egyik legaljasabb római volt, s öregkorában szintén gusztustalan hajlamokkal bírt, Caprin pazar villát építtetett, ahová kötelező felmászni a kilátásért. Capriban narancsvirág illatára ébredhetünk, s már a levegőtől megrészegülünk. Azt mondják, Capri a Föld legszebb helye – lehetne... Ám sok emberben tériszonyt keltenek a függőleges szirtek. Capri megőrzött valamit mitologikus eredetéből. Itt éltek a szirének, akik csábító énekükkel romlásba döntötték a hajósokat, akik a hajóikat összetörték a sziklákon.
A partokat évszázadokon át fosztogatták az arabok, akiket szaracénoknak neveztek, elrabolták az itteniek asszonyait. Sokan még ma is hallják a sziklák körül szellemeik lélegzését...
Címlaplányunk, Kurucz Klaudia Insta-üzemmódban járta végig az Amalfi-part nyújtotta látnivalókat az unokatestvéreivel. Mennyiből hozható ki saját szervezésben egy kis körút? – kérdeztük.
– Nápolyban szállt le a gépünk. Autót kölcsönöztünk, az első szállásunk is Nápolyban volt. A vezetés káoszos élmény volt, mindenki bevág mindenki elé, a közlekedés sajátos koreográfia szerint zajlik – kezdi Klaudia az élmény beszámolót. – Mindenki dudál, mutogat, nemigen tudtuk eldönteni, két- vagy négysávos-e az út. A kanyargós utcákban 10 kilométer per óra sebességgel haladtam, lúdbőrözött a hátam. Az első úti célunk Capri volt, a korai komppal mentünk át a szigetre.
– Capri nagyon felkapott, főként az Instagramnak köszönhetően...
– Azokra a helyekre, ahol az influenszerek fényképezkednek, nehéz bejutni, nem mellesleg pedig rettentően túlárazottak.
– Milyen árkülönbségeket képzeljünk el?
– A limoncellót Caprin egy óriási kifaragott citromba öntve szolgálták fel 30 euróért, holott mindenütt másutt pohárba öntve 7 euróba került. A limoncello egy likőrös citromkoktél 17%-os alkoholtartalommal. Sehol nem fizettünk annyit az ételért, mint Capri szigetén. Amúgy a többi helyen elviselhetőek az árak. A Tiberius-kert nagyon szép, Amalfi és Positano mégis jobban tetszett.
– Milyen időtök volt? Mikor kezdődik a turistaszezon?
– Az első napokban 23 fok volt, a végére felment 30-ra. Az olaszoknál augusztusban a leggyakrabban elhangzó szó a mare. Mindenki a tenger felé tart... Ezért jobb, ha májusban vagy szeptemberben indulunk útnak. A szerpentinek még a tapasztalt sofőrök idegeit is próbára teszik. Az unokatesóim nem értették, miért tévedünk el olyan gyakran; hiába mondtam, hogy még a GPS is megtéved, hogy melyiken megyünk éppen, annyira egymás nyakában vannak a szerpentinek. A turisták buszokkal közlekednek, bár a legjobb az ősi módszer, a víz. Egynapos hajóutak indulnak minden városba, a kompjáratokra sem kell sokat várni. Nemigen érdemes online előre foglalni.
Megéri, ha egy környező faluban szállunk meg, és onnan megyünk be a városba. Nápolyban a reptértől a szállásig 40 euróba „fájt” volna az út taxival, pedig csak 6 kilométerről volt szó. Így inkább autót béreltünk: ez hat napra fejenként 80 euróba került.
– Nápoly a pizza szülőföldje, s nem mellesleg a világ egyik legrégibb városa. Mi tetszett ott a legjobban?
– Nápolyban óriási a nyüzsgés éjjel-nappal, az ottaniak közvetlensége elvarázsol. Kedvencünk egy kék kisasztalos hely volt, ott voltak a legkedvesebbek velünk. Mellette egy pizzériában szívecske alakú pizzával kínáltak: áthívtak, hogy fotózzuk le, mert nekünk sütötték. Érdekes kontraszt, hogy mosolyognak rád, de amikor autóba ülsz, akkor már dudálnak és kiabálnak. Az élet offline folyik, a buszjegyet például csak az üzletben lehetett megvenni: a pénztáros néni elővette a kis füzetét, abban voltak a jegyek. Ezeket aztán a buszon le kellett kezelni – megállt a busz a kanyarban, a buszsofőr felállt a kormány mögül, hogy külön nekünk megmutassa, hogyan kell csinálni. A második szállásunk már egy csendes városkában, Agerolában volt, amit Airbnb-n (AirBed & Breakfast) keresztül foglaltunk le. Ebben az online foglalási rendszerben magánszemélyek adnak ki szobákat vagy lakást. A kapcsolattartók készségesek voltak, már napokkal előtte megírták, hol találkozunk, hol lesz parkoló, mennyibe fog kerülni.
– Agerola hogy tetszett?
– Nagyon. Egy szőlőskertben laktunk, ahol tyúkok futkároztak, kecskék mekegtek. Nápolyban hiába volt becsukva az összes ablak, nem lehetett aludni. Agerolában este még a kis egér kaparászását is hallani lehetett a falban. Nagyjából pedig minden megközelíthető busszal. A szállásadónk taxit rendezett nekünk jó áron Amalfiba. Ott megvettük a hajójegyet Positanóba: a tengerről nyíló látvány miatt hajóval szerettünk volna érkezni.
– Miért Amalfi lett a kedvenced?
– Az emberek lazák, háromkerekű autókkal járnak be a faluba, mindenki integet, mindenki mosolyog. Egy-egy napot érdemes rászánni minden városkára. Amalfi nem drága, egy prosecco például 8-9 euróba került, akárcsak nálunk otthon. Meglátogattunk egy Instán felkapott éttermet, ahol minden citromból volt, még a tető is!
– Kiknek ajánlanál egy amalfis körutat?
– Mindenkinek, aki szereti az életet! Az út ezer eurómba került, az élményekért és az olasz dolce vita megtapasztalásáért azonban százszorosan megérte.
